2017. szeptember 03. (vasárnap) 16:07 (UTC+1) - Domoszló

Ezúttal sem keltem akkor, amikor elterveztem. Egyszerűen nem tudtam felkelni a tervezett időpontban. Mire összekészültem, már fél nyolcat mutatott az óra. Reggeli után még ücsörögtem egy kicsit, egy bögre kávé mellett, és terveztem az előttem álló szakaszt. Ekkor még nem volt egyértelmű, hogy hol lesz a napi végcélom. Túl nagyok voltak a távolságok az egyes települések között. Úgy voltam vele, hogy döntök, ha odaérek. 

Miután elköszöntem a kemping gondnokától, megindultam az üdülőterületen. Az út végig vezetett a Szajki tavak mellett. Ezeken a tavakon lehetett horgászni, ezzel a lehetőséggel sokan is éltek. Magam sosem voltam a horgászat nagy kedvelője, az eredményének viszont igen. Gyorsan fényképeztem, aztán folytattam tovább az utat, mert újból megjelentek a szúnyogok, és az egyéb idegesítő társaik.

A tavakat elhagyva a helyzet nem változott, a Szajki-erdőben továbbra is zsongtak a fejem körül. Előkerült újra a jól megszokott fejfedőm, és körbetekertem a fejem, csökkentve a közvetlen kapcsolatot a "zaklatóimmal". 

Elhagyva az erdőt, műúton folytatódott a Kék. Kisvártatva egy túrázó jött velem szembe. Ahogy találkoztunk, pár percet beszélgettünk. Kicseréltük egymás tapasztalatait a Kékről, a sátrazásról, a lábbelikről, a forrásokról, és még jó pár dologról. Beszélgetőtársam két héttel azelőtt indult útnak, Írottkő állomást megelőző pontról. 

Hosszúperesztegre beérve, első utam a kisboltba vezetett, kiegészítve a fogyó készletemet. Pecsételtem egyet, majd következett egy pár perces pihenő. A falut kettészeli a 8-as főút. Feltöltöttem még a kulacsokat friss vízzel, majd megindultam a Káldi úti dűlő felé. Bő két és fél órát írt a füzetem a következő településig, Káldig.

A Sümegig megszokott Kéktúrás eligazító táblák továbbra is hiányoztak. Megjelentek viszont a Mária zarándokút hasonló célú táblái, így végre időnként ismét fogalmam lehetett az előttem álló útról, szakaszról. A dűlő útján porban gyalogoltam, annyira száraz volt minden. Olyan érzésem volt, mintha a spanyol fennsíkon, a Mezetán lettem volna. 

Hosszú kilométereken keresztül tűzött a nap, szállt a por a lépteim nyomán, mire beérkeztem a Tomaji-erdőbe. Kicsit fellélegeztem amint a fák árnyékába jutottam. Vízzel nagyjából jól álltam, a fele mennyiségem még megvolt. Az erdős részről egy rövid szakaszon újra mezei utakon haladtam. Mielőtt azonban újra a lombok következtek volna, ideje volt ebédelnem.

Káldra beérve, már kellőképpen vágytam valami jéghideg dologra. Gyorsan megkerestem a soron következő pecsételőhelyet, majd betértem az egyik nemzeti dohányboltba. Egy üveg hideg üdítőt vettem ki a hűtőből, s felbontva a kupakot olvastam annak üzenetét. 

Javában elmúlt délután négy óra, így már tudtam, hogy nem fogok beérni a következő lakott településre, Gércére. Éppen ezért ismételten feltöltöttem a vizes palackjaimat, hisz előttem állt még pár kilométer, az esti étkezés, s még a következő napi táv is. Az útba eső vendéglátó helységben magam is legurítottam egy korsóval. Nyár vége volt, de még egy utolsó kánikulát fogtam ki.

Káldot elhagyva a Farkas-erdőben folytattam utam. Szépen karbantartott erdőrészeken haladtam, rengeteg tájékoztató táblát olvasva. A helyi erdészeti társaság nagyon szép munkát végzett. Tematikus tanösvényeket láthattam errefele is. Időközben elértem az erdő egyik leghíresebb pontjához, az 1995-ben kidőlt "Avasi öreg tölgyhöz". Több mint 250 éves volt, amikor kidőlt a kocsánytalan tölgy, mely az erdeink egyik legfontosabb fafaja. Emlékét azóta is őrzik.

Kicsit fáradtan értem el a soron következő pecsételőhelyre, a Hidegkúti erdészházhoz. Úgy volt, hogy itt verek tábort éjszakára, de menet közben meggondoltam magam. Hosszú, aszfaltozott út vezetett tovább a következő kiépített erdei pihenőhelyig. Elnézve a tájékoztató táblán lévő pihenőhelyeket, a következő pihenőhely, mely a Banya-fánál volt, szimpatikusabbnak tűnt. Igyekeznem kellett, mert már este fél hétnél járt az idő.

Bő háromnegyed óra múlva meg is érkeztem. Egy újabb kidőlt hatalmas kocsánytalan tölgy mellett került kialakításra a pihenőhely. Banyafának hívták az öreg tölgyeket régebben. Már a Farkas erdő telepítése előtt ott álltak, s egy nagyobb vihar döntötte őket ki több száz éves korukban. Bízván abban, hogy az éjszakát igazi banya nélkül megúszom, felállítottam a sátram a szépen kialakított területen. A vacsorámmal sötétedés előtt végeztem is. Jöhetett hát a jól megérdemelt pihenés.