2015. március 10. (kedd) - Cancún

Utolsó napomon sem mozdultam ki a házból. A reggeliztetés közösen folyt, mivel Marcela ellenőrizni akarta a gyógyszerek hatását. Most kivételesen mindenki jól volt. Néha egy-egy kutya nem eszik. Negrito is szépen javul. Úgy néz ki hatott a gyógyszer. Már eszik is, sétál is, szóval kezd helyre jönni. 

Miközben pihentek a kicsik, a maradék kenneleket takarítottam ki. Most az összes tiszta, bármikor használható állapotban van. Holnapra már csak a reggeliztetés maradt. Előkészítettem egy újabb elkerített részt, mivel holnaptól újabb kicsik érkeznek. Őket már nem fogom gondozni.

Mivel nagyon mondanivalóm nem maradt, úgy döntöttem bemutatom az elektromos dolgokat. A képen az utazó konnektorom. Bárhol használhatom a világban. Itt épp ilyen konnektorok, és villanykapcsolók vannak.

Ebédre mole-val leöntött, töltött tortilla volt. A szósz csokit, pikáns fűszereket tartalmaz. Érdekes kettős volt.

Nagyon nem kellett pakolásszak holnapra, mivel csak a fontosabb dolgaimat vettem ki a táskáimból. Útra készen tehát. A holnapi nap valószínűüleg nem lesz megírva, csak amikor megérkezem. Kitartást addig is.

2015. március 09. (hétfő) - Cancún

Reggel ébredés a szokott időben, majd a kutyák, macskák ellátása. Marcela elugrott a belvárosba, így egyedül végeztem az etetést. Hát nem egy könnyű meló. Annak tűnik, de nem az. Akkor tapasztalja meg az ember, ha csinálja. 

Reggelire ismét tortilla, töltve, különböző szószokkal öntve. Közben jött a "pool guy", és kitisztította medencét. Ismét birtokba vehettem. Jól is esett a két etetés közti szünetben.

Sikerült lefényképeznem a kismamát, a kicsinyeivel. Eleinte kicsit morgott, de mára már megszokott.

Ez a nap a takarítás napja volt. Kitakarítottuk a garázst, ahol jelenleg az apróságok vannak. Kenelek kipakolása, fertőtlenítés, megtisztítás, majd visszapakolás. A szállítódobozokat is megtisztítottam. Közben Dino, a három lábú birtokba vette pihenésre az egyik üres tálat.

Vége is lett a napnak, mire végeztünk a rendbetétellel. Marcela a kicsiknek adott gyógyszert, mivel némelyikük betegeskedett.

Szóval már csak egy teljes napom van itt a kicsik közt. Szerda reggel már indulok tovább, vár Guatemala. 

2015. március 08. (vasárnap) - Cancún

Reggel volt egy kis időzavar. Február 1-én az órákat átállították, de egyes telefonok nem álltak át automatikusan. Így Marceláé sem. Következésképpen hamarabb kellett felébrednem. Nem értettem igazán a dolgot így kora reggel, és az angolom is további fejlesztésre szorul. Tehát kicsit fáradtan indult a napom. A picurokat Playa del Carman-ba vittük, egy parkba, remélve, hogy új otthonra lelnek. Útközben tankoltunk is. Itt jegyezném meg kedves Jancsi barátomnak, hogy egy liter benzin 14 peso körül van, ami 255 forintnak felel meg. Fizetni a kútnál lehet, akár bankkártyával is. Nem kell bemenni az épületbe.

Megérkezvén a helyszínre ismét kipakoltuk a kenelt, és vártuk az embereket, akik szállingóztak. A kicsiket imádták a gyerekek.

Gyorsan feltérképeztem a parkot. Egy árnyas, rendezett közösségi térről van szó, bárral, olvasósarokkal, terasszal, játszótérrel, sétányokkal. Hangulatos kis hely.

Közben egyre több lett a gazdira váró kutya is. Persze az érdeklődő is. A mieinknek volt a legnagyobb sikerük.

Kezdtek fogyni a picurok, nagyobb lett a hely a kenelben. Szerencsére árnyékos helyen voltak, tudtak pihenni, már amikor hagyták őket, és nem simogatták. Időközben a kedvencem is új gazdákra lelt. 

Mikor már fogyni kezdtek a látogatók is, tartottam egy kávészünetet. Mire visszatértem, épp egy profi fotós készített fotósorozatot a picikről.

Délután négykor összepakoltunk, és hazafele vettük az irányt. A szombati nappal együtt tíz kutyusnak sikerült új életet kínálni. Tizenegyen maradtak. Útközben megálltunk falatozni. Ismét tortilla, de most szivarszerűen felcsavart, töltött verzióban. Közben lefényképeztem Marcela hirdetését. Ne vásárolj, fogadj örökbe. A képen a lánya látható. Beugrottunk még egy frissítőre Marcela ismerőseihez. Rose és David. Korábban találkoztam velük a farmon.

Hasonlóan Carlos farmjához, ez is épp ilyen volt, csak haszonállatok nélkül, és kisebb területen. Kanadából érkeztek, és három éve építik az új otthonukat. A lakóbusz még itt áll azóta is. Azt is használják. A hideg dobozos sör egy kis bögrében szolgálták fel, mellyel könnyebb a fogyasztás, nem közvetlenül a hideg dobozt fogod.

Marcela szerint olyan vagyok, mint egy japán turista, mindent fotózok. Valóban ezt teszem, hisz másképp nehezen lenne követhető a blog nekem is, és az olvasóimnak is. Rose vezetékneve Gimes. Úgy tudja magyar eredetű. Beszéltem neki az erdélyi Gyimesről. David egyből kapcsolt, és előjött a Drakula sztori.

Ittam még egy Margarita koktélt, majd Cancún felé vettük az irányt. Kezdett esteledni már.

Mai utolsó képem a kedves hölgy blog olvasóimhoz szólna, a helyi szokások szerint. Isten éltessen Önöket, Titeket.

2015. március 07. (szombat) - Cancún

Reggelire tortilla chips volt szósszal, darált hússal, valamint sajttal, mely pár percig a sütőben, majd az asztalra került.

A délelőtt nagy része a készülődéssel telt el, ugyanis délutánra a picurokat vittük. Egy rendezvény volt betervezve az egyik iskolában, egy kutyaszépségverseny. Marcela itt akart a kicsiknek új gazdákat találni. Gondoltam, készítek róluk pár fotót, ki tudja, viszont látom-e őket.

Kora délutánra már minden a helyén volt, indulhattunk. Marcela egy űrlapot szokott kitöltetni az új gazdákkal, hogy utólag követhető legyen. Mexikóban nem kötelező a chip a kutyáknak.

Megérkezvén a rendezvény helyszínére, megtörtént a kirakodás, majd szépen szállingóztak az emberek. Rajtunk kívül nem hozott más kiskutyákat. 

Sokan nézegették az én kedvencemet is. Szerintem egy németjuhász kölyök. Hasonló volt Roni is kölyökként Domoszlón.

Közben helyet foglalt a zsűri is, kezdődhetett hát a szépségverseny. Vegyes volt a mezőny. Kicsi, nagy, felöltöztetett, bátor, félénk. Kreatívnál kreatívabb nevezőkkel.

Az utóbbi versenyző lett a győztes. Egy hot-dognak öltözött rövidszőrű tacskó. Nálam az egyik kiállított oposszum győzött.

Közben jöttek az új gazdák, és folyamatosan töltötték ki az adatlapot. Négy kölyök talált új otthonra. A többiek eléggé elfáradtak már a nap végére. 

Zárásképpen abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy két kölyökkel magam is felvonulhattam, reklámozva Marcela küldetését. Valóban megtisztelő volt.

2015. március 06. (péntek) - Cancún

A reggelem nem is indulhatott volna jobban. Egy e-mail ébresztett fel, mármint a hangjelzése, hogy megkaptam. A guatemalai önkéntes helyről írtak vissza. Egy hegyekkel körbezárt, nagy tó partján lévő ashramról, azaz egy spirituális jóga központból. Jövőhéten, csütörtöktől tudnak fogadni, várnak szeretettel. Ennél jobb hír nem is lehetett volna. Próbálom az önkéntes helyeket minél változatosabbra szervezni. Eddig sikerült.

Reggel macska alom csere, a rengeteg lakónak étel, víz osztás, majd a picuroknál újságpapír csere. Mindezek után következhetett a mi reggelink. Most rántottát tettünk a tortilla-ba.

A vízről még eddig nem írtam. Mármint az ivóvízről. Itt nem isszák a csapvizet, állítólag nem alkalmas fogyasztásra. Mindenhol ezt a nagy műanyag palackos kiszerelést veszik az emberek. A vezetékes vizet csak főzésre, mosásra, tisztálkodásra használják.

Marcela háza tele van a családtól örökölt régi, patinás mexikói stílusú berendezési tárggyal. Rengeteg a láda.

A napi második étkeztetés (picurok) után egy kis hűsölés nem ártott. Természetesen medence, majd hideg sör.

Kora délután elvittük Negrito-t röntgenre, valamint orvoshoz. Az arcán kétoldalt elváltozás, váladék termelődés van. Olyan állapotba került, hogy komolyabb kezelésre, kivizsgálásra szorult.

Először röntgenre vittük. Eléggé izgett, mozgott, alig tudtuk lefogni. Másodjára sikerült csak elkészíteni a felvételt. Ekkor még nem tudtuk, hogy mivel is állunk pontosan szembe.

Két helyre is elvittük, mindkét helyen mást mondtak. Egyik helyen meg akarták nyitni a felduzzadt részt, a másik helyen nem javasolták. Szerintük ugyanis tumorrol van szó. Egy olyan betegség, mely a csontrészt felemészti. A felvételen látszik is. 

Közben elugrottunk Marcela egyik ismerőséhez. Sok emberrel tartja a kapcsolatot, akik különböző adományokkal segítik az ő önkéntes munkáját. Van aki pénzzel, van aki kutyakajával, más pedig a gyógyszerek, műtétek finanszírozásával. Utóbbi módon segített most az egyik ismerőse, aki épp újítja fel a belvárosi ingatlanját. Mindenhol jelen volt a keleti életérzés. El tudnám képzelni ezt bambusz verzióban.

Ha már a függőágynál tartunk. Megtetszett Marcelanak a függőágyam. Indítana egy kisebb vállalkozást ugyanilyen függőágy gyártására, forgalmazására. Kicsi, könnyű, szúnyoghálós. Én vállalnám a reklámozást.

Szóval a gyógyszerekkel felszerelkezve visszatértünk a második orvoshoz, ahol épp egy macskát vett át a gazdája. Következett szegény Negrito. Addigra már szegény nagyon el volt fáradva. Kimerítette a sok vizsgálat, és a fájdalma. Már az orrán át is folyt a vére. A doki adott infúziót, melybe a gyógyszert befecskendezte. (Elnézést Ekka, tuti máshogy kell ezt megfogalmazni, de még kezdő asszisztens vagyok).

A végére már teljesen megnyugodott, gondolom enyhített a fájdalmán valamit a gyógyszer. Furcsa érzés volt részt venni egy ilyen beavatkozáson. Megmagyarázhatatlan érzés. Kezdem érteni az elhivatott egészségügyi dolgozókat.

Végezvén a dokinál, hazafelé vettük az irányt. Mindhárman fáradtak voltunk. Az esti etetést nagyrészt én végeztem. Este akartam a blogot megírni, de képtelen voltam rá. Ahogy itt a helyiek szokták mondani: "mañana", azaz majd holnap. 

2015. március 05. (csütörtök) - Cancún

Ébredés egy órával később mint a farmon. A szobám Marcela lányának a szobája. Ő most bébiszitter az Egyesült Államokban.

Reggeli előtt megreggeliztettük a kutyákat, macskákat. Eltartott vagy másfél óráig, mire végeztünk. A következő bejegyzésben pontos számot adok róluk. A ház viszonylag nagy, sok a bejárata, ez eleinte némi zavart okozott. Rengeteg a régi stílusú bútor.

A reggeliztetés után volt pár óra szabadidő, mivel legközelebb csak kora délután ettek. A kicsik napi háromszor, a macskák napi kétszer, a nagyobb kutyák pedig napi egyszer étkeznek. Víz persze mindenkinek, a nap minden időszakában.

Ebédre tacos volt. Nem kell megijedni, nem csak ennyi volt az adag. Vesz az ember egy tortilla-t, tesz egy sáv aprítékot rá, majd meglocsolja a lime levével. Tíz darabtól teljesen jól laktam.

Marcela közben behozta az egyik kedvenc kölyköt, mert szegény eléggé igényt tartott a vigasztalásra.

Négy felnőtt kutya van a medence udvarán, egy elzárva egy másuk udvarba, további egy oldalsó kis részen.

Elöl hét kutya van, többségük felnőtt, két nagyobb kölyök köztük. Egyik felnőttnek sajnos csak három lába van, bár kiválóan megtanult nélküle járni. Mellettük vannak, jelenleg a garázsban az apróságok. Műanyag dobozokkal körbekerített részen.

A garázs mellett van egy terasz, ahol a macskák sziesztáznak. Néha, néha elszórakoznak a kutyákkal.

És a kutyák is velem. Órák hosszat el tudok velük tölteni, főleg a picurkákkal. Ha lehetne, egyet közülük magammal vinnék.

Délután még csak három dobozzal körbekerített rész volt,estére újabb lett, mert újabb vendégek érkeztek. Egy anyuka, hat egynapos picivel.

Szóval velük töltöm el az időmet szerdáig. Gondoskodni róluk, enni, inni adni, kitakarítani. Napközben elég időm marad pihenésre, napozásra, medencében való hűsölésre. Nincs rossz dolgom szerintem.

2015. március 04. (szerda) - Cancún

Reggel utoljára ébredtem meg, a többiek már rég talpon voltak. Reggeli után nekiálltam összepakolni a cuccaimat. Kis táska, nagy táska volt a felállás ismét.Előbbiben a nagyon fontos, értékes, és nélkülözhetetlen dolgaim, utóbbiban a többi.

Reggeli után még benéztem a macskákhoz. Épp sziesztázni kezdtek. Néha viszont nagyon is aktívak.

Ebédre már nem maradtam, mert jött Marcela értem. Victortól és Leatól még begyűjtöttem a beígért közös fotót.

Elhagytam hát Tumben Kuxtal-t, elbúcsúztam Carloséktól. Hosszú volt ez a négy hét, de visszagondolva jó időszak volt. A lehető legjobb helyen kezdtem az önkéntességet. Marcelával még elugrottunk Playa del Carmenba, az állatorvostól hoztunk pár kutya kölyköt. Az utcáról befogadja a kutyakölyköket,majd meghirdeti, és elajándékozza őket. Mint például őket.

Napi háromszori étkeztetés a kicsiknek, kétszer a nagyobbaknak. Lesz dolgom velük, nem fogok unatkozni. Pihenésképpen rendelkezésemre áll egy kellemesen hűsítő medence, és némi sörital is.

Marcela épp a nagyobbakat terelgeti. A neveket nem hinném hogy e rövid egy hét alatt meg fogom jegyezni.

Délután elugrottunk egy nagyobb bevásárlóközpontba, a Walmartba. Míg Marcela vásárolgatott, én készítettem egy pár fényképet. Épp a Fiji ásványvíznél tartottam, amikor egy security senorita kérdőre vont. Marcela sietett a segítségemre, csekély spanyol nyelvtudásom révén. Biztos azt hitték, hogy egy másik áruházlánc ügynöke vagyok.

Tehát ismét Cancúnban vagyok, jobban mondva annak a külvárosában. Alacsony házak, különböző színűre festve, turisták elvétve csak. Mialatt Marcela beugrott némi friss tortillaért, készítettem egy fényképet Mexikó igazi arcáról.

2015. február 04. (szerda) 17:12 (UTC-6) - Cancún

Volt egy érdekes momentuma az éjszakának. Arra ébredtem meg, hogy egy srác sűrűn mondogatja angolul, hogy ... meg - ... meg - ... meg!!! Kiderült, hogy beverte a fejét az emeletes ágyba. Majd bejött a hostel éjjeli őre, meg a tulaj, és valamit tettek vettek. Reggel megtudakoltam, hogy a városban srác leitta magát a sárga földig, majd miután bedőlt az ágyba, beverte a fejét. Ezek után mint aki abban a hiszemben van, hogy a wc-n van, folyóügyeit kezdte el intézni. Ezért volt a sürgés forgás utána. Mondanom sem kell, hogy mennie kellett.

Megvan a tegnapelőtti idő előtti ébresztésem hivatalos oka. Óra átállítás volt hétfő reggel. Hétről hatra! Pont akkor! Így már érthető a dolog.

Íme tehát Cancún. A kép alsó sarkától kezdődik az üdülő városrész, egészen a kép jobb felső sarkáig. 21 km hosszan. A hostelem nem látszik. A bal alsó saroktól lenne lefele kb. 2 kilométerre. Reggel Tündével dumáltunk kicsit. Mesélt magáról, Mexikóról, Cancúnról. Elmondta, hogy mit, merre találunk. Többek közt mosodát. Úgy döntöttem a szennyest kimosatom, mielőtt a farmra érek. Meg is találtam, szinte fillérekért volt. Este hatra vállalták, hogy mehetek érte.

Johannessel nekivágtunk a városnak. Mára egyikünk sem tervezett semmi különöset. Nekem elő kell készülnöm a holnapi útra. Elnéztünk a buszpályaudvarra, megnézni a járatokat. Johannes holnap után megy Valladolidba, majd Chichen Itzaba. Én meg ugye Porto Moralesbe, Carlos farmjára. Az óváros arculata azért már jobban hasonlít Mexikóra. 

Beugrottunk ebédelni egy szimpatikus helyre. Ismét étlap, ismét új nap, ismét új étel. A mai napi győztes a tacos volt, arrachera tacos. Tortilla közé vágott sült hús, sajt, hozzá hagyma kockák, szószok, lime. A leves nevét próbáltam kideríteni, egyelőre nem sikerült. De nem adom fel! Az ételeket úgy hozzák ki, hogy magam kell tovább ízesítenem. Tettem is, lassan kezdek belelendülni. Jót tesz állítólag a gyomornak, semlegesíti a bacikat. Azért remélem a húst hűtőből vették hozzá.

Ebéd után még elugrottunk egy kicsit a hotelvárosrészbe, kicsit ejtőzni. A strandolás kimaradt ma. Mindent a szemnek.

Rengeteg a Bogár Mexikóban. Igen, az autó, nem a rovar. Vagyis előbbi látványosabb. Mielőtt visszaindultunk, beugrottunk Mariohoz, egy sörre. Most egy másikat kóstoltunk. Nem erős sörök. 4-4,5 %-osak.

Szóval holnaptól a farmon leszek. Internet nélkül. A szabadidőmben majd kiugrom felposztolni a blogadagot, bár nem lesz napi felbontású. Majd meglátom hogy alakul. Addig is: ¡Adios!

2015. február 03. (kedd) 19:44 (UTC-6) - Cancún

A tegnap este épp a blogom írtam, amikor hirtelen, egymás után érkezni kezdtek az emberek. Köztük Johannes, Ausztriából. Volt hajnal egy óra mire befejeztem a blogírást. Még egy fura német fazon is jött, hosszú ujjú kantáros nadrágban, szörfdeszkával, valamint gördeszkával. Épp skype-on beszéltem az otthoniakkal, ilyenkor persze hangosan, hogy hallják, amikor bekukkantott a szobába egy hölgy, és vigyorogva integetett. Kiderült, hogy Tünde volt, Magyarországról. Három éve Maxikóban él. Ellátott pár jótanáccsal, információval. Természetesen bronzbarna volt, majdnem fekete. Megnyugtatott, hogy hamar eljön az én időm is.

Johannessel úgy döntöttünk, hogy felfedezzük a földnyelv másik felét, amit eddig csak buszokból láttunk. Így hát mi is buszra szálltunk, és irány a Delfin Beach. Hát volt különbség az eddigiek között. Ráadásul nyilvános, nem elzárt, és baromi nagy. Beszéljenek a képek.

Közben jöttek, mentek a motorcsónakok, ernyőt húzva maguk után. A víz kristálytiszta, a homok hófehér, a nap égető. Holnap le fogom cserélni az otthonról hozott krémemet, semmit sem ér. Reggel írt Carlos. Csütörtökön 11 órakor fog várni Puerto Morelosban, a buszmegállónál. Szóval van még két napom, addig láblógatás.

Jóból is megárt a sok, hát ha még éhes is az ember. Visszaindulva betértünk csillapítani az éhségünket. Egy boltot választottunk, aminek egyik sarkában állt a kifőzde. Quesadilla Chorit rendeltem. Volt alkalmam személyesen is meglátni hogyan készítik. Csípős szósszal, ízesített hagymaaprólékkal, lime cikkel kísérve fogyasztottam.

További utunk egy múzeum mellett vezetett el. Úgy döntöttünk benézünk. Mint kiderült a benti rész még rendezés alatt, a kinti viszont szépen karban tartott. A cancúni majákat mutatta be. Itt is voltak kőépítmények, csak természetesen kisebbek.

Természetesen itt is jelen voltak az iguk. Jöttek, mentek, mintha ott sem lettünk volna. Gondolom Carlos farmján is jelen lesznek. Bár inkább ők, mint a lábnélküli rokonaik.

Visszafele ismét buszra szálltunk, és néztük a parton lévő puccos szállodákat. A reggeli sofőrnél azért jobb volt. A másik nyitotta a busz ajtaját, amikor még javában száguldottunk. 

Leszálltunk a központi részen, ahol bárok, éttermek, bevásárlóközpontok, klubok vannak. Mint a Coco Bongo a Maszk című filmből. El is kaptak minket, nem úsztuk meg mi sem. Azért vicces, hogy mennyit akartak kérni két-három fényképért. A tizedét hagytuk ott nekik. Az is bőven elég volt.

Útba esett egy kis nosztalgiázás is, majd beültünk a kubai Mariohoz egy-egy hideg sörre, meg némi rágcsálni valóra.

Hazafele menet beugrottunk vacsorát venni, meg magamnak a legmagasabb faktor számú krémet. Közben elméláztam a zöldség-gyümölcs részlegen. Ha megbocsátjátok, egyelőre nem tudok neveket csatolni hozzájuk.

Az utolsó képhez egy kis hozzáfűzés. Johannessel kerestük rajta, alatta a hűtőpultot, sehol semmi. A hús, hűtés nélkül a placc közepén. Tiszta Afrika. Bár hozzáteszem az eladók arcán arcvédő van, tehát néha nem igazán világos itt a dolog.

2015. február 01. (vasárnap) 19:49 (UTC-6) - Cancún

Még a tegnapi napból kimaradt, hogy a hostel tulajdonosa kisebb karaoke partit szervezett maguknak. Éjfélig szólt a fiesta. Reggel hét után már keltem. Megreggeliztem, majd továbbmaradásom intéztem a hostelben. Csütörtökön 13:00-ig kell elhagynom a házat. Carlos-nak csütörtök délutánt írtam, hogy érkezem a farmra. 

Chitzen Itza. A Yucatán félsziget legépebben fennmaradt, rendbe rakott maja romváros. Cancúntól kb. 170 kilométerre. Holnapra befizettem a meglátogatására. Jönnek értem, odavisznek, idegen-vezetnek, enni adnak, hagynak fényképezni és szabadprogramot végezni, és még haza is hoznak. Naná, hogy nem hagyom ki.

Ma már csobbanni is akartam a Karib tengerben, így hát nekivágtam a tegnap felfedezett helynek. Most az osztott pályás úttest másik felén mentem, ami a lagúna mentén van. Ilyen táblák szegélyezték utamat. 

De aranyosak, még azt írják, hogy ne etessük őket! Eszem ágában sincs! Remélem ők is hasonlóképpen gondolkodnak. De hála Istennek, hogy elkerültük egymást. Azért a napi iguána adagjaim megvoltak. Jut eszembe. Mivel vasárnap, és már tizenegy óra körüli idő volt, nem hagyhattam ki a misét sem. Annál is inkább, mert még nem köszöntem meg a rólam való gondoskodást. A templom félig nyitott volt, ajtó, ablak nélküli. Az oszlopokon zúgtak, forogtak a ventillátorok. 

Mire vége lett a misének, meg is éheztem. Itt volt az ideje az ebédnek, méghozzá egy mexikói ebédnek. Az étlapot kezembe vettem, és bár megértettem (angol szöveg) a tartalmukat, de jobb lett volna, ha közben látom, magyarázzák, stb. Találomra választottam. Mindenképpen szerettem volna egy levest, és egy második fogást. 

A leves Panchita névre hallgatott, megfelelt a mi pacalunknak, ízesítése, erőssége persze a mexikóiak javára. Hozzá kenyér helyett tortilla. Második fogásként csirkehúsos burritót ettem. Benne csak apróra vágott hús. Mindezeket a végén két lime cikkel, valamint helyi fekete sörrel kísértem le.

Ebéd után úgy döntöttem tovább megyek a másik szabad strandra. Kellett is a séta, tele lett a gyomrom.

Útközben tovább szaporítottam a rendszám gyűjteményem.

A partra kiérve kerestem magamnak egy szimpi helyet, ahol kevesen vannak, de azok is megbízható külsejűek. Egy házaspár, kisgyerekkel tökéletes választás. És elérkezett a pillanat amikor az Óperenciás másik partjáról is beúsztam. Karib-tenger kipipálva.

Sajnos a bőröm az elmúlt napon, a rákent fényvédő krém ellenére nem épp a legszebb. Mondhatni rákvörös. A mai nap már jobban védekeztem, de sajnos látványos. Hiába meg kell szenvedni a barnaságért. Útközben beszereztem egy kalapot is, kivédve a napszúrást.

Hazafele ismét gyalog, szépen, lassan, ráérősen. Oda-vissza távolság kb. 14 km. Közben volt egy kirakodó vásár féleség, táncosokkal, fellépőkkel. Mindezeket rendőri biztosítással.

Az utolsó képet pedig Galambos Gerinek küldeném. Látod, itt ilyen vasakkal nyomulnak a kollégáid.