"A világnak szüksége van álmodókra és cselekvőkre. De mindenek fölött szüksége van olyan álmodókra, akik cselekszenek." Sarah Ban Breathnach


2015. augusztus 16. 19:15 - sandor80szabo

Rózsa-sziget

2015. augusztus 16. (vasárnap) 17:58 (UTC+1) - Domoszló

A Via Unitariana óta nem nagyon voltam semerre. Értem ezalatt, hogy nem igazán volt miről írnom. A hetek óta tartó kánikula miatt nem igazán volt kedvem folytatni a Kék-et. Az igazat megvallva, semmihez nem volt kedvem. Pont jókor jött sógorom ötlete, hogy ruccanjunk ki egy hosszú hétvégére, horgászni. A Ráckevei-Duna alsó végén található Rózsa-szigetet néztük ki. Két éve már jártunk ott.

img_7363_540x405.jpg

A képen látható a kis sziget, mely egy vékony földnyelven keresztül közelíthető meg. Egész otthonosan ki lett alakítva. Megtalálható rajta minden, ami egy hétvégi horgászathoz kell. Több kis nádfedeles házikó biztosítja a sziget vendégeinek a szállást, bár sokan laknak a saját magukkal hozott lakókocsijukban.

img_7370_540x405.jpg

img_7365_540x405.jpg

A leérkezésünk után megkerestük a gondnokot. Kicsit döcögősen indult minden. Két héttel ezelőtt egyeztettem le a foglalást, de nem igazán találta meg a naptárában. Szerencsére volt szabad szoba. A helységet biztosítéknak szántuk, ugyanis kint terveztük tölteni az éjszakát is. Jómagam nem horgászom, de szívesen töltöm az időm a vízparton. Annál is inkább, mert e vízpart a legutóbbi munkahelyem része is volt.

img_7350_540x405.jpg

img_7368_540x216.jpg

Maga a Ráckevei-Duna, a főággal a Csepel-szigetet öleli körül, hossza 57,3 folyamkilométer. Északi végén a Kvassay-zsilip, délen a Tassi-zsilip zárja el a Dunától. A két partjának nagy részén felparcellázott telkek vannak, rajta hétvégi házakkal, nyaralókkal, melyek egyedi hangulatot adnak a Kis-Dunának.

img_7367_540x405.jpg

E panoráma tárult elénk. Az időjárás továbbra is az elmúlt heteknek megfelelően folytatódott. Tombolt a kánikula. Többször kellett megmártóznunk a vízben. Nem mértük a víz hőmérsékletét, de szerintem 30 fok körüli volt. A vízfelszínen pár döglött kagyló is jelezte, hogy túl meleg a víz. Ennek megfelelően nem is nagyon volt kapásunk késő estig. Pár keszeg után viszont, hajnalban jött egy nagyobb fogásunk. Egy 8,5 kg-os ponty személyében.

img_7356_540x405.jpg

Természetesen a mérés, fényképezés után a hal vissza került a vízbe. Jómagam pedig a hálózsákomba. Pár óra szundítás következett még. A szigeten lehetőség van főzésre is, azonban eme lehetőség erősen korlátozott. Mi viszont hoztunk magunkkal mindent, mi ehhez kell. Továbbá egy jól felszerelt büfé-kocsma is rendelkezésére áll, a sziget vendégeinek.

img_7353_540x405.jpg

img_7361_540x405.jpg

Egy esti lecsó elfogyasztása után folytattuk a horgászatot. Közben összeismerkedtünk a szomszédunkkal, aki maga is lakókocsi tulajdonos volt. Érdekes figura volt. Fura, de barátságos. Több éve, rendszeres visszajáró, mindenki ismeri már a szigeten.

img_7364_540x405.jpg

A második éjszaka közepén be kellett vonuljunk a keresztlányommal a lefoglalt szállásra, mert eleredt az eső. Végre. Több hete tartó, eső mentes kánikula ért véget. Az éjszaka további részében több fogás nem volt. Reggel összepakoltunk, majd hazafele vettük az irányt. Hála a kánikula végének, holnap folytatni fogom a Kéktúrát, Dorogtól nyugatra. 

Címkék: Rózsa - sziget
Szólj hozzá!
"A világnak szüksége van álmodókra és cselekvőkre. De mindenek fölött szüksége van olyan álmodókra, akik cselekszenek." Sarah Ban Breathnach
süti beállítások módosítása