"A világnak szüksége van álmodókra és cselekvőkre. De mindenek fölött szüksége van olyan álmodókra, akik cselekszenek." Sarah Ban Breathnach


2014. november 17. 19:23 - sandor80szabo

Végső visszaszámlálás

Elérkezett hát a várva várt utolsó hét. Öt nap múlva elindulok. Leírhatatlan érzés, hogy itt állok a képzeletbeli küszöbön ismét. Megannyi tervezés, szervezés és munka áll mögöttem. De elmondhatom, hogy egy-két apróság kivételével a tervezett indulásig elkészültem.

A felszerelésem megvan. A későbbiek során részletesen írok róluk, hogy mit volt érdemes bepakolni, és mit nem. A hátizsák ügyében is döntés született. A 60 literes Tatonka zsákot viszem. Sokkal jobban elfér benne a felszerelésem, és még maradt is egy kis hely benne. 

Az egészség bejegyzést kiegészíteném még a Daedalon nevű gyógyszerrel, mely alkalmas lehet a vízre szállás utáni "tengeri betegség" tüneteinek, hatásának kezelésére. Beszereztem magamnak egy 10 darabos kiszerelést.

Nem említettem, de gondoskodtam igazolványképekről is. Egy vagyonba kerül, ha az ember elmegy e célból egy fényképészhez, és kap négy darab fényképet. Egyszerűbb ha az ember maga oldja meg az idphoto4you.com oldalon. A fényképedet feltöltöd, szerkeszted, elmented, fotópapírra kinyomtatod, és máris rendelkezésedre áll. Nagy segítség, ha vízum miatt hirtelen fényképre lenne szükséged.

Standard igazolványkép.jpg

Persze, ha majd a határőr hiányolja a fényképeimről a szakállamat, kénytelen leszek az azonnali borotválkozásra.

A repülőjegyeknél volt egy kis félreértés részemről. A Budapest-Malaga útvonalon a WizzAir-nél rendben megtörtént az utasfelvétel, jegy lementve, kinyomtatva. Azonban a Malaga-Las Palmas útra egy utazási közvetítő irodán keresztül foglaltam. Az elektronikus jegyet megkaptam, azonban nem találtam olyan lehetőséget, hogy elvégezzem az utasfelvételt. Felkerestem az irodát, ahol megnyugtattak, hogy az Iberia-nál csak a jegyet kell kinyomtatnom, és magammal vinnem, a többi személyesen történik, a repülőtéren. Remélem úgy lesz.

wizzair jegy.jpg

 IMG_0039.JPG

El kellett még intéznem a bankkártya cserét is. A meglévő maestro kártyát visa kártyára cseréltem. Utóbbinak nagyobb a valószínűsége, hogy a világ bármely pontján elfogadják fizető eszközként. Készpénzt nem váltottam, ugyanis maradt pár euróm a korábbi utamról, pár napra elég lesz.

Kötöttem egy élet és baleset biztosítást is. Korábban nem akartam, azonban a bankkártya cserénél választottam egyet. Sosem lehet tudni, nem árt ha van egy.

Korábban említettem, hogy a netbookom nem fogom magammal vinni. Ezen is változtattam, ugyanis a nemrég beszerzésre került mobiltelefon számomra kevés a kép- és szövegszerkesztésre. E blogot is jobban tudom írni a netbookon mint a mobiltelefonon. Fényképezőgépem, kamerám nincs, mivel a mobiltelefon tökéletesen helyettesíti számomra ezeket. 

Szóval táskám bepakolva várja az indulás időpontját. Addig én is pihenek, több bejegyzés az indulás napjáig nem lesz. Figyelmetekbe ajánlom a blog felület jobb oldalán lévő figurát, mely november 30-ig lesz jelen, és követhetővé tesz engem. Azaz ha rákattintasz, a jövőben értesítést kapsz arról, ha új blog bejegyzésem van. Szerintem meggondolandó lépés.

Végül meg kell említenem, hogy múlt héten megérkezett a cd Californiából, melyet Rennie küldött el, a foncebadoni önkéntes, ígéretéhez híven. Nagyon megörültem neki. Nosztalgiáztam kicsit.

Szólj hozzá!
"A világnak szüksége van álmodókra és cselekvőkre. De mindenek fölött szüksége van olyan álmodókra, akik cselekszenek." Sarah Ban Breathnach
süti beállítások módosítása