2022. november 06. (vasárnap) 22:17 (UTC+1) - Üllő

Elérkezett az idei évre betervezett negyedik félmaratoni futóverseny. Az eddigiek közül a kedvencem. Utoljára 2016-ban vettem rajta részt. Tetszik, mert Budapest Duna melletti részein vezet. Igaz, ebben nagyjából egyezik a tavaszi Vivicittával, de valahogy mégis más. Lehet azért, mert erre többen neveznek. Azért is közel áll a szívemhez, hogy annak idején ez volt az első hivatalos futásom, igaz, akkor még váltóban.

Jó koránra volt téve a kezdés időpontja. Nem is emlékszem, hogy valaha volt ilyen korai rajt. Reggel nyolc órakor. Időben is érkeztem, felvettem a rajtcsomagot, átöltöztem, majd leadtam a táskámat. Maradt egy jó háromnegyed órám a kezdésig. Kihasználtam az időt, s faltam pár falatot. A versenyközpont a Petőfi-híd és a Rákóczi-híd közötti részen volt, az egyetemi városrészen. Ahogy közeledett az esemény kezdetének időpontja, egyre többen és többen lettek.

Elfoglaltam a helyem a 4-es szektorban. Ezúttal is több részletben indítottak minket. Én a másodikba fértem be. A választott futómezem ezúttal is az Ökomenikus Segélyszervezeté volt. Egyik önkéntesük, Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó ott is volt a rajtvonal tribünjén. Elindultunk tehát, rögtön visszakanyarodva a rakpartra. A második kilométernél rögtön ott volt Dj Dominique, azaz Várkonyi Attila. Meglepett, mert általában a táv vége felé szokott gondoskodni a jó hangulatról, aztán rájöttem, hogy ugyanott  jövünk majd vissza. 

Kiváló időjárás volt, nem volt sem túl meleg, sem túl hideg. Minden adott volt egy jó kis futáshoz. A frissítőpontok épp kellő távolságra helyezkedtek el ahhoz, hogy időben hozzájussak a szükséges energiához. A Kékes Csúcsfutáskor tapasztaltaknak ezúttal nyoma sem volt, igaz, most sík volt a terep, de többet is készültem a versenyre. A táv vége felé kezdtem csak kicsit érezni a térdeimet. Mikor a 19-ik kilométer után ráfordultam a Szabadság-hídra, éreztem, hogy meglesz. Az előző és a következő kép ezúttal is a BSI jóvoltából került megörökítésre.

Áthaladva a célban, ezúttal kicsit tovább kellett menni, kanyarogva, mire az úgynevezett befutó csomagot megkaptuk. Átvettem a táskámat is, mert kellett a pulóver, le voltam izzadva. Kicsit szusszantam, aztán kézhez vettem az idei négy teljesített félmaraton után járó félmaraton mánia érmet is. Ez volt a második félmaraton mánia érmem, több nem lesz tervezve.

Meglett tehát a negyedik idei nagyobb távú versenyem, amit tavaly decemberben felkészülésnek elterveztem. Mellettük természetesen folyamatosan készültem rövidebb, hosszabb távokkal, amiket otthon, Üllőn futottam. Már csak egy utolsó nagy falat maradt. Előtte azonban ideje volt újra túracipőt is húzni, ugyanis várt rám az Alföldi Kéktúra befejezése ...

2016. szeptember 24. (szombat) - Budapest

Majdnem két hét késéssel írok a legutóbbi futóversenyemről. Versenynek nevezem, de számomra sosem az. Mindig is az a célom, hogy teljesítsem a kitűzött távot. Ha ez a teljesítés optimális körülmények között jön létre, akkor természetesen a futás ideje is javul. A lényeg, hogy ott vagyok, részt veszek, és átérzem mindazt, amit egy ilyen futórendezvény során átélhet az ember.

A tavalyi évhez hasonlóan, idén is Budapest belvárosán keresztül vezetett végig az útvonal. Tele szebbnél szebb épületekkel, helyszínekkel. Valóban Budapest legszebb részein futhattunk. Korán reggel érkeztem a Városligetbe, mivel több ismerősömnek is át kellett adjam a rajtcsomagját. Páran már ott voltak, és készülődtek. Az egész versenyközpont, valamint annak a környéke kezdett éledezni. Voltak akik életük első félmaratoni távjukra készülődtek. 

A legutóbbi félmaratoni távom előtt csatlakoztam az Ökomenikus Segélyszervezethez, mint önkéntes. A nagyobb futóversenyeken viselem a Segélyszervezet futómezét, ezzel is segítve, hogy minél több emberhez jusson el. Mint ahogyan a trikón is olvasható: "Ne csak szurkolj, segíts!". Ezúttal is felkerestem őket a helyszínen, ahol több önkéntes társammal is találkoztam. Többek között Kovács "Koko" Istvánnal is.

Lassan közeledett a rajt előtti bemelegítés ideje is. Előtte találkoztam Katival és Zolival, valamint Bélussal, aki először vett részt ilyen versenyen. Mindannyian készen álltunk a rajtvonalnál, ahol szokás szerint több ezren vártuk a sípszót. A nagyszámú nevezés miatt ezúttal is több szakaszban rajtoltunk el. 

Az időjárásra egyáltalán nem volt okunk panaszra. Annyira nem, hogy egyenesen kánikula volt. A nagy meleg miatt ilyenkor nehezebben megy a futás is. Én is éreztem, hogy nem ezen a versenyen fogok egyéni rekordot dönteni. Szokás szerint, 6-7 kilométerenként voltak frissítő állomások, ahol vizet, izotóniás italt, valamint banánt és szőlőcukrot is magunkhoz vehettünk.

Ezen a versenyen vetettem be legújabb "fegyverem" is, azaz az új cipőmnek ez volt az első nagyobb távja. Le kellett a régit cserélnem, mert az évek, s a kilométerek meglátszottak rajtuk. Az újak viszont remekül vizsgáztak. Sokkal könnyebb volt benne minden egyes méter, kilométer. Maga a félmaraton olyan távolság lett számomra, hogy kényelmesen, megerőltetés nélkül teljesíthető. S mivel nem úgy futok, hogy minden egyes versenyen újabb és újabb rekordot állítsak fel, ezért az időre sem koncentrálok görcsösen. A lényeg, hogy az embernek jól essen az, amit csinál. 

A verseny végéhez közeledvén, már nagyon vágytam arra a hideg korsó sörre, amit elterveztem, hogy megiszok. Mint legutóbb a bundás kenyér, ezúttal sör volt az úgynevezett jutalom. A nettó időm 2:02:28  lett, ami az eddigiekhez mérten középeredménynek számít. Szokás szerint a célvonal átlépésénél megfeledkeztem a futóprogram leállításáról, így jó fél órát még mért. Jöhetett hát az a hideg sör, amit megérdemelten kortyolgattam. Következő megmérettetés a 31. Spar Budapest Maraton. Nagyobb táv, így valószínűleg a jutalom is két korsó sör lesz. Ez volt a 250-ik bejegyzés itt az Óperenciás tengeren is túlról. Több mint két évvel ezelőtt írtam az első sorokat. Kissé bátortalanul, kissé félve. Teljesen más tervekkel, mint ami most van. De egyik bejegyzést sem cserélném le, semmilyen más történetért. Mind a 250-hez ragaszkodom. Minden egyes percéhez, kilométeréhez, falatjához, kortyához, kézfogásához, beszállókártyájához, hostel szoba kulcsához, és még sorolhatnám mi mindenéhez. Napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra nagy változásokon mentem keresztül. Ezek a változások pedig visszafordíthatatlanok. Érzem, hogy azok. Sokat gondolkodom, hogy miként folytassam tovább. Mindenképpen lesz folytatás, hiszen mindig is volt célom, amit kitűztem magam elé. Ez ad erőt, kitartást, és közben magamat is megismerem. Szóval amíg nem lesz folytatás, és nem jönnek az újabb beszállókártyák, hostel szoba kulcsok, jönnek a további kilométerek. Néha futva, néha gyalogolva ...

2015. szeptember 20. (vasárnap) 11:49 (UTC+1) - Domoszló

Legutóbbi bejegyzésem sorait úgy zártam, hogy szeptemberben a futásra koncentrálok. Tavaly tavasszal futottam le életem első félmaratonját, melyet nyáron még egy követett, ám augusztustól a gyaloglásé volt a főszerep. Januárig kisebb, nagyobb megszakításokkal futottam ugyan, ám versenyeken, a felkészülések hiányában nem indultam. Idén január végétől pedig egészen májusig, egyáltalán nem vettem fel futócipőt. Mint emlékeztek, El Progresoban kezdtem újra. A célom az volt, hogy visszarázódjak a tavaly nyári szintemre, sőt, teljesítsem az egyik álmom, mégpedig a teljes maratont. De addig is, volt mit edzenem. Újra kellett kezdenem mindent. Igaz, nem volt olyan hosszú az út, mint annak idején. Miután hazatértem, az edzések is sűrűbbé váltak. Megtörténtek a nevezések is. Az első megmérettetés az idén jubiláló Wizz Air Budapest Félmaraton volt. Legutóbb ezen az útvonalon csak váltót futottam. Még 2013-ban, a KESE-KUSZA csapat tagjaként. De lássuk közelebbről, hogy miről is van szó.

Maga az útvonal Budapest legszebb részein halad keresztül. A Városligetből indul, majd az Andrássy úton végig, az Operaház mellett a Dunáig, végig a rakpartokon, át a Szabadság hídon, valamint a Lánchídon, a Budai Vár, és a Parlament előtt. De jöjjön mindez egy kis video összeállításban.

Ilyenkor, amikor az ember végignéz egy ilyen felvételt, hihetetlennek tűnik, hogy mi vár rá. Kicsit bátrabb voltam, mint tavaly Kolozsváron, amikor az elsőre készültem. A félmaraton hetében átvettem a rajtcsomagot is.

Elérkezett hát a nagy nap. Kora reggel felutaztam Budapestre, Katival együtt, aki maga is a félmaratonra indult. Mégpedig élete első félmaratonjára. Miután megérkeztünk, következett az átöltözés, csomag lerakás, majd a rajt helyszín körbejárása. Leírhatatlan érzés kerít ilyenkor hatalmába. A tömeg, a zene, a futók, a szervezők, na és persze az ismerősök mind mind fokozzák a hangulatot.

Mivel jómagam a Ligetkör Egyesület tagja vagyok, így következett az elmaradhatatlan csoport fénykép is. Kicsit kevesen voltunk, bár utólag kiderült, futott még egy-két ligetkörös.

Még az indulás előtti percekben találkoztam a többi ismerőssel is. Volt aki szurkolóként, volt aki futóként volt jelen. Utóbbiak közül Ekka váltóban, Gábor, G és Zoli egyéniben. Utóbbi két induló szintén első félmaratonista. G-vel beálltunk a rajthoz, azaz a rajt tömeghez, mivel rengetegen voltunk. Szakaszosan indították a versenyt, az előre egyeztetett időzónáknak megfelelően. Magam a 3-as rajtzónából indultam, célom az 1:45 és 2:00 óra közötti idő volt.

Elrajtoltunk tehát, majd következtek szépen, sorban a kilométerek. Az elején még volt egy kis tömeg, ám a Hősök tere után egyre jobban szétszakadozott a mezőny. Nyugodt tempóban tudtam futni. A frissítőpontok is megfelelő távolságokra voltak. Egy-két ismerős is biztatott a kordon szélén. A futóprogramot elindítottam a telefonomon, ám a külső zaj miatt nem hallottam a részidőket. De ez egyáltalán nem zavart. Ahogy szokott lenni, a tömeg vitt magával. Sokkal jobb tömegben futni, mivel van motiváció. Lehagynak, te hagysz le másokat, stb. A figyelmed is elveszik a futásról, arról, hogy gondolkozz. Márpedig a futás jórészt fejben dől el. De ezúttal szerencsére nem gondolkoztam azon, hogy meg kellene állnom. Az egész táv teljesíthető volt. Jó volt újra részt venni egy futóversenyen, bár a magam részéről versenynek nem nevezném. Az időjárás is kifogástalan volt. Sikerült a tavalyi szintemre visszarázódnom, a 1:52:32-es időmmel.

Miután befutottam a célba, vissza sétáltam a célegyeneshez, hogy az ismerőseimet biztassam az utolsó lépéseknél. Katit és Zolit sikerült is, a többieket sajnos nem tudtam megtalálni. De minden ismerősöm befutott, és teljesítette a távot. Gratulálok mindannyiuknak! Kati, G és Zoli: Isten hozott Titeket a Félmaratonosok Klubjában!

A májusi célkitűzés fele tehát teljesítve. Újra a régi szinten állok. A maratonig hátralévő szűk három hetet, egy intenzív felkészüléssel töltöm. Bevállaltam még egy félmaratont, mégpedig Tihanyban. Idén szeptember 26-án rendezik meg először a félmaratont a Balaton parti településen. Szóval még egy "felezés" belefér a "nagy" futam előtt. Legközelebb Tihany után jelentkezem.