2017. október 22. (vasárnap) 14:36 (UTC+1) - Domoszló

Régóta nem jelentkeztem. Ennek több oka is volt. Mint legutóbbi bejegyzésemben említettem, le kellett ülepedjen a Kéktúra teljesítése. Lehet, hogy korábban már említettem, de amikor én a Kéket elkezdtem, még csak terveztem a világcsavargást. Azt sem tudtam, hogy milyen formában fogok majd hozzá, de addig is jó ötletnek tűnt, hogy időnként hátizsákkal járjam az országot. Eleinte kisebb szakaszokat, rövidebb időre terveztem. Később, miután túl voltam a Camino-n, valamint a közép-amerikai csavargáson, fel sem merült, hogy abbahagyjam a Kéket. Sőt! Pótolnom kellett azt az érzést, melyet a hátizsákos zarándoklatok, utazások során éreztem. Igaz, a Kék kicsit más érzés volt, hiszen egy-két alkalmat leszámítva, ritkán léptem át az egy hetet. Így mielőtt hozzászoktam volna a hátizsákos létemhez, már haza is kellett térjek. Szerencsére azonban voltak hosszabb szakaszok.

2013. május 23-át írtunk, amikor beszereztem az Országos Kéktúra útvonalvázlat és igazolófüzetet. Rá két napra pedig az egyik legnehezebb szakasszal, a Mátraháza - Sirok közötti túraútvonallal kezdtem. Előtte nagy ritkán kirándulgattam, de nem voltam gyakorlott túrázó. Ennek meg is lett az eredménye, amikorra Sirokra érkeztem. Aznap este lépni sem bírtam az izomláztól. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű a folytatás sem, de nem adtam fel. Úgy terveztem, hogy eljutok egészen a keleti végpontig, Hollóházáig, majd folytatom a nyugati irányban Írott-kőig. Az élet azonban ezt is felülírta. Időközben felköltöztem Budapestre, s a környékén lévő szakaszokkal folytattam. Újabb terv következett, mégpedig az, hogy amíg neki nem vágok a világnak, addig befejezem a Kéket. Ez a tervem sem sikerült. Akkor úgy voltam vele, hogy majd folytatom, ha visszatértem. Erre 2015-ben került sor. Onnantól már a szakaszok bejárásáról készült beszámolók itt is olvashatók. Idén nyártól lendültem azonban jobban bele, miután leszámoltam a munkahelyemről. Újabb fogadalom, hogy szeptemberig teljesítem a Kéket. Ezúttal sikerült betartanom az ígéretem. 

Közel négy évembe telt, mire az Országos Kéktúra mind a 27 szakaszát bejártam. Bejártam Magyarországot a Vas megyei Írott-kőtől, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóházáig, közel 1160 km hosszan. Megtettem tehát a "Másfélmillió lépést Magyarországon". Gyerekként amikor néztem a Rockenbauer Pál által forgatott kultikus dokumentumfilmet, álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer én is azokon a helyszíneken fogom a bakancsomat koptatni. Akkor még nem mertem nagyot álmodni. Felnőtt fejjel kezdtem neki az álmodozásnak. Szeptember végén pedig egy újabb álmom is teljesült, amikor a Magyar Természetjáró Szövetség képviselője átadta számomra a teljesítést igazoló 5995-ös számú jelvényt. 

Teljesen más érzés volt átvenni ezt a jelvényt, mint annak idején a Santiago de Compostella városában kapott oklevelet. Utóbbinál "csak" egy hónap élményét kellett feldolgozni, előbbinél viszont kicsit több időt. A Kék elejétől fogva készítettem a fényképeimet, jegyzeteltem minden egyes fontosabb dolgot, vezettem a pontos költségvetést, majd a blog megjelenése után mindezt kiegészítettem a bejegyzésekkel. Az anyagi része, tehát könnyen nyomon követhető. Azonban azokat az érzéseket, melyeket a négy év alatt átéltem, nehezen hívhatom vissza. Egy-egy érzést fel tudok idézni, azonban azt megfogalmazni már nehezebb feladat. Éppen ezért csak arra vállalkoztam, hogy a Kék alatt készült fényképekből összeállítsak egy mozgókép-sorozatot. A képeket úgy rendeztem össze, hogy Írott-kő a kezdőpont, és Hollóháza a végpont. Igaz, hogy egy kicsit hosszúra sikerült - több mint egy óra - , de fogadjátok tőlem szeretettel, s egy kicsit pillantsatok bele. Természetesen az egészet is végignézhetitek, hisz a közismert videó megosztó csatornán is megtalálható.

Gondolom többetekben felmerül az a kérdés, hogy mi következik ezután. Természetesen a bakancsom, s a túrabotom nem kerül a szekrény legmélyére. Folytatom tovább a Kéket, hisz az Országos Kéktúra csak egy része az Országos Kékkörnek. Hátra van még a fele, azaz Alföldi Kéktúra, valamint a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra. A Kékkör teljes hossza 2550 kilométer. Hála a tavalyi évnek, az Alföldi Kéktúra szakaszaiból egy kevés megvan, hisz Tónit ott kísérhettem. Így már csak a hiányzó részeket kell pótolnom, mielőtt nekivágok a Dél-dunántúli szakasznak.

De hogy pontosan mikor is folytatom a Kéktúrát, azt egyelőre nem tudom megmondani. Mint már az egyik korábbi bejegyzésemben említettem, hosszas gondolkodás után úgy éreztem, hogy keresnem kell egy olyan foglalkozást, mellyel a világban bárhol dolgozhatok, ha úgy tartja a kedvem. Márpedig nekem gyakran úgy tartja a kedvem. Mint ahogyan az egyik világcsavargó "kollegina" is leírta, keveseknek sikerül csak úgy fognia magát, felmondani, és otthagyni az addigi életét, majd másnap nekivágni a nagyvilágnak. Ezt annyival egészíteném ki, hogy nekem nem volt elég nekivágni. Ehhez szükségem van egyfajta magabiztosságra. És ezt a magabiztosságot egy új szakma megszerzésében látom. Ez az új szakma pedig nem más, mint a gyógymasszőri. Lassan másfél hónapja annak, hogy elkezdtem a képzést az egyik neves magyarországi képzési intézetnél. Egy biztos, nagy fába vágtam a fejszém. Bízom benne, hogy elég éles az a fejsze.

Addig is, amíg tart a képzésem, visszaállok az úgynevezett "mókuskerékbe". Jelenleg folyamatban van az új munkahelyem, valamint egy újabb költözés is. A tanfolyam előre láthatólag mintegy másfél éves lesz, így ezalatt további Kék kilométerek várhatóak. De terveim szerint a kilométereket nem csak bakancsban, hanem futócipőben is gyűjteni, szaporítani fogom. Újrakezdtem intenzívebb formában a futást is. Szeptemberben részt is vettem egy domoszlói 10 kilométeres futó eseményen.

Részt vettem az idei legnagyobb magyarországi futóeseményen is, a Spar Maratonon. Ezúttal azonban csak szurkolóként. Nem vállaltam be az idei évre a maratont, mivel ezt az évet a regenerálásra szántam. Ne is tudtam volna rá annyit készülni, amennyit kellett volna. Őszintén szólva nem is éreztem jól magam a verseny helyszínén. Hazudnék ha azt mondanám, nem voltam irigy. Picit az voltam. De megtanultam, hogy vannak dolgok, melyeket el kell tudnom engedni. Elengedni, ha abban a pillanatban nem vagyok rá felkészülve. Én nem voltam tehát idén felkészült a maratonra, mások viszont igen. Megpróbáltam tehát visszaadni a futóknak egy kicsit mindabból a biztatásból, amit a korábbi évek alatt magam is kaptam. Helyet foglaltam az egyik budapesti szurkolói ponton, a Margit-hídnál, s a Bátor Tábor lelkes szurkolói csapatával együtt biztattam a futókat. 

Szóval ezek történtek mostanság velem kedves olvasóm. A közeljövőben, a fentebb említett történések miatt, sok bejegyzésre - egyelőre - nem lehet számítani. Egy-egy Alföldi Kéktúra szakaszt megpróbálok beiktatni, valamint decemberben ismét lesz Járatlan utakon fesztivál. Utóbbiról is szeretnék írni egy bejegyzést. Időközben kicsit átalakítottam a blog felületén lévő bemutatkozó szöveget is, valamint frissítettem a térképeket is. Mindig nézegetem a különböző blogos felületeket, hogy mi is illene az enyémhez. Mostanában gondolkodom egy Paypal lehetőségen is, melyet be lehetne linkelni a blogom felületébe. Rajta keresztül pedig megnőhetne annak az esélye, hogy hamarabb elérhessem az álmaimat. Ugyanakkor azon is gondolkozom, hogy egy ilyen segítséggel elárulnám saját magam. Azt értem ezalatt, hogy minden eddigi dolgot úgy értem el, hogy másoktól nem fogadtam el anyagi segítséget. Nem vagyok biztos benne, hogy a változtatás ezúttal helyén való lenne. Szóval ezen még gondolkodom.