2019. november 20. (szerda) 20:58 (UTC+1) - Budapest

Ezúttal nem terveztük a korán kelést, mivel csak Malmőt akartuk felfedezni. Mármint ami egy szűk napba belefér. A kis táblácskát most is kint hagytuk a kilincsre akasztva, hogy ne zavarjon a takarító személyzet. Tíz óra körül értünk le a hotel étkezőjébe, ahol ezúttal is egy bőséges reggelit fogyasztottunk el. Visszatérve a szobánkba összepakoltunk, majd fájó búcsút intve, kijelentkeztünk a hotelből. 

Elsőként a város híres, nemrég épült tornyát szerettük volna közelről is szemügyre venni, így elindultunk toronyiránt. Még az érkezésünkkor magunkhoz vettük a recepcióról a belváros térképét, melyet időnként tanulmányoztuk. Szokásom, hogy ahol megfordulok, beszerzek egyet magamnak. Jól jön a belvárosi séták során. Igaz, manapság az okostelefonok világában furcsa szokásnak tűnhet, de jobb szeretem a papír alapú térképet.

Csodaszép napsütéses időnk lett annak ellenére, hogy az időjósok végig esőt jeleztek. Persze a kabát azért jól fogott, de alatta elég volt egy hosszabb ujjú póló. Jól terveztük tehát Chilivel a kézipoggyászunkat. Tartaléknak ott volt a pulóver, amit bármikor felvehettünk. 

A városi operánál, a biztonság kedvéért útbaigazítást kértünk egy fiatal sráctól, aki készségesen adta tudtunkra, merre is folytassuk tovább. Tisztán, érthetően beszélte az angolt, minden szavát értettem. Nem úgy mint az angol anyanyelvűek, akikhez gyakran kevés a nyelvtudásom. 

A messzi távolban már felfedeztük az egyik uticélunkat, ám előtte még egy csatorna partján szándékoztunk körbenézni. Itt is rengeteg téglaépület volt, gyönyörűen karbantartott állapotban. Bármennyire is kerestem, nem találtam olyan házat, ami tatarozásra szorult volna. A parkok tiszták, gondozottak voltak, a szemetesek nem voltak csordultig tele. Mindenhonnan áradt a béke, nyugalom érzése.

Ezúttal is sok kerékpárossal találkoztunk. Volt aki egyedül, volt aki a családjával. Többen használtak olyan háromkerekűt is, amivel a gyerekeket szállíthatták. Annak idején nekem is a terveim egyike volt egy hasonló közlekedési eszköz beszerzése.

Kisvártatva az aszfaltot elhagytuk, s utunk az egyik csatorna partján folytatódott. Feltűnt nekem, hogy a vízparton, egyenlő távolságokra mentőgyűrűk voltak egy-egy oszlopon. Magam is el tudnám képzelni a budapesti rakpartokon hasonló kezdeményezést. 

Egy kisebb botanikus kertbe is benéztünk, ahol különböző stílusú kertek voltak berendezve. Az egyes részeket szépen nyírt sövények választották el. Rajtunk kívül több látogatója is volt, bár ez az egyik kiskert lakóját egyáltalán nem zavarta.

Megörültünk, amikor a kertek mögött felfedeztünk egy korabeli szélmalmot. Előző nap Koppenhágában is láttunk egyet, ám akkor nem fért bele az időnkbe, hogy megtekintsük. Ezúttal azonban sikerült. Előtte építettek fel a kertészek, mintegy kerítésként egy úgynevezett rovar hotelt, melyben az ágak, fenyőtobozok, fakérgek között, az ismertető tábla szerint milliónyi lakója volt.

Csodaszép volt ez a szélmalom, egyszerűen nem bírtam betelni vele. Rajtunk kívül többen jelen voltak, ők is csodálták a háttérképnek is kiváló emberi alkotást. Kicsit még nézegettük, majd tovább álltunk a távolban magasodó modern óriás felé.

Tartottunk egy kis pihenőt a csatorna partján, egy csónakház stégjének szomszédságában. E rövid idő alatt tanúi lehettünk a malmői vízi élet népszerűségének. Magam is szívesen kipróbáltam volna mindkettőt. 

Nem messze volt a város közlekedési múzeuma, mely előtt szintén látható volt a kedvenc háromkerekűm. Továbbmenve, egy igazi, hamisíthatatlan skandináv halászfalu látképe fogadott minket. A színes faházak előtt lévő hűtőpultok, árusító bódék arról árulkodtak, hogy sokszor szoktak halat árulni ott. Kár, hogy ezúttal kihalt volt.

Már csak pár utca választott el minket, hogy meglássuk Malmö felhőkarcolóját. A hajdani kikötő területén jártunk, melyből egy vadonatúj városrészt alakítottak ki a svédek. Itt-ott még folytak az építkezések, de nagyrészt már lakható volt. Felépültek a lakóépületek, a bevásárlóközpont, oktatási intézmények. Tetszett ez a modern városrész.

A Turning Torso nevű falhőkarcoló építéséhez 2001-ben kezdtek hozz, s 2005 nyarán már birtokba is vették. Az 54 szintes, 190 méter magasságú torony nemcsak a város, hanem egész Skandinávia legmagasabb épülete. Innen hajtotta végre 2006-ban Felix Baumgartner bázisugrását. Ezúttal mi ezt kihagytuk. Épp elég volt alulról felnézni erre a mérnöki csodára.

A toronytól nem messze volt a tengerpart, így mindenképpen el akartunk odáig sétálni. Rajtunk kívül páran lézengtek csak, gondolom nyáron, jó időben azért nagyobb a nyüzsgés. A távolban látszódott a Svédországot Dániával összekötő másik nagyszerű mérnöki alkotás, a 7845 méter hosszú Øresund híd, melyen előző nap jártunk.

Javában délután volt már, így tartottunk egy kávészünetet a parttól nem messze lévő kávéházban. Lassan az evés ideje is közeledett, de azt a belvárosba terveztük, egy általunk kinézett helyen. Másfelé terveztük a visszautat, egy újabb csatorna partján. Búcsút vettünk tehát a toronytól, s elindultunk visszafele.

Továbbra is makulátlan, tetszetős épületek mentén haladtunk, melyek az óváros szűk utcái mentén helyezkedtek el. Kinéztünk egy éttermet, ahol lehetett kapni rénszarvas burgert is, melyet mindenképpen meg akartam kóstolni. Hamarosan rá is akadtunk a vendéglátóhelyiségre. Épp időben, mert már kezdett korogni a gyomrunk.

Szerencsénk volt, hogy épp megürült egy asztal, amikor betértünk az étterembe. Leültünk, rendeltünk, s hamarosan már ízlelhettük is a finomabbnál finomabb falatokat. Chili az utolsó pillanatban meggondolta magát, s egy ázsiai csípős ételt választott. Egyedül kóstoltam tehát a Rudolf féle burgert. Bíztam benne, hogy a télapónak maradt elég, s nem kerül veszélybe a gyerekek ajándékainak kiszállítása.

A kiadós vacsora után lassan megindultunk a buszpályaudvar irányába. Előtte útba ejtettük a szuvenír shopot, újabb felvarrók, s zászló beszerzése végett. Ezúttal is időben akartunk kiérni a repülőtérre, ugyancsak busszal. Mint kiderült az utolsó járattal mentünk, utána már csak vonat lett volna, vagy taxi.

Rendben, időben kiértünk a repülőtérre. Kissé szomorúak voltunk, hogy ilyen hamar eltelt ez a hétvégi kiruccanás. Boldogok voltunk viszont, hogy részünk lehetett benne. Hátra volt még a hazaút, mely elég későre lett tervezve. Ez a repülőút volt a tizennegyedik utam. Chilivel pedig már a második. Kíváncsian várom a folytatást.

Véget ért tehát a skandináv kirándulásunk, melyet első közös utunknak szántunk. Új területet ismertünk meg, Európa északi országait. Természetesen e rövid idő kevés volt arra, hogy megismerhessük a két északi várost, de arra elég, hogy bepillantást nyerjünk. A blog indulása óta meglátogatott országok száma pedig újabb kettővel gyarapodott.

A jövőben is tervezünk hasonló rövidebb utakat, városlátogatásokat. Természetesen hosszabbakat is, mind időben, mind távolságban is. Mindketten imádunk utazni, s mindketten jobb szeretünk élményeket gyűjteni tárgyak helyett. Természetesen ez alól kivételt képeznek többek közt a táskafelvarrók, melyeket ezentúl Chilivel gyűjtöm tovább.

2019. november 17. (vasárnap) 19:10 (UTC+1) - Budapest

Szóval észak felé terveztük Chilivel az első közös külföldi utunkat. Nagyon tűkön ültünk már mindketten, annyira mehetnékük volt. Az oda-vissza utazás, illetve a szállásfoglalás intézését Chili vállalta magára. Ő választotta az irányt is. Az északi irányt, mely egészen a svédországi Malmö városáig vezetett. Eredetileg csak ebben a városban töltöttünk volna el egy hétvégét, de nemsokkal az  indulásunk előtt gondoltunk egy merészet, s úgy döntöttünk, kiegészítjük a dán Koppenhágával. A két város ugyanis bő fél órás vonatozásra van egymástól.

Mint említettem, mindketten lázasan vártuk az utazásunk időpontját. Péntek estére volt az indulásunk tervezve, s aznap délután jó korán akartunk kiérkezni a repülőtérre. Hagyni akartunk egy kis időt magunknak, mielőtt felszállt volna a gépünk. Ahogy azonban a busszal rátértünk a repülőtérre vezető gyorsforgalmi útra, már messziről láttuk, hogy valami nincs rendben. Egy óriási dugó kellős közepébe csöppentünk, hosszú kilométereken át tartó araszolással. Amilyen tempóval haladt a buszunk, biztosra vettük, hogy lekéssük a gépünket. 

Ahogy az idő egyre jobban telt, s mi egyre inkább nem haladtunk, mindketten kezdtünk izgulni. Bennem amúgy is volt egy rossz érzés, a legutóbbi balul sikerült külföldi utamra gondolva. Bíztam benne, hogy most az elképzeléseknek megfelelően fog alakulni. Amikor a busz megállt, s az ajtóit kinyitotta, úgy döntöttünk, hogy leszállunk, s gyalog folytatjuk a kocsisor mellett. Körülbelül két kilométeres erőltetett menet várt ránk, hogy elérjük a torlódás végét, s onnan valamilyen tömegközlekedési eszközzel folytassuk az utunkat. Egyre jobban aggódtunk, hisz az idő is telt. Közben elértük a torlódást okozó baleset helyszínét, a felismerhetetlenségig roncsolódott autókat. Szerencsénkre egy taxit sikerült leintenünk, amivel kisvártatva már a Liszt Ferenc repülőtér felé tartottunk.

Ahogy a taxiból kiszálltunk, kezdtünk megnyugodni, felfogni, hogy a gépünket elértük. Bő másfél óránk volt az indulásig. Megérte tehát a gyaloglás, még akkor is, ha menet közben a sapkámnak nyoma is veszett. A lényeg, hogy ott voltunk, úton Malmö felé. Megtörtént a vizsgálat, s nemsokára már koccintottunk is a sikeres kezdetre.

Kicsit csepergett az eső, amikor átsétáltunk a gépünkhöz, melyre hamar feljutottunk, s helyet foglaltunk. Bőven voltak üres helyek a repülőn, nem volt megtelve utassal. Következett a jól megszokott bemutató, majd az elindulás pillanata. Körülbelül másfél órás út várt ránk északi irányban.

Hamar eltelt ez az idő. Nemsokára már be is mondták, hogy gépünk belépett Malmö légterébe, s megkezdte a landolást. Nemsokára földet is értünk, ám a taps ezúttal is elmaradt. A megérkezésünk után pár percig még a helyünkön maradtunk, míg a folyosó ürült. Negyed óra múlva már a szabad ég alatt voltunk, svéd földön.

Mivel a város repülőtere bő fél órás autóútra volt a repülőtértől, s lehetőség volt busszal ezt a távot megtenni, mi is ezt a megoldást választottuk. A helyszínen lévő automatából próbáltunk rá jegyet venni, ám a művelet nem sikerült. A buszon kártyás fizetési lehetőség viszont rendelkezésünkre állt, s már indultunk is Malmö belvárosának irányába.

Utunk tervezésénél segítségünkre volt Barbóca is, aki profi módon otthon van a külföldi utak szervezésében. Ő ajánlotta Chilinek a Garden Hotelt is, amely a belvárosban van, nem messze a központi vasúti, és buszpályaudvartól, ahova mi is megérkeztünk. Bő tíz perces sétát követően már a hotel előtt álltunk. Következhetett a bejelentkezés, a kártya átvétele, majd a következő koccintás, a malmöi megérkezésünkre.

Nehéz napon voltunk túl, s az óra is lassan éjfélt ütött, így mi is felkerestük a szálláshelyünket. Másnap nem terveztünk túl korán kelni, azonban előttünk volt még egy másik város, egy másik országban. A reggeli 7:30-tól 11:00 óráig volt biztosítva, így becéloztuk a kilenc órai kelést. Megelőzve a korai zavarást, megtettük a szükséges intézkedést a villanyoltás előtt.

Nyugodt volt az éjszakánk, s a táblácskának köszönhetően a reggelünk is. Mire készen álltunk a szobánk elhagyására, pont megérkezett a takarítószemélyzet is. Kipihenve, s korgó gyomorral értünk le a hotel étkezőjébe. Jól írták a foglaláskor, hogy bőséges reggelink lesz, ugyanis széles volt a választék. Magam úgy döntöttem, hogy ezúttal hideget eszem. Telepakoltuk a tányérjainkat, kiegészítve gőzölgő kávéval, s frissen facsart narancslével, majd nekikezdtünk a finom reggelinek. 

Tizenegy óra tájékán, befejezvén reggelinket, töltöttünk még egy-egy pohár kávét az útra, majd nekivágtunk. Célunk a vasúti pályaudvar volt, ahonnan át akartunk vonattal jutni Koppenhágába. A 2000-es években kötötték össze híddal Svédországot Dániával, így megkönnyítve az átjutást. 

Hamar kiértünk a pályaudvarhoz, s kiderült, hogy szinte húszpercenként jár a vonat a két város közt. Megvettük a jegyeket, majd kicsit szétnéztünk a pályaudvar környékén. Az időjárás is kedvünkre való volt, egy-egy esőcsepptől eltekintve.

Látszódott a városon, hogy még ébredezik. Kevesen voltak az utakon. Egy-egy autó elvétve, meg pár utazó. Szinte kihalt volt a környék. A pályaudvar környéke szépen rendezett, karbantartott volt, a közelben a régi posta épülete. Egy-egy turistával találkoztunk, de a tömeg inkább a pályaudvaron volt.

A pályaudvar épülete a kikötő mellett volt, így volt egy kis lehetőségünk a kiépített partszakasz szemrevételezésére is. Lassan azonban indulni kellett a pályaudvarra vissza, hisz közeledett az indulásunk ideje. A vonatokat a mélybe vezették be, nem a felszínen voltak a sínek. Olyan érzésem volt, mintha metróval utaznék. Természetesen mind az érkezés, mind az indulás percre pontos volt. 

Mint ahogyan a vonaltérképen is látható, Malmö városából mentünk Koppenhága repülőteréhez, Kastrupig. Onnan helyijáratú busszal a belváros irányába. Ehhez azonban a repülőtéren meg kellett vegyük a menetjegyeket, melyhez segítségünkre volt a helyi közlekedési társaság segítőkész alkalmazottja. A jegyvásárlás utáni utunk vidáman zajlott, ugyanis Chili kikötődött cipőfűzője szoros kapcsolatba került a mozgólépcsővel, így kicsit feltorlódott mögöttünk a sor, mire a cipőfűzőt kiszabadítottuk. 

Zónákra volt osztva Koppenhága közlekedési térképe. Mi a repülőtértől, amely a negyedik zónában volt, a belvárosig, azaz az első zónáig kellett eljussunk. Utunk során rengeteg téglából épült házra lettünk figyelmesek, melyek vakolatlan vörös téglái meghatározták a városképet.

Délután egy óra múlt, mire Koppenhága belvárosába értünk. Természetesen nem volt időnk a teljes feltérképezésre, inkább csak bepillantást akartunk nyerni egy kicsit a város életébe. Az egyik fő nevezetessége, a kis hableány szobra, melyet mindenképpen fel akartunk keresni. Odáig pedig gyalog terveztük utunkat.

Utunk a vízparton vezetett, ahol időnként meg-megálltunk, megcsodálni a parti épületeket. Szépen karbantartott városrész fogadott minket, ésszerű, megtervezett utakkal, kerékpársávokkal. Sokan kerékpároztak egyébként, lévén a lakosok jelentős százaléka naponta használja a kétkerekűt.

Koppenhágában is sok volt a manapság oly elterjedt bérelhető roller is. Itt is, mind otthon Budapesten, ezek a rollerek sokszor a legkülönbözőbb helyeken vannak otthagyva, nem pedig egy-egy gyűjtőhelyen. Rövid ideig magam is gondoltam rá, hogy rollerrel folytassuk a városnézést, ám nem igazán bíztam az online fizetési módban.

A menet közben elfogyasztott frissítő ital, valamint a kissé hűvös időjárás hatására időnként meg kellett állnunk egy-egy kétbetűs kitérőre. Rendszerint ilyenkor keres az ember egy kávézót, vagy egy kisebb éttermet, s egy újabb pohár italt elfogyaszt. Épp ezt terveztük, s úgy éreztük, hogy már nem sokáig bírjuk a keresést, amikor a gyalogátkelőn előttünk haladó férfi hangosan könnyített puffadásán. Ennek hatására, könnyeinkkel küszködve, kénytelenek voltunk a legközelebbi étterembe betérni, hangos nevetéssel kísérve.

Számomra kedves kis étterem volt, telis-tele régi, hajós tárgyakkal, melyek kiválóan díszítették, s tették varázslatossá a helységeket. A falon az étterem alapításától a napjaikig fel volt tüntetve az eddig tulajdonosok nevei.

Hamarosan elérkeztük az úticélunkig, ahol már látszódott a turisták szép száma. Először úgy tűnt, hogy sor áll, de ahogy közelebb értünk, csak bámészkodó, fényképező embereket láttunk. Mindenki kíváncsi volt az Andersen meséje által ihletett kis hableány szobrára. Természetesen mi is.

Ekkor már kezdtünk éhesek lenni, így úgy döntöttünk, hogy a közeli kikötőben keresünk valami harapnivalót. Természetesen tengeri finomságra gondoltunk mindketten. Kisvártatva találtunk is egy jópofa helyet, ahol le is adtuk a rendelésünket. Nemsokára már hozták is a finomabbnál finomabb tengeri falatokat.

Végezvén a laktató, kései ebédünkkel, megindultunk visszafele, a központi pályaudvar felé. Előtte kicsit még szétnéztünk a parton, majd betértünk egy helyi szuvenír boltba. Felvarró, valamint zászlógyűjteményem ezúttal is gyarapodott.

Közben beesteledett, s az idő is kezdett kicsit hűvösebb lenni. Szükségünk volt egy kis átmelegedésre, ezért jöhetett egy csésze finom kávé. Néha az eső apró szemekben csepergett, de nem annyira, hogy feltegyük a táskáinkra az esővédő huzatokat. 

Elérve a pályaudvarhoz, itt pillantottuk meg az egyik legnagyobb kerékpár tárolót. Köztudottan e város a világ vezető kerékpár-barát városa. Több százezren használják naponta a kétkerekűeket. Jó volt látni ennyi biciklit egy helyen, s azt, hogy ha akarjuk, működnek a dolgok.

Beérve a pályaudvarra, szembesültünk azzal, hogy a jegypénztár már be volt zárva. Kénytelenek voltunk jegyautomatával próbálkozni, ám az az első nekifutásra nem sikerült. Ezúttal is segítséget kaptunk a helyi vasúti dolgozótól, s nemsokára már a vonatra is szálltunk. A repülőtérig kissé zsúfoltan voltunk, de utána már több hely állt a rendelkezésünkre.

Újra Malmöben voltunk tehát, újra a megszokott állomásunkon. Itt még átszálltam egy kisebb vonatra, egy fénykép erejéig, a közelben ácsorgó rendőrök meglepetésére. Nemsokára már a hotel előtt voltunk, hátunk mögött egy nagyszerű nappal. Hátra volt még a következő napunk, melyet itt, Malmöben terveztünk eltölteni, szintén egy kis városnézéssel.