2022. július 27. (szerda) 08:55 (UTC+1) - Üllő

"A család akkor hullik szét, ha azt a tagjai hagyják. Nincs olyan külső erő, még a halál sem, ami erre önmagában képes lenne." Csíkszentmihályi Mihály

Öt évvel ezelőtt szervezte meg a családunk az első úgynevezett Vincze találkozót. Egy olyan találkozót, melyet nem egy családi esemény köré szerveztünk, hanem csak úgy. Egy családi majálisként, találkozóként, melynek során a család tagjai összegyűltek, beszámoltak egymásnak az azóta eltelt időszakról, amióta utoljára találkoztak. Az első ilyen találkozóról beszámoltam itt nektek, jöjjön hát a következő.

Találkozónk helyszíne az erdélyi Kalotaszentkirály. Családunk Vincze ágának szülőfaluja. Itt él a Vincze leszármazottak nagy része mind a mai napig. A családi eseményt régóta terveztük megrendezni, ám a világjárvány természetesen ezt is átírta. Szerencsére azonban idén júniusban, a pünkösdi hétvégén sikerült. Unokatestvéremnek, Editnek köszönhetően sikerült kibérelnünk a község általános iskolájának konyháját, étkezőjét, ahol szombaton elkezdtünk gyülekezni, s csemegézni a finom, erre az alkalomra sütött kürtős kalácsból.

Úgy terveztük, hogy kora délutánra faszénen sütött finomságokból készítjük el az ebédet, majd vacsorára szintén odakint bográcsban a gulyást. Chili örömére fel is fedezte a konyha polcán a kedvenc ételízesítőjét. 

Chilivel és Emmával tavaly nem minden rokonom találkozott, így volt egy pár bemutatkozó kézfogás. Számomra is volt újdonság, hisz Zoltán barátnőjét, Dianat én sem ismertem még. Ők csak a második napra tudtak csatlakozni. Dél körül megérkezett a család nagy része, s nekikezdtünk az ebéd előkészületeinek. Volt aki a konyhában segédkezett, más az udvaron a grillezésnél, de olyan is akadt, aki gondoskodott arról, hogy ne maradjunk szomjasak.

Miközben sültek a húsok, készült a saláta, a család legfiatalabb tagjai pedig az iskola udvarán, valamint az étkezőben játszottak, a családtagok pedig beszélgettek, sztorizgattak, jó hangulatban telt az idő. Újból előkerültek a jól ismert családi történetek, elhangzott egy-egy vicc, s mindenki derült.

Lassan elkészült az ebéd is, mely igaz, hogy nem délben volt (Vincze János bátyánk mindig pontban délben ebédelt annak idején), de azért Vincze ebéd volt. Ekkorra már majdnem mindenki jelen volt. Zoltánt és Dianat másnapra vártuk, Peti azonban sajnos a munkája miatt nem tudott eljönni. 

Ebéd után jöhetett egy kis levezető mozgás. A család férfitagjainak nagy része, a kicsiktől a nagyokig levonult az iskola szépen felújított udvarára. Pistivel véletlenszerűen kettéosztottuk a csapatot, s jöhetett a focimeccs. Természetesen jó hangulatban, lelátón a család szurkolói által biztatva. Ezúttal a kötélhúzás elmaradt, helyette viszont két, nagyjából kiegyenlített félidőt játszottunk.

Meccs után kicsit szusszant a társaság, mialatt páran egy kis segítséget is adtunk. Az iskola udvarán ugyanis éppen az elkészült szobrot tervezték a talapzatára állítani, melyben mi is segítettünk. Természetesen a szobrot azóta már nyilvánosan átadták a nagyközönségnek, így a kép már közreadható. Ady Endre szobra került a róla elnevezett általános iskola udvarán elhelyezésre. A közelben álló fa alatt írta ugyanis egyik közismert, a Kalota partján című versét.

Délután a család összeállt egy fénykép erejéig. Jó volt látni, hogy mennyien vagyunk. Sőt, a legutóbbi találkozó óta többen is lettünk. Az akkorra készített családfát a mostani találkozóra ki is bővítettem, s mindenkinek egy-egy kisebb méretű példányban odaadtam.

Vacsorára tehát következett az István által bográcsban elkészített isteni gulyás, majd késő estig tartó beszélgetés. Az est hátralévő részén még egy kis karaoke is összejött. Jó hangulatban, éjfélt követően hagytuk csak abba. Másnap a kora délelőtti órákban újra összejöttünk, ezúttal Zoltán és Diana is velünk tartott. A közelben lévő templomból épp hazafele tartottak az istentiszteletről az Ady által is említett "pompás magyarok". A család is képviseltette magát, hisz Edit nagyobbik fia, Feco előtte konfirmált, így ők is beöltöztek népviseletbe.

Következett egy ebéd, majd egy újabb családi fénykép után elbúcsúztunk egymástól, bízván abban, hogy a következő találkozót hamarabb tudjuk megszervezni. Addigra reményeink szerint megint többen leszünk. Ahogy az első találkozóról készült bejegyzésemben is említettem, "odafönt" büszkék lehetnek a Vincze őseink. Mi, a leszármazottak ugyanis nem hagyjuk, hogy a Család széthulljon. 

2017. június 23. (szombat) 10:00 (UTC+2) - Magyarókereke

"Aki nem tudja, honnan jött, az nem tudhatja, hova megy, mert nem tudja hol van." Habsburg Ottó

Ezúttal egy újabb, nem utazással, vagy futással kapcsolatos bejegyzés következik, mely egy kicsit a múltamba enged betekintést. Többször említettem már, hogy erdélyi származású vagyok. Családom többsége, mind a mai napig ott is él. Felvetődött ötletként, hogy meg kellene rendeznünk a család, Vincze ág tagjainak a találkozóját. Többször össze szoktunk egy-egy családi rendezvényen gyűlni, ám időtlen idők óta nem fordult elő, hogy mindannyian, egyszerre jelen legyünk. Erre tettünk most kísérletet. Kiválasztottunk egy dátumot, mely nagyjából mindenkinek megfelelt, és hozzákezdtünk a szervezéshez.

A találkozó helyszínéül Magyarókerekét választottuk, mely mintegy három kilométerre fekszik a Vincze család szülőhelyétől, Kalotaszentkirálytól. Csendes kis falu, mely közvetlenül a hegy alatt van. A Kalotaszeg legnyugatibb pontja. Utam gyalog kezdtem meg Kalotaszentkirálytól, ám egy rövid szakaszon - a közelben lévő pásztorkutyák miatt - autóval szakítottam meg. Szerettem volna gyalogosan megérkezni a rendezvény helyszínére. A találkozó a hajdani általános iskola területén került megrendezésre. Érkezésemkor már ott volt a család több tagja. Unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik, szépen gyülekeztünk. Előkerültek a vendégváró falatok, s kortyok. Ahogy telt, múlt az idő, egyre többen, s többen lettünk. Fel is izzítottuk a szenet, s megkezdődött a grillezés. Jeles nap volt ez a nap, mivel a család e napon, két tagjának születésnapját is ünnepelte. 

Az ebéd, valamint a desszert elfogyasztása után magam is egy kis meglepetéssel készültem. Amióta az eszemet tudom, mindig is foglalkoztatott a családom története, eredete. Hála Istennek a családban nem csak én voltam ezzel így, mivel Vincze nagyanyám öccse, János bácsi is hasonlóan gondolkodott. Annak idején maga gyűjtötte össze a Vincze család őseit megörökítő születési-, valamint házassági anyakönyvi kivonatok másolatait. Azt gondoltam tehát, hogy erre a találkozón méltóképpen meg lehetne emlékezni az Őseinkről, egy családfa képében. Elgondolásomat azonban húztam, halasztottam, és már a találkozó előtti napoknál jártam, de egy aprócska ág sem volt megrajzolva. Tervem már-már feladtam, ám ekkor egyik kedves ismerősöm, Kinga a segítségemre sietett. Ketten készítettük el, a saját elgondolásunk alapján, a Vincze család történetét megörökítő, hét generációra kiterjedő családfáját.

Számomra külön öröm volt az a pillanat, amikor Kinga remegő kézzel írta be, a család legifjabb tagjának nevét. Unokatestvérem kisfia, Peti ugyanis a családfa rajzolása idején született, s a nevét mi írhattuk le az elsők között. Köszönöm még egyszer Kingának a segítségét.

Időközben megérkeztek a család azon tagjai is, akik érkezését későbbre vártuk, így mondhatni teljes volt a Vincze család. Az ebéd után kellett egy kis testmozgás is, melyben a család apraja, nagyja is kivette a részét. Köszönhetően Mikinek, sajátos taktikával nyert a kötélhúzásban az egyik csapat, ám a szkanderben nagyjából kiegyenlített volt a küzdelem.

A család legfiatalabb generációjának tagjai közül többen, egyébként most találkoztak először életükben. Ez az eddigi hiányosság azonban pillanatok alatt elillant, s a gyerekek a kezdetektől fogva úgy játszottak egymással, mintha naponta ezt tennék.

Estére az udvaron felállított bográcsban elkészült a finom palócleves, melyet az egész család együtt fogyasztott el a hajdani tanterem falai között. A nap hátralévő részében felelevenedtek a család régmúlt dolgai, anekdotái. Jókat nevettünk egy-egy régi történeten. Mint ahogyan jókedvvel tanultuk Botitól a kalotaszegi lépéseket. Késő estig, folytatódott a jó hangulat, majd szépen lassan mindenki nyugovóra tért. Másnap a Család összegyűlt a szentkirályi temetőben, ahol közösen felkerestük a Vincze Család sírjait. Egy-egy virágkoszorúval, valamint mécsessel tisztelegtünk az Ő emlékük előtt.

Véget ért tehát az első Vincze Család Gyökerei találkozó, melyen számomra nagyon jó érzés volt részt venni. Természetesen azonnal eldönti az ember, hogy ezentúl, időnként szeretne még több ilyen család találkozót. Időről-időre megrendezni, bízván abban, hogy egyre több és több új családtaggal bővül a Család. Elnézvén a Családról készült fényképet, nyugodtan mondhatom, hogy nincs okom a panaszra. Egy szép nagy Család vagyunk. Azt hiszem, az "odafönt" összegyűlt családtagok is büszkék lehetnek. Mert én az vagyok.