2022. december 22. (csütörtök) 20:44 (UTC+1) - Üllő

Szóval átvettük a befutócsomagot, majd elindultunk kicsit városnézésre. Következő napra volt ugye tervezve a maraton, utána lévő napra nem akartunk annyi programot hagyni. Még mielőtt tovább mentünk volna a belváros felé, kicsit szétnéztünk a pireuszi kikötőben. Az Attikai-félsziget szélén a görög gályák helyett ezúttal modern hajók, vitorlások horgonyoztak.

Szerettünk volna a kikötő területén beülni egy kávéra, nézni az elénk táruló látképet, de sajnos a közelben nem találtunk egyet sem. Megindultunk beljebb, a közelben lévő trolibusz megállójához. Ezúttal is az internetet hívtuk segítségül, hogy merre is találjuk. Menet közben meg lett a kávézó is, mégpedig egy nagyszerű panorámával. Rendeltünk egy-egy tejeskávét, hozzá waffelt, s jöhetett egy kis kávészünet.

Miután feltöltődtünk, megkerestük a trolimegállót, s vártuk a menetrend szerinti érkezést. Ezúttal is megtapasztalhattuk a mediterrán életérzést, ugyanis a busz nem éppen pontosan érkezett. Fél órányi utat jelzett az úticélunkig  helyi közlekedési applikáció, ám egy kicsit hamarabb meg kellett szakítani, mert dugóba kerültünk. A buszvezető mindenkit leszállított, így gyalog folytattuk. Nem voltunk már messze az Akropolisztól. Fél óra múlva már be is léptünk az európai civilizáció és demokrácia ősi falai közé.

Nagyszerű látvány tárult elénk az athéni fellegvárból. Annak idején, amikor a történelemkönyveket lapoztam, reménykedtem, hogy egyszer majd személyesen is láthatom. Magunk mögött hagytuk a hatalmas márványból épített kaput, s máris ott magasodott a jól ismert Panhenón.

Mint ahogy a képen is látszik, rengeteg látogató volt. Szerencsénkre, mert így rólunk is készíthettek képet. Pallasz Athéné temploma épp renoválás alatt volt, de így is lenyűgöző látványt nyújtott a legismertebb ókori épület. Természetesen magát az épületet nem lehetett teljesen megközelíteni, a látogatók elől le volt zárva.

Kicsit szeles volt odafent az időjárás, össze kellett húzni a kabát cipzárját. Elhaladtunk a Panthenón mellett, s egy újabb kilátóponthoz érkeztünk. Picit várni kellett, amíg a tömeg helyet cserélt. Egyszer-egyszer magyar szót is hallhattunk, ugyanis rajtunk kívül más magyar futók is ekkorra tervezték a városnézést.

Dacolva a tériszonyommal, kicsit körülnéztünk Athén városán. A távolban előbukkant a holnapi végcélom helyszíne is, a Panathinaikó Stadion. Kevesebb, mint tizenkét óra múlva következett a rajt. A stadionig viszont még sok időm volt.

Volt még nagyjából fél óránk a zárásig, így lassan visszafele vettük az irányt. Következett a másik közismert ókori emlék, mégpedig az Erechteion, azaz a fellegvár kultusztemploma, a kariatidákkal, azaz az oszlopként alkalmazott nőalakokkal. A helyszínen épp fültanújuk voltunk, hogy ezek csak másolatok. Az eredeti alkotásokat biztonságban őrzik.

Kifele menet még egy utolsó pillantást vetettünk Pallasz Athéné templomára, majd kijutva a kőkapun, Heródes Atticus színházát kerestük fel. Útközben egy cicát is sikerült lencsevégre kapnunk. Máltához hasonlóan Athénban is sok macska van az utcákon.

A főbejárat előtt jártunk éppen, amikor egy kisebb katonai raj tartott felénk. Hirtelen megállt mindenki, ugyanis nekik is megálljt parancsolt a vezénylő parancsnokuk. Egy-két percig vigyázzban álltak, majd megindultak felénk a lépcsőn. Miután elhaladtak, mi is folytattuk utunkat a kijárat felé. Az egyik olajbogyófáról szedtem pár szem bogyót, hátha magról tudok nevelni egy kis csemetét.

Este hat óra körül járt, s lassan következett a vacsoraidő. Valami görög ételt szerettünk volna enni, s hozzá szintén valami helyi italt inni. Megszaporáztuk tehát a lépteinket, mert a gyomrunk is jelzett. Útközben újabb macsekkal találkoztunk.

Nem messze a metróvonaltól sikerült is találni egy kedvünkre való éttermet, teraszos résszel. Meg akartuk kóstolni, hogy milyen az igazi görög gyros, így amellett döntöttünk. Nem bántuk meg. A felszolgált bor viszont okozott egy kis derűt, amikor egy mini kancsóban kihozták. Szerencsére a sör normál adag volt.

Jól lakva, kissé fáradtan értünk vissza a szállásra. Az izgalmam a másnapi verseny miatt viszont egyre nagyobb volt. Lefekvés előtt még egyszer megnéztem, hogy a másnapi induláshoz hova és mikorra kell odaérkeznem. Ellenőriztem, hogy minden megvan, készen áll a rajtra.

Különleges futáshoz különleges futópóló is jár, nemde?! Elgondolásomat kedves barátom, Barbó valósította meg. Olyan pólót szerettem volna magamnak, ami egy kicsit szemlélteti az életemet, azt, hogy honnan indultam, mit érzek. Barbó ügyesen megoldotta, ugyanis fő motívumaként a kalotaszegi ismert mintákat álmodta újjá, egyéni stílusban. Mindezt a hagyományos piros-fekete színekkel, az én kedvenc színű pólómra. Középen pedig, a becenevem alatt, egy általam kigondolt szöveggel: 

With Transylvanian Heart, azaz erdélyi szívvel. Köszönöm még egyszer Barbó ezt a csodálatos ajándékot! Aki pedig hasonló, egyedi alkotást szeretne, bátran keresse Őt a BarbArt Design oldalát. Későre járt már, ideje volt nyugovóra térnem. Hajnalban korán kellett kelnem. Az izgalomtól alig jött álom a szememre, hevesen vert az erdélyi szívem ...

2022. december 04. (vasárnap) 17:47 (UTC+1) - Üllő

Annak idején, amikor a futásaim egyre jobban mentek, s túl voltam egy pár félmaratonon, bevállaltam két maratoni futást, egymást követő évben. Nagyobb távon is gondolkodtam, ám a gerincem jelzett, hogy nem olyan jó ötlet. Mint emlékeztek, szépen, lassan újra kezdtem, ám maradtam a félmaratonoknál. Időközben a Ligetkör Egyesület - akikkel egy időben sokat futottam - két tagja is lefutotta a maratont, Görögországban, mégpedig a történelmi helyszínen. Akkor úgy voltam vele hogy egyszer hátha nekem is megadatik még egy maraton, s ha szerencsém lesz, épp a görög lesz. Közben úgy alakult az életem, hogy a futás már nem volt része a mindennapjaimnak. Futni futottam, de nem annyira, hogy egy maratoni távot bevállaljak. Tavaly télen kezdtem el újra a futást intenzívebben, megtervezve a felkészülést, melynek része volt az idei négy félmaraton, négy különböző évszakban. Júliusban, miután túl voltam három futóeseményen, vettem a bátorságot és neveztem a görögországi klasszikus maratonra. November 13-ai időpontra volt az esemény tervezve, s addig volt még időm. Ahogy azonban közeledett, egyre inkább kezdtem izgulni. Mégiscsak hat éve volt, hogy utoljára ennyit futottam egyszerre. Nyár végén megvettük a repülőjegyeket is. Vasárnapra volt kiírva a maraton, az odautunkat péntekre, visszautunkat pedig hétfőre szerveztük, így adva volt egy kis idő arra, hogy szétnézzünk a görög fővárosban.

Elérkezett a várva várt nap, mi pedig izgatottan vágtunk neki a soron következő utunknak. Kézipoggyásszal repültünk, mégpedig a kedvenc hátizsákjainkkal. Köszönhetően a véletlenszerű kiosztásnak, ülőhelyünk ezúttal nem egymás mellé szólt. Közel kétórás út várt ránk, egy órás időeltolódással. 

Hamar eltelt az odafele út, melynek során ezúttal nem aludtam. Tudtam volna, de a mögöttem helyet foglaló utastársaim ezt nem tették lehetővé. Kissé zajosak voltak. Egyébként nem voltam egyedül a gépen futóként. Sokak lábán a futócipő árulkodott erről. Sötét volt már, mikor landolt a gépünk. Kiderítettük, hogy hogyan jutunk el a szállásunkra. Nem volt egyszerű, mivel Athén repülőtere elég messze volt a várostól. Hála az okos telefonnak, na meg a helyi közlekedési társaság segítségének, választásunk a metróra esett. Egy átszállással, röpke ötven perc alatt a szállásunknál voltunk.

Chilinek szuper kis szállást sikerült szereznie, a belvárosban. A zöld metróvonaltól nagyjából 100 méterre. Egy épület alagsorában került kialakításra öt kicsiny lakrész. Tényleg mini volt, de nekünk tökéletesen megfelelt. Megvolt benne minden, ami egy magunkfajta utazónak kell. Gyorsan ki is pakoltunk, mielőtt elindultunk volna keresni egy boltot.

A közelben találtunk egy általunk is jól ismert boltot, ahol beszereztünk pár hiányzó dolgot. A kézipoggyásszal történő utazás ugyanis eléggé behatárolt a tekintetben, hogy minden szükséges holmit magunkkal vigyünk. Vacsorára itt vettük meg az enni és innivalót. 

A fenti kép a szobánk falán volt kifüggesztve. Másnapra mi is terveztük a leghíresebb athéni helyszín felkeresését. Előtte azonban volt még egy kis kitérőnk. Át kellett venni a rajtcsomagot a versenyközpontban. Nem keltünk korán, igaz későn sem. Gyors kávé, s péksütemény után a zöld metróval mentünk el Pireusz kikötő részére. Vásároltunk egy 72 órás jegyet, amivel minden közlekedési eszközt használhattunk.

A metró végállomástól gyalog mentünk a versenyközpontig. Harminc perc körüli út volt, miközben szemügyre vehettük a várost. Ahogy közeledtünk a célunk felé, egyre több és több futó tűnt fel. A bejáratnál volt egy kisebb tömeg, de hamar bejutottunk. Odabent a csarnokban könnyen megtaláltuk a rajtszámom alapján az átvételi helyet.

Hátra volt még a futóverseny hivatalos futópólója, amit elég körülményes volt átvenni. A földszinten kígyózó pavilonsorok között kellett végigmennünk, majd fel az emeletre, hogy aztán átvehessük. Útközben itt-ott volt egy kis termékkóstoló, többek közt egy isteni finom olívaolaj, melyet egy családi manufaktúra készít.

Kiérve a központból, odaálltam én is egy fénykép erejéig a hivatalos visszaszámláló órához. Volt tehát még bő tizenkilenc óra hátra a nagy eseményig. Felfoghatatlan érzés volt ott állni, tudni azt, hogy hamarosan indul a rajt. Addig is izgultam, de akkor még jobban. Tudtam, hogy csodálatos élményben lesz részem, még ha fájni is fog.