Szóval, mint említettem, helyzetjelentés következik. Sorban az ötödik, a blog történetében. Időnként szoktam ilyet is írni, amikor valami olyan történik, ami nem éppen tartozik az utazás, túrázás, futás témakörébe. Ezúttal beszámolnék pár ilyen dologról. Jöjjön is rögtön az első, mégpedig a tavalyi labdarúgó világbajnokság. Aki ismer engem, az tudja, hogy nagyon régóta vártam már, hogy a kedvenc focicsapatom végre újra világbajnok lehessen. Meccsről-meccsre izgulhattam, míg végül Argentína játékosai magasba emelhették a trófeát. Nekik is, nekem is teljesült egy újabb álmom.
A tavalyi novemberi maraton óta a futás parkolópályán van. Terveztem az idei Kékes Csúcsfutást, de úgy döntöttem, hogy mégis kihagyom. Nem érzek rá késztetést, hogy futócipőt húzzak. Most nem. Később biztosan. A túrázás folytatódni fog, ráadásul két szálon. Egyik Chilivel, mégpedig a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrán, a másik Ricsivel és Rolival. Utóbbi túra szintén Kéktúra lesz, erről bővebbet majd később.
Következzék pár sor a kedvencünkről, Hamuról. Idén lesz három éve, hogy nálunk van. Sajnos már csak ő maradt velünk, ugyanis Célia, a kaméleonunk tavaly tavasszal itt hagyott minket. Jómagam világéletemben kutyás voltam, azonban Hamu mindezt megváltoztatta. Természetesen időnként okoz kellemetlen perceket is, de ez a tekintet mindent feledtet. Remélhetőleg még sokáig.
Véget értek a hideg, szürke, sötét hónapok, s végre a kertben is kezd visszatérni az élet. A tavalyi év során tapasztaltak alapján újult erővel vetettem magam bele a tervezésbe. Előkerültek a kerti szerszámok, a vetőmagok, hogy hamarosan újra élvezzük a friss zöldségek, gyümölcsök ízét.
Március elején került megrendezésre a szokásos Jázmin néptáncos jótékonysági bál Domoszlón. A helyi néptánccsoport szervezésében, melynek annak idején jómagam is tagja voltam. Chili még sosem volt ezen a bálon, s én is jó pár éve, így az idein részt vettünk. Jó volt találkozni a régi tagokkal, barátokkal.
Most pedig következzen egy újabb változásról szóló beszámoló. Több éve már annak, hogy a nagyvilág bezárult a mindennapjaimban a négy fal közé. Azáltal, hogy irodai alkalmazott lettem. A hétköznapjaim azzal teltek, hogy egy asztal mellett dolgoztam, ültem a székben, a számítógép monitorját bámultam. Időközben a helyszín, s a feladat változott, de a lényeg maradt. Vágyakoztam a kinti világ után. Kicsit hiányzott az, hogy változatos legyen a helyszín, a feladat. Rengeteget gondolkoztam azon, hogy mit is szeretnék csinálni. Annak idején terveztem a masszázst, ám azt egy esetleges külföldi munkának. Itthon nem akartam ezt csinálni főállásban. Olyan munkát kerestem, amit szeretek csinálni. Szerencsére ez most megvalósult, s otthagyhattam a bezártságot. Alkalmazott lettem egy kertépítéssel és fenntartással foglalkozó csapatban. A kezdeti napokban hozzá kellett szoknom, főleg a testemnek a fizikai munkához, de mostanra megszoktam. A jövőben tervezem, hogy részt veszek egy iskola rendszerű képzésen is. Szóval egy újabb álom megvalósult, ezúttal a munkámmal kapcsolatosan.
Az új munkám is kizárólag hétköznap végzem, így a hétvégéim szabadok. Jó is, mert szükségem van a szabad hétvégére. Van tennivaló a ház körül, vár a túrázás, s egyéb programok. Beköszöntött tehát a jó idő, s mi ki is használtuk. Az idei első grillezést megejtettük otthon.
Ezek történtek tehát mostanában kedves olvasóm. Legközelebbi bejegyzésben tovább kalauzollak benneteket a Kolodko miniszobrok világába, ugyanis nemrég folytattuk azok felkeresését ...
Rég jelentkeztem kedves olvasóm. Természetesen ez nem így volt annak idején tervezve, de a világjárvány ugye közbeszólt. Elmaradtak a hétvégi kiruccanások, a tavaszi Alföldi Kéktúra folytatás, s a futóversenyek is. Nekünk is hozzá kellett szoknunk Chilivel, hogy egyelőre nem tehetjük azt, amit szeretnénk. Az utazási terveinket csak tervezzük jelenleg, s közben bízunk benne, hogy ezek a tervek mihamarabb valósággá válnak. Idén szerettem volna befejezni az Alföldi Kéket, s Chilivel elkezdeni a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúrát, melyet közösen járnánk végig. A jelenlegi helyzetben azonban nem tudhatjuk, hogy mikor tudjuk mindezt elkezdeni, addig is maradnak azok a dolgok, melyeket addig elő kell készítenünk. Ilyen többek közt a hiányzó felszerelések beszerzése, a meglévők karbantartása. Utóbbihoz sorolnám a tavaly beszerzett hátizsákom feldíszítését. Kezdetben idegenkedtem tőle, ám később mégis úgy döntöttem, hogy felvarrom rájuk az országok felvarróit. Azokét, amelyeket a régi hátizsákjaimmal látogattam meg.
Másik régóta tervezett dolog, mely a túrázáshoz kapcsolódik, a vándorbotom díszítése. Mint jó páran közületek emlékezhettek, az első botom is faragott mintákkal, címerekkel volt ékesítve. A jelenlegi bambusz botom, melyet négy éve vágtam ki Szekszárd közelében, eddig csupaszként rótta a kilométereket. Most azonban ráfognak kerülni a minták, melyeket majd az ún. pirográffal fogok beleégetni. Hasonlóan az elődhöz, ez a bot is szemléltetni fogja azokat az utakat, melyeket végigjártam.
A leendő túrázáshoz igyekszem a testemet is karban tartani, időnkénti futásokkal, s tekerésekkel. Elcseréltem ugyanis a rekumbensemet ( fekvő kerékpár), s egy hagyományos kerékpárt használok. Ezzel be is tudok járni dolgozni, s hosszabb távon jobban ki tudom majd használni, mint az elődjét.
Ezek történtek tehát mostanában, ebben a nem szokványos helyzetben. Bízunk benne, hogy hamarosan vége lesz a korlátozásoknak, elmúlik a veszély, s mehetünk a közeli, s a távoli világba. Addig is olvassátok az eddigi bejegyzéseimet, ha esetleg valamelyiket nem olvastátok volna. Ha meg igen, akkor tessék másikat választani, magam is újra szoktam egyet-egyet olvasni. Öt éve épp Drake-öbölben voltam, Costa Ricában. Ahogy ott szokták mondani elköszönéskor (is): Pura Vida!
2018. december 09. (vasárnap) 16:30 (UTC+1) - Budapest
Mint ahogyan legutóbbi bejegyzésem végén említettem, lakóhelyet váltottam. Maradtam Budapesten, csak Pestről átköltöztem Budára, azon belül is Gazdagrétre. Sokaknak a nyolcvanas, kilencvenes években vetített Szomszédok című televíziós sorozatból ismerős a városrész. Bevallom őszintén, magam sem jártam eddig itt. Négy év elteltével tehát újra budai lakos lettem.
Eddigi életem során sokszor költöztem, mondhatni szereztem egy kis tapasztalatot e téren. Minden az összepakolással szokott kezdődni. Magunk is változáson megyünk keresztül ilyenkor, amikor a régi helyen hozzákezdünk a dolgaink becsomagolásához. Ilyenkor ugyanis nem csak a jól megszokott tárgyaink tűnnek el az újságpapírokban, dobozainkban. Érezzük, hogy az addigi életünk is meg fog változni, át fog alakulni. Előkerülnek rég elveszettnek hitt dolgaink, de örömmel elevenítjük fel az emlékeinket egy-egy tárgy kézbevételekor. Nem volt ez másképpen ezúttal sem. Szívembe zártam az elmúlt nyolc hónapot, amit a régi lakásban töltöttem.
Az új helyre történt átköltözés után hozzákezdtem a berendezéshez, az új életterem kialakításához. Új hely, új szagok, zörejek, fények, szomszédok. Lassan egyre kevesebb dobozt kell kerülgetnem. Ha Isten is úgy akarja, az elkövetkező öt évben nem kell majd ezeket a dobozokat újra elővennem. Itt lesz a kiindulópont, ahonnan az országhatáron belül, s kívül fogok elindulni.
Kihasználva a mai jó időjárást, kisebb túrát tettem a környék felfedezésére. A gazdagréti lakótelep egy három kilométeres körön belül helyezkedik el. A nyolcvanas években épült lakótelep környéket teljesen beépítették, újabb és újabb családi házakkal. Itt található a 2002-ben felszentelt katolikus Szent Angyalok templom is.
Maga Gazdagrét a Széchenyi-hegy alatt helyezkedik. A hegyen található adótorony meghatározó pontja a környék látképének. A közelében található a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Karának épülete is, ahova magam is jártam. Ezúttal odáig nem mentem, csak a közvetlen környéket jártam be. A lakóhelyemtől mintegy fél óra gyaloglásra már az erdőben voltam.
Több felé is mehettem volna, azonban idő hiányában csak a közeli kis Úti Madonna kápolnát választottam. Az eredeti kápolnát 1880-as években építették, azonban a múlt század viharos időszakában elpusztult. 1998 tavaszán építették újjá az eredeti tervek alapján.
Lassan kezdett sötétedni, így hazafele vettem az irányt. Közelsége miatt az elkövetkező években többször fel fogom keresni a Budai-hegyeket. Szükségem van ugyanis a természetre, az erdőkben tett hosszú sétákra. Lesz tehát egy bázisom, amit töviről-hegyire meg akarok ismerni. Kiváló lesz arra is, hogy a lábaim, s a szervezetem folyamatos edzésben maradjon. Búcsúzóul következzék egy kép, amely megcáfolja a híres erdélyi mondást. Láthatjátok, hogy a medve néha játék ...
2018. október 14. (vasárnap) 13:14 (UTC+1) - Domoszló
Mint tavaly ilyentájt, idén is rég jelentkeztem. A dalmát kaland óta nem írtam. Igazából nem is volt rá okom, hogy "tollat" ragadjak. Nem voltam azóta túrázni sem. Egy hét szünetet tartottam, Kolozson. Régóta tervben volt már, hogy a kertbe ültessek gyümölcsfákat. Ezúttal a tervem végre végre is tudtam hajtani. Húsz szilvafával, valamint két diófával lett gazdagabb az ún. "Bakabirtok".
Az ottlét alatt egy-két dolgon elkezdtem gondolkozni. Ideje volt pár dolgot átgondolnom. Régóta tervezett volt ez is. Az utóbbi időben történt pár változás az életemben, aminek következtében az eddigi úton már nem mehettem tovább. Most úgy voltam vele, hogy Pestre visszaérve még egyszer átgondolok mindent. Visszaérve azonban a testem jelzett. A vérnyomásom az egekbe szökött, azonban a kivizsgálások szervi okot nem diagnosztizáltak. Nem húzhattam tovább a dolgot. Szembe kell tehát néznem azokkal a dolgokkal, amiket annak idején a szőnyeg alá söpörtem. Természetesen ez egy hosszadalmas folyamat lesz, de bele kell fognom, el kell kezdenem.
A futást természetesen folytatom, azonban az idénre tervezett maratoni nevezésem visszamondtam. Nem voltam lélekben képes arra, hogy végigcsináljam. Idén is szurkolóként vettem részt a budapesti futóversenyen, ahol végig biztattam a futókat. Többek közt Katit is, aki ez alkalommal sikeresen teljesítette élete első maratonját. Még egyszer gratulálok Kati!
Szóval ráléptem a változás, a változtatás útjára, mely ezúttal egy hosszabb út lesz. Elkezdtem a gerincjógát is, valamint a meditációt. Hozzákezdtem továbbá kizárni azokat a tényezőket, érzéseket az életemből, melyek a jövőbeli célomat nem szolgálják. Az elkövetkező időszakban változás várható mind a munkahellyel, mind a lakhatásommal kapcsolatban. Minden lehetőség adva lesz tehát, hogy változtassak az életemen. Persze az utazások, túrázások terén nem lesz változás. Azokat a jövőben is szeretném folytatni. Jövőhéten hozzá is kezdek Ricsivel, az Alföldi Kék soron következő szakaszaihoz.
Tegnap került megrendezésre a szakközépiskolai osztálytalálkozóm. Jó volt viszontlátni a régi arcokat. Húsz évvel ezelőtt akkor is egy változás előtt álltam, mégpedig az életpálya tekintetében. Remélem, hogy a harminc éves találkozón már egy lezajlott, eredményes váltás után számolhatok be újra mindenkinek.
2017. október 22. (vasárnap) 14:36 (UTC+1) - Domoszló
Régóta nem jelentkeztem. Ennek több oka is volt. Mint legutóbbi bejegyzésemben említettem, le kellett ülepedjen a Kéktúra teljesítése. Lehet, hogy korábban már említettem, de amikor én a Kéket elkezdtem, még csak terveztem a világcsavargást. Azt sem tudtam, hogy milyen formában fogok majd hozzá, de addig is jó ötletnek tűnt, hogy időnként hátizsákkal járjam az országot. Eleinte kisebb szakaszokat, rövidebb időre terveztem. Később, miután túl voltam a Camino-n, valamint a közép-amerikai csavargáson, fel sem merült, hogy abbahagyjam a Kéket. Sőt! Pótolnom kellett azt az érzést, melyet a hátizsákos zarándoklatok, utazások során éreztem. Igaz, a Kék kicsit más érzés volt, hiszen egy-két alkalmat leszámítva, ritkán léptem át az egy hetet. Így mielőtt hozzászoktam volna a hátizsákos létemhez, már haza is kellett térjek. Szerencsére azonban voltak hosszabb szakaszok.
2013. május 23-át írtunk, amikor beszereztem az Országos Kéktúra útvonalvázlat és igazolófüzetet. Rá két napra pedig az egyik legnehezebb szakasszal, a Mátraháza - Sirok közötti túraútvonallal kezdtem. Előtte nagy ritkán kirándulgattam, de nem voltam gyakorlott túrázó. Ennek meg is lett az eredménye, amikorra Sirokra érkeztem. Aznap este lépni sem bírtam az izomláztól. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű a folytatás sem, de nem adtam fel. Úgy terveztem, hogy eljutok egészen a keleti végpontig, Hollóházáig, majd folytatom a nyugati irányban Írott-kőig. Az élet azonban ezt is felülírta. Időközben felköltöztem Budapestre, s a környékén lévő szakaszokkal folytattam. Újabb terv következett, mégpedig az, hogy amíg neki nem vágok a világnak, addig befejezem a Kéket. Ez a tervem sem sikerült. Akkor úgy voltam vele, hogy majd folytatom, ha visszatértem. Erre 2015-ben került sor. Onnantól már a szakaszok bejárásáról készült beszámolók itt is olvashatók. Idén nyártól lendültem azonban jobban bele, miután leszámoltam a munkahelyemről. Újabb fogadalom, hogy szeptemberig teljesítem a Kéket. Ezúttal sikerült betartanom az ígéretem.
Közel négy évembe telt, mire az Országos Kéktúra mind a 27 szakaszát bejártam. Bejártam Magyarországot a Vas megyei Írott-kőtől, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Hollóházáig, közel 1160 km hosszan. Megtettem tehát a "Másfélmillió lépést Magyarországon". Gyerekként amikor néztem a Rockenbauer Pál által forgatott kultikus dokumentumfilmet, álmomban nem gondoltam volna, hogy egyszer én is azokon a helyszíneken fogom a bakancsomat koptatni. Akkor még nem mertem nagyot álmodni. Felnőtt fejjel kezdtem neki az álmodozásnak. Szeptember végén pedig egy újabb álmom is teljesült, amikor a Magyar Természetjáró Szövetség képviselője átadta számomra a teljesítést igazoló 5995-ös számú jelvényt.
Teljesen más érzés volt átvenni ezt a jelvényt, mint annak idején a Santiago de Compostella városában kapott oklevelet. Utóbbinál "csak" egy hónap élményét kellett feldolgozni, előbbinél viszont kicsit több időt. A Kék elejétől fogva készítettem a fényképeimet, jegyzeteltem minden egyes fontosabb dolgot, vezettem a pontos költségvetést, majd a blog megjelenése után mindezt kiegészítettem a bejegyzésekkel. Az anyagi része, tehát könnyen nyomon követhető. Azonban azokat az érzéseket, melyeket a négy év alatt átéltem, nehezen hívhatom vissza. Egy-egy érzést fel tudok idézni, azonban azt megfogalmazni már nehezebb feladat. Éppen ezért csak arra vállalkoztam, hogy a Kék alatt készült fényképekből összeállítsak egy mozgókép-sorozatot. A képeket úgy rendeztem össze, hogy Írott-kő a kezdőpont, és Hollóháza a végpont. Igaz, hogy egy kicsit hosszúra sikerült - több mint egy óra - , de fogadjátok tőlem szeretettel, s egy kicsit pillantsatok bele. Természetesen az egészet is végignézhetitek, hisz a közismert videó megosztó csatornán is megtalálható.
Gondolom többetekben felmerül az a kérdés, hogy mi következik ezután. Természetesen a bakancsom, s a túrabotom nem kerül a szekrény legmélyére. Folytatom tovább a Kéket, hisz az Országos Kéktúra csak egy része az Országos Kékkörnek. Hátra van még a fele, azaz Alföldi Kéktúra, valamint a Rockenbauer Pál Dél-dunántúli Kéktúra. A Kékkör teljes hossza 2550 kilométer. Hála a tavalyi évnek, az Alföldi Kéktúra szakaszaiból egy kevés megvan, hisz Tónit ott kísérhettem. Így már csak a hiányzó részeket kell pótolnom, mielőtt nekivágok a Dél-dunántúli szakasznak.
De hogy pontosan mikor is folytatom a Kéktúrát, azt egyelőre nem tudom megmondani. Mint már az egyik korábbi bejegyzésemben említettem, hosszas gondolkodás után úgy éreztem, hogy keresnem kell egy olyan foglalkozást, mellyel a világban bárhol dolgozhatok, ha úgy tartja a kedvem. Márpedig nekem gyakran úgy tartja a kedvem. Mint ahogyan az egyik világcsavargó "kollegina" is leírta, keveseknek sikerül csak úgy fognia magát, felmondani, és otthagyni az addigi életét, majd másnap nekivágni a nagyvilágnak. Ezt annyival egészíteném ki, hogy nekem nem volt elég nekivágni. Ehhez szükségem van egyfajta magabiztosságra. És ezt a magabiztosságot egy új szakma megszerzésében látom. Ez az új szakma pedig nem más, mint a gyógymasszőri. Lassan másfél hónapja annak, hogy elkezdtem a képzést az egyik neves magyarországi képzési intézetnél. Egy biztos, nagy fába vágtam a fejszém. Bízom benne, hogy elég éles az a fejsze.
Addig is, amíg tart a képzésem, visszaállok az úgynevezett "mókuskerékbe". Jelenleg folyamatban van az új munkahelyem, valamint egy újabb költözés is. A tanfolyam előre láthatólag mintegy másfél éves lesz, így ezalatt további Kék kilométerek várhatóak. De terveim szerint a kilométereket nem csak bakancsban, hanem futócipőben is gyűjteni, szaporítani fogom. Újrakezdtem intenzívebb formában a futást is. Szeptemberben részt is vettem egy domoszlói 10 kilométeres futó eseményen.
Részt vettem az idei legnagyobb magyarországi futóeseményen is, a Spar Maratonon. Ezúttal azonban csak szurkolóként. Nem vállaltam be az idei évre a maratont, mivel ezt az évet a regenerálásra szántam. Ne is tudtam volna rá annyit készülni, amennyit kellett volna. Őszintén szólva nem is éreztem jól magam a verseny helyszínén. Hazudnék ha azt mondanám, nem voltam irigy. Picit az voltam. De megtanultam, hogy vannak dolgok, melyeket el kell tudnom engedni. Elengedni, ha abban a pillanatban nem vagyok rá felkészülve. Én nem voltam tehát idén felkészült a maratonra, mások viszont igen. Megpróbáltam tehát visszaadni a futóknak egy kicsit mindabból a biztatásból, amit a korábbi évek alatt magam is kaptam. Helyet foglaltam az egyik budapesti szurkolói ponton, a Margit-hídnál, s a Bátor Tábor lelkes szurkolói csapatával együtt biztattam a futókat.
Szóval ezek történtek mostanság velem kedves olvasóm. A közeljövőben, a fentebb említett történések miatt, sok bejegyzésre - egyelőre - nem lehet számítani. Egy-egy Alföldi Kéktúra szakaszt megpróbálok beiktatni, valamint decemberben ismét lesz Járatlan utakon fesztivál. Utóbbiról is szeretnék írni egy bejegyzést. Időközben kicsit átalakítottam a blog felületén lévő bemutatkozó szöveget is, valamint frissítettem a térképeket is. Mindig nézegetem a különböző blogos felületeket, hogy mi is illene az enyémhez. Mostanában gondolkodom egy Paypal lehetőségen is, melyet be lehetne linkelni a blogom felületébe. Rajta keresztül pedig megnőhetne annak az esélye, hogy hamarabb elérhessem az álmaimat. Ugyanakkor azon is gondolkozom, hogy egy ilyen segítséggel elárulnám saját magam. Azt értem ezalatt, hogy minden eddigi dolgot úgy értem el, hogy másoktól nem fogadtam el anyagi segítséget. Nem vagyok biztos benne, hogy a változtatás ezúttal helyén való lenne. Szóval ezen még gondolkodom.
