2022. április 29. (péntek) 21:25 (UTC+1) - Üllő

A túracipőt ezúttal futócipőre cseréltem, hisz következett az idei második betervezett félmaratoni táv. A téli, legutóbbi futóversenyt követően tartottam pár hét pihenőt. Aztán ahogy közeledett a tavaszi futóesemény, a futások is kezdtek sűrűsödni. Természetesen időnként közbejöttek dolgok, ami miatt egy-egy napot kihagytam. Bíztam benne, hogy elég időt szántam a felkészülésre. 

Négy éve vettem részt utoljára a tavasszal megrendezett budapesti félmaratonon, a Vivicittán. Kicsit izgultam is, hogy mi hogy lesz. Sokadik félmaratoni távon vagyok már túl, de még mindig nyugtalan vagyok a kezdés előtt. Viszonylag hamar kiértem az esemény helyszínére, ami a Margit-szigeten volt. Chili és Emma később tervezett csatlakozni, a célban akartak megvárni. Szóval megérkeztem, felvettem a rajtszámot, átöltöztem, leadtam a csomagom, s elfoglaltam a helyem a rajtvonal mögötti zónámban.

A rajt után utam az Árpád-hídra vezetett, Dj Dominique szokásos pultja mellett. Mindig jó hangulatot szokott varázsolni a népszerű lemezlovas. Ezúttal sem volt másképp. Vágytam rá, hogy visszafele jövet is hallhassam, de még csak a táv elejénél tartottam. Az Árpád-hídról a rakparton vezetett az út, a Margit-híd irányába, majd azon át a budai oldalra. A Margit-híd budai hídfőjét elhagyva kisvártatva ismerősbe botlottam. Az egyik becsatlakozó utcánál Roli biztosította a versenyt, aki Miskolcon szakasztársam volt. Ő még egyenruhás. Kapott egy pacsit.

Ezúttal is átfutottunk az Alagútban, majd az Attila úton a Várkert mögött folytattuk az Erzsébet-híd irányába. Onnan végig a felső rakparton, egészen a Műegyetem előtti részig, a Petőfi-híd és a Rákóczi-híd közötti fordulópontig. Itt volt a soron következő frissítőpont is. Ekkor már túl voltam a felén. Leszámítva egy kis izomfájdalmat, nagy gond nem volt. 

Mint látható, addigra a tömeg már elég szellőssé ritkult. Nem kellett kerülgetni senkinek senkit. Az út mellett ezúttal is több ponton szerveződött szurkoló csoportok. Ott voltak a Bátor táborosok, a kongások, dobosok, a Katonazenekar, s mindenki, aki ezeken a versenyeken lenni szokott. A közismert Attica, azaz a katicabogárnak öltözött futó ezúttal nem vett részt futóként, hanem egy óriási fakereplővel biztatott bennünket.

A tizenötödik kilométernél tartottam, továbbra is a budai alsó rakparton. Következett a negyedig frissítőpont. A verseny eleje óta tartottam a víz, energiaital, banán hármast. Egy-egy ilyen frissítés után szinte újult erővel indultam tovább. Elérve a 18-ik kilométert (Tímár utca magassága), azért már éreztem minden porcikám. Vágytam már a végére. Jött még egy Árpád-híd, majd a Margit-szigetre visszaérkezve kezeinket felemeltük Dj Domikque, azaz Várkonyi Attila által épp lejátszott zeneszámára. Már csak pár lépés választott el a céltól.

Mindig felemelő érzés megközelíteni a célt, látni, közelebb és közelebb kerülni. Általában nem nézek ilyenkor oldalra, ám ezúttal - a téli félmaratonhoz hasonlóan ismét - kivételt tettem. Emma és Chili már vártak rám. Nem is akárhogyan. Jutalmam egy kellőképpen lehűtött doboz maláta volt. Hát kell ennél jobb célba érkezés?

Meglett tehát az ezévi második félmaratoni táv is, futóverseny keretein belül. Kicsit javítottam az időmön, közelebb kerülve a hajdani kondíciómhoz. Ezúttal azonban viszonylag hamar regenerálódtam, sokkal enyhébb izomlázam volt csak. A verseny után kicsit még szétnéztünk a helyszínen. Ellátogattunk többek közt az Ökomenikus Segélyszervezet sátrához is. Az ő pólójukban szoktam a futóversenyeken részt venni, ezzel is támogatva őket. Több hazai, közismert személyiség is reklámozza a segélyszervezetet a futása során.

Az Ökomenikusok szokták szervezni a kárpátaljai Beregszászon a jótékonysági futásukat, segítve ezzel a térség rászorulóit. Idén sajnos a háborús helyzet miatt elmarad. Bízom benne, hogy hamarosan véget fog érni ez a borzalom, s egy újabb jótékonysági futáson én is részt vehetek majd Beregszászon ...