2017. június 23. (szombat) 10:00 (UTC+2) - Magyarókereke

"Aki nem tudja, honnan jött, az nem tudhatja, hova megy, mert nem tudja hol van." Habsburg Ottó

Ezúttal egy újabb, nem utazással, vagy futással kapcsolatos bejegyzés következik, mely egy kicsit a múltamba enged betekintést. Többször említettem már, hogy erdélyi származású vagyok. Családom többsége, mind a mai napig ott is él. Felvetődött ötletként, hogy meg kellene rendeznünk a család, Vincze ág tagjainak a találkozóját. Többször össze szoktunk egy-egy családi rendezvényen gyűlni, ám időtlen idők óta nem fordult elő, hogy mindannyian, egyszerre jelen legyünk. Erre tettünk most kísérletet. Kiválasztottunk egy dátumot, mely nagyjából mindenkinek megfelelt, és hozzákezdtünk a szervezéshez.

A találkozó helyszínéül Magyarókerekét választottuk, mely mintegy három kilométerre fekszik a Vincze család szülőhelyétől, Kalotaszentkirálytól. Csendes kis falu, mely közvetlenül a hegy alatt van. A Kalotaszeg legnyugatibb pontja. Utam gyalog kezdtem meg Kalotaszentkirálytól, ám egy rövid szakaszon - a közelben lévő pásztorkutyák miatt - autóval szakítottam meg. Szerettem volna gyalogosan megérkezni a rendezvény helyszínére. A találkozó a hajdani általános iskola területén került megrendezésre. Érkezésemkor már ott volt a család több tagja. Unokatestvérek, nagynénik, nagybácsik, szépen gyülekeztünk. Előkerültek a vendégváró falatok, s kortyok. Ahogy telt, múlt az idő, egyre többen, s többen lettünk. Fel is izzítottuk a szenet, s megkezdődött a grillezés. Jeles nap volt ez a nap, mivel a család e napon, két tagjának születésnapját is ünnepelte. 

Az ebéd, valamint a desszert elfogyasztása után magam is egy kis meglepetéssel készültem. Amióta az eszemet tudom, mindig is foglalkoztatott a családom története, eredete. Hála Istennek a családban nem csak én voltam ezzel így, mivel Vincze nagyanyám öccse, János bácsi is hasonlóan gondolkodott. Annak idején maga gyűjtötte össze a Vincze család őseit megörökítő születési-, valamint házassági anyakönyvi kivonatok másolatait. Azt gondoltam tehát, hogy erre a találkozón méltóképpen meg lehetne emlékezni az Őseinkről, egy családfa képében. Elgondolásomat azonban húztam, halasztottam, és már a találkozó előtti napoknál jártam, de egy aprócska ág sem volt megrajzolva. Tervem már-már feladtam, ám ekkor egyik kedves ismerősöm, Kinga a segítségemre sietett. Ketten készítettük el, a saját elgondolásunk alapján, a Vincze család történetét megörökítő, hét generációra kiterjedő családfáját.

Számomra külön öröm volt az a pillanat, amikor Kinga remegő kézzel írta be, a család legifjabb tagjának nevét. Unokatestvérem kisfia, Peti ugyanis a családfa rajzolása idején született, s a nevét mi írhattuk le az elsők között. Köszönöm még egyszer Kingának a segítségét.

Időközben megérkeztek a család azon tagjai is, akik érkezését későbbre vártuk, így mondhatni teljes volt a Vincze család. Az ebéd után kellett egy kis testmozgás is, melyben a család apraja, nagyja is kivette a részét. Köszönhetően Mikinek, sajátos taktikával nyert a kötélhúzásban az egyik csapat, ám a szkanderben nagyjából kiegyenlített volt a küzdelem.

A család legfiatalabb generációjának tagjai közül többen, egyébként most találkoztak először életükben. Ez az eddigi hiányosság azonban pillanatok alatt elillant, s a gyerekek a kezdetektől fogva úgy játszottak egymással, mintha naponta ezt tennék.

Estére az udvaron felállított bográcsban elkészült a finom palócleves, melyet az egész család együtt fogyasztott el a hajdani tanterem falai között. A nap hátralévő részében felelevenedtek a család régmúlt dolgai, anekdotái. Jókat nevettünk egy-egy régi történeten. Mint ahogyan jókedvvel tanultuk Botitól a kalotaszegi lépéseket. Késő estig, folytatódott a jó hangulat, majd szépen lassan mindenki nyugovóra tért. Másnap a Család összegyűlt a szentkirályi temetőben, ahol közösen felkerestük a Vincze Család sírjait. Egy-egy virágkoszorúval, valamint mécsessel tisztelegtünk az Ő emlékük előtt.

Véget ért tehát az első Vincze Család Gyökerei találkozó, melyen számomra nagyon jó érzés volt részt venni. Természetesen azonnal eldönti az ember, hogy ezentúl, időnként szeretne még több ilyen család találkozót. Időről-időre megrendezni, bízván abban, hogy egyre több és több új családtaggal bővül a Család. Elnézvén a Családról készült fényképet, nyugodtan mondhatom, hogy nincs okom a panaszra. Egy szép nagy Család vagyunk. Azt hiszem, az "odafönt" összegyűlt családtagok is büszkék lehetnek. Mert én az vagyok.