2019. november 17. (vasárnap) 19:10 (UTC+1) - Budapest

Szóval észak felé terveztük Chilivel az első közös külföldi utunkat. Nagyon tűkön ültünk már mindketten, annyira mehetnékük volt. Az oda-vissza utazás, illetve a szállásfoglalás intézését Chili vállalta magára. Ő választotta az irányt is. Az északi irányt, mely egészen a svédországi Malmö városáig vezetett. Eredetileg csak ebben a városban töltöttünk volna el egy hétvégét, de nemsokkal az  indulásunk előtt gondoltunk egy merészet, s úgy döntöttünk, kiegészítjük a dán Koppenhágával. A két város ugyanis bő fél órás vonatozásra van egymástól.

Mint említettem, mindketten lázasan vártuk az utazásunk időpontját. Péntek estére volt az indulásunk tervezve, s aznap délután jó korán akartunk kiérkezni a repülőtérre. Hagyni akartunk egy kis időt magunknak, mielőtt felszállt volna a gépünk. Ahogy azonban a busszal rátértünk a repülőtérre vezető gyorsforgalmi útra, már messziről láttuk, hogy valami nincs rendben. Egy óriási dugó kellős közepébe csöppentünk, hosszú kilométereken át tartó araszolással. Amilyen tempóval haladt a buszunk, biztosra vettük, hogy lekéssük a gépünket. 

Ahogy az idő egyre jobban telt, s mi egyre inkább nem haladtunk, mindketten kezdtünk izgulni. Bennem amúgy is volt egy rossz érzés, a legutóbbi balul sikerült külföldi utamra gondolva. Bíztam benne, hogy most az elképzeléseknek megfelelően fog alakulni. Amikor a busz megállt, s az ajtóit kinyitotta, úgy döntöttünk, hogy leszállunk, s gyalog folytatjuk a kocsisor mellett. Körülbelül két kilométeres erőltetett menet várt ránk, hogy elérjük a torlódás végét, s onnan valamilyen tömegközlekedési eszközzel folytassuk az utunkat. Egyre jobban aggódtunk, hisz az idő is telt. Közben elértük a torlódást okozó baleset helyszínét, a felismerhetetlenségig roncsolódott autókat. Szerencsénkre egy taxit sikerült leintenünk, amivel kisvártatva már a Liszt Ferenc repülőtér felé tartottunk.

Ahogy a taxiból kiszálltunk, kezdtünk megnyugodni, felfogni, hogy a gépünket elértük. Bő másfél óránk volt az indulásig. Megérte tehát a gyaloglás, még akkor is, ha menet közben a sapkámnak nyoma is veszett. A lényeg, hogy ott voltunk, úton Malmö felé. Megtörtént a vizsgálat, s nemsokára már koccintottunk is a sikeres kezdetre.

Kicsit csepergett az eső, amikor átsétáltunk a gépünkhöz, melyre hamar feljutottunk, s helyet foglaltunk. Bőven voltak üres helyek a repülőn, nem volt megtelve utassal. Következett a jól megszokott bemutató, majd az elindulás pillanata. Körülbelül másfél órás út várt ránk északi irányban.

Hamar eltelt ez az idő. Nemsokára már be is mondták, hogy gépünk belépett Malmö légterébe, s megkezdte a landolást. Nemsokára földet is értünk, ám a taps ezúttal is elmaradt. A megérkezésünk után pár percig még a helyünkön maradtunk, míg a folyosó ürült. Negyed óra múlva már a szabad ég alatt voltunk, svéd földön.

Mivel a város repülőtere bő fél órás autóútra volt a repülőtértől, s lehetőség volt busszal ezt a távot megtenni, mi is ezt a megoldást választottuk. A helyszínen lévő automatából próbáltunk rá jegyet venni, ám a művelet nem sikerült. A buszon kártyás fizetési lehetőség viszont rendelkezésünkre állt, s már indultunk is Malmö belvárosának irányába.

Utunk tervezésénél segítségünkre volt Barbóca is, aki profi módon otthon van a külföldi utak szervezésében. Ő ajánlotta Chilinek a Garden Hotelt is, amely a belvárosban van, nem messze a központi vasúti, és buszpályaudvartól, ahova mi is megérkeztünk. Bő tíz perces sétát követően már a hotel előtt álltunk. Következhetett a bejelentkezés, a kártya átvétele, majd a következő koccintás, a malmöi megérkezésünkre.

Nehéz napon voltunk túl, s az óra is lassan éjfélt ütött, így mi is felkerestük a szálláshelyünket. Másnap nem terveztünk túl korán kelni, azonban előttünk volt még egy másik város, egy másik országban. A reggeli 7:30-tól 11:00 óráig volt biztosítva, így becéloztuk a kilenc órai kelést. Megelőzve a korai zavarást, megtettük a szükséges intézkedést a villanyoltás előtt.

Nyugodt volt az éjszakánk, s a táblácskának köszönhetően a reggelünk is. Mire készen álltunk a szobánk elhagyására, pont megérkezett a takarítószemélyzet is. Kipihenve, s korgó gyomorral értünk le a hotel étkezőjébe. Jól írták a foglaláskor, hogy bőséges reggelink lesz, ugyanis széles volt a választék. Magam úgy döntöttem, hogy ezúttal hideget eszem. Telepakoltuk a tányérjainkat, kiegészítve gőzölgő kávéval, s frissen facsart narancslével, majd nekikezdtünk a finom reggelinek. 

Tizenegy óra tájékán, befejezvén reggelinket, töltöttünk még egy-egy pohár kávét az útra, majd nekivágtunk. Célunk a vasúti pályaudvar volt, ahonnan át akartunk vonattal jutni Koppenhágába. A 2000-es években kötötték össze híddal Svédországot Dániával, így megkönnyítve az átjutást. 

Hamar kiértünk a pályaudvarhoz, s kiderült, hogy szinte húszpercenként jár a vonat a két város közt. Megvettük a jegyeket, majd kicsit szétnéztünk a pályaudvar környékén. Az időjárás is kedvünkre való volt, egy-egy esőcsepptől eltekintve.

Látszódott a városon, hogy még ébredezik. Kevesen voltak az utakon. Egy-egy autó elvétve, meg pár utazó. Szinte kihalt volt a környék. A pályaudvar környéke szépen rendezett, karbantartott volt, a közelben a régi posta épülete. Egy-egy turistával találkoztunk, de a tömeg inkább a pályaudvaron volt.

A pályaudvar épülete a kikötő mellett volt, így volt egy kis lehetőségünk a kiépített partszakasz szemrevételezésére is. Lassan azonban indulni kellett a pályaudvarra vissza, hisz közeledett az indulásunk ideje. A vonatokat a mélybe vezették be, nem a felszínen voltak a sínek. Olyan érzésem volt, mintha metróval utaznék. Természetesen mind az érkezés, mind az indulás percre pontos volt. 

Mint ahogyan a vonaltérképen is látható, Malmö városából mentünk Koppenhága repülőteréhez, Kastrupig. Onnan helyijáratú busszal a belváros irányába. Ehhez azonban a repülőtéren meg kellett vegyük a menetjegyeket, melyhez segítségünkre volt a helyi közlekedési társaság segítőkész alkalmazottja. A jegyvásárlás utáni utunk vidáman zajlott, ugyanis Chili kikötődött cipőfűzője szoros kapcsolatba került a mozgólépcsővel, így kicsit feltorlódott mögöttünk a sor, mire a cipőfűzőt kiszabadítottuk. 

Zónákra volt osztva Koppenhága közlekedési térképe. Mi a repülőtértől, amely a negyedik zónában volt, a belvárosig, azaz az első zónáig kellett eljussunk. Utunk során rengeteg téglából épült házra lettünk figyelmesek, melyek vakolatlan vörös téglái meghatározták a városképet.

Délután egy óra múlt, mire Koppenhága belvárosába értünk. Természetesen nem volt időnk a teljes feltérképezésre, inkább csak bepillantást akartunk nyerni egy kicsit a város életébe. Az egyik fő nevezetessége, a kis hableány szobra, melyet mindenképpen fel akartunk keresni. Odáig pedig gyalog terveztük utunkat.

Utunk a vízparton vezetett, ahol időnként meg-megálltunk, megcsodálni a parti épületeket. Szépen karbantartott városrész fogadott minket, ésszerű, megtervezett utakkal, kerékpársávokkal. Sokan kerékpároztak egyébként, lévén a lakosok jelentős százaléka naponta használja a kétkerekűt.

Koppenhágában is sok volt a manapság oly elterjedt bérelhető roller is. Itt is, mind otthon Budapesten, ezek a rollerek sokszor a legkülönbözőbb helyeken vannak otthagyva, nem pedig egy-egy gyűjtőhelyen. Rövid ideig magam is gondoltam rá, hogy rollerrel folytassuk a városnézést, ám nem igazán bíztam az online fizetési módban.

A menet közben elfogyasztott frissítő ital, valamint a kissé hűvös időjárás hatására időnként meg kellett állnunk egy-egy kétbetűs kitérőre. Rendszerint ilyenkor keres az ember egy kávézót, vagy egy kisebb éttermet, s egy újabb pohár italt elfogyaszt. Épp ezt terveztük, s úgy éreztük, hogy már nem sokáig bírjuk a keresést, amikor a gyalogátkelőn előttünk haladó férfi hangosan könnyített puffadásán. Ennek hatására, könnyeinkkel küszködve, kénytelenek voltunk a legközelebbi étterembe betérni, hangos nevetéssel kísérve.

Számomra kedves kis étterem volt, telis-tele régi, hajós tárgyakkal, melyek kiválóan díszítették, s tették varázslatossá a helységeket. A falon az étterem alapításától a napjaikig fel volt tüntetve az eddig tulajdonosok nevei.

Hamarosan elérkeztük az úticélunkig, ahol már látszódott a turisták szép száma. Először úgy tűnt, hogy sor áll, de ahogy közelebb értünk, csak bámészkodó, fényképező embereket láttunk. Mindenki kíváncsi volt az Andersen meséje által ihletett kis hableány szobrára. Természetesen mi is.

Ekkor már kezdtünk éhesek lenni, így úgy döntöttünk, hogy a közeli kikötőben keresünk valami harapnivalót. Természetesen tengeri finomságra gondoltunk mindketten. Kisvártatva találtunk is egy jópofa helyet, ahol le is adtuk a rendelésünket. Nemsokára már hozták is a finomabbnál finomabb tengeri falatokat.

Végezvén a laktató, kései ebédünkkel, megindultunk visszafele, a központi pályaudvar felé. Előtte kicsit még szétnéztünk a parton, majd betértünk egy helyi szuvenír boltba. Felvarró, valamint zászlógyűjteményem ezúttal is gyarapodott.

Közben beesteledett, s az idő is kezdett kicsit hűvösebb lenni. Szükségünk volt egy kis átmelegedésre, ezért jöhetett egy csésze finom kávé. Néha az eső apró szemekben csepergett, de nem annyira, hogy feltegyük a táskáinkra az esővédő huzatokat. 

Elérve a pályaudvarhoz, itt pillantottuk meg az egyik legnagyobb kerékpár tárolót. Köztudottan e város a világ vezető kerékpár-barát városa. Több százezren használják naponta a kétkerekűeket. Jó volt látni ennyi biciklit egy helyen, s azt, hogy ha akarjuk, működnek a dolgok.

Beérve a pályaudvarra, szembesültünk azzal, hogy a jegypénztár már be volt zárva. Kénytelenek voltunk jegyautomatával próbálkozni, ám az az első nekifutásra nem sikerült. Ezúttal is segítséget kaptunk a helyi vasúti dolgozótól, s nemsokára már a vonatra is szálltunk. A repülőtérig kissé zsúfoltan voltunk, de utána már több hely állt a rendelkezésünkre.

Újra Malmöben voltunk tehát, újra a megszokott állomásunkon. Itt még átszálltam egy kisebb vonatra, egy fénykép erejéig, a közelben ácsorgó rendőrök meglepetésére. Nemsokára már a hotel előtt voltunk, hátunk mögött egy nagyszerű nappal. Hátra volt még a következő napunk, melyet itt, Malmöben terveztünk eltölteni, szintén egy kis városnézéssel.