2019. november 20. (szerda) 20:58 (UTC+1) - Budapest

Ezúttal nem terveztük a korán kelést, mivel csak Malmőt akartuk felfedezni. Mármint ami egy szűk napba belefér. A kis táblácskát most is kint hagytuk a kilincsre akasztva, hogy ne zavarjon a takarító személyzet. Tíz óra körül értünk le a hotel étkezőjébe, ahol ezúttal is egy bőséges reggelit fogyasztottunk el. Visszatérve a szobánkba összepakoltunk, majd fájó búcsút intve, kijelentkeztünk a hotelből. 

Elsőként a város híres, nemrég épült tornyát szerettük volna közelről is szemügyre venni, így elindultunk toronyiránt. Még az érkezésünkkor magunkhoz vettük a recepcióról a belváros térképét, melyet időnként tanulmányoztuk. Szokásom, hogy ahol megfordulok, beszerzek egyet magamnak. Jól jön a belvárosi séták során. Igaz, manapság az okostelefonok világában furcsa szokásnak tűnhet, de jobb szeretem a papír alapú térképet.

Csodaszép napsütéses időnk lett annak ellenére, hogy az időjósok végig esőt jeleztek. Persze a kabát azért jól fogott, de alatta elég volt egy hosszabb ujjú póló. Jól terveztük tehát Chilivel a kézipoggyászunkat. Tartaléknak ott volt a pulóver, amit bármikor felvehettünk. 

A városi operánál, a biztonság kedvéért útbaigazítást kértünk egy fiatal sráctól, aki készségesen adta tudtunkra, merre is folytassuk tovább. Tisztán, érthetően beszélte az angolt, minden szavát értettem. Nem úgy mint az angol anyanyelvűek, akikhez gyakran kevés a nyelvtudásom. 

A messzi távolban már felfedeztük az egyik uticélunkat, ám előtte még egy csatorna partján szándékoztunk körbenézni. Itt is rengeteg téglaépület volt, gyönyörűen karbantartott állapotban. Bármennyire is kerestem, nem találtam olyan házat, ami tatarozásra szorult volna. A parkok tiszták, gondozottak voltak, a szemetesek nem voltak csordultig tele. Mindenhonnan áradt a béke, nyugalom érzése.

Ezúttal is sok kerékpárossal találkoztunk. Volt aki egyedül, volt aki a családjával. Többen használtak olyan háromkerekűt is, amivel a gyerekeket szállíthatták. Annak idején nekem is a terveim egyike volt egy hasonló közlekedési eszköz beszerzése.

Kisvártatva az aszfaltot elhagytuk, s utunk az egyik csatorna partján folytatódott. Feltűnt nekem, hogy a vízparton, egyenlő távolságokra mentőgyűrűk voltak egy-egy oszlopon. Magam is el tudnám képzelni a budapesti rakpartokon hasonló kezdeményezést. 

Egy kisebb botanikus kertbe is benéztünk, ahol különböző stílusú kertek voltak berendezve. Az egyes részeket szépen nyírt sövények választották el. Rajtunk kívül több látogatója is volt, bár ez az egyik kiskert lakóját egyáltalán nem zavarta.

Megörültünk, amikor a kertek mögött felfedeztünk egy korabeli szélmalmot. Előző nap Koppenhágában is láttunk egyet, ám akkor nem fért bele az időnkbe, hogy megtekintsük. Ezúttal azonban sikerült. Előtte építettek fel a kertészek, mintegy kerítésként egy úgynevezett rovar hotelt, melyben az ágak, fenyőtobozok, fakérgek között, az ismertető tábla szerint milliónyi lakója volt.

Csodaszép volt ez a szélmalom, egyszerűen nem bírtam betelni vele. Rajtunk kívül többen jelen voltak, ők is csodálták a háttérképnek is kiváló emberi alkotást. Kicsit még nézegettük, majd tovább álltunk a távolban magasodó modern óriás felé.

Tartottunk egy kis pihenőt a csatorna partján, egy csónakház stégjének szomszédságában. E rövid idő alatt tanúi lehettünk a malmői vízi élet népszerűségének. Magam is szívesen kipróbáltam volna mindkettőt. 

Nem messze volt a város közlekedési múzeuma, mely előtt szintén látható volt a kedvenc háromkerekűm. Továbbmenve, egy igazi, hamisíthatatlan skandináv halászfalu látképe fogadott minket. A színes faházak előtt lévő hűtőpultok, árusító bódék arról árulkodtak, hogy sokszor szoktak halat árulni ott. Kár, hogy ezúttal kihalt volt.

Már csak pár utca választott el minket, hogy meglássuk Malmö felhőkarcolóját. A hajdani kikötő területén jártunk, melyből egy vadonatúj városrészt alakítottak ki a svédek. Itt-ott még folytak az építkezések, de nagyrészt már lakható volt. Felépültek a lakóépületek, a bevásárlóközpont, oktatási intézmények. Tetszett ez a modern városrész.

A Turning Torso nevű falhőkarcoló építéséhez 2001-ben kezdtek hozz, s 2005 nyarán már birtokba is vették. Az 54 szintes, 190 méter magasságú torony nemcsak a város, hanem egész Skandinávia legmagasabb épülete. Innen hajtotta végre 2006-ban Felix Baumgartner bázisugrását. Ezúttal mi ezt kihagytuk. Épp elég volt alulról felnézni erre a mérnöki csodára.

A toronytól nem messze volt a tengerpart, így mindenképpen el akartunk odáig sétálni. Rajtunk kívül páran lézengtek csak, gondolom nyáron, jó időben azért nagyobb a nyüzsgés. A távolban látszódott a Svédországot Dániával összekötő másik nagyszerű mérnöki alkotás, a 7845 méter hosszú Øresund híd, melyen előző nap jártunk.

Javában délután volt már, így tartottunk egy kávészünetet a parttól nem messze lévő kávéházban. Lassan az evés ideje is közeledett, de azt a belvárosba terveztük, egy általunk kinézett helyen. Másfelé terveztük a visszautat, egy újabb csatorna partján. Búcsút vettünk tehát a toronytól, s elindultunk visszafele.

Továbbra is makulátlan, tetszetős épületek mentén haladtunk, melyek az óváros szűk utcái mentén helyezkedtek el. Kinéztünk egy éttermet, ahol lehetett kapni rénszarvas burgert is, melyet mindenképpen meg akartam kóstolni. Hamarosan rá is akadtunk a vendéglátóhelyiségre. Épp időben, mert már kezdett korogni a gyomrunk.

Szerencsénk volt, hogy épp megürült egy asztal, amikor betértünk az étterembe. Leültünk, rendeltünk, s hamarosan már ízlelhettük is a finomabbnál finomabb falatokat. Chili az utolsó pillanatban meggondolta magát, s egy ázsiai csípős ételt választott. Egyedül kóstoltam tehát a Rudolf féle burgert. Bíztam benne, hogy a télapónak maradt elég, s nem kerül veszélybe a gyerekek ajándékainak kiszállítása.

A kiadós vacsora után lassan megindultunk a buszpályaudvar irányába. Előtte útba ejtettük a szuvenír shopot, újabb felvarrók, s zászló beszerzése végett. Ezúttal is időben akartunk kiérni a repülőtérre, ugyancsak busszal. Mint kiderült az utolsó járattal mentünk, utána már csak vonat lett volna, vagy taxi.

Rendben, időben kiértünk a repülőtérre. Kissé szomorúak voltunk, hogy ilyen hamar eltelt ez a hétvégi kiruccanás. Boldogok voltunk viszont, hogy részünk lehetett benne. Hátra volt még a hazaút, mely elég későre lett tervezve. Ez a repülőút volt a tizennegyedik utam. Chilivel pedig már a második. Kíváncsian várom a folytatást.

Véget ért tehát a skandináv kirándulásunk, melyet első közös utunknak szántunk. Új területet ismertünk meg, Európa északi országait. Természetesen e rövid idő kevés volt arra, hogy megismerhessük a két északi várost, de arra elég, hogy bepillantást nyerjünk. A blog indulása óta meglátogatott országok száma pedig újabb kettővel gyarapodott.

A jövőben is tervezünk hasonló rövidebb utakat, városlátogatásokat. Természetesen hosszabbakat is, mind időben, mind távolságban is. Mindketten imádunk utazni, s mindketten jobb szeretünk élményeket gyűjteni tárgyak helyett. Természetesen ez alól kivételt képeznek többek közt a táskafelvarrók, melyeket ezentúl Chilivel gyűjtöm tovább.