Ismét fél nyolckor keltem, rendben volt minden, nem volt hangos az éjszaka. Gyors reggeli, majd indulás Pedrouzo felé. 33,2 km volt mára tervezve. Ez a negyedik napja, hogy a blogot online nem tudom írni, csak piszkozatba. De szerintem később még rosszabb állapotok is lesznek.

Rögtön kifelé Mélide-ből észrevettem egy ötletes megoldást az újság, valamint a kenyér tárolására. Gyönyörű alkotás.

Folytatódott az eukaliptusz- és tölgyerdőben vezető utam. Régi erdő lehetett, egy-két ritkítás nyoma látszódott, de más nagyon nem.

Hirtelen támadt éhségemet enyhítettem egy adomány banánnal. Amíg majszolgattam, meg-megálltak mellettem az emberek. Néztem, ahogy vesznek el különböző ételeket, néztem mennyi volt a kis kártyákra írva, és hallgattam, körülbelül mennyit dobhatnak be a perselybe. Sajnos az út vége felé tartva, eléggé elszomorító volt az eredmény. De bízom benne, hogy csak rosszul hallottam.

Boente-be reggeli következett, ahol ismét összefutottam az amerikai családdal. A kislányról kiderült, hogy mostanában csak gyalogolni hajlandó, nem ül be a „baba-túra” kocsiba. Tegnap is több mint 22 km-t gyalogolt.  Kitartásáért kapott tőlem egy kis camino karkötőt, melyet az átadás óta büszkén visel.

Utam során végig figyeltem, hogy többen pecsételnek mindenhol, ahol csak tudnak. Többeknek már több zarándokútlevelük is van. Én csak ott pecsételtem, ahol aludtam. Kivételt képezett két hely. A templom, ahol mamámnak gyújtottam a mécsest, és Logrononál lévő öreg hölgy. A képen is épp egy „semleges” pecsételőhely.

Eukaliptusz erdő ismét, majd Arzúa-ba érkeztem. 2600 lakosa van, de többnek tűnt. Mint egy város. Az egyik benzinkútnál a helyi tűzoltóság tagjai épp tankoltak, amikor odaérkeztem. Mivel Ecet kapott már képet, így hát itt üzenek neki ismételten, és adom át a spanyol kollegái üdvözletét.

Tartottam egy rövid szusszanásnyi pihenőt egy kis bár teraszán, amikor Fee, majd Carla, Christina, és később Vincenzo is feltűnt. Utóbbi ivott is egy üdítőt, majd haladt tovább, mert még ma be akart érni Santiagoba. Eszméletlen a kolumbiai ereje.

Elhagyva Arzúa-t sok kis falu következett, egymástól pár km távolságra. A szél is időnként feltámadt, lengette Galícia lobogóját.

A táj továbbra is az utóbbi napok megszokott tája, időnként egy elhagyatott birtokkal. Ilyenkor sokat gondolok arra, hogy milyen jó kis alberge lehetne belőle.

Újabb megálló következett, mert időközben eltelt két óra. Népes társaság volt mellettem. Ilyenkor kényelmesen elfogyasztom amit veszek, minek is kapkodni.

Imádom, hogy kezd egyre több pálma fa lenni. Kíváncsi leszek az óceán közelében. Közben illatok tömkelege vett körül. Nemrég kaszált, száradó széna, majd az út mellett babérlevelek, és a mindenütt jelenlevő eukaliptusz. A látványt a banán fa tette teljessé.

Valaki nagyon ráérhetett bíbelődni az eukaliptusz háncsokkal, mert szép alkotás született.

Beérve Cerceda-ba érdekes hirdető hely fogadott. A szállást hirdette, de nem is akárhogyan! Amint közeledtem, bekapcsolt a hangszóró, és egy hang ismertette a lehetséges opciókat. Nálam mondjuk a módszer nyerő volt, de nem éltem a lehetőséggel, eggyel odébb akartam menni.

Beértem Pedrouzoba, de a szállást nem találtam. Kiderült, hogy megkerültem az egész települést, mert az úton mentem, a jeleket követve. A szállásra előbb kellett volna letérnem. Nagy nehezen megtaláltam. Egy posta épülete is előtte volt.

Zuhany helyett vissza a városba, vacsorára valót venni. Útközben régi stílusú zarándok lehettem egy pillanatra.

Este épp a blognak valót írtam, amikor dudaszó hallatszott. A helyi néptáncosok adtak elő egy kis előadást. Volt itt minden, ének, zene, tánc.