"A világnak szüksége van álmodókra és cselekvőkre. De mindenek fölött szüksége van olyan álmodókra, akik cselekszenek." Sarah Ban Breathnach

2018. augusztus 29. 00:27 - sandor80szabo

Dalmácia - 3. nap

2018. augusztus 28. (kedd) 22:55 (UTC+1) - Budapest

Ezúttal is nyugodt volt az éjszakánk, senki nem ébresztett minket fel. Mivel előző nap késő este volt, amikor kikötöttem a függőágyakat, nem tudtam olyan fákat találni, melyek nincsenek annyira közel. Ennek az lett az eredménye, hogy egy kicsit kényelmetlenül aludtam. 

dalmacia_3_1.jpg

dalmacia_3_2.jpg

Amikor reggeliztünk, észrevettük, hogy nem messze már horgásznak. Páran a köves ösvényen már kocogtak kora reggel. Ébredezett tehát a környék, ideje volt nekünk is összepakolni, és megindulni. Amint az ösvényhez értünk, észrevettük a tilalmi táblát. Tüzet nem raktunk, sátorban nem aludtunk, tehát aggodalomra semmi ok nem volt.

dalmacia_3_3.jpg

dalmacia_3_4.jpg

A térkép szerint egy strandhoz vezetett az ösvényünk. Ahogy közeledtünk felé, kiderült, hogy milyen fürdőhelyről is van szó. A tábla szerint nudista strand következett. Ahogy feltűnt a partszakasz, hirtelen mindketten úgy éreztük magunkat, mintha a Part című filmbe csöppentünk volna.

dalmacia_3_5.jpg

dalmacia_3_6.jpg

Érkezésünkkor egy fürdőző sem volt. A parton lévő kis fás részen egy sátor volt felállítva, ahonnan egy férfi jött a partra, s rendezgette annak dolgait. Gondolom valamiféle gondnok lehetett. Mint említettem, más nem volt, így a lezárt részen kívül hagyva cuccainkat, már csobbantunk is a hűvös, tiszta vízbe. Csak a miénk volt az egész.

dalmacia_3_7.jpg

dalmacia_3_8.jpg

Majdnem egy órát voltunk, amikor egyre többen kezdtek jönni. Volt aki a lezárt részre, volt aki nem. Mi lassan készülődtünk, hisz várt ránk Dubrovnik. Megindultunk tehát Makarska felé, s az első utunkba eső bevásárlóközpontba. Pár perces pihenő következett.

dalmacia_3_9.jpg

A bevásárlóközponttól nem messze kezdtük el újra a stoppolást. Pont a mellette lévő területen ébredeztek az ott vadkempingező sorstársaink. Bíztunk benne, hogy mire összekészülnek, mi már nem leszünk ott. Elővettük tehát a Dubrovnik táblát, és vártuk a szerencsét.

dalmacia_3_10.jpg

A szerencse pedig kisvártatva érkezett is, mégpedig Sanja és Mathilde, no meg persze Dugme, a T3-as transporter személyében. Kicsit távolabb álltak meg, így oda kellett szaladnom. Azt mondták, hogy Dubrovnik fele mennek, de odáig nem jutnak el. Nekünk az irány tökéletes volt, így már pakoltunk is be.

dalmacia_3_13.jpg

dalmacia_3_11.jpg

Sanja szlovén, Mathilde francia volt, s mint kiderült több éve ismerkedtek meg egy Erasmus félév során. Azóta tart a barátságuk. Dugmét pedig Ljubljanaban bérelték. Nem volt véletlen, hogy egy T3-ast sodort elém az élet, hisz magam is régóta fontolgatom egy hasonló beszerzését. Körbe is néztem tehát jó alaposan.

dalmacia_3_12.jpg

Közben sokat beszélgettünk velük, ők is cél nélkül járták a horvát partokat. Következett a horvát - bosnyák, majd kisvártatva a bosnyák - horvát határvizsgálat. Lévén hogy mintegy nyolc kilométeres a bosnyák partvonal, hamar ki is léptünk az országból. Közeledtünk Dubrovnik felé, mikor közölték, hogy ők is bemennek a városba. Minket pedig az óváros bejáratánál tettek ki. Még egyszer köszönjük nekik.

dalmacia_3_14.jpg

Megindultunk tehát a szűk lépcsőn lefele, egészen az óváros kikötőjébe. Tartottunk egy rövid pihenőt, frissítettünk, közben sikerült szállást találnunk. Úgy döntöttünk, hogy egy hostelben töltjük az éjszakát. Egy-egy ágyat béreltünk ki, mintegy 50 méterre az óváros falaitól. Costa Rica óta nem jártam hostelben, jó érzés volt újra átélni.

dalmacia_3_15.jpg

dalmacia_3_16.jpg

dalmacia_3_17.jpg

Miután vettünk egy frissítő zuhanyt, s kicsit feltöltődtünk,fogtuk a térképet, s nyakunkba vettük a várost. Először is kerestünk egy éttermet, mivel meg akartuk kóstolni a helyi ételeket. Az óvárostól nem messze találtunk is egyet. 

dalmacia_3_18.jpg

dalmacia_3_19.jpg

A tengeri rizottótól immár jóllakottan folytattuk a városnézést. Dubrovnik a horvát tengerpart talán leglátogatottabb városa, mely az UNESCO világörökség részét képezi. Már a görög, s római időben lakott volt, de igazán a középkorban lett igazi kereskedővárossá.

dalmacia_3_20.jpg

dalmacia_3_21.jpg

Hatalmas falakat építettek, hogy a várost mind a töröktől mind Velencétől megvédjék. A középkorban Raguzaként ismert városállam önállóságát Napóleon számolta föl, azóta mindig valakihez tartozott. Szerencsére az 1990-es évek első felében lezajlott háborús eseményeket is túlélte. Nemzetközi összefogással állították helyre a város épületeit, köztereit.

dalmacia_3_22.jpg

dalmacia_3_23.jpg

Ismét turisták százai között nézelődtünk. Őszintén szólva, nem igazán szeretem a tipikus turista helyszíneket, de van azért egy-két kivétel, amit kénytelen vagyok elviselni. Ilyen volt Dubrovnik is. Csodaszép épületek vettek minket körös-körül.

dalmacia_3_24.jpg

dalmacia_3_25.jpg

dalmacia_3_27.jpg

dalmacia_3_26.jpg

dalmacia_3_29.jpg

Utóbbi képen látható a székesegyház, a következőn pedig a kikötő melletti Arzenál. Miután bejártuk a főbb részeket, megindultunk az óváros szűk utcáin felfelé. Zegzugos barangolás következett, a mediterrán korabeli lakóházak között.

dalmacia_3_28.jpg

dalmacia_3_31.jpg

dalmacia_3_30.jpg

Közben lement a nap, mi pedig tartottunk egy rövid frissítő pihenőt a kikötőben. Még mindig rengeteg volt a turista, akik között több honfitársunkat is felfedezhettünk. Pompás fényárban úszott a város.

dalmacia_3_35.jpg

dalmacia_3_36.jpg

dalmacia_3_37.jpg

Utoljára felmásztunk az óváros legmagasabb pontjához, s az ott lévő kis parkból szemléltük a várost. Kellemes idő volt, a tenger sós illatát lehetett érezni. Lassan pedig megindultunk a hostel irányába, kipihenni a napunkat.

dalmacia_3_38.jpg

Elérkeztünk tehát a kitűzött célunk legdélebbi pontjáig, Dubrovnikig, nem egészen két nap alatt. Innen észak felé terveztük az irányt, a már megismert Spliten keresztül, egészen Zadarig. Voltak tehát még előttünk bőven kilométerek.

dalmacia_3_39.jpg

Címkék: Dalmácia
Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://azoperenciastengerenistul.blog.hu/api/trackback/id/tr2014209041

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
"A világnak szüksége van álmodókra és cselekvőkre. De mindenek fölött szüksége van olyan álmodókra, akik cselekszenek." Sarah Ban Breathnach
süti beállítások módosítása