2018. szeptember 01. (szombat) 14:16 (UTC+1) - Domoszló

Jó volt újra ágyban ébredni. Korábban már írtam, de leírom most is, mivel azóta új olvasóim is vannak. Három dolgot értékelek jobban, amióta világcsavargásra adtam a fejem. Az ágy, a forró zuhany, valamint a mosógép. Ez az a három dolog, ami hiányzik egy-egy hosszabb túra során. Ezért is szoktam megszakítani a vadkempingezést egy-egy hostellel. Kényelmesen aludni, venni egy forró zuhanyt, és kimosni a használt ruhát. Utóbbit ezúttal kihagytuk, mivel volt még némi tartalékunk. Nyolc óra körül ébredtünk, s kicuccoltunk a konyhába, nem zavarva a pakolással a többieket. Bő háromnegyed óra múlva már le is adtuk a kulcsainkat a gondnoknak.

Átvágtunk a városon, megkeresve a Splitből kivezető főutat. Előtte jöhetett a szokásos bevásárlóközpont egy kis gyümölcs, s hideg víz miatt. A nem messze lévő buszmegállóban kezdtük el a visszafele stoppolást. Vártunk egy negyed órát, majd tovább indultunk, a városhatár irányában. Bő egy óra múlva el is értük azt.

Találkoztunk egy sorstárssal is, aki szintén Splitig ment. Világot járt lehetett ő is, mert neki is több dél-amerikai ország felvarrója volt a hátizsákján. Tovább mentünk, mert nem akartuk egymás esélyét rontani. Nem sokkal később elhúzott mellettünk, talált fuvart. Bíztunk benne, hogy mi is fogunk. Sokáig gyalogoltunk, közben folyamatosan tartottuk a táblát, de semmi eredmény nem volt. A változásra délig kellett várni, amikor megállt mellettünk egy autó. Vezetője egy horvát hölgy volt, aki közölte, hogy Sibenikig el tud minket vinni. Azért csak addig, mert céges autóval volt, és nem akarta, hogy a munkaadója meglássa. Egy bevásárlóközpontnál tett ki minket, ahol kicsit megpihentünk.

Innen tovább gyalogoltunk, keresve egy újabb alkalmas helyszínt. Alig vártunk pár percet, amikor egy újabb autó állt meg. Egy osztrák hölgy volt, aki vállalta, hogy pár kilométerrel odébb visz. Elmondta, hogy látott minket korábban, de akkor haza kellett ugrania valamiért. Eldöntötte, ha visszafele még ott leszünk, meg fog állni. S így is történt. Tényleg pár kilométert vitt csak, de ez is óriási segítség volt. Kiszálláskor még egy péksüteményt is a kezünkbe nyomott.

Újabb pihenő következett, majd újabb stoppolási kísérlet. Ismét pár perc volt csak, s felvett minket egy horvát srác, aki újabb pár kilométerrel közelebb vitt minket a célunk felé. Ahogy Évi mondta, ezek a rövid utak voltak azok a stoppolások, amelyek igazán izgalmassá tették az utolsó napunkat. És még nem volt vége. Miután elbúcsúztunk a horvát sráctól, már meg is állt egy lesötétített felső kategóriájú terepjáró. Vezetője pedig Miguel volt, egy Németországban élő kolumbiai. Primostenig tudott elvinni minket, ahol két háza is volt. Élvezettel beszélt Európáról, Magyarországról. Mi pedig jó kedvűen hallgattuk őt, no meg a zenéjét.

Primostenbe beérve, a benzinkút melletti részen újabb pihenő következett. De nem sokáig, mert újabb nemzet képviselője következett. Egy olasz srácot sikerült lestoppolni, aki egy teherszállítóval vitt minket tovább Trogirig. Sajnos az olaszon kívül más nyelven nem beszélt, így maradt a jól bevált oda-vissza mutogatás, egyszavas kommunikáció. 

Ezúttal is csodaszép panoráma tárult elénk, a szerpentines tengerparti úton. Olasz segítőnk mesélte, hogy óvatosan kell bánni a cigaretta csikkel, mert a nyári forróságban gyakran okoz katasztrófát a kocsiból kidobott cigarettavég.

Trogir határában lévő buszmegállóban elbúcsúztunk egymástól, s a raktérben lehűlt hátizsákjainkat átvéve, folytattuk az utunkat. Kisvártatva megérkezett utolsó jótevőnk, egy szintén felső kategóriás autó vezetője. A horvát férfi zágrábi volt, s Splitbe tartott. Egészen az óvárosig vitt minket. Ő volt aznap a hatodik, összességében a tizenötödik segítőnk. Még egyszer óriási köszönet Neki, Nekik.

Emellett a tölcsér mellett picit megpihentünk, s miután találtunk wifi jelet, kerestünk egy közeli szállást. Bár a nap folyamán ismét vadkempingen gondolkoztunk, mire beértünk Splitbe, vágytunk egy ágyra, s egy forró zuhanyra. Nem messze sikerült is találni egy újabb hostelt.

Tipikus hostel volt, olyan, amilyenekkel eddigi útjaim során találkoztam. A világ különböző tájairól voltak itt hátizsákos utazók. A beregisztrálást követően jöhetett a várva várt zuhany, majd egy kis pihenő. Ismét klímás szobában voltunk. 

A falakon a hostelekben jól megszokott stílusú festmények, poszterek, alkotások. Bármerre is jársz a nagyvilágban, a stílus hasonló. Ehhez társul a szelektív hulladékgyűjtés, a pozitív energiájú, jelentéstartamú idézetek feltüntetése. Bár sok mindenben nyitott vagyok, azonban az alábbi hindu istenhez hasonlókat valahogy nem tudtam befogadni, bármerre is jártam.

Ahogy közeledett az este, mi is megindultunk az óvárosba, kicsit szétnézni az utolsó idei dalmát esténken. Megvettük a vacsorának valót, majd a kikötő felé vettük az irányt. Valamiféle ünnepség lehetett, mivel nagy volt a tömeg. Kicsit kerülgettük őket, majd kerestünk egy nyugodtabb helyet.

Természetesen ezt a napot is helyi ételekkel zártuk, mégpedig egy finom tonhalrém, bagett, sajt, olíva, és szőlő összeállításban. Ezúttal egy másik fajta vörösbor kíséretében. A nap lezárásaként következett a fesztivál végét jelző tűzijáték, melyet mi úgy fogtunk fel, hogy egyben a dalmát kalandunk méltó lezárása is egyben.

Fantasztikus hét napon voltunk túl, még fantasztikusabb és izgalmas kalandokkal. Hátra volt még egy szűk napunk, a hazautazás előtt. Azt a napot csak a pihenésre, a fürdésre szántuk. El is döntöttük, hogy másnap nem fogunk korán kelni.