2022. október 25. (kedd) 22:41 (UTC+1) - Üllő
Három év kihagyás után újra ott álltam a kedvenc futóversenyem előtt. Az utolsót 2019-ben úgy zártam, hogy ha tudom, minden évben teljesíteni fogom. A rá következő évben ugye jött a világjárványnak nevezett őrület, ami miatt a késő tavaszi esemény időpontja áttevődött őszre. Abban az évben azonban nem igazán a futóversenyekről szólt az életem. Tavaly sem annyira, bár már többet edzettem. A tavalyi esemény időpontjában volt az évfolyamtalálkozóm Miskolcon, így megint kimaradt a Kékes Csúcsfutás. Idén viszont már január óta készültem, futottam. Túl voltam három félmaratonon, s úgy gondoltam, jöhet hozzá a Kékes is. Máltáról visszatérve azonban valamit összeszedhettem, mert kissé kapart a torkom, s a közérzetem sem a legjobb volt. A futás sem úgy ment, mint ahogy elterveztem. Közeledett azonban az esemény időpontja, így hát gondoltam, valahogy csak felérek.
Az idei Kékes különösen fontos volt nekem, mert elkísért Chili és Emma, valamint Chili édesanyja Andrea, élettársa Zoli, valamint a szüleim. Mindannyian együtt vártak engem Mátraházán, így nem okozhattam nekik csalódást, nem igaz?! Döcögősen indult a megérkezésünk a helyszínre, mivel Gyöngyöstől lépésben araszoltunk, annyira nagy volt a forgalom. A rajtcsomagom Kati vette föl, akivel Mátrafüreden találkoztam. A rajt előtt összefutottunk Angival, Beával és Alízzal. Mindhárman Domoszlón élnek, így nekik is hazai pálya volt.
Idén a szervezők újítottak, ugyanis terepfutással is lehetett teljesíteni a távot. Először a terepfutókat indították, majd következtünk mi, az aszfalton, a már jól ismert szakaszon. A rajt után rövid időn belül szem elől tévesztettem Katit és a többieket. Éreztem, hogy nem szabad erős tempót diktálnom. Az első kilométer után az érzésem erősödött, sőt, még lassabb lettem. Alig vártam, hogy elérjem a sástói első frissítőpontot. Ezúttal Balázs nem biztosította a helyszínt, mint a korábbi években.
Ittam, ettem pár falat banánkarikát, s folytattam a futást. Rettentő meleg volt, izzadtam is rendesen. A tempóm továbbra is lassú volt, de a kezdeti holtponton szerencsére átlendültem. Most is egy cél lebegett a szemem előtt, mégpedig beérni. Addig azonban volt még pár kilométer. A második frissítőponton több folyadékot ittam. Következett a kedvenc szakaszom, ahol pár métert lejt lefele az út. Majd elértem Mátraházára, ahol a család szurkolása óriási doppingként hatott. Kellett is, mert ezután jött még csak a java. A harmadik frissítő után hirtelen emelkedő, szerpentinek, még lassúbb tempó. Mielőtt elértem volna a sípályát, Alíz utolért. Meglepődtem, mert azt hittem előttem volt. Egymást támogatva tettük meg az utolsó métereket.
A célvonalon áthaladva megláttam Angit és Beát, majd később Katit. Gratuláltunk egymásnak, majd beálltam a sorba, a szokásos csúcsfotóra. Közben kifújtam magam, ettem, ittam a célban átadott befutócsomagból. Hát nem adta magát könnyen az idei Kékes Csúcsfutás, de végül csak sikerült. A verseny előtti hetekben történt gyengélkedésem ellenére.
Ahogy vártam a soromra, lőttem egy szintén szokásos képet a torony előtt. Egy-egy ismerős arcot felfedeztem a teljesítők között. Ott volt Krisz, a néhai Ligetkörből. Köles Pisti Domoszlóról, akinek ez volt az első versenye, habár évek óta fut. Ahogy láttam, lesz folytatás neki is.
A csúcsfotó után a parkoló felé vettem az irányt, mert várt rám Chili és Emma. Feljöttek értem Mátraházáról, s indultunk is tovább Domoszlóra. A szüleim már vártak minket egy finom ebéddel. Andrea és Zoli is csatlakozott. Másnap hazafele menet újra megpillantottam Kékes tornyát, amint méltóságteljesen emelkedett a hegyek fölé.
Meglett tehát a hatodik csúcsfutás. Ez volt eddig a legnehezebb, de megérte. Egy kicsit közelebb kerültem a bűvös tizenötös számhoz, azaz a jubileumi csúcsfutók klubjához. Remélem ezentúl semmi nem jön közbe és évente részt tudok venni.
Köszönöm még egyszer Chilinek, Emmának, Andreának, Zolinak, Édesanyámnak és Édesapámnak a helyszíni szurkolást. Óriási erőt adtatok azzal, hogy ott voltatok. Jövőre ismétlés. Addig viszont még van egy kis futni való. Következzen hát a 37. Wizz Air félmaraton ...
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.