2021. december 04. (szombat) 18:12 (UTC+1) - Üllő

Az évfolyamtalálkozóról hazatérve, tartottam egy kávészünetnyi időt, s már robogtunk is tovább nyugati irányban, Bükfürdő felé. Az esküvőnk után sokat gondolkodtunk, hogy merre, hova is mennénk nászútra. Természetesen mindketten vágytunk egy izgalmas külföldi kiruccanásra, de éreztük, hogy ennek most még nincs itt az ideje. Úgy döntöttünk, hogy itthon nézünk kicsit szét. Egy olyan helyen, ahol még egyikőnk sem volt. A választásunk Bükfürdőre esett, mégpedig a Tafi Apartmanra.

Az apartman tulajdonosa pedig Kriszti volt, akivel a Camino óta nem találkoztam. Régebbi olvasóim közül páran emlékezhettek Krisztire. Hospital de Órbigo településén volt önkéntes az egyik zarándokszálláson. Közös ismerősünk volt többek közt Szöcskeapu. Tudtam, hogy azóta Kriszti Csepregen él, s van egy apartman is Bükfürdőn, amit ki szokott adni. Szerencsére éppen akkorra pont szabad volt a szállás.

Köszönhetően az autópályáknak, viszonylag hamar elértünk a helyszínre. Mint láthatjátok, jött velünk Célia is. Úgy volt, hogy ismét beadjuk egy kisállat panzióba, de inkább amellett döntöttünk, hogy mégse. Így csak Hamu és Zsuzsika, a két cica maradt otthon. Bükfürdő központi részén volt a panzió, mintegy öt perc sétára a fürdőtől.

A hivatalos adatok szerint Bükfürdő, vagy más néven a Büki Gyógyfürdő Magyarország második legnagyobb gyógyfürdője. Gyógyvize kalcium-, magnézium-, hidrogén-karbonátban gazdag. A hazai vendégeken kívül nagyszámban látogatják Ausztriából, Csehországból és Németországból. Érkezésünk másnapján magunk is meglátogattuk.

Ottlétünk alatt, naponta késő délelőttől, késő délutánig állandósult a fürdő látogatásunk. Az időjárás néha-néha nem épp a legmelegebb arcát mutatta, de összességében nem volt okunk panaszra. Igaz, hogy a kültéri medencék legtöbbjét - köszönhetően a szezon végének - már lezárták, de azért lazultunk kint is. Szó szerint lazultunk, ugyanis ezúttal nem terveztünk nagyon mendegélni, a környéket felfedezni.

Az esti vacsoránkat mindennap más és más helyszínen, különböző étteremben költöttük el. Természetesen voltak kedvenc ételek, finomabbnál finomabb falatok, ahova szívesen visszatértünk volna a következő este, de kíváncsiak voltunk a többire is. Egy biztos. Az ízvilággal, sőt a mennyiséggel sehol sem volt gond. Igaz, amúgy sem vagyunk finnyásak, válogatósak.

Utolsó napunkra hagytuk Krisztiék meglátogatását, a közeli Csepregen. Tényleg nem volt messze Bükfürdőtől. A panzióhoz járt kerékpár is, így két keréken vágtunk neki a közel háromnegyed órás távolságnak. Bükfürdőt elhagyva következett a nagyobb Bük, végig a kerékpárúton, majd Csepregtől pár kilométerre a műúton folytatódott utunk.

Érkezésünkkor épp egy helyi horgász szövetség tartott közgyűlést a vendéglátóink által üzemeltetett kemping területén. Kriszti és férje Ottó körbevezettek minket. Hatalmas füves terület vette körbe a horgásztavat. Ottjártunkkor épp egy holland házaspár parkolt egy nem mai kiadású lakóbusszal. Krisztiék elmondása szerint Európa területét járták be, amolyan hippiként. 

A tókerülésre elkísértek minket Krisztiék cicái is. Végig a nyomunkban voltak, el nem távolodva. Közben beszélgettünk, beszámolva egymásnak, hogy az elmúlt hét évben, amióta nem találkoztunk, kivel mi történt. Kriszti és Ottó a területből egy varázslatos kempinget alakítottak ki, ahol nem csak horgászok, kempingezők szoktak megfordulni, hanem olykor kéktúrázók is, köszönhetően a közeli túraútvonalnak. Időnként kisebb koncerteket, rendezvényeket is szoktak tartani, s kemping területén lévő sütőkemence is be szokott fűtve lenni.

Visszaindulásunk előtt még összeálltunk egy csoportképre a kemping ikonikus pontja, az óriási téglakémény előtt. Ottó elmondta, hogy a kémény egy régi téglagyár megmaradt része, melyhez ragaszkodnak. Megköszönvén a szíves vendéglátást Krisztinek és Ottónak, visszaindultunk Bükfürdőre. Kellettek a lámpák, mivel addigra már beesteledett. Másnap, hazaindulás előtt reggeliztünk egyet a fürdő melletti étteremben, s szívünk szerint csobbantunk volna egy utolsót a medencében.

Utolértem tehát magam, kedves olvasóm, mármint ami az elmaradt blog bejegyzéseket illeti. Azóta nemigazán voltunk olyan helyen, ami ezen a felületen említésre méltó lenne. Elkezdődött az újabb világjárvány hullám, a szabadságaim is elfogytak, így hosszabb utazásokra, kirándulásokra a közeli egy-két hónapban nem fog sor kerülni.

Mint a fenti képen láthatjátok, a bérelt házunknál is mindig akad tennivaló. Bent lassan-lassan a helyére kerülnek a dolgok, a helységek immár a mi ízléseinknek megfelelőek. Folyamatban van a kert előkészítése a jövő évi termelésre, valamint az udvar rendberakása is. Emellett az elmúlt hetekben újra előkerültek a futócipőim is. Két éve annak, hogy az utolsó futóversenyemen részt vettem. Elkezdtem tehát ismét a felkészülést, az alapozást. Ma volt az első közösségi futásom a közeli Ócsán, egy mikulás futás keretében.

Szóval kedves olvasóim, valamikor a jövőben újra jelentkezem. Néha futva, máskor gyalogolva, vagy éppen miniszobrokat vadászva, esetleg egy közeli helyszínre ellátogatva. Mert közeli, s távoli álmaim továbbra is vannak ...