2020. szeptember 12. (szombat) 20:42 (UTC+1) - Üllő

Lassan utolérem magam a bejegyzések pótlásával. Augusztus második felében töltöttünk el pár napot a Tisza-tónál, pontosabban Tiszaörvényen. Volt osztálytársam Laci, és kedves felesége Andi nemrég nyitottak ott egy vendégházat, s mi úgy döntöttünk, hogy a vendégeik leszünk.

Felkerekedtünk tehát, s miután egy napot eltöltöttünk a szüleimnél Domoszlón, már útban is voltunk a Tisza felé. Viszonylag hamar leértünk, ahol már vártak minket. Kivételes fogadtatásban volt részünk, ugyanis Andi és Laci egy finom, bográcsban főtt étellel kedveskedtek. No meg a vendégváró falatokkal.

A mi vendégházunk egy kicsinyke, ám annál takarosabb faház volt. A telken egyébként egy nagyobb, emeletes ház is volt, ahol épp egy másik család nyaralt. Miután elfogyasztottuk a finom ebédünket, elköszöntünk Anditól és Lacitól, s elindultunk a vízpartra. 

A kb. három kilométeres távot kerékpárral tettük meg, végig a töltésen. A legközelebbi szabadstrand a közeli Tiszafüreden volt. Útközben egy kedves helyet fedeztünk fel, ahol a két keréken érkezőket szívesen látták. Úgy döntöttünk, visszafele be is nézünk majd.

Lévén, hogy délután értünk ki a strandra, pár órát maradtunk csak. Ezt a napot annak szántuk, hogy feltérképezzük a közvetlen környéket, s egy kicsit pancsoljunk a vízben. Emma nagy örömére. Hazafele az előbb említett helyen megálltunk egy frissítőre.

Szürkület volt, mire visszatértünk a szállásunkra, s lassan Céliánál is villanyoltás volt. Nem említettem még a legújabb kedvencünket, akivel együtt költöztünk be az üllői lakásunkba. Céliát, a kis sisakos kaméleon hölgy lakótársunkat is magunkkal hoztuk, hisz nem hagyhattuk magára annyi napig. 

Másnap a reggeli után már újból tekertünk a strand irányába. Úgy döntöttünk, hogy az egész napot ott fogjuk tölteni. Verőfényes napsütés volt, felhő alig volt az égen. Az utat már ismertük, s ezúttal megálltunk egy fénykép erejéig.

Először a vízi ugrálóvárat próbáltuk ki, majd következett a népszerű szabadstrand. Sokan voltak a vízben, s a parton, ám mégsem annyian, hogy élvezhetetlen legyen. A strandolást néha-néha megszakítottuk, s célba vettük a büfét. Tettük ezt pl. egy nagyon finom sajtos-tejfölös lángosért.

Kissé fáradtan tekertünk visszafelé, s rám várt még egy kis feladat. Estére lecsót készültem főzni, szabadtűzön, bográcsban. Éppen ezért ezúttal hamarabb indultunk vissza, nem húztuk az időt. Megérkezésünk után nem sokkal már rotyogott is a paprika.

Éjszaka dörgésre, villámlásra ébredtem. Reggelre teljesen más időjárás fogadott minket. Nagyon úgy nézett ki, hogy a strandolni nem fogunk. Előálltunk hát a B tervvel, s úgy döntöttünk, hogy megnézzük a közelben lévő ökocentrumot. Régóta tervbe volt már nekem, de most adott volt a lehetőség.

Megérkezésünkkor még csepergett,ám rövidesen felszakadozott a felhőzet, így hát az időjárás is segített abban, hogy a külső helyszíneket is bejárjuk. Először azonban a központi épületrész következett. Köszönhetően az időjárásnak, sokan tolongtak odabent. Eleinte hosszú sorok kígyóztak az épület folyosóin. Magunk is beálltunk, hogy megnézzük a Tisza-tó ökológiáját bemutató kiállítást.

Hasonlóan lett kialakítva a bemutatótér, mint a budapesti Tropicarium. A térség halait, hüllőit, s emlőseit láthattuk, igaz nem természetes körülmények között. Víz alatti alagútban szemlélhettük a Tiszában élő kisebb, nagyobb halakat. Volt köztük elég méretes példány. Nem szerettem volna valamelyikkel szembe úszni.

Az ökocentrum felfedezését folytattuk az épület felsőbb szintjein, ahogy még több bemutató terem szemléltette a Tisza történelem előtti időszakát, a mostani élővilágát, s a változatos bioszféráját. Négy szinten keresztül tekintettük meg ezeket, többek közt Gacsai József haltrófea gyűjteményét, majd a negyedik emeleten pompás panoráma tárult a szemünk elé. 

A kilátószinten volt elhelyezve Szűcsné Négyesi Éva amatőr természetfotós válogatása, melyből egyik alkotás különösen elnyerte a tetszésünket. Nem is kellett sokat várnom arra a szerelmes csókra. 

Miután nem változtam békává, folytattuk a felfedezést a látogatócentrum területén. Épp etetés idő volt a kormoránoknál, így arra vettük az irányt. Itt volt található a vidra felszíni kifutója is. Miután a kormoránok megebédeltek, mi is a büfé felé indultunk.

A szabadidőparkhoz tartozott a gát túloldalán lévő kikötő, ahonnan kishajó járattal lehetett eljutni az úgynevezett vízi sétányhoz, felfedezni a Tisza-tó csatornáival, apró szigeteivel tarkított különleges élővilágát. Sokan voltunk, akik a vízitúrára várakoztunk, megtöltöttünk vagy hat kisgéphajót.

Amint elindultunk, hajóvezetőnk bemutatta az elénk táruló vízi világot. Megismerhettük a kezdeti időszakot, amikor kialakításra került Magyarország második legnagyobb tava. Mára kialakult az ökológiája, s területén egyedülálló madárrezervátum működik benne. 1999 óta az UNESCO Világörökség része.

Hála az idegenvezetőnknek, valóban rendkívüli bemutatóban volt részünk. Megismerhettük a sulyom nevű növényt, a holtágak jellegzetes, ehető vízinövényét. Amikor beérik, a termése a víz aljára süllyed. Ha a vízpartra sodródik, a találkozás vele elég fájdalmas tud lenni, mivel úgy néz ki, mint egy apró dobócsillag. Magam is beleléptem az előző nap.

Lassan a végéhez közeledett a majdnem egy órás hajókázás. Mielőtt visszaérkeztünk volna a kikötőbe, sikerült még több példányt szemügyre vennünk a Tisza-tó változatos élővilágából. Nem bántuk meg, hogy a belépő megváltásakor a vízi világ hajóból történő megtekintése mellett is döntöttünk. Még egyszer köszönjük Szabó Regő idegenvezetését.

Újra partot érve, maradt még egy kis időnk arra, hogy megnézzük a szabadidőpark eddig általunk fel nem fedezett részeit. Következett tehát egy kis dámszarvas etetés, pelikánozás, majd célul vettük a poroszlói önkormányzat által biztosított tájházat. Bepillantást nyerhettünk a régmúlt idők pákászainak, halászainak mindennapi életébe.

Rendkívül gazdagon összegyűjtött bemutatóanyag tárult elénk, amikor beléptünk a tájház ajtaján. A berendezési tárgyak javarészt ismert volt előttem, hisz közülük jó pár darabot még a nagyszüleim is használtak. Egy-egy példány nekem is megvan, melyeket azóta is gondosan megőriztem.

A tájház tornácán egy lóca volt elhelyezve, rajta pedig egy fekete cica sziesztázott. Annyira odaillő volt, hogy mindenki csodájára járt. Jómagam pedig nem győztem kivárni, amíg a tömeg magára hagy, hogy lencsevégre kapjam a cicust. Végül csak sikerült.

Már csak egy része volt hátra a látogatóközpontnak, ahol többek közt a teknősök, rókák, s a háztáji állatok kerültek bemutatásra. Az idő is már jócskán eltelt, s lassan mi is a szállásunk felé vettük az irányt. Nem akartunk nagyon későig távol maradni, mert estére szalonnát terveztünk sütni.

Az este során a szalonnasütés mellé társaságunk is akadt. Emmát meglátogatták újdonsült barátnői, akik a nagyobbik ház vendégei voltak. Együtt sütögették a mályvacukrot, és a tejes kukoricát. Közben az időjárás is újra a nyári arcát mutatta, ismét csillagos ég terült el felettünk.

Utolsó nyaraló napunk volt hátra, amit ezúttal is a szabadstrandon terveztünk eltölteni. Délelőttől kora estig kint tartózkodtunk a vízparton, bent a vízben, időnként a víz alatt. Mint ahogyan az alábbi rövid videó is mutatja, nem volt unalmas a strandolás.

Visszafele egy rövid kitérőt tettünk a közelben lévő mini vidámparkhoz, majd tekertünk tovább. Ezúttal a vacsoránkat az elmúlt napokban megismert Stég nevű szabadidőközpont és étteremben, mely közvetlenül a vízparton volt. Finomabbnál finomabb falatok következtek, melyeket jéghideg frissítővel kísértük. Az asztalunkat természetesen mi is rendben hagytuk magunk után.

Későn értünk vissza, de még volt egy kis időnk arra, hogy hullócsillagot nézzünk. Kettőt sikerült is elkapnunk, s már jöttek is azok a kívánságok. Másnap délelőtt összepakoltunk, s vendéglátóinknak visszaadtuk a kis faházikó kulcsait. Köszönjük még egyszer Nektek, kedves Andi és Laci. Kívánjuk, hogy sok-sok vendég ismerhesse meg a Piros Bicikli Vendégházat. Mi megismertük, s ha tehetjük, vissza fogunk térni, mert nagyon jól éreztük magunkat.