2024. augusztus 19. (hétfő) 23:24 (UTC+1) - Üllő

Miután négy évvel ezelőtt, február 29-én Chili kezét megkértem, eldöntöttük, hogy négy évente vissza fogunk járni Eindhovenbe. Egy-két, az életünkhöz szorosan kötődő helyszínt leszámítva, nem igazán szoktunk visszatérni sehova Chilivel. Mindig úgy alakítjuk, tervezzük, hogy új helyeket keressünk fel, ismerjünk meg. Ezúttal viszont kivételt tettünk. Meg egy kissé az is érdekessé teszi, hogy szökőévenként tesszük ezt. 

Elérkezett hát az első visszatérésünk időpontja. Izgatottan vártuk mindketten. Napokkal előtte már csak erre gondoltunk. Chili hónapokkal előtte lefoglalta a szállást, ami ezúttal máshol volt. Az idei február 29-e csütörtökre esett, így aznapra és péntekre mindketten szabadságot vettünk ki. Kiérve a repülőtérre azt tapasztaltuk, hogy bőven lesz időnk meginni az elmaradhatatlan pezsgőnket, ugyanis a gépünk indulása késett.

Bő másfél óra elteltével megnyitották a beszállókaput, s végre mehettünk. Kicsit csepergett az eső, ahogy szálltunk fel a gépre. Hasonló időjárást jósoltak Hollandiára is. Az úton kicsit beszundítottam, így arra ébredtem, hogy készülünk landolni. 

Az időjósok ezúttal nem tévedtek, ugyanis esőben landolt a gépünk. Szerencsére mire buszra szálltunk, az eső elállt. Bő húsz perc alatt be is értünk Eindhoven belvárosába. Élmény volt haladni a busszal, sehol egy kátyú, vagy egy "megfelelően szintbe helyezett" csatornafedél.

Miközben haladtunk a lefoglalt szállásunk felé, Emma feliratot találtunk, ezúttal egy hotelét. Jópofa lett volna,ha az lett volna a miénk, de sajnos nem a mi kategóriánk. A miénk pár utcával odébb volt, s már az udvarába belépve megtetszett nekünk.

Azt hiszem eddigi hosteljeim, szállásaim egyik legjobbja volt a mostani. Tetszett a stílusa. Gyorsan lepakoltuk a táskáinkat, s siettünk vissza a belvárosi részre. Szerencsére bő negyedórás sétára voltunk csak. Szerettünk volna az egyik teraszos bárnál vacsorázni egyet. Menet közben útba ejtettük a lánykérés helyszínét. Ezúttal körbe volt kerítve, mivel épp felújítás alatt volt a terület. Chilinek ezúttal is okoztam egy kis meglepetést, ugyanis az eljegyzési gyűrűt újra az ujjára húztam. 

Azért lepődött meg, mert egy ideje ugyanis nem viselte a gyűrűt. Egy kis része ugyanis mindig beleakadt a ruhák szálaiba. Az út előtt elvittem egy ötvöshöz, aki helyrehozta a hibát, sőt egy polírozással újra varázslatossá tette a gyűrűt. Így hát sikerült újra meglepnem Chilit. Kiderült, hogy továbbra is volna kedve velem megöregedni.

Az örömteli pillanatok után felkerestük a másik múltkori helyszínt, az egyik bár teraszát. Rengetegen voltak még ebben a késői órában is. Rendeltünk magunknak, élveztük a finom kortyokat, falatokat, s közben nosztalgiáztunk.

Éjfél múlt már, mire visszaértünk a szállásunkra. Másnap nem keltünk korán. Miért is tettük volna, nem? Persze azért nem délig aludtunk. Ismét nosztalgia következett, mégpedig a reggelit illetően. Oda mentünk ugyanis reggelizni, ahol négy évvel ezelőtt voltunk. Az akkori szállásunkkal szemben.

A reggelink elfogyasztása után elindultunk egy kis városfelfedező sétára. Egy érdekes épületet néztük ki, amit közelebbről is meg akartunk tekinteni. Chilivel úgy döntöttünk, hogy most sétálgatunk kicsit a belvárosban, s annak környezetében. A legközelebbi utunkkor bérelünk majd kerékpárt, hogy felfedezhessük a távolabbi helyeket. Az azt követő utunk során pedig autóval még távolabbra.

Ezúttal is tetszett a holland kisváros látképe. A magyar átlaghoz viszonyítva tisztább közterületek, felfestett útburkolati jelek, parkosítottabb felületek. Kertészként látni lehetett, hogy legtöbb helyen a tavaszi metszésekkel már végeztek. 

Az épületek legtöbbjének falai téglával volt burkolva, ezáltal egyedivé tette a város hangulatát. Legtöbb ablakban be lehetett tekinteni, s látni lehetett, ha a tulajdonosának esetleg gyűjtőszenvedélye van. Tetszetős volt a modern cölöpház is, a házat körülvevő tavi növényzettel, a vízben úszkáló halakkal.

Elérkeztünk a gyaloglási úticélunkig, Eindhoven gomba alakú, különleges épületéhez. 1966-ban épült, a helybéli Philips cég 75. születésnapjára. A sokak által repülőcsészealjra hasonlító épület a gyár technikai fejlesztéseinek állít emléket. A '80-as évekig technológiai múzeumként működött, napjainkban konferencia központként működik.

Kezdtünk szomjazni, s éhesek lenni, így hát elindultunk a belváros felé. Más utcákon keresztül tettük ezt, hogy még többet lássunk a városból. Amúgy elég átlátható kisváros Eindhoven. Szinte lehetetlen lenne eltévedni. A kis utcákban továbbra is téglaburkolatú kis házak voltak többségben. Elhaladtunk egy helyi muszlim közösség mecsetje mellett is. Rég volt, amikor az egri minaret volt Európa legészakibb minaretje.

Az úgynevezett Markt terére tartottunk, ahol előző este is voltunk. Itt van a Philips gyár alapítójának, Frits Philips szobra is. A tér nagy részét az ott lévő bárok, éttermek teraszai foglalják el. Rengeteg kerékpár volt mindenhol. Már-már az éttermek teraszain lévő asztalok között is., igaz Chili?!

Szomjunk oltása után újabb helyszínre tértünk vissza, ezúttal a kedvenc éttermünkbe, ami olyan volt, mint egy óriási pálmaház. Isteni finom salátát ettünk. Annyira ízlett, hogy falatról falatra élveztük eme kulináris csodát.

Nehezünkre esett elindulni. Óvatosan is tettük. Lépésről lépésre. Jóllakottan. Visszafele indultunk a hostelbe. Szerencsére egész nap jó volt az idő, leszámítva a szelet. Eső azonban nem volt, így tökéletes volt minden. Nem szeretek esernyővel várost nézni.

A hollandok szeretik a mindennapjukat feldobni, vidámabbá tenni, s ez sok helyen volt látható. A közterületeken, épületeken, parkokban, de a hostelünk bárjában is. Egy kis időt eltöltöttünk az ott lévő billiárd asztalnál. Két évvel ezelőtt játszottunk utoljára.

Másnap sem keltünk korán. Annál inkább sem, mert nem kellett sietni a szoba leadással. A repülőnk is késő délután indult, így volt időnk bőven. Összeszedelőzködtünk, leadtuk a kulcsot, kijelentkeztünk. Szívesen maradtunk volna még pár napot, annyira tetszett a szállás. Kerestünk egy kávézót, hogy legyen energiánk az előttünk álló napra.

Tettünk egy kisebb sétát a belvárosban. Felkerestük a kocsmanegyedet. Hasonló volt a dublinihoz, csak itt nem voltak vendégek. Sőt nyitva sem voltak. Nem tudtuk eldönteni, hogy mi voltunk ott korán, vagy egy múzeum negyedbe csöppentünk. Tovább álltunk a már jól ismert teraszunk felé.

Legutóbb nem tudtuk megtekinteni, ezért mostanra halasztottuk a Szent Katalin templom felkeresését. Többször haladtunk már el mellette, így hát ideje volt betérni. A város központjában helyezkedik el, a Városháza közelében.

A templom neogótikus stílusban épült 1867-ben. Korábban a 13-ik században már épült egy templom a helyén, ám az az idők során, háborúk, s tűzvész áldozatául esett. Két tornya 73 méter magas. Szépek voltak az orgonái és az ólomüvegből készült ablakai.

Hagytunk egy kis üzenetet a vendégkönyvben, majd nekivágtunk a belváros éttermeit felkutatni. Ezúttal egy gyorsétteremre esett a választásunk. Vágytunk valami gyorsra, valami csípősre, valami egészségtelenre. Hát megkaptuk. 

Volt még egy kis időnk, de úgy döntöttünk, nem húzzuk tovább, időben kimegyünk a repülőtérre. Utunk során elhaladtunk a Philips múzeum mellett. Legközelebb talán belülről is megnézzük, bár egyikőnk sem az a nagy múzeum látogató. Tetszett a buszmegálló kialakítása is. Közelebb hozni a természetet, barátságosabbá tenni a városi környezetet.

Kiérkeztünk a repülőtérre, megkerestük a kapunkat, s vártuk a gépre szállás pillanatát. Ezúttal sem találtunk magunknak holland táska felvarrót, s kisebb holland zászlót. Vissza kell hát térnünk nem csak ezért. Négy év múlva. Egy-kettőre eltelik.

Egy-kettőre, mint ahogyan eltelt az elmúlt tíz év is. Épp tíz évvel ezelőtt írtam első bejegyzésem ezen a felületen. Mennyire más dologra készültem. Mennyire más dolgon járt az eszem. Mennyire máshol tartok most, ráadásul nem egyedül. Bízom benne, hogy tíz év múlva is máshol leszünk. Abban is bízom, hogy mindezt leírhatom majd Neked, kedves Olvasóm! 

2020. március 02. (hétfő) 19:58 (UTC+1) - Budapest

Régóta jelentkeztem, nemigaz kedves Olvasóm?! Új év kezdődött, a blog életében immár a hetedik. Az én életemben pedig a negyvenedik. Huh, kimondani is sok. Lévén, hogy kerek szám, sokan meg szokták ünnepelni nem rendhagyó módon. Bár én nem terveztem, de Chili megtette helyettem. Tavaly december óta szervezte a születésnapi meglepetést, ami egy világcsavargóhoz illő ajándék volt. Chili csak annyit árult el, hogy utazni fogunk, de hogy hova, azt titokban tartotta. Az időpont megvolt tehát, s lassan-lassan minden aprólékosan eltervezett részlet a helyére került. Chili boldogan újságolta, hogy minden készen áll, már csak napok vannak hátra. Következett az utolsó hét, amikor hirtelen minden megváltozott. Az elmúlt hónapokban a világban megjelent új influenza vírus felbukkant abban az országban, s régióban, ahova mi is mentünk volna. Miután Chili felfedte a titkot, töprengeni kezdtünk, hogy mi is lenne a helyes megoldás. Menjünk, vagy maradjunk?! Fennállt a veszélye annak, hogy az észak-olaszországi Milánó környékén egy újabb karantént rendelhetnek el, s így mi is ott ragadhatunk. Osztottunk, szoroztunk, s úgy döntöttünk, lefújjuk az utat.

Chili azonban nem adta fel, így azonnal megtervezett egy alternatívát. Egy éjszakával rövidebb utazást kaptam az ellenkező irányba, a hollandiai Eindhoven városába. Itt szerencsére nem volt jelen a vírus, nem jelentett veszélyt egy újabb karantén helyszín. Minden adott volt tehát egy hétvégi kiruccanáshoz, bár szegény Chili kissé szomorú volt, hogy ezúttal nem meglepetésként. Bíztattam, hogy jó lesz a vége.

Nem mondom, hogy egyszerű volt a hajnal fél hármas ébresztő. Korán kellett kelnünk, mert hajnalban indult a gépünk. Úgy voltunk vele, hogy így legalább hamar odaérünk, s nem megy el az egész délelőttünk az utazással. A repülőtéren következhetett a már megszokott indulás előtti rituálé, a mini pezsgőzés. Hamarosan már a magasban repültünk uticélunk felé.

Megérkezést követően Chili meglepett az ötletével, hogy mivel viszonylag közel van a szállásunk, gyalog, sétálva tegyük meg az odavezető utat. Engem aztán nem kellett rábeszélni, azonnal benne voltam. A térkép szerint nagyjából hét kilométerre voltunk, egy jó kis sétának ígérkezett. Az időjárással sem voltgond, szikrázó napsütés fogadott minket.

Utunk kezdetben golfpályák mentén haladt, később pedig beérkeztünk az elővárosba. Szépen rendezett lakóházak, utak mindenhol. Jó érzés volt köztük sétálni. Még a villanyoszlopok is jelezték, hogy a tulipánok országában vagyunk. Egy ici-pici piacot is megpillanthattunk, ahol kézműves termékeket, zöldséget, gyümölcsöt, sajtot, húst lehetett vásárolni közvetlenül a termelőktől, s ráadásul ezt egy kisebb rekeszbe, kihagyva a műanyag zacskót.

Délután egy órától lehetett elfoglalni a szállásunkat, de mi már előtte két órával ott voltunk. A hostel mellett volt egy kávézó, ahová addig betértünk. Isteni narancslével, mennyei lazacos, valamint grillezett csirkés szendviccsel töltöttük meg éhes hasunkat. Jött hozzá még egy finom tejeskávé, majd a bejelentkezés a recepcióra.

Maga a szállás és a recepció két, egymással szemközti épületben volt. Több lépcsőház tartozott a hostelhez, melynek központi épületét szemléltetem egy akkor és most fotóval.

Maga a szállásunk kissé érdekes volt, mondhatni szokatlan, de a hosteleknél ez annyira nem egyedi. Szintenként két-három szoba volt, de csak a földszinten volt a fürdőszoba és a toalett. A szobákban csak egy mosdókagyló volt a kisebb tisztálkodáshoz. Retró volt a javából.

A lepakolás után épp indulni akartunk felfedezni a várost, amikor hirtelen leszakadt az ég. Úgy döntöttük, hogy megvárjuk, míg eláll az eső. Hamarosan indulhattunk is, s lassan nyoma sem volt az esőfelhőknek. A szállás lépcsőházát meredek csigalépcsővel építették meg, nézni kellett a lábunk alárendesen.

Közel laktunk a belváros szívéhez, mondhatni közvetlenül mellette. Kicsit szét akartunk nézni a központi részen, feltérképezve azt, mielőtt betértünk volna egy frissítő italra. Természetesen azonnal szemet szúrt a minden utcában jelen lévő kerékpár sáv, s a sok kétkerekű.

Következett tehát egy kis városnézés, hogy kicsit jobban szemügyre vegyük a legújabb meglátogatott városunkat. Holland város lévén érződött a multikulti, az emberek pedig vidámak, jókedvűek voltak. Az időjárás kissé szeles lett, de ezt leszámítva nem volt panaszra okunk.

Itt Eindhoven belvárosában is több utca le volt zárva az autóforgalom elől. Csak kerékpárral, vagy gyalogosan lehetett közlekedni. Bár egy-két kivételt tettek, főleg az egyik kedvenc édességünk képviselőjével.

Lassan ideje volt egy kis pihenőnek, annál is inkább, mert kezdett kiszáradni a szánk. Itt volt tehát az idő, hogy közelebbről is megismerkedjünk a holland sörökkel. Kíváncsiak voltunk, hogy mi van a Heinekenen túl. Be is tértünk tehát egy félig nyitott, félig fűtött teraszos helyre, ahol kisvártatva már ízlelhettük is a jobbnál jobb folyékony malátát.

Jócskán besötétedett, amikor kezdtünk éhesek lenni. Még a városfelfedező sétánk során láttunk egy éttermet, mely úgy nézett ki mint egy növényház. El is neveztük susnyásnak. Miközben oda tartottunk, beszélgettünk, s pont egy olyan téma vetődött fel, amit nem hagyhattam szó nélkül. Régóta, sokféleképpen terveztem, ezer meg ezer módon, de akkor és ott mindez szertefoszlott. Éreztem, hogy eljött a pillanat, az a pillanat, amely arra volt hivatott, hogy megtehessem amit oly régen akartam már. De hogy mi is volt ez?! A bejegyzés végén elárulom.

Zuhogó esőben mentünk a szállásunkra, útba ejtve még egy boltot. Másnap szerencsére nem kellett korán kelnünk, elég volt 11:00 órakor elhagyni a szállást. Összepakoltunk, kijelentkeztünk, majd megindultunk egy jó kis reggeliző helyet keresni. Sajnos az előző napi kávézó zárva volt, de sikerült találni egy másikat.

Reggeli után ismét Eindhoven utcái következtek. Ezúttal új részeket is bebarangoltunk. Ezúttal azonban nem volt olyan sok időnk, mivel délután négyre vissza akartunk érni a repülőtérre. A városban épp a PSV-Eindhoven foci meccsre készültek. Mindenhol szurkolók voltak. Ennek hatására a rendőri jelenlét is erősebb volt.

Visszatértünk a tegnapi helyünkre, ahol újabb sör fajtákat kóstolhattunk meg. Az előző esti vacsora végül nem ott lett elköltve, ahol terveztük, így az ebédet terveztük most oda. Várt minket tehát a susnyás, egy finom ebédre.

Lassan-lassan itt volt az ideje a vissza útnak. Szomorúan indultunk meg a buszmegálló felé, de előtte még beugrottunk a közeli bevásárló központba. Szuvenír boltot kerestünk, hogy a szokásos kis zászlókat, hímzett táska felvarrókat beszerezzük. Sajnos azonban sehol nem találtunk ilyen üzletet. 

Időben odaértünk a buszmegállóba, ahonnan indult a helyijárat a repülőtérre. A menetrend alapján kettő járat is kellett volna jöjjön, azonban nyoma sem volt. Ekkor vettük észre a kiírást, miszerint a focimeccs miatt a mi buszmegállónk kiesett. Nem volt mit tenni, valahogy le kellett jutnunk a repülőtérre. Chili azonnal letöltötte az UBER alkalmazást, rendelt fuvart, s pár perc múlva már ott is volt az autó. Nekünk pedig útitársaink is akadtak, egy indiai pár társaságában.

Azt hittük, hogy már több meglepetés nem érhet minket, amikor a reptéren a biztonsági vizsgálat előtt óriási sor állt. A kijelző szerint pedig a gépünk késett. Következett egy jó órás várakozás, majd egy rohanó tempójú vizsgálat, s tovább a gép felé.

A gépünk is egy kis késéssel indult, s hála egyik utastársunk nem mindennapi viselkedési szokásának, nem volt unalmas. Este kilencre már otthon is voltunk, magunk mögött hagyva egy nem mindennapi hétvégi kiruccanást. Nem így, nem oda volt eredetileg tervezve, de úgy érzem kihoztuk belőle a legtöbbet. Igaz, hogy a meglepetés a helyszínt illetően kicsit hiányzott, de a vége tényleg úgy alakult, ahogy én elterveztem. Mint ahogyan a bejegyzés közepén említettem, nekem is volt egy meglepetésem. Egy meglepetés, mellyel a meglepetés okozót is meg tudtam lepni. Szóval ott, s akkor jött az a pillanat, s én a Magna Cum Laude egyik dalrészleltét dúdolva, féltérdre ereszkedve feltettem Chilinek a nagy kérdést, miszerint " … volna-e kedved megöregedni, énvelem, énvelem … " .