2020. november 18. (szerda) 20:07 (UTC+1) - Üllő
Ezúttal új témával jelentkezem. Eddigi bejegyzéseim témája többnyire az utazás, túrázás, kirándulás, futás, városnézés volt. A napokban viszont gondolkoztam azon, hogy kibővítsem-e az ún. repertoárt. A mostani járványhelyzet sem teszi lehetővé a hosszabb, távolabbi utazásokat, így találnom kellett valami pótlást, ami kicsit kimozdít. Főleg, hogy mostanában nagyobb túrázás sem várható. Nemrég olvastam a közeli Ócsa városa melletti Selyem-réti tanösvényről, s úgy döntöttünk Chilivel, hogy megnézzük közelebbről.
Először tehát Ócsára látogattunk el. Budapesttől mintegy 30 kilométerre található kisváros egyik közismert pontjánál kezdtünk, a román stílusú bazilikánál. A premontei szerzetesek emelték az épületet a 13. században, amely a török időkben mecsetként is funkcionált. Később a reformátusok vették birtokukba.
A bazilika mellett található a szépen restaurált tájház, mely sajnos szintén zárva volt. Ahogy néztük, legközelebb tavasszal nyit ki talán a nagyközönség előtt. Egy látogatója azonban jelen volt, igaz, nem épp a megszokott útvonalon közlekedett.
Mielőtt tovább álltunk volna, tartottunk egy falatozásnyi szünetet. Ezúttal az étkezés sem volt rendhagyó. A közeli pékségben vásároltunk magunknak frissen sütött finomságokat, s hozzá egy kis frissítőt. A pandémia második hulláma miatt ezúttal nem tudtunk beülni sehova étkezni, pedig egy-két jó helyet láttunk útközben.
Következett a város határában lévő nem mindennapi pincesor. Több mint száz alföldi stílusú, nyeregtetős, nádfedeles hosszú gádoros pince található itt. Volt ami szépen fel volt újítva, de találtunk olyat is, amely még nem. Mindenesetre nem hétköznapi pincék voltak.
Érdekes volt, hogy az egyes pincék között semmilyen kerítés nem volt. Eddigi pincesorok, amiket láttam, mind körbe voltak kerítve. Jó lett volna, ha valamelyik pince gazdája jelen lett volna, s meg tudtuk volna nézni belülről is. Hát ha még a pincékben tárolt borokat is meg lehetett volna kóstolni ...
Hátra volt még a Selyemréti tanösvény. Korán sötétedett, így kb. másfél óránk maradt a felfedezésére. Szerencsére közel volt, s nem volt egy nagy területen. Sok autó várt minket a bejárat melletti parkolójában. Nem csak mi voltunk kíváncsiak.
A tanösvény az Ócsai Tájvédelmi Körzetben található. A terület bemutatja a jellegzetes Duna-Tisza közi lápos vidéket, az alföldi vizenyős mélyedést. Ha nyitva lett volna az ócsai tájház, egy füzetecske segítségével végig lehetett volna kalauzolni magunkat az egyes természeti értékeket. Ezúttal azonban mindezt magunktól, önállóan tettük.
A tanösvény hossza kb. 1500 méter volt, melyet oda-vissza tettük meg, nagyjából másfél óra alatt. Elpusztult, elkorhadt fatörzsek, gallyak tették változatossá a terepet. Csendes volt ottjártunkkor az erdő. Gondolom teljesen más arcát mutathatja tavasszal, vagy nyáron.
Lassan-lassan indulnunk kellett vissza, de előtte kicsit megpihentünk a tanösvény végén lévő szépen kialakított tisztáson. Utolsó, ún. kiránduló napunk volt, nemsokára jön a hideg, fagyos idő. Őszintén megvallva én olyankor nem igazán kívánkozom sehova.
Ez volt tehát egy kis kiruccanás a lakhelyünkhöz közeli Ócsára és környékére. Sokszor az ember a közeli helyeket nem is fedezi fel tüzetesebben, hanem a távolabbi helyek vonzzák. Ideje volt nekünk is a környék felfedezését elkezdeni. Egy-egy rövidebb kirándulásra, fél napi sétára a jövőben is vevők leszünk. Amíg véget nem ér a mindent megváltoztató járványhelyzet, próbálunk a közelebbi helyeken lévő látnivalókat felfedezni. Olyanokat, ahol a legkevesebb esély van arra, hogy nagyobb tömeggel találkozzunk.
A végén pedig hadd mutassam be legújabb kedvencünket. Célia a sisakos kaméleon hölgy mellé érkezett egy újabb lakótárs, egy fél éves cirmos cica személyében. Több mint két hónapja van nálunk Hamu, azaz prof. mr. Grey ...