"A világnak szüksége van álmodókra és cselekvőkre. De mindenek fölött szüksége van olyan álmodókra, akik cselekszenek." Sarah Ban Breathnach


2014. december 17. 18:43 - sandor80szabo

B terv

2014. december 17. (szerda) 18:03 - Domoszló

keep-calm-and-go-to-plan-b.jpg

Mint ahogyan a kép is szemlélteti, lennie kell egy ember életében B tervnek is. Az én életem sem kivétel. Mint korábban említettem, ha nem jönne össze az Óperenciás hajóval történő átszelése, akkor jönne a B tervem. Azaz a repülőút. Amikor egy héttel ezelőtt ültem a többiekkel a kikötői kocsmában, éreztem, hogy itt az ideje a B tervnek. Két választás elé kerültem. Vagy ott maradok Las Palmasban, és nézek repülőjegyet Cancúnba (Mexikó), vagy hazajövök, és otthonról teszem ugyanezt. Minél későbbre veszem meg a repülőjegyet, annál kevesebbe kerül. Így az első lehetőség nem igazán tűnt jó megoldásnak, mivel a napi megélhetés a Kanárin jóval költségesebb mint odahaza. Továbbá ha mégis megvettem volna a repülőjegyet Las Palmasból, akkor a kikötőt el kellett volna felejtenem. Nem lett volna jó akkor hajót találnom, amikor már zsebemben a repülőjegy.

Szóval maradt a hazautazás. Kiegészítve azzal, hogy itthonról megpróbálom előre leszervezni az önkéntes munkalehetőséget is. Nem elhanyagolható továbbá az a tény sem, hogy az ünnepeket itthon töltöm, szeretteim körében. Januárban pedig új év, új lehetőség kezdődik.

Szóval nekiláttam az önkéntes munka böngészésnek. Cancún környékén több lehetőséget is találtam. Az egyik különösen tetszetős. Fel is vettem velük a kapcsolatot, vissza is írtak. Jelen állás szerint február 06-tól tudnak fogadni. Egy farmról van szó, ahol biztosítva lenne a szállásom, és az étkezésem. 4-5 hétről lenne csak szó. Ez az idő elég lehet egy újabb munkalehetőség felkutatására, és leszervezésére.

Következhet a repülőjegy. Erre is több lehetőségem van. Budapest - Cancún között közvetlen járat nincs, ezért minimum egy átszállással tudok kijutni. Másik lehetőség Bécs - Cancún, szintén minimum egy átszállással. Mivel januárban továbbra is kell a télikabát, ezért a bécsi indulás kilőve. Amúgy is korán indulna a járat Bécsből, előtte lévő nap kellene oda kiutaznom. Marad tehát a budapesti indulás. A kabátom pedig az elkísérő családtagoknál. Az eddigi legjobb ajánlatot a Condor légitársaság tette közzé.

img_0766_540x405_.jpg

Igen, jól látjátok. Budapest - Cancún 317 HUF! Sajnos amint rákattint az ember, az összeg hirtelen a valós összegre vált át. Valószínűleg valami rendszerhiba lehet. Tehát a Condor ajánlata Budapest - Frankfurt - Cancún. Kedvező dátum: 2015. január 29. Több mint valószínű, hogy ez lesz a befutó.

Hogy addig mit csinálok? Úgy döntöttem, hogy az indulásig folytatom az Országos Kéktúra útvonalának bejárását. Így a blogra is tudok majd miről írni, addig sem kerül hibernálásra. Január végétől pedig újra teljes gőzerővel!

Címkék: B terv
Szólj hozzá!
"A világnak szüksége van álmodókra és cselekvőkre. De mindenek fölött szüksége van olyan álmodókra, akik cselekszenek." Sarah Ban Breathnach
süti beállítások módosítása