2015. április 15. (szerda) - San José

Az éjjel nem sokat aludtam. Na nem a horkolás miatt, az most kimaradt. Egész éjszaka forgolódtam, annyira meleg volt. A ventilátor végig ment, de távol volt az ágyam tőle, így nem igen éreztem a hatását. Reggel ötkor ébredés, a tulaj felesége kiengedett. 

Bő fél órás gyaloglás, kényelmes tempóban, és már meg is érkeztem a busz terminálhoz. Indulás előtt a szokásos papírmunka következett. Egy-két üres ülőhely maradt csak a buszban. Most, kivételesen nem az ablak mellé szólt a jegyem, így nem tudtam sok fényképet készíteni. Utastársam egy apáca volt, és az ablakot eltakaró sötétítő függönyt nem húzta el.

Készítettem képet viszont a cordoba nevű fizetőeszközről, mivel nemsokára annak átváltása következett. A határnál mindig átváltom a megmaradt valutát. Ellenőrizni szoktam, hogy jól váltják-e nekem, de eddig még nem volt gond. Egy telefonos applikáció segít e művelet végrehajtásában, melyet állandóan frissítek.

Két óra utazás után meg is érkeztünk a határhoz. A nicaraguai részen nem volt semmi dolgunk, mivel az útleveleket a sofőrök vitték be az útlevél kezelőhöz. Addig pihentünk. A csomagokat sem vizsgálták át.

Iszonyú meleg volt. Nem rémlik, hogy valaha is tapasztaltam ilyen kánikulát. Képzeljétek el a legmelegebb nyári napot, és adjatok hozzá még pár fokot. A legviccesebb, hogy a helyiek hosszú ujjú ingben, hosszú szárú nadrágban jönnek, mennek. 

Megérkezett a határőr kisasszony, és kiosztotta az útleveleket. Megkaptam a Nicaraguából kiléptető pecsétet. Itt még minden rendben volt, tele voltam önbizalommal.

Következett a costa ricai oldal. Már a megérkezésnél különbség volt. Az útlevelünkkel, a csomagjainkkal kellett libasorban az útlevélkezelők elé járulnunk, majd a beléptetőpecsét után a vámhoz. De addig el kellett jutni.

Két rendőr volt, egy nő, és egy férfi. Engem a férfihez tereltek. Jobban mondva sráchoz, mert tőlem fiatalabb lehetett. Azzal kezdte, hogy mikor sorra kerültem volna, ott hagyott. Valamit intézett, én addig vártam. Majd visszaérkezett, és kérdezősködni kezdett. Kérte a Costa Ricából tovább utazásomat igazoló repülő-, vagy buszjegyet. Mivel nem tudtam bemutatni, az útlevelemet visszaadta, és a beléptetést megtagadta. El kellett hát mennem az ott lévő utazási irodákhoz, ahol vettem egy buszjegyet Panamába. Egy hónapon belül használható fel. Visszaballagtam, átadtam a jegyet, majd következett a várakozás. Kétszer, háromszor lehúzta az útlevelemet a leolvasó részen, és közben nem szólt semmit. Mintegy negyed óra eltelt. A busz utasai közül már csak én voltam ott. Egyszer csak kijöttek értem, és bevittek egy helységbe, ahol több határátlépésre várakozó személy is volt. Azt mondták, hogy gond van az útlevelemmel, utána kell nézzenek. Eddig semmi gond nem volt vele. Furcsáltam a dolgot. Közben jött a busz társaságtól egy férfi, hogy várnak rám. Mentem volna én, de feltartottak. Újabb negyed óra várakozás, majd kikísértek a "kedvenc" útlevél kezelőmhöz, aki kezembe adta az útlevelemet. Harminc napra engedett belépni. Harminc napra, kilencven helyett. Kérdeztem, hogy mi történt, azt mondta, minden rendben. Végül lehetett volna rosszabb is, ha nem enged belépni. Harminc napom maradt tehát a hostelben dolgozni.

Az utazási közvetítő már várt engem. Rohamtempóban következett a vámvizsgálat. A repülőterekhez hasonló szalagra kellett feltenni a hátizsákokat, melyeket átvilágítottak. Itt nem volt gond. Beültetett egy taxiba, majd pár száz méter után a buszt utolértem.

Ezt követően, a fáradtságtól bealudtam. Mire megébredtem, épp a Csendes-óceánpart mellett mentünk. Hihetetlen élmény volt látni, amit eddig csak térképeken láttam. Nemsokára közelebb is megtekinthetem.

A táj hegyes, erdős vidék. Sokszor araszoltunk, mivel útfelújítások voltak. Késő délután értünk be San Joséba. A buszpályaudvar közelében akartam szállást találni. Másodikra sikerült is. Árban ugyan annyi volt, mint az első, de minőségben sokkal jobb. Gyors lepakolás, majd irány a környék, mert éhes voltam.

Itt sem válogattam sokat. Hamburger, sült krumpli, kóla. Nem épp a legegészségesebb, de nem volt kedvem kutakodni tovább. Holnap már a hostelben, a leendő munkahelyemen vacsorázom.

A hostelbe visszatérve, írtam Marvinnak, a leendő főnökömnek, hogy mi történt. Viszaírt, hogy minden rendben, várnak holnap. Reggel nyolckor indulok innen busszal La Palma-ba, majd onnan mikrobusszal a helyszínre. 9-10 órás út vár rám ismét.

A mosdóban a falon a jól megszokott utasítás. Ne húzd le a papírt, hanem dobd a kukába. Ugyanis eltömíti a rendszert. A Kanári-szigetek óta így teszek. Furcsa volt eleinte, de hozzászoktam.

2015. április 14. (kedd) - Managua

Éjjel arra ébredek, hogy valaki mocorog felettem. Kiderült, hogy még négyen jöttek késő este. Egy fő híján telt ház. Reggelire müzli tejjel, banánnal. A müzlit még Panajachelban vettem, most bontottam meg. Majd következett pár ruhadarab kimosása. Elindultam megvenni a buszjegyet San Jose-ba, Costa Rica fővárosába. Úgy döntöttem, azzal a társasággal megyek, amelyikkel ide is jöttem. Így hát gyalog vissza a tegnapi buszpályaudvarra.

Közben a hatóság ellenőrzést tartott. Hárman, három autót szedtek ki a sorból. Nem tudom, errefelé van-e intézkedési kényszer a rendőröknek. A jegyet megvettem, holnap reggel hétkor indulok. Így ötkor kell kelnem.

Tartottam egy kávészünetet, közben olvasgattam a hostelből kölcsönvett útikalauzt. A tó partjára terveztem, hogy lemegyek. Miközben ittam a kávémat, sikerült leszerveznem a következő önkéntes helyemet. Costa Rica Csendes-óceáni partján lévő félszigeten. Egy hostelben fogok dolgozni. Ha elégedettek lesznek velem, akkor az egy hét próbaidő után, akár több hónapig is ott lehetek. Kiváló nyelvtanulási lehetőség. Szóval megismerem a második Óperenciást. A csendesebb Óperenciást.

Már megszokhattátok, hogy nem ülök taxiba, és a tömegközlekedést sem választom. A tó partjáig ismét egy kissé lerobbant kerületen keresztül vezetett az utam. Egy piac is volt, és végig üzletek, árusok. Több ugyanolyan árus, egymás mellett. Ismét egyedül voltam európai.

Beérve a központi részhez, úgy döntöttem, hogy a téren lévő múzeumot megnézem. Úgysem látok sokat az országból, így legalább lesz némi ismeretem. A régi katedrális teljesen romos állapotban van. Nem tudom, mi történhetett.

Következett hát a múzeum látogatás. Próbáltam válogatni a készített képek közül, de hát nem könnyű. TZH, te biztos imádni fogod őket. Van egy kettő közöttük, ami számodra kedves téma. De mielőtt belépnénk a múzeumba, tekintsük meg, mi található még a téren.

Következett a földtörténeti bemutatása az országnak. Különböző ábrák, kiállított ásványok. Szebbnél, szebbek.

Majd ezután jött a történelmi rész. A leletanyagot elnézve, számomra megnyugtató volt, hogy sem dák leletet, sem rovásírásos ősmagyar leletet nem véltem felfedezni.

Pihenésképpen, az udvaron egy mini skanzent tekintettem meg. Kíváncsi lettem volna, az élő verzióra.

Átmentem az épület másik szárnyába, ahol művészeti kiállítás volt. Mi más is lehetett a téma, mint Chavez.

Utóbbi kép a helyi politikai erő hivatalos lobogója. Mindenhol jelen van a városban, a nemzeti lobogó mellett.

Végezetül következzen az ország mindennapi életéről, kultúrájáról, népművészetéről árulkodó képsorozat.

Végezvén a múzeumban, megindultam a tópart felé. Útközben Simon Bolivar szobra mellett haladtam el.

A part egy kiépített étterem, bár, szórakozó központ volt, elkerítve, biztonsági őrökkel védve. Helyi látogató nemigen volt. Indult hajójárat is, de nem láttam értelmét felszállni rá. 

Tele volt a hely a térség országainak zászlóival. Némelyiknek még étterme is volt. Én is beültem egyikbe, mert már szomjas voltam. Olyannyira, hogy egy literes kiszerelést rendeltem, a tegnap megismert sörből.

Rendőrökkel ma sem fényképezkedtem. Érdekes viszont, hogy milyen állomásuk volt az turisztikai rendőrségnek.

A kaktusz, ami otthon, a szülői házba egy cserépben növekszik, az itt lombos fává terebélyesedett.

Visszafelé kétszer kellett megálljak frissítő italt venni, annyira meleg volt. Lefényképeztem a haditengerészet épületét, valamint a kiállított hadihajót, de a katonai rendész töröltette a telefonomból a fényképet. Úgy látszik, ez egy félénk ország. A gyerekek viszont nem voltak azok.

Benéztem a plázába is, lehűteni magam egy kicsit, továbbá enni egy "teszt" menüt. Nicaragua is kipipálva.

Megtekintettem a helyi moziműsort. Szívesen megnéztem volna a filmet, de későn kezdődött. Holnap meg korán kelés, irány Costa Rica.

2015. április 13. (hétfő) - Managua

Hát nem volt semmi ez a hajnali ébredés. Három órakor megszólalt a telefonomon az ébresztő. Negyed óra alatt elkészültem, majd a szobakulcs leadása után irány a busz indulási helye. Szerintem a pokolba kívánt a recepciós.

Mondanám, hogy rajtam kívül a kutya sem volt az utcákon, de egy kóbor kutyával találkoztam. Végig a kihalt városon keresztül, a tegnap bejárt úton, időben megérkeztem a buszhoz. Utánam nem sokkal érkeztek a sofőrök is.

Szóval következett Nicaragua. Sok időt nem tervezek eltölteni ebben az országban, mert válaszoltak Costa Ricából. Több közül kell választanom. Alszom rá egyet.

Na de ne rohanjunk annyira előre. Meglepetésre reggelit is felszolgáltak, sőt, kávét is kaptam, nem is rosszat.

Hat és fél óra volt a menetidő. Körülbelül két óra után meg is érkeztünk a határhoz. Utas leszáll, kis táska, nagy táska kézbe vesz, és beballag a vámoshoz. Mindezt útlevél nélkül. Azt ugyanis a buszos összeszedte, a korábban kitöltött formanyomtatványokkal.

A nagy hátizsákomat nem kellett kinyitnom, miután mondtam honnan jöttem. A varázsszó: Hungria. Majd ebbe a konténerbe kellett bemenni, ahol az egészségügyi személyzet testhőmérsékletet mért, és egy kis cetlivel látott el, hogy fertőzés mentes vagyok. Hogy mitől? Az jó kérdés. A lényeg, hogy egészséges vagyok.

Következett a nicaraguai rész. Amíg vártunk a sorunkra, szemügyre vettem a határátkelőt. Sakktábla üdítős kupakokkal, kereket tisztító fiatal, várakozó kamionos. 

Egy nagy plakát hirdette a néhai venezuelai elnök, Chavez nagyságát. Erős a latin összefogás úgy látszik.

Következett ismét a vámvizsgálat, de a varázsszó megint működött. Az útlevelembe csak a hondurasi kiléptető pecsét került, nicaraguai nem. Az egy külön lapra ment, ami a befizetett összeget részletezte. Ugyanis megint kellett fizetnem a belépésért. Idegen forgalmi adónak nevezik. Szerintem egyszerű lehúzás.

Jöhetett tehát a több mint négy órás út Managuába, a fővárosba. Útközben sok helyen ilyen kőkerítésekkel lekerített birtokok voltak. Máshol pont arattak. A hegyek lassan elmaradoztak, felváltotta a síkság.

Managuába érkezve, azt sem tudtam hirtelen, merre kell mennem. Korábban kinéztem egy hostelt, de nem foglaltam le. Megnéztem a térképen, merre van a központ, és elindultam. Bő fél órás séta után egy nagy bevásárló központhoz érkeztem. Klíma és wifi reményében beléptem. Ugyanis rekkenőség volt kint. 35 Celsius fok. 

Wifi jel is volt, a korábban kinézett hostelt is kikerestem. Isten nagyon gondoskodik rólam, ugyanis a hostel mintegy negyed órára volt. Kivettem két éjszakára egy ágyat, egy több személyes szobában. Mint a Camino-n. Emeletes ágyak. Igaz, román színekkel, de hát mint tudjuk, semmi sem tökéletes.

Rég volt ilyen jó kis hostelem. Konyha is van. Hátsó udvar, erős wifi jel. Minden, amire egy világcsavargónak szüksége van.

A fürdőszobában kellemes meglepetésként a szappantartó kagyló formájú volt. Camino-ra emlékeztetés úton, útfélen.

Az értékeimet is a saját lakatommal el tudom zárni. A lakatot amúgy eddig csak cipeltem, de most hasznát veszem.

Zuhany után visszamentem a bevásárló központba, venni pár dolgot. Épp edzést tartott az egyik helyi küzdősport egyesület.

Az egyik póló árusnál vicces ábra szemléltette a helyi gasztronómiát. Na de én maradtam a jól megszokott csirke húsnál.

Vásárlás közben ugyanis megéhezik az ember. Kérdezett valamiket a kiszolgáló hölgy, mivel azonban nem értettem, válaszolni meg kellett, igenekkel válaszoltam. Szerintem a köretet kérdezte. De a végeredmény jó volt.

Visszafele ismét a forró levegőben gyaloglás. Holnapra 37 fokot jósolnak. Ez már trópusi hőség.

A hostelbe visszatérve, a hátsó udvaron leteszteltem a helyi népszerű sör márkát. Nem rossz. Közben egy érdekes játékot próbáltam ki. Fémkarikákat kell a béka előtti, különböző értékű lyukakba dobni. A maximális pont akkor jár, ha a béka szájába dobódik a gyűrű.

Megismerkedtem a hostel tulajdonosaival. A srác elmagyarázta, mit hol találok a városban. Holnap városnézés következik.

A kép alsó részén lévő fekete pont a hostel. A tó mintegy 4-5 kilométerre van. A közbeeső részen van a látnivalók zöme. Visszatértemkor a szobába újabb három utazó érkezett. Remélem nem kell elővennem a füldugóimat, és horkolás mentes lesz az éjszaka.