2017. június 10. (szombat) 10:00 (UTC+2) - Tusnádfürdő

Elérkezett az idei - eddig nevezett - utolsó futóversenyem. A Tusnad Marathon volt az utolsó futóverseny, amelyre tavaly neveztem. A februári sérülésem óta ugyanis további futásokra nem regisztráltam. Ez viszont annyira megfogott annak idején, hogy mindenképpen szerettem volna részt venni rajta. Nagyon megtetszett a szlogenje. "A medve nem játék, a szaladás viszont az." Ugyanis Tusnádfürdőn kerül megrendezésre, az erdélyi Hargita és Kovászna megye határán, ahol nagyon sok medve él szabadon.

A helyszínre több módon is ki lehet utazni, autóval, busszal, vagy vonattal. Én az utóbbi lehetőséget választottam. Átszállás nélküli, 14 órás vonatozás várt rám a Budapest - Tusnádfürdő közötti vonalon. Indulás a verseny előtti délután 17:40 órakor (UTC+1), érkezes a verseny reggelén 08:38 órakor (UTC+2). Ki volt centizve rendesen. Ismerősök is neveztek a futóversenyre, így megkértem egyiküket, hogy vegye fel a rajtcsomagomat. Maga az utazás már már az örökkévalóságig tartott. Mikor érem már meg, hogy a vasúti közlekedés ne lépésben haladjon? Egy-egy állomás között ugyanis éppen hogy csak 5-10 km/h sebességgel haladhattunk. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis mire Kolozsváron felébredtem, már 40 perces késésnél tartottunk. A kincses város után még egy kicsit szundítottam, majd a napfelkelte után egyre inkább a külvilág felé figyeltem. Gyönyörű tájakon vezetett az út. Hamisítatlan erdélyi tájon keresztül.

A jelentős késés időtartamát végig sikerült a hátralévő út során megtartani, így a tervezett beérkezési időpont helyett, helyi idő szerint 9:25 órakor érkeztem meg az állomásra. Csibi kijött elém, és átadta a rajtcsomagot. Maga a verseny helyszíne, szerencsére nem volt olyan messze, így gyorsan oda is értem. 

A verseny helyszínén már nagy volt a készülődés, hisz már csak fél óra volt a rajtig. A csomagomat leadtam a csomagmegőrzőben, majd csatlakoztam Csibi baráti társaságához. Mindannyian Heves-megyéből érkeztek, így volt egy kis otthoni különítmény Itthon. Még egy rajt előtti csoportkép, majd megindultunk a kitűzött célunk felé.

Maga a táv 23 kilométer volt, aszfaltozott úton, közel 900 méteres szintkülönbséggel. A rajt után rögtön egy kisebb lejtő következett. Fura volt, hogy rögtön lefele kezdtem a futást, így a bemelegítő kilométerek jobbak voltak, mintha sík terepen futottunk volna. Tusnádfürdőt elhagyva már kezdett szakadozni a mezőny. Nem voltunk egyébként sokan, hisz 600 fő körüli nevezés volt egyéniben. Szóval kicsi, családias verseny volt ez, nagyon jó hangulatban. Az eseményen hivatalos fényképésznek Zákány Gergelyt hívták, aki több magyarországi futóeseményt is dokumentált már. Gergely végig a verseny alatt, hangosan biztatva kattogtatta a gépét, időnként motorra ülve, továbbszáguldva.

A rajtot követően, az úton végig, magam is kíváncsian vizsgáltam az út két szélét, hogy látok-e a közelben medvét. A medve elmaradt, csak az időközben utolérő Csibi brummogott egy keveset. Rövid ideig velem tartott, majd nagyobb sebességre kapcsolt, mivel meg akarta keresni az előttünk futó feleségét, Lillát. Öt frissítő pont volt a verseny során, mindegyik kellő távolságra egymástól. Szokás szerint mindegyik ponton ettem, ittam pár falatot, kortyot. Az időjárásra ezúttal sem volt panasz, ragyogó napsütésben futottunk. Az időnként erdős, árnyékos részek még jól jöttek. Egyébként a versenyt megelőző napokban szakadó eső, hideg volt a helyszínen. A táv végéhez közeledve, a terep megváltozott. A Szent Anna tóhoz közeledve, az út meredeken lejteni kezdett, így a végén arra kell koncentrálni, hogy el ne essen az ember. Végig a parkoló autók mellett futottunk, hallva a fák mögötti cél szpíkerét. A célvonalon 02:25:58-es idővel haladtam át.

Beérkezésemkor a magyarországi csapat nagy része már ott volt, majd miután mindenki beért, következhetett a célfotó. 

A célfotó után pedig egy kis hűsítő csobbanás a Szent Anna tóban. Mintegy tíz évvel ezelőtt - a domoszlói Jázmin néptánc csoporttal - jártam itt utoljára, igaz akkor nem úsztam be a tóba. Jól esett egy kicsit hűsölni a vízben. Többen tettek így a futók közül.

A hűsítő után következhetett a jól megérdemelt tányér gulyás, egy üveg csíki sörrel kísérve. A tó partját ellepték a falatozó, pihenő futótársak.

Gondolom érezhették a gulyás finom illatát a környékbeli medvék is, azonban a nagy tömeg miatt nem tehették meg, hogy a helyszínre látogassanak. A helyszínt busszal hagytuk el, és mentünk vissza Tusnádfürdőre. Akkor még úgy gondoltam, hogy az esti vonattal indulok vissza Budapestre. Elkísértem a frissen megismert csapatot az általuk kivett panziójukba, ahol egy gyors zuhany után beszélgetni kezdtünk. Úgy döntöttem, hogy másnap reggelig maradok, elfogadva a vendég kanapé felajánlást. Késő estig tartó beszélgetés során remek társaságot ismertem meg. Köszönöm még egyszer a lehetőséget, hogy mindezt megélhettem. Bízom benne, hogy lesznek még közös kilométerek. 

Az esemény előtt úgy döntöttem, hogy ez a verseny lesz a döntő. Olyan értelemben, hogy lesz-e folytatás, vagy nem. Úgy döntöttem, hogy kell legyen folytatás. Kell legyen, mert az életem részét képezi a futás. Igaz, nem lesz olyan sok nevezés a jövőben, de egy-két esemény igen. Inkább az évenkénti vissza-visszatérő versenyeket szeretném. Ilyen a Kékes Csúcsfutás, és most ehhez írtam fel a Tusnad Marathon-t is. S hogy lesz-e Spar Maraton? Na ez már egy következő bejegyzés ...