2015. március 31. (kedd) 19:31 (UTC-6) - Flores
Előre felhívom a figyelmeteket, hogy a mai bejegyzés kicsit hosszúra sikeredett. Bízom benne, hogy ezért senki nem fog bosszankodni. Tehát öveket becsatolni, üléseket hátradönteni, induljon a nap!
Hajnalok hajnalán keltem, azaz fél háromkor. Három előtt pár perccel jött a hostel elé a mikrobusz értem. Tele is volt az utastér. 65 kilométerre volt Tikal, bő húsz perces út után meg is érkeztünk. Rajtunk kívül még körülbelül három csapat volt. Előkerültek a lámpák, és nekiindultunk a dzsungelnek.
A maja romváros maga a természetvédelmi körzet határán belül terül el, mintegy 16 km2-en. Esélyem sem lett volna egyedül idejönni, leszervezni. Néha jól jön a segítség. Útközben a dzsungel éjszakai hangjait hallhattuk. Útba ejtettük a kávézó helyet, majd felkapaszkodtunk a IV-es számú piramis templom tetejére, egy fából készült lépcsőn. Mindenki várta, hogy előbújjon a nap.
Sajnos az idő elég ködös, és borús volt, így a várva várt napfelkelte megtekintése elmaradt. A távoli piramisok körvonalait láttuk, mást nem. Van amikor el kell fogadnunk, amit kapunk. Ma reggel nekem ez jutott. Mondanám hogy csak, de azt hiszem már ez is egy ajándék volt, hogy ott ülhettem. Egy valakit el tudtam volna itt képzelni, és az Te vagy Bella. Tudom, hogy percekig nézted volna a messzi távolban halványan kivehető piramisok kontúrjait.
Tehát nem volt más hátra, mint elindulni lefelé, felfedezni a piramis város többi részét. Érdekes, hogy a 70 méteres piramis teteje van csak megtisztítva, az épület többi része a dzsungellel benőve.
Az idegenvezetőnk Donald Gonzales volt. Jópofa mesztic srác volt. Donald kacsa és Spigi Gonzales keveréke, mondta a nevére célozva.
Ahogy leértünk látszódott is a benőtt rész, valamint a már megtisztított lépcsők. A restaurátorok folyamatosan dolgoznak. Bár az egész romváros nyugodtabb volt, mint a Chitzen Itza-i.
Következő helyszínünk egy szimmetrikus piramis kettős volt, nem messze a IV-es piramistól. Már mint ami látszódott belőle, a dzsungel alatt.
Donald közben elmondta, hogy a már korábban említett, a majákat bemutató Apocalipto című filmben, az áldozati testek ledobálása azték szokás volt, nem maja. A maják "csak" a szívet vágták ki.
Közben elérkeztünk a nagy piramishoz, ami az azték mintára lett építve. Volt ugyanis kapcsolat a két nép között. Kiderült továbbá, hogy minden egyes új uralkodó néha ráépített a régi piramisra.
Itt fel lehetett mászni a piramis tetejére. Gyönyörű volt a kilátás. Tetszett, hogy a dzsungel megszakította időnként a teret. Közbe meg zöld szőnyegként vette körbe a piramisokat.
Sikerült lefotóznom egy úgynevezett élősködő növényt, ami a fákon szokott megtelepedni. Ezúttal a földön hevert.
Egy jaguár mancs nyoma is bele volt faragva az egyik kisebb piramis kövébe. Közben a földön egy korábban bevésett ábrát magyarázta Donald. Az egymásra építés, valamint a nap-éj forduló időpontjában látható fények. Mindenütt a matematika, mégpedig a húszas számrendszer.
Elérkeztünk a központi térre, ahol a II. és az I. piramis állt. Előbbire fel lehetett menni, utóbbi le volt zárva. A taps visszhang itt is működött.
Épp fényképeztem, amikor láttam, hogy egy pár ilyen képet készít. Azonnal jelentkeztem én is piramis mérőnek.
Érdekes, hogy most nem jött elő a magasság iszonyom. Remélem jó úton haladok a kinövése felé.
Ezt követően volt fél óra szabad program. Úgy döntöttem, vissza megyek a reggeli helyszínre. Nem bántam meg. Gyönyörű volt a kilátás. Elüldögéltem volna sokáig ott fent.
Ahogy ott fent üldögéltem, eszembe jutott, hogy mennyi Istennek is építették e templomokat, piramisokat. Elég lett volna szerintem egyet építeni, hisz Isten csak egy van. Szilcsu, jelentem a T-shirt még bírja, bár már látszik az idő rajta.
Vissza fele csak nyolcan mentünk, hatan maradtak tovább. Én vissza akartam menni, mert körbe akartam még nézni a szigeten. A kijárat felé volt még pár építmény, és egy több mint 2500 éves fa. Az Avatar című film lehet innen ihletett.
Beültünk egy kávéra, ahol az étlapon szemléltetve volt a húszas számrendszer maja jelképei. A falon Közép-Amerika térképe, a konyhában pedig magyarul is köszöntve voltam.
Visszaérkezve Floresbe, beugrottam a hostelbe, skype-on egy kicsit beszélgetni a szüleimmel. Majd nyakamba vettem a szigetet. Rögtön az elején szaporítottam az egyenruhás fénykép gyűjteményemet. A hadsereg épp toborzást tartott. Mivel én nem lehettem jelentkező, egy fénykép erejéig azért mégis sikerült csatlakoznom.
A sziget közepén, a legmagasabb pontján található a főtér, valamint a templom. Benéztem, a kerítésen még ott volt a virágvasárnap felszentelt pálma levél.
Megéheztem, így a templommal szemben, ahol előző este söröztem, most rendeltem egy menüt. Mexikói tostada, burrito, valamint taco volt, hozzá üdítő. Ismételten bebizonyosodott, hogy az utcai árusoknál jókat ehetek.
A machete-nek akartam venni tokot, de vagy méreg drágán akarták adni, vagy csak egy másik machete-vel együtt. Elugrottam a piacra Santa Elena-ba, hátha találok. Sajnos itt sem jártam szerencsével. Beugrottam viszont egy fodrászhoz, megigazítani a tarkómon a lenőtt hajat. Nem kell megijedni, nem vágtam le. Továbbra is növesztem.
Vissza fele a rendőrök következtek. Eleinte kicsit gondolkoztak, de meggyőztem őket, hogy nem kerül rossz kezekbe. A végén egy egész albumom lesz belőlük.
Ha már a rendőröknél tartunk. Épp bolyongok az egyik utcában, amikor magyar beszélgetés üti meg a fülemet. Következett részemről a hangos üdvözlés, mire kiderült, hogy a társaság Magyarországról jött. Mi több, László kollégám volt. Igaz, nem közvetlen, ő a központban dolgozott, az egyik főosztályon, főtisztként. Előttem egy hónappal szerelt le. Szegény révész Pásztor bácsit is ismerte Szentendrén. És hogy teljes legyen a kép, a mellettem lévő hölgyek Temesvárról költöztek Magyarországra. Ismét bebizonyosodott, hogy kicsi a világ.
Vacsorára beugrottam az egyik hangulatos étterembe. A terasz a tó partján volt, de kissé szeles idő volt. A vacsora finom volt, a sör egy literes.
Mivel holnap indulok Hondurasba, itt az ideje, hogy bemutassam a guatemalai bankjegyeket. A húszas és a százas címletű nem volt a birtokomban, így azt most nem tudom szemléltetni. A kisebb címletűek szintén a román bankjegyhez hasonlítanak.
Továbbá következzék a fürdőszobában lévő érdekes zuhanyfej. Egy átfolyós víz melegítőként működik.
Holnap reggel tehát irány Honduras. Előbb San Pedro Sula, majd másnap San Antonio. Egy farmon fogok dolgozni terveim szerint két hétig. Remélhetőleg ez idő alatt le tudom szervezni Nicaraguát. Köszönöm az elvesztett vándorbotommal kapcsolatos biztató szavakat. Jól esett. Szilamér fogalmazta talán meg a legjobban. Eddig szükségem volt a vándor botra, mostantól talán mást fog szolgálni. Remélhetőleg jó kezekbe került. Szóval: adios Guatemala y hola Honduras!