"A világnak szüksége van álmodókra és cselekvőkre. De mindenek fölött szüksége van olyan álmodókra, akik cselekszenek." Sarah Ban Breathnach


2014. augusztus 26. 14:46 - sandor80szabo

Elindulás

Egy kis változás történt az eredeti tervhez képest, ugyanis nem éppen úgy utazom el Sain Jean Pied de Portba, ahogy elterveztem. Egyik kamionos ismerősömmel indultam volna ma Bordeaux-ig, majd onnan tovább vonattal a cél felé, a kiindulási ponthoz. De a logisztika közbeszólt, bár a lehetőség továbbra is adott volt, a csütörtöki indulás a jövő hétfői érkezéssel párosítva nem tűnt igazán optimális megoldásnak. Maradt tehát a gyors keresgélés. Repülőről szó sem lehetett, mivel már csak horror áron tudtam volna jegyet szerezni akár Párizsba, akár Madridba. A vonat sem tűnt jó megoldásnak, két átszállással, ráadásul szintén borsos áron. Maradt a busz, amely viszont kényelmetlen, de viszonylag elfogadható áron. Két társaságnál "teltház" volt, a harmadiknál sikerült jegyet vennem, igaz két átszállással. 27-én szerdán indulok 06:00-kor Budapest-Brno-Prága-Párizs útvonalon, Brno-ban és Prágában 4-5 óra várakozás a csatlakozásra. Így legalább lesz időm szétnézni a két városban. 28-án csütörtökön 13:05-re érkezem Párizsba, ahonnan majd ismét jelentkezem.

Címkék: Elindulás
1 komment
"A világnak szüksége van álmodókra és cselekvőkre. De mindenek fölött szüksége van olyan álmodókra, akik cselekszenek." Sarah Ban Breathnach
süti beállítások módosítása