2021. augusztus 26. (csütörtök) 22:07 (UTC+1) - Üllő

Ugye ott fejeztem be az előző bejegyzésem, hogy irány Erdély. Ideje volt, hogy a család többi tagja is megismerje Chilit és Emmát. Megvoltak az előkészületek, melyek pont jókor jöttek, ugyanis legutóbbi blog bejegyzésem óta történt pár dolog. Elég zsúfolt és eseménydús heteken, hónapokon vagyunk túl. Úgy alakult, hogy költöznünk kellett ismét, ám ezúttal egy olyan kertes családi házba, amelyet nagyon megkedveltünk. Maradt Üllő, csak egy másik utca. Természetesen sok tennivalónk van még, mire olyanná varázsoljuk, amilyennek szeretnénk. Reméljük ezúttal sokáig lakhatunk itt, s lehet kiindulópontja leendő kirándulásainknak, utazásainknak.

Szóval miután megvolt a költözés, s a velejáró procedúra, úgy döntöttünk, hogy ideje egy kicsit lazítani. Rég voltam már én is Erdélyben. Legutoljára még a járvány előtt, 2019-ben. Amióta Chilivel összeköltöztem, nem is voltam. Ideje volt hát hazalátogatni. 

Utunkra velünk tartott keresztlányom, Hanna is. Köszönhetően a nem túl forgalmas autópályáknak,hamar el is értünk a határhoz. Ezúttal nem a megszokott útvonalon mentünk, hanem az új határátkelőn. Nemrég került ugyanis átadásra, mely nagy segítség. Végig odáig autópályán. Onnan, odaát még csak egy rövidke szakasz van kész, de reméljük hamarosan folytatják.

Kora délután meg is érkeztünk első állomásunkra, Kalotaszentkirályra. Unokatesómék, Istvánék már vártak minket egy grillpartival, mely köszönhetően a jó társaságnak, késő estéig elhúzódott. Kissé fáradtan értünk a Bácsmegére, Kalotaszentkirály egyik részére, ahol nagynénémék már vártak. 

Egy kicsit még beszélgettünk, iszogattunk, majd nyugovóra tértünk. Másnap szerencsére nem kellett korán kelnünk. Másik unokatesóm, István (szintén) aznapra gulyással készült. Lánya, Rita Emmával azonnal elválaszthatatlanok lettek. A finom gulyás mellé még finomabb diólikőr járt, majd egy kis fagyi, a helyi népszerű fagyizóból. Amíg rotyogott a bogrács, Istvánnal elővettük kedvenc focicsapatunk mezeit.

Közben megtekintettük nagynéném, Erzsinéni épp folyamatban lévő munkáját, a híres kalotaszegi varrottast.

Késő délután egy újabb invitálásnak tettünk eleget, ugyanis unokatesóm, Erzsike és férje Gyuri látott minket vendégül, a szomszédos Mogyorókerekén. Gyuri fürdődézsákat és szaunákat készít, s örömmel hallottuk, hogy ki is próbálhatjuk a dézsát. Természetesen kicsit várnunk kellett amíg a gyerekek kipancsolták magukat.

Eszünkbe jutott, hogy Gergő unokatesónk mennyire "rajong" az újpesti csapatért, ezért küldtünk neki ismét egy közös fotót, ezúttal azonban cseréltünk. A hatás nem maradt el, jött is a válasz.

Közben Gyuri sütötte a finomabbnál finomabb húsokat, bontotta a hideg söröket. Rövidesen mindenki kijött a dézsából, s körbeülte a terülj-terülj asztalt. Előkerültek a régi történetek, új viccek, s akadt egy-egy fejtörős feladvány is.

Ismét késő este értünk vissza Erzsi néniékhez. Másnap korábban keltünk, ugyanis várt ránk Kolozsvár. Épp egy kiadós esőre értünk a belvárosba. Picit meghúztuk magunkat a sétatér egyik pagodája védelmében, majd felkerestük nagyapám volt lakását. Meglepődve tapasztaltuk, hogy az egykori lakás helyén egy vendéglátó hely üzemel.

Nagyapám egyébként mintegy ötven méterre lakott Mátyás király szülőházától. Gyerekként sokszor álltam meg a házfalon lévő emléktáblát nézegetve, olvasgatva. Szépen fel lett újítva ez az óvárosi rész. 

Nem messze található a város egyik ikonikus épülete, a főtéri római katolikus Szent Mihály templom. Ottjártunkkor éppen felújítás alatt volt. A templom melletti téren egy másik közismert kolozsvári jelkép helyezkedik el, a Fadrusz János szobrász által alkotott Mátyás király lovasszobra.

A szobor előtti téren mindig találok számomra újdonságot. Ezúttal sem volt másképp, ugyanis a belváros miniatürizált mása volt elhelyezve a tér szélén.

Lassan a gyomrunk is el kezdett korogni, így hát gyorsan kerestünk egy helyet, ahol csillapíthattuk éhségünket. Választottunk a főtértől nem messze lévő Bulgakov lett. Emmának különösen tetszett a cica jelkép.

A kiadós ebéd után elindultunk Kolozs felé, ahol tesóm keresztanyja, Eta várt minket. Aznap már késő volt, mire megérkeztünk, így másnap látogattunk el a falu sós vizű fürdőjéhez. Korábban a blogban már írtam a fürdőről, melyet gyerekkorom óta rendszeresen látogattam.

Szerencsére kevesen voltak, így nem kellett nyomorognunk sem a medencékben, sem a vendéglátó helyeken. Késő délutánig élveztük a sós víz jótékony hatását. Jó volt újra ott lenni.

Este még ellátogattam nagyapám volt házához, az úgynevezett Baka-lakhoz. Nemrég váltunk meg tőle, mivel nagyon nehéz volt a rendszeres karbantartása úgy, hogy csak évente párszor jöhettünk. Reméljük jó kezekben került.

Másnap újabb strandolás következett, de ezúttal a fürdő melletti privát resort. Az elmúlt években épült, s eddig magam sem voltam ott. Épp ideje volt, hogy meglátogassuk. Előzetes regisztráció kellett volna, de a recepciós rugalmasan állt a dolgokhoz.

Kívül hideg vizes medencékkel, belül pedig meleg, sós vízzel, jakuzzival kényeztettük magunkat. Az épület belsejében egy fedett terasz került kialakításra, ahol meg is ebédeltünk.

A következő napra ismét a só lett a főszereplő, ugyanis a közeli Tordán lévő sóbányát kerestük fel. Tordán korábban már jártam, ám a sóbányában még nem. Elköszöntünk Etáéktól, majd felkerekedtünk és egy órás autóút után már lépkedtünk is a lépcsőfokokon a mélybe. 

Egy hosszabb lépcsőn jutottunk le a vízszintes folyosóig, azaz a Ferenc József szállítási galériáig, ahol már jó hűvös volt. Itt a kitermelés 1932-ben leállt. A háborúban óvóhelyként használta a lakosság.

A folyosó végén elértünk a Rudolf bányáig, ahonnan gyönyörű panoráma tárult elénk. Jómagam azonban csak óvatosan közelítettem az erkély széléig, s kicsit félve tekintettem le. Hiába, a tériszonyom még megvan.

Úgy döntöttünk, hogy lifttel megyünk le a Rudolf bánya földszintjére. Igaz, kicsit várni kellett, mire sorra kerültünk, de a látvány megérte. Nem győztünk betelni az elénk táruló csodával. Már-már megfeledkeztem a tériszonyommal is.

Leérve a mintegy tizenhárom emeltnyi mélységbe, lélegzetelállító volt visszanézni oda, ahonnan indultunk. A földszinten rengeteg építmény volt, amit ki lehetett próbálni. Ki is próbáltuk az óriáskereket, segítségével további panorámában gyönyörködve.

Csodálatos volt a sóbánya, az ember által alkotott falak, valamint az emberi tevékenységet követően a természet alkotása. Mindezt megkoronázta a kialakított díszítés, berendezés. Csak ámultunk és bámultunk.

A sóbányában a játszóterek, közösségi terek azért is lettek kialakítva, mert rendkívül jó hatása van a szervezetnek a sós légtérben végzett mozgásnak. Kicsit még körülnéztünk, majd elindultunk a következő szintre. Újabb tizenhárom emelet következett, ezúttal azonban gyalog, fából ácsolt lépcsőkön.

Lent voltunk tehát a Terézia bányában, a tordai bánya legrégebbi tárnájában. 1690-1880 között folyt itt a sóbányászat, harangalakú bányászati technikával. Úgy, mint annak idején Kolozson. Miután elhagyták a bányászatot, a beszivárgó víz egy nyolc méteres tavat alakított ki. Sókoncentrátuma 260 gramm/liter. Innen is jó volt feltekinteni.

Fölfele megosztva mentünk. A Rudolf bányáig lifttel, majd onnan gyalog. Fújtattunk is rendesen, mire felértünk a tetejére. A folyosón még lencsevégre kaptam a sófalat, pár fali képet, majd hátunk mögött hagyva a hűvös mélységet, kiléptünk a rekkenőségbe.

Visszafele indultunk Kalotaszentkirályra, s az utat Gyaluig autópályán tettük meg. Elvileg ennek az autópálya folytatása lesz majd a határnál lévő rövid szakasz.

Szentkirályon Erzsi néni már várt minket, s Emmát is Rita. Eltöltöttünk még egy vidám estét, melynek során kipróbáltuk a lábbal hajtott négykerekű gokartot. Vidámságban, jókedvben tényleg nem volt hiány. Chili is meg én is kipipáltunk egy újabb bakancslistás tételt.

Sajnos hamar eltelt az idő, s búcsúzni kellett vendéglátóinktól. Rövid volt ez a szűk hét arra, hogy mindenkivel találkozzunk, így hát a legközelebbi látogatáskor folytatjuk. Még egyszer köszönünk mindenkinek mindent. 

Hazaérve tartottunk mi is egy grillezést, rápihenve egyet az előttünk álló dolgos hétköznapokra. Figyelmünk újra ráterelődött arra, amit már hónapok óta terveztünk, szerveztünk, bár a járványhelyzet eléggé átírta nekünk a forgatókönyvet. Már csak egy-két nap van hátra és megkezdődik közös életünk legnagyobb kalandja, utazása, melyhez stílusosan be is szereztük a beszállókártyát ...