2019. augusztus 01. (csütörtök) 19:50 (UTC+1) - Budapest, Gazdagrét

Szokásomhoz híven, legfeljebb egy héttel később szoktam nekikezdeni a bejegyzéshez, miután voltam valahol. Ezúttal sikerült ezt túllépnem. Szóval a következő történet 2019. július 19 - 22 között történt. Mint legutóbbi bejegyzésben említettem, következett a régóta tervezett Balaton körbetekerése. Évivel ugye bevezetésként abszolváltuk a Velencei-tavat, így kicsit bátrabban kezdtem neki a Balatonnak. Ricsivel is rég terveztünk már hasonlót, hogy ne csak a túracipőnket koptassuk a kilométerekkel. Nemrég pedig megismertem Rolit is, Évi jó barátját, így kialakult a négyes, azaz a Tekergők.

Roli és Ricsi vidékről jöttek fel, majd munkaidő után csatlakozott hozzájuk Évi, s így tekertek együtt Kelenföldig, ahol vártam őket. Péntek kora este volt már, így miután megvettük a jegyeket, meg némi hűsítőt, koccintottunk az indulásra. Úgy terveztük,hogy Siófokra érünk le, s onnan kitekerünk alkalmas helyet találni, ahol az éjszakát eltöltsük. 

Épp, hogy elfértünk a kerékpár szállító vagonban. Rajtunk kívül ugyanis voltak még páran, akik a kétkerekűt vitték magukkal. Siófokra már sötétedésre értünk le. Visszaért a rekum arra a helyre, ahol két évvel ezelőtt vásároltam. Ezúttal azonban magabiztosabban indultam el Siófok utcáin. Azaz mégsem, már ami az irányt illeti. Úgy döntöttünk, hogy a déli partot Keszthely felé kezdjük el, ám én észak felé indultam. Miután erre rájöttünk, immár a jó irányban folytattuk. Folytattuk volna, azonban a tömeg miatt nem tudtunk tekerni. Ezren voltak a sétálóutcán, amerre vezetett volna az utunk. Ittunk egy újabb hűsítőt, majd kitekertünk a számunkra túl hangos, és nyüzsgő civilizációból.

Jó háromnegyed órás bolyongás, s tekerés után úgy döntöttünk, hogy egy viszonylag csendes útszéli játszótér mellett éjszakázunk. Mivel függőágynak alkalmas fákat nem láttunk, maradt a földön alvás, vadkemping módra. Megvacsoráztunk, kicsit iszogattunk, majd egyszerre elnyomott minket az álom.

Roli már hajnalban felkelt, miközben mi még javában húztuk a csendest. Bringára pattant, s kicsit szétnézett a környéken. Lassan mi is ébredeztünk, s jöhetett a reggeli kávé, s némi eleség. Egy sövény választott minket el az egyik úttesttől, így viszonylag háborítatlan éjszakánk volt. 

Keszthelyre terveztünk szombaton eljutni. Miután összepakoltunk, felszerelkeztünk, kilenc óra felé járt az idő. Szerencsére olyan volt a társaság, hogy senki nem sietett sehova. Együtt indultunk el, ám én hamar leszakadtam a csapattól. Lévén, hogy a rekumbensem első kereke kisméretű, ráadásul a lánc is rövid, nem voltam képes nagy sebességre. Az úttal azonban nem volt gond. Igaz, hogy lakott területen haladtunk, de nem volt nagy a forgalom. 

Haladtunk szépen a napi célunk felé. Magunk mögött hagytuk Zamárdit, Szántódot, Balatonföldvárt. Nagyjából vegyes utakon mentünk. Volt ahol megvolt a kerékpár sáv, de az elején ez inkább az úttest része volt. Szerencsére azonban mind a gyalogosok, mind az autósok odafigyeltek ránk.

Dél körül járt az idő, amikor úgy döntöttünk, hogy itt az ebédidő. Mi mást is ehettünk volna, ha nem a méltán híres sajtos-tejfölös balatoni lángost. Rolinak hála, remek kiszolgálásban volt részünk. Ebéd után kicsit pihentünk, mai divatos szóval élve chilleztünk.

Javában tűzött a nap, mire elindultunk. Előkerültek a fényvédő krémek, megelőzvén a későbbi bajokat. Ittunk még egy kávét, majd megindultunk tovább, Keszthely felé. Következett Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, majd Fonyód. Itt egy kicsit újfent megpihentünk, bedobtunk egy hűsítőt, s megtöltöttük a kulacsainkat is. A következő hosszabb pihenőnk Balatonszentgyörgyön volt. Itt a szomjunkon kívül az éhségünket is csillapítottuk. Délután öt felé járt az idő, amikor továbbtekertünk. Keszthelyen csak áthajtottunk. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a két évvel ezelőtti kemping szálláshelyem már a múlté.

Gyenesdiásnál következett egy kis pihenő, kis hűsítővel, mely jutalom volt a nap végén. Nem tudtuk még hol éjszakázunk. Egy olyan partszakaszt kerestünk, ahol van lehetőség vadkempingezni, s tudunk a Balatonban fürödni. Továbbtekertünk tehát, s belebotlottunk egy amerikai stílusú veterán autó kiállítással egybekötött rockabilly rendezvényre. Kicsit szétnéztünk, élveztük a szebbnél szebb autócsodát. 

Bármennyire is maradtunk volna még, tovább kellett mennünk. Balatongyörök mellett találtunk egy alkalmas helyet az éjszakára. Rajtunk kívül egy bringás srác volt ott csak, ő is készült sátrat állítani. Legelőször csobbantunk egyet, lemosva magunkról a napi út porát. Volt mit, hisz több mint 87 kilométert mentünk aznap.

Kellemes volt a víz, eleinte kicsit hűvös, ám később már megszoktuk. Következhetett a jól megérdemelt vacsora, melyet Ricsi melegített meg nekünk a benzinfőzőjén. Közben csapkodtunk mindenfele, ugyanis a szúnyogok is megjelentek. Befújtuk magunkat szúnyogriasztóval, ám amíg be nem esteledett teljesen, záporoztak ránk.

Évi, Roli és én a közelben lévő esőbeállóban függesztettük fel a függőágyainkat, Ricsi pedig mellettünk verte fel a sátrat. Éjszakánk viszonylag nyugodtnak volt mondható, leszámítva egy-egy népesebb, hangosabb éjszakai fürdőző fiatalokból álló csapatot. A reggelizés, összeszedelőzködés után folytattuk Szigliget felé. 

Közeledvén Szigligethez, eszembe jutott a két évvel ezelőtti kékezésem erre. Badacsonytördemicen fel is ismertem a vasútállomást, ahol pecsételtem. A faluban tartottunk egy félórás pihenőt, ahol remek pogácsát kóstolhattunk, még remekebb fröccsel kísérve.

Hét ágra sütött a nap, s én izzadtam is rendesen, mert az északi parton azért jöttek az emelkedők szépen, sorban. Le is maradtam a többiektől. Néha bevártak, majd tovább indultunk. Mondtam is nekik, hogy menjenek nyugodtan az ő tempójukban. Nem akartam senkit sem feltartani. Túlhaladtunk Ábrahámhegyen, Révfülöpön, következett Balatonszepezd. Itt ebédszünetet tartottunk. Míg a többiek ezúttal is a lángos mellett döntöttek, jómagam egy méretes sült hekket kértem. Nem bántam meg.

Ebéd után kicsit nehezen indultunk neki, de menni kellett, várt ránk a napi végcélunk, Tihany. Ekkor még nem sejtettük, hogy mennyi minden vár még ránk. Zánka, Balatonakali, Balatonudvari  és Örvényes után már fel is tűnt Tihany. Az út jóformán végig kerékpár úton haladt. Egyszer-egyszer kellett csak az úton mennünk. Elérve a Tihanyi-félsziget bejáratához, úgy döntöttünk, hogy felfedezzük a félsziget kevésbé látogatott részeit is. Persze erre csak akkor jöttünk rá, amikor egyszerre csak elfogyott a széles út, s maradt a túraösvény. Ekkor azonban már a hegyen voltunk, nem fordultunk vissza. Kalandosan, zegzugosan, bukdácsolva, de végig vidáman tettük meg  - legtöbbször tolva a kétkerekűt - az utat, s végül megérkeztünk a műútra. Szerintem én voltam az első aki ott fent rekuval járt. 

Leérve felkerestük a még nyitva lévő kisboltot, s némi hűsítőt vettünk magunkhoz. Közben kiderült, hogy a partszakasz, amit mi szabad strandnak hittünk, valójában egy közeli szálloda saját strandja volt. A gondnok pedig finoman jelezte, hogy mely szakasz esik kívül a hotel területén. Javasolt viszont egy közeli helyet, amely vadkempingre alkalmas volt. Itt összefutottunk Ricsi öccsével, s a családjával. Ezúttal is köszönet a hűs frissítőkért. Késő este húztuk fel a függőágyakat, háromszög alakban. Ricsi is nem messze húzta fel a sátrat.

Ismét egy zavartalan éjszakán voltunk túl, s a reggeli kávénkat Rolival a parton ittuk meg. Ezúttal a reggeli elmaradt, úgy terveztük menet közben pótoljuk. Ezt meg is tettük Balatonfüreden. Ekkor már láttuk, hogy ne biztos a siófoki érkezés. Tovább indultunk, úgy voltunk vele, hogy meglátjuk, meddig jutunk.

Következő megállónk Alsóőrs volt, ahol végleg eldöntöttük, hogy a Balaton kör befejezését másik alkalomra halasszuk. Nem lett volna ugyanis elég időnk rá, hisz Roli és Ricsi vissza kellett utazzon vidékre. Évinek és nekem pedig másnap már dolgoznunk kellett. Ittunk hát még egy jó hideg nagyfröccsöt, majd elindultunk strandot keresni.

A közeli Káptalanfüreden meg is találtuk a szabad strandunkat. Kicsit zsúfolt volt, s hangos egy népesebb család ottléte miatt, de azért sikerült kicsit fürödnünk. A parton már nem igen tudtunk nyugodtan ücsörögni, mert egy hattyú folyton közeledett felénk, jelezve, hogy ne ücsörögjünk az ő felségterületén. Mi pedig szót fogadtunk neki.

Összeszedelőzködtünk, majd a közeli büfénél egy kiadós ebéddel zártuk a balatoni tekerésünket. Innen tettük fel a vonatra a kerékpárokat, s indultunk Budapest irányába. Hála Rolinak, megtudhattuk, hogy több mint 186 kilométer tekertünk a három nap alatt. Kb. 33 kilométer híján majdnem meg lett a Balaton körbetekerése. Ez alatt a három nap alatt azonban remek időnk volt, jókat nevettünk, s rengeteg élményben volt részünk.

Nem mellesleg ezen a túrán voltam együtt először azokkal a barátaimmal, akikkel külön-külön már rengeteg élményt, kalandot átéltem. Bízom benne, hogy a jövőben is még számtalan közös utunk lesz együtt. Tehetjük ezt két keréken, gyalog, vagy akár stoppolva valamelyik európai országúton. Az élet azonban váratlanul mutathat nekünk számtalan új lehetőséget, melyekre előzetesen nem készülhetünk fel. Van egy olyan megérzésem, hogy a mostani tekergésünk hatására, némelyikünk útja a jövőben gyökeresen meg fog változni. Ez a változás lehetősége, továbbá annak lehetséges eredménye pedig engem különösen örömmel tölt el. 

Nos tehát kedves olvasóm, ez volt a Balatoni tekerésünk, nekünk, Tekergőknek. Ebben a formában a jövőben várható még számtalan közös út, de külön-külön is folytatjuk utunkat. Valami azt súgja, hogy ez a négyes többféle felállásban teszi majd ezt a jövőben ...

2019. július 06. (szombat) 19:37 (UTC+1) - Budapest

Egy hete történt, de már hozzá szokhattatok, hogy később írom meg. Két éve annak, hogy beszereztem magamnak egy rekumbenst, azaz egy fekvőbringát, de eddig még nem igazán tekertem vele. Mindig csak terveztem, de valami folyton közbejött. Most azonban úgy voltam vele, hogy ideje hosszabb úton is kipróbálni. Először csak a lakhelyem környékét gondoltam, de végül a Velencei-tó megkerülése mellett döntöttem. Évi is benne volt, így kitaláltunk egy két napos, vadkempinges variációt.

Kelenföldön beszéltük meg a találkozót. Onnan terveztünk vonattal Velencére lejutni. A pályaudvarig azonban el kellett jutnom. A kezdeti pár méter után már magabiztosan tekertem a bakabringát. Azok kedvéért, akik nem olvasták a korábbi bejegyzést a bringa beszerzéséről, elmondanám, hogy a baka előtagot használom sok mindenre. Ez az apai ragadványnevünk Kolozson, s én imádom összekötni a dolgaimmal. Na szóval tekertem a bakabringát, s bő húsz perc alatt elértem Kelenföldre. Kisvártatva Évi is megérkezett, s nemsokára már utaztunk is Velencére.

Érkezéskor volt egy kis tumultus a kerékpársávban, ugyanis a vonatról leszállt utasok ügyet sem vetve a kerékpárosokra, a kerékpárúton sétáltak, nemcsak a gyalogosoknak épített járdán. Kis frissítő után megindultunk a tókerülésre. Az idő jó volt, ráadásul volt egy kis menetszél is, így nagyon jól haladtunk. Sukoró felé vettük az irányt. Úgy voltunk vele, hogy keresünk magunknak egy olyan partszakaszt, ahol éjszakára majd ottmaradhatunk. 

Sátrat nem hoztunk, csak a függőágyainkat. Teljesen függők lettünk. Útközben megálltunk az egyik strandon egy lángosra, majd tovább tekertünk Pákozd felé. Ott a falu központi részén épp egy rendezvényt tartottak, s mi is tartottunk egy frissítőnyi pihenőt.

Pákozd után jöttünk rá, hogy nagyon gyorsan körbeérünk, ha nem állunk meg valahol. Addig viszont nem találtunk olyan szakaszt, ahol meg tudtunk volna állni. Fürödni is terveztük a tóban, meg egy vacsorát, így tovább haladtunk Gárdony felé. Elérve a településre, a strand részén megálltunk. Kinéztünk egy-egy üres nyugágyat, s pár perc múlva már hűsöltünk a napernyő alatt, kezünkben egy-egy hideg frissítővel.

Párszor a tóban is lehűtöttük magunkat, majd a büfésor felé vettük az irányt. Mi mást is ehettünk, mint egy-egy jó sült hekket. Mire végeztünk a vacsoránkkal, kezdett is sötétedni. Ideje volt hát valami éjszakai szállásra alkalmas helyet keresnünk. Felpattantunk hát a nyeregbe, s folytattuk a tekerést. A vízparton nem találtunk olyan helyet, ahol a függőágyakat ki tudtuk volna kötni, azonban Gárdony egyik csendesebb utcájában sikerült. 

Egy-egy autó, néhány ember néha-néha arra járt, de nyugodt volt az éjszakánk. Senki nem zavarta meg az álmunkat, még a szúnyogok sem. Igaz, lefekvés előtt befújtuk magunkat. Nem bíztuk a véletlenre. Másnap már csak pár kilométer volt Velencéig, így a reggeli kávénk után el is indultunk. A reggeli boltnyitás után az elsők között foglaltuk el helyünket a strandon. Délig pihentünk, majd egy ebéd után indultunk vissza Budapestre.

Visszafele átbeszéltük a két napot, amit a tókerülésre szántunk, s úgy döntöttünk, hogy lesz még folytatás. Van ugyanis nem messze egy kicsivel nagyobb tó, a "magyar tenger". Hamarosan tehát a Balaton felé vesszük az irányt. Nem is olyan soká. Mert jó úton lenni. Két lábon, vagy két keréken, a lényeg, hogy úton legyek ...

2017. április 16. (vasárnap) 16:54 (UTC+1) - Budapest

Ezúttal nem futásról, vagy utazásról lesz szó, hanem valami másról. Nemrég úgy fejeztem be az egyik blog bejegyzésem, hogy be kell szereznem egy - jövőbeli úthoz való - nagyobb hátizsákot. Azt is írtam, hogy más nem is nagyon kell, mindenem megvan. Nos, a hátizsákot beszereztem, ám nem biztos, hogy használni is fogom. Időközben sokat gondolkodtam, hogy merre tovább, mi módon. Tovább, mint eddig, tömegközlekedéssel? Esetleg stoppolva, időnként gyalogosan? Az igazat megvallva, egyik sem nyerte el a tetszésem. Bármelyiket is választanám, ki vagyok szolgáltatva vagy menetrendnek, vagy a szerencsének. Ráadásul az első variáció pénzbe is kerül (egyes országokba a második is). Ezen töprengtem, amikor eszembe jutott a megoldás.

Miért is ne lehetnék a magam ura?! Akkor mehessek tovább, amikor én akarok. Nem gyalog, nem is géppel meghajtott közlekedési eszközzel. Gondoltam kerékpárra is, de a derekam miatt hamar elvetettem az ötletet. Viszont maradtam a két keréknél. Korábban többször is említettem a Földet körbe kerékpározó házaspárt, Zitát és Árpit. Ezúttal Tőlük merítettem az ötletet. Ők egy úgynevezett rekumbenst, azaz fekvő kerékpárt használtak. Íme az egyik saját rekumbensük.

A rekumbens használója hátra döntött ülő-, vagy fekvőpozícióban teker. A középcsapágy és a pedálok elől helyezkednek el. Használata során a testtartás nagyon kényelmes, sem a csukló, sem a vállak, sem a karok, sem a gerinc nem terhelt. A kezek a kormányon fekszenek, a felsőtestet nem támasztjuk meg. A rekumbensben laza pozícióban fekszik a gerincoszlop. Optimális esetekben a porckorongok akár regenerálódhatnak is. A légellenállás is kedvezőbb a hagyományos kerékpárokkal szemben. 

Szóval úgy döntöttem, beszerzek egyet. El is kezdtem nézelődni a különböző hirdetési portálokon, és nagyon hamar sikerült egy számomra tetszetős példányra ráakadnom. Telefonon egyeztettem, és már utaztam is le Siófokra. Előzetesen annyit sikerült kiderítenem, hogy egy épített rekumbensről van szó. Az építője több hasonló járművet is tervezett, épített, nevét már ismertem egy-két oldalról. Alig vártam tehát, hogy élőben is láthassam. A tulajdonos elhozta a vasútállomásra, ahol az állomás előtti téren ki is próbálhattam. Azaz csak próbáltam volna, mivel a kezdeti próbálkozások nem sikerültek. Háromszor nekirugaszkodtam, mégsem tudtam elindulni. Nem tudtam megtartani az egyensúlyt az indulásnál. Azonban szerelem volt első látásra. Az üzlet megköttetett, én pedig boldogan próbálgattam az elindulást újra és újra. Újra meg kellett tanulnom tekerni, ezúttal teljesen másképpen. Rövidesen sikerült rájönnöm a titkára, és már hosszabb szakaszokat is bevállaltam Siófok belvárosi részén. Természetesen nem kis feltűnést keltve. A járókelőket megmosolyogtattam a nem mindennapi közlekedési eszközömmel, de mosolyt csaltam az arcukra a kezdeti kacskaringózásommal is. Bő másfél órát tekeregtem, amikor befutott a visszafele tartó vonatom, én pedig helyet foglaltam az új társammal a kerékpárszállító vagonban.

Kelenföldig vonatoztam, ahonnan a rekumbenssel mentem tovább. Bő egy óra alatt tettem meg a hazáig tartó utat, átmenve a Petőfi-hídon. Utam nagy része a kerékpárutakon vezetett. Ezúttal is sokan megnéztek, ám ezúttal egy kicsit magabiztosabbnak tűntem. 

Íme tehát az én saját rekumbensem. Kicsit más a kialakítása, mint a Zitáéké volt. Új gumik, új bowdenek, új váltók, bőr üléssel, új festéssel, erősített vázzal. Pár dologgal még ki kell egészítenem, de alapjában véve menetre kész. Természetesen kapott egy új nevet is, hisz nem hívhatom rekumbensnek, nem igaz?! Gondolom nem okoztam meglepetést azzal, hogy a Baka-bringa nevet adtam. Szóval az elkövetkező időszak a Baka-bringa felkészítésével fog telni, amely idő alatt magam is tökéletesen el kell sajátítanom a magabiztos használati technikáját. Addig is időnként, egy-egy Kéktúra szakaszt közbeiktatok. Jut eszembe! Nem kell egy új hátizsák valakinek?