2019. február 11. (hétfő) 21:56 (UTC+1) - Budapest

Mint legutóbb említettem, terveztük Ricsivel egy téli túrázást a Bükkben. Hogy miért pont ott? Közel van mindkettőnkhöz, a téli időjárás majdnem garancia, s kellőképpen van benne emelkedő. Úgy terveztük, hogy Bélapátfalvára érkezünk még pénteken, munka után, s majd onnan megyünk tovább másnap. Azt tudtuk, hogy Cserepes-kőt,  Tar-kőt útba ejtjük, de azt nem tudtuk még, hogy meddig fogunk menni. Azt tudtuk viszont, hogy az éjszakákat sátorban fogjuk tölteni.

Egerben találkoztunk, s onnan együtt mentünk busszal Bélapátfalváig. Pár dolgot még vásároltunk a helyi boltból, majd megindultunk az éjszakai szállásunk felé. A naplemente előtt még láttuk a Bélkő-hegy látványos sziklasorát. Eléggé meghatározó látványt nyújt a Bükk-vidék nyugati felén.

A szálláshelyünket Ricsi már tudta, hisz többször sátorozott már ott. Egy szép nagy füves rét volt, nem messze a Lóczy forrástól. Lepakoltunk, s neki is kezdtünk a tűzifa gyűjtésének. Fél óra múlva már ropogott is a tűz, mi pedig nekiláttunk a finom házi kolbász-hagyma-házi sajt-erdélyi pityókás kenyér vacsoránknak. S ha még nem lett volna elég étvágygerjesztő, egy-egy korty szőlő párlatot is magunkhoz vettünk.

Az is célja volt ennek a téli túrának, hogy teszteljük magunkat is, és a felszerelésünket. Meg aztán jómagam még sosem aludtam télen sátorban. A hálózsákomra voltam kíváncsi, amit még az ősszel kaptam Ricsitől. Hát annyira ne voltam vele megelégedve, mivel a lábfejem nagyon fázott egész éjjel, annak ellenére, hogy 3 réteg zokni volt rajtam. További ruházatom: aláöltözet, téli túranadrág, polár pulóver. Hát nem mondom, éreztem, hogy el tudtam volna viselni a pehelytöltetű hálózsákot is. -2 °C volt éjjel a leghidegebb.

Ébredés után jöhetett a jól megszokott kávé, ízesített zabkása kettős. Ezúttal a gázfőzőm nem hoztam magammal, Ricsi benzinfőzőjére voltam szorulva. Reggeli után jöhetett a jól megszokott bepakolás. Nehezen szoktam rávenni magam, főleg amikor így szét vagyok pakolva.

Egy óra alatt össze is pakoltunk, s elindultunk a napi távunknak. Hónak egyelőre nyoma sem volt, a hegy pedig ködbe, párába burkolózott.

 Felfele vettük tehát az útirányt, s egyből érezni is kezdtem a derekam. Lehet, hogy rég túráztam, de be kellett járatódnom. Azonban ahogy teltek múltak a hátrahagyott méterek, a deréktájéki tompa érzés nem múlt. Gyakran meg kellett pihenjek. Így tettem a második világháborús katonasíroknál is.

Ahogy haladtunk egyre feljebb és feljebb, lassacskán a hó is egyre több lett. Kezdetben csak foltokban, később összefüggő takaróként. Megkaptuk tehát a hőn áhított havat. Annyira, hogy inkább azt kívántuk volna, mégse kell. Az ösvény ugyanis le volt taposva, s az olvadás ráfagyott, csúszóssá téve azt. Mivel nem volt csúszás mentes talpunk, kénytelenek voltunk az ösvény melletti hóban lépkedni. Ezek persze mind-mind lelassítottak minket.

Misztikusnak tűnt a táj, ahogy ködbe burkolóztak a havas fák. A Kéktúra útvonalán haladtunk. Legutoljára öt és fél évvel ezelőtt jártam itt, amikor bejártam a 23. számú szakaszt, Szarvaskő-Uppony között. Akkor két napa alatt teljesítettem a távot. Ezúttal azonban nem kékeztünk. Tar-kőig terveztünk a Kéken haladni, utána arról letérve.

Jó volt időnként egy-egy hóval kevésbé borított terepen haladni, a lábaink pihentek. Nagy koncentrációt igényel a szervezettől, hogy odafigyeljünk minden egyes lépésünkre, nehogy elcsússzunk. Amióta pedig az anatómiát megismerhettem, tudom, hogy mennyi kis apró izom teszi a dolgát azért, hogy ne történjen baj.

Egy teremtett lélekkel sem találkoztunk, s az erdőben is csak egy-egy fakopács ténykedett. Ezt leszámítva síri csönd. Vizet is óvatosan kellett magunkhoz vegyünk. Először a kortyokat bő fél percig a szánkban tartottuk, hogy ne a jéghideg víz menjen le a torkunkon. Időnként egy-egy korty meleg tea is jutott a termoszból.

Nem sok volt már hátra a Cserepes-kői barlangig. Ott terveztük megtartani az ebédszünetünket. A hó, s a jeges ösvény továbbra is nehezítette utunkat. Egy-egy helyen a csúszós, jeges sziklákra, kövekre is figyelni kellett. Kisvártatva azonban eljutottunk a barlanghoz. Arra számítottunk, hogy lesznek, ott, mivel gyakorta megszállnak ott túrázók. Ezúttal azonban üres volt.

A bejáratnál egy kos koponya lógott, némi csigolya csonttal kiegészítve. Lehet, hogy nem csak túrázók használják a barlangot?! Mindenesetre mi benyitottunk, s megebédeltünk. Szépen rendbe van hozva a barlang. Annak idején, amikor ott jártam, nem volt ennyire rendben. Most egy fekhely volt kialakítva több személynek, s egy kályha is rendelkezésre állt.

Az ebéd elfogyasztása után, újult erővel nekivágtunk a terepnek. A terepviszonyok, s az időjárás változatlanok voltak. Ahogy közelítettünk Tar-kő felé, kezdett jobban lehűlni a levegő. Éreztük, hogy ha gyorsabban haladunk, jobban izzadunk, s érezzük a hideget. Lassítottunk, nem akartunk megfázni.

A Tar-kői csúcs megmászása előtt több túrázóval is találkoztunk. Ők gyorsabban mozogtak, hála a szöges talpuknak. Ricsivel eldöntöttük, hogy a legközelebbi téli túránkra mi is beszerzünk egyet. Szintén ködbe értünk fel a Bükk nyolcadik legmagasabb hegyére, 949 méteres tengerszint feletti magasságra. Itt kénytelenek voltunk egy kis vizet melegíteni, s enyhíteni szomjúságunkon.

Innen már csak egy rövid szakaszon haladtunk a kéken, rövidesen a zöld háromszöggel festett úton folytattuk. Kisvártatva arról is letértünk, s immár jelzés nélkül, "toronyiránt" haladtunk Répáshuta felé. Túl nagy kerülő lett volna ugyanis, ha végig a túraútvonalat követjük. Nem mellesleg az időnk is fogytán volt.

Elértünk egy vízmosáshoz, amely mentén megkezdtük az ereszkedést. Hát nem volt egyszerű ezen a terepen haladnunk. Testünk minden porcikája, de leginkább a térdeink érezték a megerőltető ereszkedést. Bő kétszáz métert kellett megtennünk a műútig.

Mielőtt elértük volna a műutat, megálltunk a Kőháti-barlangnál. Itt tartottunk egy pár perces pihenőt, s Ricsi meg is  ragadta az alkalmat arra, hogy belülről is megnézze a barlangot. Mivel én nem tartottam vele, át is adnám neki a szót!

"Nincs tapasztalatom a barlangászattal kapcsolatban, de egy új élmény volt, hogy bemehettem egy ilyen járatba, és a legjobb az volt, hogy vezető nélkül. Egy új élmény volt, ilyet még nem csináltam, igaz pár lépést tettem, de kipróbálnám ezt megfelelő tapasztalattal rendelkező egyénnel, hogy milyen érzés a hegy gyomrában kalandozni."

"Amit láttam, az nagyon csak a bevezető az egészbe, de örülök, hogy ilyen lehetőségünk támadt a Bükk átkelésünk során. Picit tartottam attól, hogy leereszkedtem azon a keskeny létrán, de a kalandvágy miatt amúgy mentem volna tovább, de a józan ész ezt nem engedte."

A rövid pihenő után rátértünk a műútra, amin jó egy órát bandukoltunk, mire elértük a Bánya-hegyi elágazást. Itt találtunk szállásra alkalmas helyet, sőt tüzet is tudtunk rakni a kijelölt tűzrakó helyen. Ezúttal kicsit nehezebb dolgunk volt a vizes ágak miatt, de azért csak sikerült. 

A vacsora előtt fel is állítottuk a sátrainkat. Ricsi a szabad ég alatt, én pedig egy eső elleni kunyhóban. Innen indult másnap a buszunk is Miskolcra, így ráértünk később kelni. Ezúttal nem volt annyira hideg nekem az éjszaka, Ricsi azonban jobban fázott. Hiába, kell az a profi téli pehelyhálózsák. 

Úgy terveztük, hogy reggel az esti tűz parazsát felszítva újra tűzet gyújtunk, ám szinte semmi parázs nem maradt. Maradt tehát a benzinfőző, s egy kis hó olvasztás. Természetesen nem a kunyhó mögötti sárga hóból. Reggelizés utáni összepakolás, majd irány a buszmegálló, azaz inkább úgy fogalmaznék, hogy az út széle. A busszal Miskolcra mentünk, ahol tartottunk egy ebédszünetet, egy óriási hamburger elfogyasztásával. A sült krumplival már meg sem próbálkoztunk, inkább csak becsomagoltuk.

Miskolcon elváltak útjaink, én vonattal mentem vissza Hatvanig, majd onnan vonatpótló busszal Budapestig. Hazaérve pedig azonnal nekiláttam a sátor kiszárításához. Ha nem tettem volna, a tavaszi elővételnél dobhattam volna el.

Nos ez volt tehát, mintegy kis ízelítő a téli túrázásból. Szép volt, jó volt, de maradok a nyári verziónál. Nem tudom, hogy mikor tudom folytatni az Alföldi Kéket, jelenleg nem terveztem még időpontot. Most a soron következő utazás körül jár az eszem. Legutóbb még úgy mondtam, hogy három ország két kontinens, azonban a repülőjegyek megvételénél ez módosult öt országra. S hogy melyek ezek? Hamarosan kiderül. Nem egészen négy hét múlva ...