2022. október 09. (vasárnap) 19:14 (UTC+1) - Üllő

Utolsó napunkhoz érkeztünk az idei nyaralásunkon. Késő délután indult a gépünk, így maradt még egy kis időnk. Úgy döntöttünk, hogy még egy strandot keresünk fel, mégpedig a közeli Sensit. Móniék javasolták, sőt velünk is tartottak. Reggeli gyors elkészülés után indultunk is. Zoli előrement a strand eszközökkel, mi meg gyalog követtük. Tíz perc sétára volt csak.

Egész héten szerettem volna lencsevégre kapni az egyik kedvenc növényemet, a kaktuszt. Sok helyen ültették a kerítések mentén, telekhatároknál. Sajnos azonban legtöbbször buszról, vagy autóból láttam, így nem sikerült jó képet csinálnom. Most azonban összejött. Szóval kicsit lemaradtam a kaktuszt csodálva, így siettem, hogy utolérjem a csapatot. Közben csodálatos panorámaként terült elém a Sensi.

Szépen kiépített partszakasz volt. Az út és a parti sétány között parkosított terület, játszótérrel, padokkal. A parton figyelőszolgálat, tájékoztató táblák, mozgássérülteknek akadálymentesített lejárat. A távolban pedig feltűnt a part névadója, a Sensi vendéglátóhely, ahol a reggelinket terveztük elfogyasztani.

Utolsó máltai étkezésünkkor is jól választottunk. Tonhalas szendvicset, házi készítésű pitában, valamint a mi lecsónkhoz hasonlító ételt, pirítóssal. Hozzá a helyiek körében népszerű kinnie nevű üdítőitalt és narancslevet. Előbbi íze hasonló volt a szlovák kofolához. Hát nem igazán lett a kedvenc italunk.

Reggeli után jöhetett a pancsolás. Homokos partszakasz volt, s viszonylag kevesen is voltunk. Kiélveztük az utolsó máltai óráinkat. Időnként megszakítottuk egy kis napozással, habár a bőrünk jelezte, hogy szerinte túlzásba vittük. Közbeiktattam egy kis sétát is a parton. Megtudtam a kódlobogók szín szerinti jelentését. Melyiket milyen időjárási körülmények között használják.

Bármennyire szerettük is volna, lassan-lassan eljött a búcsú ideje. Csobbantunk még egy utolsót, majd elindultunk vissza Móniékkal. A távoli horizontot vizsgálva felfedeztem egy fehér vitorlát. Nem lenne rossz egyszer egy vitorláson elhajózni. Anno majdnem sikerült. Ha eljön az ideje, újra megpróbálom, de most már nem egyedül.

Várt még ránk egy bepakolás. Aztán következett egy indulás előtti kávé, majd a búcsú Mónitól és Nóritól. Zoli kivitt minket a repülőtérre, s Dani is velünk tartott. Hála Zolinak, hamar ki is értünk. Szükségünk is volt erre, mert valami hiba folytán az online utasfelvétel nem sikerült. Szerencsére készült egy képernyőfotó, amit megmutatva a helyszínen el lehetett végezni. 

Mivel az alap kategóriájú jegyünk csak véletlenszerű ülőhely kiosztás tett lehetővé, kevés volt az esély arra, hogy mindhárman egymás mellé kerüljünk. Így is lett, de azért Chilinek és Emmának szerencséje volt. A gép majdnem tele lett, mindenhonnan a nyaralások élményeit hallottuk. Mellettem egy fiatalabb pár foglalt helyet. Felszálláskor mindketten videóztak, elfoglalva az ablak szűk nyílását. Ahogy a gépünk emelkedett, türelmesen vártam, hogy én is sorra kerüljek. Sajnos azonban útitársaim nem vették a lapot, így kénytelen voltam megkérni őket, hogy hadd készíthessek én is egy fotót Málta szigeteiről. Olyat sajnos nem sikerült már, amin mindhárom nagyobb sziget látszik. 

Az úton sikerült kicsit szundítanom. A  hazafele tartó út pár perccel rövidebb volt. Landolást követően ezúttal taps köszöntötte a kapitányt. Hamar megtörtént a gépelhagyás, s pár perc múlva a feladott poggyász is a kezünkbe volt. Késő este volt, sokat kellett volna várni a vonatra, emiatt a taxit választottuk, hogy időben hazaérjünk. Nagyon vártuk ezt az utazást mindhárman, s örültünk, hogy minden úgy alakult, ahogy elterveztük. Óriási köszönet még egyszer Móninak és Zolinak, akiknek hála, kicsit bepillantást nyerhettünk a máltai mindennapokba úgy, ahogy egy átlagos nyaralás során nem lehetett volna. Azóta majdnem másfél hónap eltelt, s szépen, lassan visszaszoktunk a mindennapokba. Nekem előkerültek a futócipők újra, hisz következett a Kékes Csúcsfutás, de ez már egy másik történet ...

2022. szeptember 20. (kedd) 01:25 (UTC+1) - Budapest

Utolsó előtti napunkra hagytuk Comino szigetét. Történt ugye, hogy hétközben módosítottuk a menetrendünket, s a Popeye falu után nem Cominora mentünk, hanem Valettára. Elérkezett tehát, hogy a népszerű máltai kis szigetet mi is meglátogassuk. Ismét korán keltünk, s kilenc óra tájékán már a buszmegállóban voltunk.

Ezúttal is két buszt néztünk ki magunknak, nagyjából arra mentünk, mint legutóbb. Menet közben próbáltam pár képet készíteni a látottakról, de ez nem mindig sikerült. Meg akartam örökíteni a körforgalmak szigeteit, ugyanis tetszettek az ott elültetett pálmák. Magam is nevelek otthon egy fagytűrő kínai legyezőpálmát, meg egy szintén fagytűrő banánfát, emlékeztetve az utazásaimra.

Azért ezúttal is hoztuk a formánkat. Át kellett szállnunk egy másik járatra, de nem figyeltem, hogy melyik buszmegállóból indul. Néztem a járat számát, jött a busz, mi meg felszálltunk. A buszjárat száma stimmelt, a bökkenő az volt, hogy mielőtt ment volna arra, amerre szerettük volna, tett még egy kitérőt. Bő háromnegyed óra múlva tehát megint ott voltunk, ahol előtte felszálltunk, így megint sikerült összehozni majd egy órás kiesést.

Útközben több kikötő mellett vezetett az utunk. Szeretem nézni a horgonyon álló kisebb, nagyobb hajókat. Ki tudja, egyszer majd a miénk is köztük lesz. Ahogy közeledtünk a célunk felé, több helyen is láttuk a máltai gazdálkodást. Az egyes földterületeket kőfalakkal választották el egymástól. 

Az érkezést követően azonnal megtaláltuk a hajós társaság kis bódéját. Sietni kellett, mert a kisgéphajó indulni készült. Megkaptuk a karszalagot, lefoglaltuk a visszautat, s a móló felé vettük az irányt. Jópofa volt a kapitány, röviden ismertette az előttünk álló kb. negyed órás utat.

Rég volt már, hogy hasítottam a hullámok hátán. Annak idején ugye munkámból kifolyólag mindennapos volt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez a része nem hiányzik. Valami azonban azt súgja, hogy a jövőben lesz még benne részem. Nem ott, nem úgy, de lesz.

A hajóvezetőnk profi volt, odatette magát rendesen. Nem egy átlagos hajóút volt. Szólt a zene, a hajó pedig jobbra, balra kanyarogva haladt Comino szigete felé. Lassan feltűntek a kicsiny sziget partjánál veszteglő hajók. A tengervíz kezdett tisztulni, s mire megközelítettük a kikötőt, kristálytiszta türkizkék színű lett.

Miközben vártunk a sorunkra, hogy a hajónk kiálljon a kikötőpontonhoz, a kapitány ismertette, hogy miként tudunk visszamenni. Mikor fog ránk várni, előtte mikor menjünk le a kikötőbe. Az utolsó előtti járattal terveztünk visszamenni, ami délután öt órakor volt. Addig volt nagyjából négy óránk.

Comino szigetén nem volt lakott terület kialakítva, csak egy ideiglenesen bezárt hotel volt, strand, pár büfé, mosdóhelyiség. Kissé zsúfolt volt, de bevállaltuk. Ennyire gyönyörű tiszta vizet kevés helyen lát az ember. Érkezésünket követően jöhetett a természetes "pohárba" felszolgált koktél. Kérdezte a pultos srác, hogy honnan jöttünk. Jó választ adhattunk, mert utána mondta, hogy mielőtt elhagyjuk majd a szigetet, látogassuk meg újra, kedvezményt kapunk.

A koktélok után az irányt a strand felé vettük. A holminkat a parton, a kőfal tövében hagytuk. A víz kellemes hőmérsékletű volt, ám a nap kegyetlenül égetett. Éreztük, hogy ezt még meg fogjuk emlegetni. Ahhoz képest, hogy mennyien voltak, a strand részen kényelmesen el lehetett férni. Egyáltalán nem volt tömegnyomor. Tartottunk egy ebédszünetet, mely elég sajátságosra sikeredett. Voltak ugyanis a büfék, melyek egy-egy teherautóból lettek kialakítva, ám a büfékhez nem tartoztak asztalok, székek. Megkaptuk a rendelést, s kerestünk magunknak egy alkalmas árnyékos helyet, ahol megehettük az ebédünket. Ahogy a helyiek mondják, mela!

Ebéd után még visszamentünk egy kicsit a vízbe, kihasználtuk a hátralevő időt. Hagytunk annyit hátra, hogy le tudjunk zuhanyozni, meg tudjunk száradni. A zuhanyzó és környéke egy kissé nomád körülménynek számított, de láttam már sokkal rosszabbat. 

Lassan eljött a visszaindulás ideje. Odamentünk a megbeszélt időben a kikötőbe, de egy kicsit késett a mi kapitányunk. Hiába, ez a mediterrán életérzés. Errefelé nem kapkodják el a dolgokat. Szóval megérkezett a hajónk, beszálltunk, s megindultunk visszafelé.

A visszafele út egy kicsit érdekesebb volt. Útba ejtettük ugyanis a környéken lévő sziklás, barlangos részeket. Több kisgéphajó is volt rajtunk kívül, s nagyon ügyesen manővereztek a hajóvezetők. A zene szólt, a sziklákról időnként visszhangzott, s az utasok élvezték.

Időnként annyira közel mentünk a sziklafalhoz, hogy meg is tudtuk érinteni azt. Ilyenkor egy-két percre le is állította a hajóvezető a motort. A nap már veszített az erejéből, s a szél is kezdett feltámadni. Volt még egy kis szlalomozás a kicsiny öblök közt, majd Málta szigete felé vettük az irányt.

Kikötés után nem sokkal jött is a buszunk, ami Valetta határáig jött. Útközben egyeztettünk Zolival, aki elugrott értünk, így hamarabb visszaértünk hozzájuk. Maradt még egy kis időnk az élménybeszámolóra, mielőtt fáradtan ágynak dőltünk. 

2022. szeptember 18. (vasárnap) 13:01 (UTC+1) - Üllő

Ötödik napunkat kezdtük Máltán, azon belül is Marsaskala városában. Szerdai napra virradtunk, s nem volt olyan korai az a virradás. Aznapra a közeli Birzebbuga strandját terveztük be, s vendéglátóink is úgy döntöttek, hogy velünk tartanak. Késő délelőttre már össze is pakoltunk, s irány a déli Birzebbuga.

Marsaskalatól délre helyezkedik el ez a kicsiny város, ahol Málta nemzetközi teherforgalmi kikötője is található. Megérkezésünkkor már arcba vágott a forróság. A strandot egy sétány választotta el a várostól, a sétány mellett óriásra megnőtt legyezőpálmák. 

A kikötő annyira közel volt, hogy az egyes hajóműveleteket, a ki-, berakodásra érkező teherhajók érkezését, távozását közelről láthattuk. A strand és a teherkikötő közötti vízterületen a kedvtelési célú kisgép-, vitorláshajóknak alakítottak ki horgonyzóhelyeket.

Kitelepítettük a bázisunkat (napernyő, székek, napozó pléd, hűtőtáska, strand sátor), megtörtént a fényvédő krém felvitele a bőrünkre, s a gyerekek már csobbantak is. Mi még kicsit gondoskodtunk a megfelelő hidratációról is. Jó dolog az a hűtőtáska.

Amióta elindítottam ezt a blogot, sok mindent csináltam, kezdtem el, ami egy-egy meglátogatott helyhez, átélt élményhez kapcsolódik (zászlók, táskafelvarrók, stb.). Úgy döntöttünk Chilivel, hogy ezúttal bővítjük a gyűjteményünket. Elkezdtük a tengerparti homok gyűjtését. Természetesen csak egy kicsiny mennyiségűt, amennyi egy kis kiürült mécsestartóba majd elfér. Mielőtt mintát vettem volna, kicsit élveztem a lábujjaim között.

Ha már hagyományokról esett szó, egy újabb régi blogos dolgot folytattam. Annak idején, amikor egy homokos tengerpartra érkeztem, beleírtam a homokba egyik kedves rokonom, ismerősöm nevét, aki pont akkor ünnepelt. Ezúttal kivételt tettem, s a mi nevünk íródott a homokszemek közé.

Késő délutánig élveztük a birzebuggai tengerpartot, majd visszafele vettük az irányt. Estére egy újabb élményt terveztünk. Chili régóta meg szerette volna kóstolni a homárt. Marsaskala egyik éttermében találtunk is, s ráadásul napi kapcsolatban voltak a tengeri halászokkal, így a frissen felszolgált étel garantálva volt. 

Emma garnélarákokat rendelt, jómagam tengeri tálat, rajta többféle herkentyűvel. Mindketten megkaptuk, amikor Chili rendelése is megérkezett. Az érkezés pedig hangos és illatos volt, hisz még sistergett amikor az asztalra került. 

Bő fél óra múlva mindhárman jóllakottan pihegtünk az asztal mellett. Kellett egy kis idő, mire el tudtunk indulni. Ahogy mondani szokták, a hal úszni akar, így visszaérkezvén gondoskodtunk egy kis folyadék utánpótlásról. Másnap várt még ránk egy utolsó nagyobb kiruccanás, mégpedig Comino szigetére ...

2022. augusztus 26. (péntek) 4:14 (UTC+1) - Budapest

Szóval vártuk a buszt többed magunkkal. A hőmérő higanyszála eközben az egekben volt. Szerencsénkre ezúttal nem kellett sokáig várnunk. Busz bejött, a rá várakozók pedig özönleni kezdtek a busz ajtaja felé. Kicsit kaotikus volt, ahogy a tömeg a kánikulából igyekezett a klímával lehűtött busz belseje felé. Mi voltunk az utolsók, akiket felengedett a sofőr. Úgy volt, hogy már mi sem férünk be, de erélyesebb fellépésem hatásos lett. Ugyanott szálltunk át a Valetta felé tartó buszra, ahol idefele várakoztunk. Röpke egy óra, s leszálltunk a valettai buszpályaudvaron.

Gyorsan megnéztem a térképet, mit, hol, merre találunk. Újabban segítségül veszem a telefonom is erre a célra, de azért szeretem szemügyre venni a régi fajta térképeket. Volt nagyjából 3-4 óránk, hogy egy kicsit szétnézzünk Málta fővárosában. Nem sok idő, de megpróbáltuk kihozni belőle azt, amit lehetett. Ha már így alakult.

Tetszettek a szűk utcában lévő különböző díszítések. Sok városban népszerű az esernyős dekoráció, de itt a medúza elgondolás tökéletes választásnak bizonyult. Mielőtt tovább folytattuk volna az óváros felfedezését, tartottunk egy félórás szünetet, s megkóstoltuk kedvenc koktéljaink ízvilágát a "happy hours" akció keretében. 

Kellőképpen lehűsítve magunkat, betértünk beszerezni a szokásos táskafelvarróinkat, zászlónkat, s folytattuk tovább. A főutcán sétáltunk végig, egy-egy helyen megálltunk nézelődni. Egyik helyen Emma tovább hűsítette magát a szökőkútnál. 

A Markaskalaban látott utcai díszek itt is jelen voltak. Egyik, másik szűk utca teljes pompájában díszelgett. Az épületek többsége szépen karban volt tartva. Színvilága továbbra is tetszett. Főleg az épületek színben gyakran elütő erkélyei.

Egy-egy ház bejáratánál volt egy kis zöldfelület is. Mármint ami egy méretesebb kaspóból fel tudott kapaszkodni a kőfalakra. Mindenesetre az összhatásra jó hatással voltak a növények. 

Épp egy templom mellett tartottunk, amikor a nyitott ajtón keresztül kihallatszott a liturgia. Régóta nem jártam templomban, Chili meg még régebb óta, így miután Emmát sikeresen rábeszéltük, beljebb léptünk. Rajtunk kívül ugyanannyian voltak, beleértve a tiszteletest is. 

Még annak idején a Camino alatt volt egy-egy templomi látogatásom, melynek során hálát adtam, hogy részem lehet mindabban, amit átéltem. Felelevenítettem eme szokásom, hisz most is volt kinek megköszönnöm azt, hogy Máltán lehettem. 

Kilépve a templomból, tovább sétáltunk, immár visszafele, s egy másik templom következett. Itt már nagyobb tömeg hallhatta a misét. Ezúttal nem álltunk meg. Kezdtünk éhesek lenni, így kutakodni kezdtünk szimpatikus hely után, ahol egy jót lehet vacsorázni.

Sikerült is rálelnünk egy jópofa helyre, ahol kisvártatva egy jó pofa sört is kortyolhattunk. Az egész sétáló utcát berendezték, asztalok, székek vették át az utcai forgatag helyét. Vacsoránk a pincehelyiségben készült, ahova egy szűk vasból kovácsolt csigalépcsőn lehetett lejutni.

Vacsoránk elfogyasztását követően még egy pár percet maradtunk az asztalnál, ugyanis egy gitáros kezdett el zenélni. Kezdhette volna hamarabb is a produkcióját, mert jól nyomta. Sajnos két szám után mennünk kellett, mert még várt ránk a visszabuszozás.

Visszaérkezvén a buszpályaudvarhoz, szerencsénkre nem kellett sokáig várnunk a buszra. A visszaút is rövidebbnek tűnt, gondolom az esti gyér forgalom miatt. Késő volt mire Móniékhoz értünk. Rövid beszámoló, aztán irány az ágy. Kicsit fárasztó napunk volt. Másnap ismét a tengerparté volt a főszerep ...

2022. augusztus 25. (csütörtök) 22:51 (UTC+1) - Budapest

Hétköznap lévén nem keltünk korán. Amúgy is nyaraltunk, egy kis szundítás belefért. Természetesen Emma szokásához híven korábban kelt. Hétfő volt, aznapra nem terveztünk nagy dolgokat. Móniék említették, hogy a közeli tengerparti részre, az úgynevezett "poros"-ra lenézhetnénk. A környékbeliek közül sokan járnak le, a közelsége miatt. 

Tényleg közel volt és valóban poros. Nagyjából öt percnyi sétányira, az is kényelmes tempóban. Magunkkal vittük a napernyőt, meg egy kis nassolni-, és innivalót. Természetes közeg, többnyire sziklás, köves partszakasszal. Semmi extra, de ettől volt jó. Legalábbis aznap egy kis nyugodtságra vágytunk, s ez így most tökéletes volt.

Viszonylag kevesen voltak, igaz, kora délután volt. Később picivel többen lettek, de az sem volt vészes. A vízmélység változó volt, egy-egy részen mélyebb. Előkerültek a búvárszemüvegek, s Emmával lemerültünk, vadászni mindenre, ami mozog.

Késő délutánig élveztük a közeli tengerpart nyújtotta élményt, majd visszatértünk Móniékhoz. Meg akartuk tervezni a következő napunkat. Úgy gondoltuk, hogy kedden megnézzük Popeye falut és áthajózunk Comino szigetére.

Viszonylag korán le is feküdtünk, hogy másnap időben el tudjunk indulni. Egy applikáció segítségével a máltai közlekedési társaság buszjáratait megnézve úgy döntöttünk, hogy három különböző busszal érjük el Popeye falut.

A falu a sziget túlsó végén volt, kétszer át kellett szállni. A 92-es busz viszonylag időben jött, azonban a menetidőt nem tudta tartani. Több helyen is dugó volt, időnként a szűk utcában a buszsofőrnek be kellett hajtania a visszapillantó tükrét, hogy elférjen. Az első csatlakozási pont meglett, azonban a 41-es busz még lassabb volt. A java még csak ezután jött. Elérkezvén a 101-es busz megállójába, úgy gondoltuk, nemsokára jön is a busz. Fél óra múlva már kezdtük furcsálni a dolgot, egy óra múlva pedig hozzákezdtünk a napi menetrendünk módosításához. Úgy voltunk vele, ha már ott vagyunk, ha törik, ha szakad, megnézzük a falut. Azonban Comino így ki kellett, hogy maradjon, mert rohanás lett volna. Röpke másfél órás várakozást követően megérkezett a buszunk, s utána kisvártatva mi is a közismert mesehős birodalmába.

Chili korábban már járt a faluban, de nagyon nem emlékezett a részletekre. Én halványan a filmből pár dologra. Egyidős voltam a filmmel, szóval az emlékezethiány ebben a korban már elfogadható. Tetszett, hogy tényleg úgy néztek ki a házak, mint a filmben. Értem ezalatt a tetők, falak görbeségét, normálistól való eltérését. 

Különböző épületek voltak, különböző rendeltetéssel. Mindegyikbe sajnos nem lett volna időnk bekukkantani, ám kicsit azért szétnéztünk. Egyik, másiknak zárva is volt az ajtaja, így oda se tudtunk bejutni. Az időjárás menet közben egyre elviselhetetlenül forró volt. Jól is esett egy kis hűsítő.

Miután Emma kiszabadult a rögtönzött kalodájából, felfigyeltünk az egyik épület előtti részre. Épp bejelentették, hogy hamarosan egy filmbéli jelenet fog következni. Ott voltak a főbb karakterek, Popeye és Oliva. Hiányoltam Popeye alkarjának izmosabb verzióját, de azért így is vállalható volt egy csoportkép erejéig.

Folytattuk tovább a falu felfedezését, s bementünk újabb és újabb házikóba. Egyik közülük különösen tetszett, benne a térérzékletünknek okozott egy kis csalódást. Lassan lassan indulni kellett, előtte azonban valami harapnivaló után akartunk nézni.

Találtunk is egy kicsiny éttermet, terasszal, ám előtte még beugrottunk a moziba. A filmet vetítették, Emma egy pillanatra el is foglalta a helyét a vetítőteremben. A mozi előterében a főhőst alakító Robin Williams szobra volt látható.

Jöhetett az ebéd, mely természetesen nem spenót volt. Érdekes, hogy rajta sem volt az étlapon. Chilivel salátáztunk. Ő cézárt, én tonhalasat. Emma sült csirke falatokat. Közben figyeltük az órát, mert lassan indulni kellett vissza.

Búcsút vettünk Popeye falujától, mely igaz kicsit rohanósra sikerült, de azért igyekeztünk betekintést nyerni a varázslatos világába. Mint említettem, úgy döntöttünk, hogy Comino helyett a nap további részében Valettára, a fővárosba látogatunk. Cominot pedig áttettük csütörtökre. Még egy pillantást vetettünk az öbölre, aztán hátunk mögött hagyva megindultunk a buszmegálló felé.

2022. augusztus 21. (vasárnap) - 17:45 (UTC+1) - Üllő

Közel volt a fesztivál helyszíne, ezért ezúttal nem autóval mentünk. Az időjárás is sokkal kellemesebb volt, így este nyolc tájékán. Kis utcákon keresztül közelítettük meg a színhelyet. Szeretem ezeket a városi csavargásokat, mert így jobban szemügyre tudom venni az adott országot. Másabb, ha az ember letér az úgynevezett főútról, s szétnéz azokon a területeken, amelyek annyira nincsenek szem előtt. 

Továbbra is a világos, többnyire homokszínű házak, kis erkélyekkel, garázsokkal, itt-ott kicsiny előkertekkel. Mint megtudtam, minden háztömböt nem csak számmal jelölték, hanem egy névvel is. A házak előtti kicsiny területen pedig többek között yukka pálmák, fügék, ciprusok, kaktuszok, különböző fűszernövények, kenderpálmák voltak. Mindegyikükön látszódott, hogy rég láttak csapadékot. Egyik helyen viszont szépen zöldült egy óriásira megnőtt fikusz.

Röpke negyed óra alatt le is értünk Marsaskala kikötőjébe. Aznap este volt a háromnapos Szent Anna ünnepének a záróestje. A kikötő környékén rengeteg ember, fiatalok, idősek, mindenki ünnepi hangulatban. A parti sétányon különféle bazári árusok kínálták finomságaikat, mint például a híres máltai nugátot.

Mire a kikötő melletti Szent Anna plébániatemplomhoz értünk, a nap is lenyugodott. A fesztiválozó tömeg azonban nem, nagyon is élt. Mint megtudtuk, a máltai emberek nagyon szeretik a fesztiválokat, imádnak mulatni. Annyira, hogy a tűzijátékot még nappal is fellövik. 

Az utcák, terek, házak, mind-mind ünnepi pompába öltöztek. Az egész városban látszott az ünnepi hangulat megannyi formája. A szűk utcákon, az épületek közé gyönyörű vallásos díszek voltak kifeszítve. A templom előtti térnél épp egy ilyen utcán haladt át egy fúvószenekar. 

Lassan visszaindultunk, keresni magunknak egy helyet, ahol megvacsorázhatunk. Épp a korzó felénél jártunk, amikor kiszúrtunk egyet. Elfoglaltuk a helyünket a vendéglátó helység előtti asztaloknál, amikor rájöttünk, hogy nem ezt a helyet kerestük. Mármint vacsorára. Frissítőpontnak viszont nem volt rossz. 

Ahogy ott ültünk, s nézelődtünk, nemsokára megjelent a korábban hallott menet eleje. A templomnál a végét láttuk csak, most viszont szépen, lassan közeledtek. Díszes ruhába öltözött gyerekek, felnőttek, akik egyházi zászlókat, s papok, akik az aranyozott szobor alkotást vitték a vállukon.

Épp előttünk álltak meg, s a szobrot befordították az öböl irányába. Gondoltuk pihennek egyet, hisz az előtte lévő percekben is gyakran meg-megállt a menet. Rövidesen azonban rájöttünk, hogy miért.

A lehető legjobb helyen telepedtünk le tehát. Előttünk lőtték ugyanis a záró tűzijátékot, s mi pedig a lehető legjobb helyről nézhettük végig. Zolinak hála pedig Ti is, kedves olvasóim!

A tűzijáték után tovább indult a menet, s miután a zenekar is elhaladt, mi is odébb álltunk. Sikerült találnunk egy jó kis éttermet, az öböl végén lévő út mentén. Elég éhesek voltunk, úgyhogy gyorsan rá is vetettük magunkat az étlapra. Kiválasztotta mindenki amit tervezett, s rövidesen - hála a gyors kiszolgálásnak - már kóstolhattuk is a finomságokat. Chilivel ezúttal is tengeri dolgokat ettünk.

Későre járt már, mire jóllakottan elindultunk vissza. Zoli javaslatára másik úton mentünk, végig az öböl partján. Nem bántuk meg, hogy így döntöttünk, gyönyörű volt  a sétány. Páran még ücsörögtek, beszélgettek a padokon. A távolban pedig ringatóztak a horgonyra kikötött hajók.

A sétány egy félig felépített hotelnél ért véget, onnan már kis utcákon folytattuk sétánkat. Jobboldalt egy hajdani erőd állt, nevezetesen a Szent Tamás torony. Ottjártunkkor épp felújítási munkálatokat végeztek rajta.

Marsaskala ezen részén rengeteg macska él az utcán. Nagyon szeretik őket a város lakói, sokan naponta járnak őket etetni, különböző ajándékokkal kedveskedni. Emma meg is jegyezte, hogy ez egy jó hely, jó emberekkel, hisz Ő is nagy macskaimádó. 

2022. augusztus 14. (vasárnap) 18:14 (UTC+1) - Üllő

Annak ellenére, hogy nem ébredtünk korán, viszonylag hamar elkészült a csapat. Jöhetett a következő napi program. Ezúttal is velünk tartottak Móniék. Ahova pedig készültünk, az a Málta szigetének északi részén található Mediterraneo élménypark. Egy olyan hely, ahol a különféle tengeri, valamint egzotikus állatokat bemutatják egy-egy show keretében.

Taxival mentünk oda, s milyen kicsi a világ, egy ismerős magyar srác volt a taxis. Természetesen Móniék ismerték, nem én. A taxitársaság is ugyanaz a cég volt, mint ami Budapestre a közelmúltban bejött. Viszonylag hamar odaértünk, nem volt nagy forgalom. A jegypénztárnál sem volt tömeg, így gyorsan bejutottunk. 

Az első programig volt egy negyed óránk, addig oltottuk a szomjunkat a helyi büfében. A delfinek voltak az első fellépők. Talán őket vártuk a legjobban. Egy nagy medence lépcsőzetes partján foglaltunk helyet, fejünk fölött árnyékoló ponyva volt kifeszítve, ezáltal kellemes, elviselhető volt a hőség. Nem telt el sok idő, már be is jöttek az első delfinek. Utólag kiderült, hogy ők még fiatalok voltak.

Próbáltuk őket úgy fényképezni, hogy ne menjünk közel a korláthoz. Egyszerűen gyönyörűek voltak. Pár perces bemutatkozás után megérkeztek az idomárok is. Két fiatal hölgy, két fiatal delfinnel innentől kezdve elkápráztatott minket.

Csak ámultunk és bámultunk mindannyian. Annyira ügyesek voltak, mi pedig annyira boldogok, hogy mindebben részünk lehetett. Olvastam korábban sok beszámolót, hogy a világ különböző pontjain milyen álszent módon bánnak az állatokkal, turista attrakcióként mutogatva őket, de ezt most nem éreztem.

Ahogy ott ültünk Chilivel, s néztük az előadást, mindkettőnk szemébe belement valami. Nem tagadjuk, egy-egy pillanatra elérzékenyültünk mindketten. Nem tudnánk megfogalmazni mit éreztünk, de amit közben átéltünk, az gyönyörű volt. Próbálom egy rövid videóval bemutatni, de ez lehetetlen feladat.

Közben telt az idő, s mi annyira szerettük volna még sokáig élvezni a produkciót. A két fiatal delfintől elbúcsúztunk, s jött egy felnőtt helyettük. A show pedig folytatódott. Már csak egyedüli bemutató volt, de az is nagyon élményekkel teli.

Sajnos a bemutatónak vége lett, hiába néztük volna még tovább. Lehetőség volt arra, hogy egy közös képet készítsünk a delfinnel. Kezdetben csak Emmát gondoltuk, de annyira nagy élmény volt, hogy mi is rávettük magunkat. Ki tudja, mikor kerülne sor még egyszer hasonlóra. Megkaptuk a rövid tájékoztatást a fényképezkedés menetéről, majd jöhetett a nagy találkozás. 

Érdekes volt a delfin bőrének érintése. Félve tettük rá a tenyerünket, s olyan se nem nedves, se nem száraz volt. Bakancslistás volt a delfin megérintése, így már csak egy helyen szerepel a delfin, mégpedig egy vitorláshajóval versenyt úszva. Bízom benne, ez az álmom is hamarosan teljesül.

Következő helyszín a terrárium volt, mégpedig a "kedvenceimekkel". A bemutatást végző srác annyira gyorsan, s olyan fura akcentussal, hogy nagyon oda kellett figyelni mit mond. Bár magam arra is kellett koncentrálnom, hogy minél távolabb kerüljek a csúszómászóktól. Nem úgy mint Chili.

A hüllők után jöttek a másik kedvenc állataim, mégpedig az arapapagájok. Óriási showt nyomtak ők is. Volt ott kötélmászás, zenére mozgás, itt a piros - hol a piros játék. Nagyon ügyesek voltak. A bemutató srác szintén az előbbi volt, így már lassan hozzászoktunk a beszédtempójához.

Utolsó előtti attrakció a coati, azaz az ormányos medve volt. Szegénynek nem volt valami sikere, pár pillanat után otthagyták a látogatók. Főleg fel, le mászkált a mászólétrákon, miközben elmondták róla a tudnivalókat. Mindenesetre páran ott maradtunk, megtisztelve őt is. Nem mintha nagyon foglalkozott volna vele, ha mi is odébb állunk.

Végül elérkeztünk az utolsó bemutatóhoz, mégpedig az oroszlán fókához. Rövidebb volt, mint a delfin show, de azért nagyon ügyes volt a fóka is. Kapott is tapsot és jutalom falatokat rendesen. Főleg az utolsó mutatványnál, amikor integetve elbúcsúzott tőlünk.

Délután öt óra körül járt az idő, mire végeztünk a fóka bemutatóval. Nagyszerűen éreztük magunkat, nem bántuk meg, hogy bevettük a máltai látnivalók sorába. Még egyszer köszönjük Móninak és Zolinak, hogy mindebben segítettek. Visszaérve hozzájuk, a hőmérséklet is alábbhagyott egy kicsit, de azért jó volt a klimatizált helységekben. Az előttünk álló többi nap is hasonló hőmérsékletűnek ígérkezett.

Kicsit megpihentük, lezuhanyoztunk, s nekiindultunk Marsaskala központi részéhez, a kikötőhöz. Aznap este volt ugyanis a fesztivál záró napja. Mi pedig azt sem hagyhattuk ki.

2022. augusztus 13. (szombat) 20:19 (UTC+1) - Üllő

Szóval következzen a huszonötödik általam meglátogatott ország. Természetesen ez a számolás nem a blog indulása óta kezdődött, hanem kicsit korábban, mondhatni a születésem pillanatától. Viszonylag későn kezdtem el eme sajátos hobbit, azaz az országok felkeresését, de ahogy mondani szokás, sosem késő. Van még idő, hisz a Földön jelenleg 197 ország van. Persze nagyon kevés embernek adatik meg, hogy minden egyes országot meglátogasson, de úgy vagyok vele, hogy ha lehetőség és mód van rá, élek vele. Chili szerencsére hasonlóan gondolkodik, így az elmúlt hónapokban meg is terveztük a soron következő külföldi utazásunkat.

Választásunk Máltára esett. Jómagam még sosem jártam a szigetországban, Chili azonban már kétszer is megfordult ott. Persze ez egyáltalán nem zavarta, hisz megkedvelte az országot. Magam is kíváncsi voltam. Sokat hallottam róla, Édesanyám is, néhány barát, rokon is utazott már Máltára, így ők is meséltek. Angol nyelvterület, így a kommunikáció sem volt akadály. Egy évvel ezelőtt kiköltöztek a volt szomszédaink, s meghívtak magukhoz látogatóba. Nyár elején megvettük a repülőjegyeket, s kezdődött a visszaszámlálás.

Ezúttal Emma is velünk tartott, így hárman készültünk az útra. Mindhármunknak volt egy kézipoggyásza, ezenkívül egy nagyobb csomagot adtunk fel poggyászként. Vonattal, s busszal mentünk ki a repülőtérre. Előtte online utasfelvétel, így a helyszínen már nem kellett. Következett a szokásos repülőtéri ceremónia, azaz a biztonsági átvizsgálás. Kivettem minden fém dolgot a zsebeimből, levettem a nadrágszíjamat, azonban jelzett a gép. A biztonsági személyzet kézi vizsgálóval is megismételte, ám mellkas tájékon ismét jelzett a gép. Viccesen megjegyeztem, hogy biztos az argentin mezem címere jelzett, a leendő decemberi világbajnoki arany miatt. Mosoly volt a válasz.

Jöhetett az elmaradhatatlan pezsgős koccintás. Kölyökpezsgő híján Emma szénsavas üdítő itallal koccintott. Röviddel az indulás előtt csatlakozott hozzánk Zoli és a kisfia, Dani, s együtt szálltunk fel a gépre. Fapados, kézipoggyászos jegyünk ellenére szerencsénk volt, mert mindhárman egymás mellett ültünk. Jöhetett az utaskísérők elmaradhatatlan bemutatója, s közben izgatottan vártuk a felszállást.

Közel kétórás utunk volt, melynek során mindhárman be is aludtunk egy kicsit. Landolás után, uniós ország lévén semmi vizsgálat nem volt, egyből a kijárat felé mentünk, miután kézhez kaptuk a poggyászunk. Zoli intézte a taxit, s egy fél óra múlva más Marsaskala városában voltunk. 

Már a landolás során látszódott, hogy erre bizony tényleg kevés a fa. Erdős terület egyáltalán nincs. Kisebb ligetek elvétve. Az otthoni kánikulához hasonló volt az időjárás, csak még egy lapáttal rátettek. Hasonlóan párás volt a levegő, mint annak idején Costa Ricában. Jó volt megérkezni a klímás lakásba.

Ami először észrevettem, az a házak, épületek színe. Nekem nagyon tetszett a mindenhol jelenlevő homokszín. Többnyire egy-két emeletes házak, kis erkélyekkel, garázsokkal, köztük parányi kertekkel. A növényeken látszódott, hogy idén még alig kaptak esővizet. 

A megérkezésünket követően jöhetett a welcome drink, azaz egy hideg helyi sör elfogyasztása. Közel volt a tenger, két utcányira, így csodálatos panoráma tárult a szemeink elé. Jobban is csúszott a sör. Az este hátralévő részében későig beszélgettünk az erkélyen vendéglátóinkkal, Mónival és Zolival. Faggattuk őket mindenről, ami Máltával kapcsolatos. Megterveztük nagyjából az előttünk álló napokat.

Másnap az előző este során megbeszélteknek megfelelően a sziget túlsó felében fekvő Golden Bay nevű helyre mentünk, ami Málta egyik népszerű tengerparti része. Ennek megfelelően kissé zsúfolt is volt. Szerencsére azonban Zoli pillanatok alatt talált egy szabad parkolóhelyet. Következő szerencsés pillanat az volt, amikor épp nézegettük a napernyő, napozóágyak bérleti lehetőséget, s egy srác megszólított minket. Épp indulóban voltak, s féláron átadta nekünk a két ágyat, s a napernyőt. 

Gyors lepakolás, még gyorsabb fényvédő krém felvitele a testünkre, s irány a víz. Külső hőmérséklet 35-36 C°, vízhőmérséklet 28-29 C°. Rengetegen voltak a parton, de a vízben bőven volt hely. Szerencsénkre a medúzák sem voltak ezúttal jelen. Móniék említették, hogy az előző hetekben gyakori volt a medúza veszély Málta partjainál.

Hála a délelőtti bevásárlásnak, s Zoliék hűtőtáskájának, a helyszínen adott volt a hideg szomjoltó is. Gyakran meg is szakítottuk a fürdést. Enni viszont csak nassolni valót hoztunk magunkkal, mert úgy terveztük, hogy keresünk valami éttermet. Késő délután már jelzett is a hasunk, hogy ideje befejezni a pancsolást. Összepakoltunk, s kinéztük a parkoló melletti éttermet.

Miután megjöttek az innivalók, nekiláttunk az étlap átnézéséhez. Chili egy tengeri ragut kért, s jómagam pedig Málta egyik közkedvelt ételét, a nyúl pörköltet kóstoltam meg. Emma kezdetben szúrós szemmel nézett ezért rám, de azért miután megkóstolta, megenyhült. 

Miután hazaértünk, egy kis esti beszélgetés következett ismét, ám ezúttal hamarabb ágyba kerültünk. Megtette hatását a máltai napsütés, s a tengerben fürdőzés. Eseménydús napon voltunk túl, s még csak most kezdődött. Lefekvés előtt gyors pillantást vetettem a telefonomra. Anno Vigyori segített a blog indulásánál, s azóta nézem, hogy ki, honnan olvas. Hónapok óta követ valaki Indonéziából. Ha van rá lehetőség, s mód, kérem jelezze, hogy kihez is van szerencsém ...