2015. április 12. (vasárnap) - Tegucigalpa

A hostel kialakítása hasonló, a Tenerife-n lévő egyik hostelhez. Itt is sok szoba van leválasztva, vékony falakkal. Ennél fogva volt itt mindenféle hang. Hangos volt a kisgyerek, a nagy gyerek, és néha még a leendő gyerek is.

Szokásos pénz bemutatás az ország elhagyása előtt. A húszas címleten már megjelent az eltéphetetlen anyag.

Nem keltem korán, mivel nem siettem sehova. A délelőtt eltelt hamar, dél körül kinéztem a térre, mert tegnap katonai készülődés volt. Valami rendezvény volt, amely a katonaságot népszerűsítette. Katonai sátrak, helikopter, véradás, hajnyírás, fogászat. Utóbbi kettőre nekem is szükségem lenne, de ezúttal kihagytam.

Kimaradt az egyenruhásokkal közös fénykép is, mivel sehogy sem tudtam őket rávenni. Viszont sikerült beülnöm a kiállított helikopterbe. Jó lett volna ezzel tovább utazni.

Na de ideje volt komolyra venni a dolgot. Előttem volt az utazás leszervezése. Két társaságot találtam. Az egyik a külvárosban, a másik itt a közelben. Az utóbbit választottam, de oda is bő háromnegyed óra séta volt az út.

Útközben egy félkész villamos pályát vehettem szemügyre. Az állomások készen állnak, a sínek viszont hiányoznak.

Tegnap említettem a villanyvezetékeket. Hát ma láttam is a villanyszerelőket dolgozni. Láthatólag nem okozott nekik gondot, nekem mégis bonyolultnak tűnik.

Megérkezvén az utazási irodához, szembesülnöm kellett a sziesztával. Ugyanis csak délután háromkor nyitott újra ki. Volt két és fél órám, így benéztem a közeli plázába. Ott légkondi volt, kint ugyanis elviselhetetlen volt az időjárás. 31 fokot mutatott a hőmérő.

A pláza világa itt is ugyanaz, mint mifelénk. Ugyanazok az üzletek, a márkák, a stílus. Még a plázacicák, és a pláza kandúrok is. Csakúgy, mint az éttermek. Igyekeztem egy eddig általam kevésbé ismert helyet választani, enyhíteni az időközben jelentkező éhségemen. Közben néztem a Milan - Sampdoria olasz bajnoki labdarúgó mérkőzést. Jut eszembe foci. Itt is óriási rajongó tábora van a madridi, valamint a katalán csapatnak. Én ugye csak annak szurkolok, ahol argentin játszik. 

Visszafele menet megmérekeztem. Kíváncsi voltam, mennyit fogytam, de szerintem nem olyan vészes. Négy kilogramm csak.

Egy nemzetközi hotel lánc mellett haladtam el. A budapesti testvérét évekig néztem a Dunáról. Kíváncsi lennék, mennyi egy éjszaka. 

Letelt a szieszta idő, betértem hát az irodába. Vettem is jegyet holnapra, de az indulás hajnal ötkor. Nem tudom miért, de azt mondta a hölgy, hogy negyed ötre ott kell lennem. Osztottam, szoroztam, az azt jelenti, hogy a hostelből 03.15-kor el kell indulnom. Bízom benne, hogy a portást fel tudom ébreszteni.

2015. április 11. (szombat) – Tegucigalpa

Hajnal 04:30-kor ébresztett Dario. A busz indulása előtt egy órával, így kényelmesen el tudtam készülni. Kivitt a buszmegállóba, és megvárta, amíg jött a busz. Jött is, időben. Elköszöntem Dariotól, majd felszálltam a Tegucigalpába tartó buszra. Most szerencsém volt, mert alig voltak rajta.

A nagytáskámat feltettem a fejem fölött lévő poggyásztartóra. Közben kezdett megtelni a busz. Egy katonai támaszpont mellett is elhaladtunk, ahonnan az eltávozásra igyekvő, fiatal sorkatonák szálltak fel a buszra.

A táj hasonló volt, mint San Antonio-ban. Hegyek között, főként tűlevelű erdők, a településeken belül pedig banánfák, és kókuszpálmák.

Bő három órás út után megérkeztem Honduras fővárosába, Tegucigalpába. A busz a város külső részén állt meg, ahonnan be kellett jutnom a belvárosba.

Taxi szóba sem jöhetett az ára miatt, így gyalogolni kezdtem. Közben kérdezősködtem, hogy merre is kell mennem. Az utam egy nagy piacon keresztül vezetett. Elképzelhetetlen rikácsolás, kiabálás, dudálás egyvelege volt itt. Mindenki hirdette a termékét, a buszról kiabáltak, hogy merre mennek, ki akar felszállni. Zajlott az élet rendesen. Sokszor azt hiszem, hogy megszoktam már Latin-Amerikát, de mindig rá kell döbbennem, hogy még nem teljesen.

Egy órányi gyaloglás után megérkeztem a belvárosba. A főtéren kicsit megpihentem, és kiélveztem a városvezetés által biztosított, ingyen wifi hozzáférést.

Itt található Honduras 0 kilométer köve. Magyarországon, mint tudjuk a Lánchíd budai oldala.

Szokásos gyorsétterem küldetésem teljesítése végett, betértem a helyi étkezdébe. Jelentem, Hondurasban is egyezik az íz világ. Miután gondoskodtam a hasamról, jöhetett a szállás keresése. Most sem foglaltam előre. Körbejártam a főtér környékét, és harmadikra sikerült is egy jó kis hotelt találni. Egyelőre egy éjszakára foglaltam, de holnap majd még egy éjszakára módosítom.

Miután lepakoltam a dolgaim, megírtam pár napot a blogból, beszéltem a szüleimmel, majd nekivágtam a belvárosnak. Egy templom van a hotel közelében, azzal kezdtem.

Majd következett a főtéri templom. Nagyon nem tudtam beljebb menni, és részletesebb fényképeket készíteni, mert nem igazán lehetett fényképezni. Egyet, kettőt azért sikerült.

Megnéztem még egy-két utcát, épületet. Holnap több időm lesz bejárni a környéket. Érdekes itt is a villanyvezeték. Kolozsváron is hasonló némelyik utcában. Nem lennék itt villanyszerelő, az biztos.

Egy rövid kávészünet után beugrottam a szuveníres boltokba. Többek közt beszerezni a legújabb zászlót, táskafelvarrót. Ezúttal egy nyakláncot is vásároltam magamnak.

Az utcákon végig árusok voltak, akik nem tettek némasági fogadalmat. Helyenként ez a látvány maradt utánuk.

Visszatérve a szállásomra, megírtam a blog adag második felét, majd felvarrtam a frissen beszerzett felvarrót a hátizsákomra. Negyedik helyszín kipipálva.

Holnap felkeresem a Tica nevű busztársaságot, foglalni hétfőre helyet Nicaraguába. Bízom benne, hogy lesz még hely. Egyelőre nincs önkéntes hely Nicaraguában, így holnap még írok egy két helyre. Kibővítem a kört Costa Ricára is. Ha nem jön válasz Nicaraguából, pár nap ott lét után tovább állok. Május elsejéig kell eljutnom Costa Ricába.