Az út végén ígértem egy későbbi összegzést. Tettem ezt azért, mert hirtelen nem tudtam volna leírni mindazt, amit éreztem, átéltem. Azóta eltelt bő egy hét, de továbbra sem tudom megfogalmazni. Kicsit olyan ez, mint a fénykép. Átéled a pillanatot, és megörökíted, de az elkészült fénykép nem adja vissza azt az átélt pillanatot. Így vagyok magam is a Camino-val. Hazaértem, de már semmi sem a régi. Egy jó barát mondta, hogy csak a testem érkezett haza, a lelkem nem. Én is így érzem.

Sokan sok félét szoktak átélni az út során. Ezeket most nem részletezném. Utam elején a Camino-t egy próbatételnek szántam. Egy bevezetőnek, hogy megtudjam, mire számítsak a jövőben. Értem itt az idegen nyelvi környezetet, a hátizsákos utazást, a kevés komfortot, a család és az eddigi ismerősök hátrahagyását, és mindazt, amit le szerettem volna tesztelni. Úgy voltam vele, hogy egy hónap alatt meg tudom nézni, hogy mi vár majd rám a későbbiekben. Az út végén elmondhatom, hogy nekem a Camino magabiztosságot adott. Magabiztosságot a jövőre nézve. Már nem izgulok, hogy mi vár rám. Attól sem, hogy jó lesz-e vagy sem. Tudom, hogy jól döntöttem akkor, amikor a biztonságot jelentő küszöböt átléptem. És nem csak átléptem azt a küszöböt, hanem rá is léptem az ösvényre. Aki pedig az ösvényre rálépett, nehezen hagyja ott. 

Az idegen nyelv (angol) használatánál is változás történt. Az út előtt magam is azok közé tartoztam, akik nem mertek megszólalni. De a másfél hónap alatt ez a félelem teljesen eltűnt. Nem izgulok amiatt, hogy időnként nem beszélek helyesen. Majd javulni fog az idő múltával. De jelenleg tudtam kommunikálni angol anyanyelvűekkel, és ez mindenképpen önbizalmat adott. A nyelvtant át kell ismételnem, valamint a szókincset folyamatosan fejlesztenem kell.

A felszereléssel kapcsolatban elmondhatom, hogy kevés dolgot hagytam ott az úton. A polifoam matrac, egy lecipzározható hosszúnadrág, valamint egy öv maradt ott. A táska jól vizsgázott, a továbbiakban is társam lesz, kiegészítve egy 10 literes hátizsákkal. A ruháknál a rövidnadrággá alakítható hosszúnadrág lesz kicserélve könnyebb anyagú nadrággá. Az úton vásárolt ruhák nagyon jól vizsgáztak, továbbra is hordani fogom őket. A bakancsom kitűnő volt, egy vízhólyagom sem volt, azonban a jövőben sajnos nem fogom hordani, mivel túl meleg lenne. A netbook, mobiltelefon le lesz cserélve. Előbbi súlya miatt, utóbbi kora miatt. Egy készülék fogja a jövőbeli utam során, a blogírást, az internetezést, a telefonálást, és a fényképezést megoldani. Így helyet és súlyt fogok megspórolni. 

Az út során sok emberrel ismerkedtem meg, a világ különböző országaiból. Különböző kultúrák, különböző társadalmak. Számtalan közös élményünk volt, melyek során nem tudok negatív pillanatra vissza emlékezni. Sok információ cserélt gazdára, többek között olyanok, melyeket a jövőben szintén hasznosítani tudok.

Összegzésként tehát elmondhatom, hogy eddigi életem egyik legjobb döntése volt a Camino. És mint már említettem, rajta vagyok az ösvényen. De mielőtt újra elindulok, van egy kis tennivalóm. A következő utam időben is, távolságban is hosszabb lesz. Az elkövetkező bő egy hónap az előkészületekkel fog eltelni. Addig csak egy-egy újabb blog bejegyzés várható. De a böjt után megígérem, kárpótolni foglak titeket!