Reggel 06:00 órakor keltem, ekkor már negyed órája elkezdődött a készülődés. Nyugodtan aludtam, hála a füldugóknak. Gyors mosakodás, fogmosás, felöltözés, kávé ivás, bepakolás. A kimosott ruhák még félig sem száradtak meg. Időjárás ismét esős, ködös. Hátizsák fel, indulás. A mai legyőzendő táv 27,3 km, érkezés Larrasoana-ba. Még mindig Navarra.

A köd gyorsan eloszlott, nagyjából a világosodással egy időben. Elhaladtam az első kis faluban (Auritz) lévő reggeliző hely mellett. Annyira nem voltam éhes, megettem az egyik müzli szeletemet, hadd fogyjon a zsák tartalma. Később megálltam Aurizberribe, vettem egy sonkás bagettet, jobban mondva csak egy felet, és egy almát, szerencsére az utóbbi egész volt.

Szép kis falvakon haladtam keresztül, megannyi szép ház. Imádom ezeket a navarrai kőházakat, deszka zsalugáterrel, muskátlival.

Utam aszfalton, mezei úton, hegyen keresztül köves úton vezetett. Legyőzhető távolságok, közben pihentető megállókkal. Ivóvízben, forrásokban nem volt hiány. Zubiribe érkezve bevásároltam vacsorára, bagett (nincs nagy kenyér választék), camamber, sonka. A japán srác ott maradt, én tovább. Reggel óta a német srácot nem láttam, a koreaiakat sem. Az amerikai leány néha feltűnik. Ez a nap kicsit elmélkedős, egyedül menetelős volt. Újabb nemzetek képviselőit ismertem meg: kolumbia, spanyol, dán, finn, szlovén. Mi ez ha nem mély víz, csak angolul mindent.

A tervem szerint Larrasoana a szállás, el is értem fél négykor. Épp időben, mert az utolsó előtti ágy lett az enyém. Nem tudom, hogy mennyi férőhely van ebben a pici faluban, de a legközelebbi falu kb. 10 km. Most az emeletes ágy felső szintje jutott. Zuhany, mosás, vacsora. Aztán irány blogot írni, wifit vadászni. Hátha ma szerencsésebb vagyok.

Végezetül egy újabb gyönyörű ház.

¡Buen Camino!

Reggel óta ez a köszöntés fogad, melyet magam is viszonzom. Elkezdtem tehát, úton vagyok.

07:45-kor indultam vonattal Bayonneból Saint-Jean Pied-de-Port felé vonattal. Útközben át kellett szállnunk vonatpótló buszra. Kb. 09:00.kor érkeztem meg. Érdekes volt már a vonaton, tele volt zarándokkal. Kiváltottam a zarándokútlevelet, beszereztem a kagylót, kézbe vettem a vándorbotom, és nekivágtam.

Az időjárás sajnos nem volt a legkedvezőbb, esett az eső, pára és köd borított be mindent. Elővettem az esőköpenyt, hátizsákot is „felöltöztettem”. Eleinte így gyalogoltam, de pár kilométer után elállt az eső, és kicsit tisztult. Ekkor már jobban szét tudtam nézni, hogy merre is járok. Olyan volt kicsit, mintha Erdélyben lennék. A házak eléggé ritkán voltak, erdőkkel, mezőkkel megszakítva. Itt-ott tehenek legelésztek. Olyan érzésem volt mintha a Gyalui havasokban túráznék. Még az is stimmelt, hogy szedrezni tudtam az út mellett, igaz most nem kellett attól tartanom, hogy egy medve személyében társra találok. De ugye ez a kis különbség elfogadható.

Kicsit szusszantam az Auberge Orisson panorámakávézójában. Ebédem egy finom zöldségleves volt bagettel, hozzá kávé. Eddig egyedül mentem nagyrészt, de ezt követően egyre több zarándokkal ismerkedtem meg. Neveket egyelőre nem tudok írni, ahogy a napok telni fognak, le fog tisztulni a névmemóriám. Az első útitársam egy japán srác volt, majd egy amerikai leány, egy német srác és két koreai srác. Szóval teljesen interkontinentális csapat jött össze. Jókat beszélgettünk út közben, az angollal továbbra sincs nagyobb gondom, bár néha érzem, hogy az amerikai leány kicsit „idomult” hozzánk.

Időközben teljes köd lepte el a hegyet, olyan volt mintha újra a Déli Kárpátokban lennék, a Retyezáton. Juhok, tehenek, lovak mindenhol. Sajnos a francia-spanyol határ nem volt feltüntetve, így csak találgatni tudtuk, hogy hol is volt, ugyanis Spanyolországban már sárga nyíl jelzi a zarándokutat. Az útburkolat aszfalt volt, és köves felváltva. Tetszett a kis kő menedékház, melyet fűteni lehet télen. Kis csapatom itt pihent egy kicsit. Ezt követően erdős rész következett, melyből kiérve megérkeztünk Roncesvallesba.

A szállásom egy nagy teremben van, egy emeletes ágy alsó fekhelyén vagyok. Zuhany, gyors kézi mosás, majd vacsora. A német és a két koreai sráccal beültünk egy étterembe, ahol csatlakozott az asztalunkhoz egy amerikai anya-leánya. Vacsoránk a menú del peregrino volt, mely egy tányér levesből, sült halból krumplival, és egy desszertből állt. Hozzá vörösbor és ásványvíz.

Wifim megint nincs, így a napi írást később töltöm fel.

Mint ahogy jeleztem, a wifivel gondjaim adódtak. Prága után nem tudtam netezni. A jelet megtaláltam, csatlakozott is, de se a blogom, se a facebook nem töltött be. A buszon volt jel végig, mégsem sikerült. Hogy addig is haladjak, a blogot word formátumban írtam, hogy majd alkalom adtán feltöltöm.

13 óra után pár perccel meg érkeztem Párizsba. Prágához hasonlóan rohamtempó volt ismét. Márktól elköszöntünk Attilával, majd a 4-es metróval elindultunk. Rögtön megcsapott a város multikulturális jellege. Ezer meg ezer különböző arc, a világ minden tájáról. Az angollal egyelőre nincs különösebb gondom, igaz, nem irodalmi stílusú társalgás folyt, de amennyire a franciák beszéltek, annyira én is. A metrónál érdekes volt látni a 12 metróvonalat tartalmazó térképet. Hiába, nem vagyunk egy szinten.

Attilától elbúcsúztam útközben, átszállt másik vonalra. Miután megérkeztem a pályaudvarra, megnéztem a vonatindulást. Kicsit sokkolt, amikor közölték, hogy a 17:28-as TGV járatra mennyi a jegy. Megfizeti az ember a tanulópénzt, ha időben (3-6 hónappal előtte) nem foglal. Miután a jegy a zsebemben volt, a gyomrom korogni kezdett. Időm híján nem volt nagy választék egy pályaudvar, valamint közvetlen környezete. De azért egy húsos krémmel és sajttal töltött, majd pirított bagettből és dobozos kólából álló menüvel sikerült az éhségemet elűzni.

Tetszett a pályaudvar nyüzsgése, sokszínűsége, a technikai különbségek, és most nem csak a fejlettségre gondolok, hanem az ötletességre. Nem igazán láttam felesleges dolgot eddig.

 Az indulás előtti percekben még egy utolsó fotó a TGV vonatról. Hát nem egy MÁV, az biztos. Az elindulás után egy rövid ideig láttam az Eiffel torony tetejét. Na majd legközelebb több időt szakítok Párizsra. Most a legfontosabb az volt, hogy minél hamarabb lejussak Sain Jean Pied de Portba. Azaz előtte csak Bayonneba, mert a vonatom 22:32 órakor ér be, és csak reggel tudok tovább utazni a Camino Frances kezdőpontjához. Ahogy beérkeztem, irány a legközelebbi szállás, régóta úton vagyok már, hiányzik egy zuhany.

Beérve Bayonneba, a vasútállomással szemben szálltam meg a Monte Carlo hotelben. Teljesült a zuhany + wifi combo.

Elindultam tehát 27-én 06:00-kor a Népligetből, a távolsági buszozás szokásos velejáróival. De hát annyi év alatt ezekhez mondhatni hozzá szoktam.

A választható mozi kínálat közül a Hobbit első részét, a Váratlan utazást választottam! Igaz, az enyém nem váratlan. Brno-ba menetrend szerint megérkeztünk, volt a tovább indulásig bő hat órám, nyakamba vettem hát a várost. Mindenképpen meg szét akartam kicsit nézni az óvárosban, szerencsére a buszpályaudvar mellette volt. A hátizsákom nem adtam le a csomagmegőrzőbe, minek is tettem volna, hisz pár nap múlva úgy is végig velem lesz.

Sikerült megnézni a székesegyházat, a várat, és a főteret, mely épp átépítés alatt volt. Az eső csak egyszer szólt közbe. Összességében Brno szép város, de sokkal több idő jutott rá, mint amennyi Prágára. Eleve bő háromnegyed óra késéssel indultam tovább Prágába, mire megérkeztem, maradt két és fél órám. Időközben megismerkedtem két sráccal, Attilával és Márkkal, akik szintén Párizsig mennek, így hát egy rövidebb belvárosi séta után egy korsó Pilsnerrel koccintottunk a találkozás örömére. Egyikük Párizsba fog dolgozni hajópincérként, másik Kanadába ment vissza egyetemre.

23:30-kor indultuk tovább Párizsba. Mivel közel tizennégy órás buszozás várt rám, úgy döntöttem, hogy alszom egy jót. Eleinte nem igazán ment a dolog, mivel meg kellett várnom, míg a mögöttem helyet foglaló, gyakran (3-4 percenként) köhögő utastársam is elalszik. De végül sikerült egy közel hét órás szunyókálást összehozni. A wifi jellel időnként gondba vagyok, de hát hozzá kell szoknom, később nehezebb lesz.

Egy kis változás történt az eredeti tervhez képest, ugyanis nem éppen úgy utazom el Sain Jean Pied de Portba, ahogy elterveztem. Egyik kamionos ismerősömmel indultam volna ma Bordeaux-ig, majd onnan tovább vonattal a cél felé, a kiindulási ponthoz. De a logisztika közbeszólt, bár a lehetőség továbbra is adott volt, a csütörtöki indulás a jövő hétfői érkezéssel párosítva nem tűnt igazán optimális megoldásnak. Maradt tehát a gyors keresgélés. Repülőről szó sem lehetett, mivel már csak horror áron tudtam volna jegyet szerezni akár Párizsba, akár Madridba. A vonat sem tűnt jó megoldásnak, két átszállással, ráadásul szintén borsos áron. Maradt a busz, amely viszont kényelmetlen, de viszonylag elfogadható áron. Két társaságnál "teltház" volt, a harmadiknál sikerült jegyet vennem, igaz két átszállással. 27-én szerdán indulok 06:00-kor Budapest-Brno-Prága-Párizs útvonalon, Brno-ban és Prágában 4-5 óra várakozás a csatlakozásra. Így legalább lesz időm szétnézni a két városban. 28-án csütörtökön 13:05-re érkezem Párizsba, ahonnan majd ismét jelentkezem.

Elérkezett hát a várva várt bepakolás ideje. Megannyi lista, variáció, javaslat után kialakult a felszerelésem, mely az elkövetkező 35 nap során segítségemre lesz. Ahogy készítem róla a képet, belegondolok, hogy feszegetve lesz az a komfortzóna rendesen.

Tehát a felszerelés:

túrabot, 36 literes hátizsák, hálózsák, derékalj, napszemüveg, fejkendő, napozókrém, egészségügyi szett, esőköpeny, cipőápoló, kézfertőtlenítő, kulacs, fémbögre, füldugó, biztosítótűk, tisztálkodó szett, törülköző, pénztárca, iratok, igazolványok, útikalauz, spanyol kéziszótár, jegyzetfüzet, toll, hálózati elosztó, fejlámpa (+töltő), zsebkés, mobiltelefon (+töltő), netbook (+töltő), kis merülőforraló, vízhatlan tasak, kavics, túrabakancs, szandál, 2 pár túrazokni, polár pulóver, 2 lecipzározható hosszúnadrág, 3 túrapóló, 4 alsónadrág, 1 úszónadrág, 2 trikó, 1 nadrágszíj. 

Lemérve közel 10 kg, 3 kg-al meghaladva a testsúlyom 10 %-a. Majd menet közben kiderül, hogy csökkenthető-e.

Évekkel ezelőtt gondoltam először arra, hogy a vándornak szüksége lehet egy vándorbotra is. Megkönnyíti a túrázást, támaszt nyújt, távol tart, védekezni lehet vele. De milyen is legyen, hogyan lehetne könnyen szállítani amikor épp nem vándorol az ember, milyen anyagból készüljön? Olyat szerettem volna, ami kicsit engem jellemez, saját kezűleg készül. Hosszabb tervezés után megszületett az elgondolás. A bot egy kolozsi kőrisfáról lett levágva tavaly, lévén édesapám kolozsi születésű. Szárítás, hántolás, csiszolás után egy évet használtam kisebb túrák során. Ezt követően három részre fűrészeltem, a részeket összecsavarozhatóvá alakítottam ki, megkönnyítve a szállítást. Idén véstem a botra a kalotaszegi mintákat, lévén édesanyám Kalotaszentkirályon született. Továbbá rávéstem egy erdélyi, valamint egy kolozsvári címert, szimbolizálva a szülőföldemet, és szülővárosomat. Az egész boton körbefutnak a minták, egy sáv mindkét oldalán. A sávra kerülnek majd bevésésre azok az utak, országok, helyek, melyeket végigjártam. Miután kész lett, lelakkoztam. A vándorbotot az El Camino megkezdéséig szerettem volna elkészíteni, mely sikerült. Kolozson, a római katolikus tiszteletes által meg is lett áldva. A Via Unitariana gyalogló tábor alatt élesben le lett tesztelve. Kisebb hibák a teszt során előjöttek, ezeket azóta kijavítottam. Az első teljesített út, a Via Unitariana bevésve.

"Mélyen akartam merülni az életbe, kiszívni csontja velejét, olyan erőteljesen, spártai módra akartam élni, hogy megfutamításra kényszerítsem mindazt, ami nem élet ..."

Henry David Thoreau szavaival azonosulva kezdtük el 2014. augusztus 11-én a második Via Unitariana Gyalogló Tábort, melyet a Magyar Unitárius Egyház szervezett az erdélyi két Homoród mentén (Székelyudvarhely, Abásfalva, Vargyas, Alsórákos, Oklánd, Székelymuzsna, Székelykeresztúr). Napi távunkat gyalogösvényeken, aszfalt és köves utakon tettük meg. Festői szépségű tájakon, apró falvakon keresztül. A zarándoklatnak is felfogható túra során lehetőség volt gyakorolni a lelassulást, az egyszerű életet, emberi kapcsolatokat kialakítani, meghatározó élményeket szerezni, lehetőséget teremtve az életmódváltásra. Az utóbbi különösen megragadta a figyelmemet.

Kicsit félve indultam neki a tábornak, egyetlen embert ismertem a csoportból. Kevés ismeretem volt az unitárius vallásról is. De a tábor végére elmondhatom, hogy egy remek csoportot, annak nagyszerű tagjait ismerhettem meg, továbbá egy legemberközelibb vallást.

A tábor segített megmutatni, hogy mit is érdemes magával vinnie az embernek egy-két hetes túrára, mely nagyon jól jön a Camino előtt.

Hosszú viaskodás után úgy döntöttem mégis nekikezdek. Sokat gondolkodtam, hogy legyen-e saját blog, vagy elég az egyik legnépszerűbb közösségi oldal tagjaként egy-egy bejegyzést írni. Sok blogot olvasok, melyek elnyerték tetszésemet. Naponta követem őket, gyakran türelmetlenül várva az újabb bejegyzéseket. Legalább most saját bőrömön megtapasztalom, hogy milyen a másik oldalon lenni. Remélem nem okozok csalódást.

Az óperenciás tengeren is túl

A címválasztás nem épp ez volt, de az első ötletemmel elkéstem, a választott cím már foglalt volt. Hogy miért is épp ezt? Mert egy mese kezdet a legmegfelelőbb arra, amiről szólni fog e blog. Merjük a saját mesevilágunkat, álmunkat megvalósítani.