2015. június 27. (szombat) 10:22 (UTC+1) - Domoszló

Mint legutóbb említettem, egy jó darabig külföldi útjaim nem lesznek. Idén "csak" a Kárpát-medencében fogok túrázni. Belekóstoltam a nagyvilágba, a csemegézést viszont itthon folytatom. 2013. május 25-én kezdtem el az Országos Kéktúrát (a továbbiakban: Kéktúra), a Mátraháza - Sirok közötti szakaszával. Maga a Kéktúra Írottkő és Hollóháza között, mintegy 1128 kilométer hosszú turistaút. A Kéktúra egyúttal jelvényszerző túramozgalom is, melynek teljesítését a  Magyar Természetjáró Szövetség jelvénnyel ismeri el. Teljesítése sem időponthoz, sem időtartamhoz nincsen kötve, és nincsen nevezési díja sem. (forrás: Wikipédia) 1979 őszén, Rockenbauer Pál rendezésével elkészült a "Másfélmillió lépés Magyarországon" című 14 részes film, amely bemutatta az egész magyar társadalomnak a Kéktúrát. Bővebbet itt http://kektura.hu/ olvashattok a Kéktúráról. Egyszóval ezzel a túrával készültem többek között a Caminora is. Erdőn, mezőn, hegyen, völgyön, kis falvakon, ritkán városokon keresztül halad keresztül. Kiváló terep, ahol a hátizsákoddal 20-30 kilométereket gyalogolhatsz. Az utolsó szakaszomat (Mátraháza - Mátraverebély) tavaly fejeztem be, július 04-én, miután otthagytam a munkahelyemet.

A sötét kék színnel jelzett rész volt eddig bejárva. Következett tehát a 19. szakasz, Mátraverebély - Becske között. Az irány K-Ny. Az igazolófüzettel ellentétes, de a túrakalauzzal megegyező irányú. Kedves Olvasóm, remélem e túrákat is olyan érdeklődéssel fogod követni alkalomról alkalomra, mint ahogy az eddigi útjaimat is követted. Kicsit sok lett a kép, mivel nem napi-, hanem szakasz bejegyzések következnek.

Reggel busszal indultam Domoszlóról, szerencsére nem kellett Gyöngyösön átszállnom, mert ugyanazzal a busszal mentem Mátraverebélyig. Itt az ellenkező irányban kellett egy jó másfél kilométeres kitérőt tennem, mivel a szakaszok kezdő-, és végpontjain pecsételni kell. A faluban tanúja lehettem annak, hogy miként is zajlik a közmunka program. Bő fél órás, oda, vissza utam alatt a közmunkások ugyanott pihentek az árok szélén. 

A falu határában lévő templomkertben, és a mellette található temető szélén tartottam egy kis pihenőt, ahol a kulacsomat is megtöltöttem friss vízzel. Szemügyre vehettem az 1340-1400 között épített, három hajós gótikus stílusú templomot. Utam felfele vezetett, a Nagy-Aszló kopár, füves hegyoldalán, majd a bozótos, és a cserjés következett. Itt már csatlakozott több turista út is, többek között a Mária Zarándokút is.

Az igazolófüzetem (2009-es állapot), valamint a túrakalauzom (2012) sem jelzi a kéktúra átmenetelét Szentkúton. Szentkút már a középkorban híres búcsújáróhely volt, és ma is az egyik legismertebb magyarországi Mária -kegyhely. Bementem egy kis pihenőre az 1758-1763 között épült, barokk stílusú templomba. A templomot VI. Pál pápa 1970-ben basilica minor rangra emelte.

Csodatévő forrásához legenda fűződik, mely I. (Szent) László királyról szólnak. Mára sajnos a forrás elapadt.

Működik viszont a Mária-forrás, melyből a kulacsomat ismét megtöltöttem. Kicsit még szétnéztem a templom mellett kialakított téren. Az oltár és a kút között padok sokasága.

Folytatva a Kéktúrát, Sámsonháza felé vettem az irányt. Újabb erdős részek következtek, melyeket megszakított egy-egy erdőirtás, tisztás. Épp az egyikhez értem, amikor egy vaddisznót fedeztem fel, tőlem kb. 100 méterre. Nem volt egyedül, a kismalacok is vele voltak. Pár másodpercig egymás szándékát vizsgáltuk, majd hátat fordított, és az erdő felé vette az irányt. Ezt leszámítva, azért bátrabban lépdeltem az erdőben, mint ezelőtt másfél hónapja. Nem kellett sem pumától, sem mérges kígyóktól tartanom.

Sámsonháza mellett lévő Fejérkő várát nem néztem meg, mivel az idő kezdett rosszabbra fordulni. Mindenképpen el akartam érni az eső előtt a tervezett napi távom végét. Indultam hát tovább Nagybárkányra, de előbb még visszanéztem a Mátrára.

Végig kaszálókon keresztül vezetett az utam a domboldalakon. Megpillantva Nagybárkányt, megálltam egyet falatozni, a magammal hozott elemózsiából. A felhők pedig csak gyülekeztek, a pulóvert is fel kellett vennem, annyira lehűlt a levegő.

Beérve a faluba, megkerestem a pecsételőhelyet, majd folytattam tovább az utat az 1883-ban épült római katolikus templom mellett. Itt már fel kellett vennem az esőköpenyemet, mert el kezdett cseperegni az eső.

Közben üzenetet kaptam, hogy immár háromszoros nagybácsi lettem. Megszületett a nővérem harmadik kislánya, Enéh. Isten éltesse a kis szenyorítát!

Az eddigi Kéktúráimra jellemző volt, hogy gyakran nem találok túrajelzéseket, így egyszer-kétszer rossz irányban megyek. Főleg egy útkereszteződésnél. Bár láthatólag frissen festett volt az út, de párszor azért gondolkodni kellett, merre tovább.

Végig erdőben haladtam, át a Köves-bércen, a Garábi.nyergen keresztül, majd felkapaszkodva a gerinc legmagasabb bércére, a Purgára (575 m). Ezután következett a Tepke csúcs (567 m), ahol egy kilátó is magasodott. Nem másztam fel rá, mivel elég borús volt az idő, nemigen lehetett messzire látni.

Immár esőben ereszkedtem le a Nagy-mezőn át a következő pecsételőhelyem felé. A bélyegző a Bableves csárdában volt, ahol a vacsorámat is terveztem elfogyasztani. Mi mást is ehettem volna, mint bablevest. Méghozzá, bablevest marhahússal, csülökkel, és parasztkolbásszal. Hozzá túrós palacsinta vanília öntettel, és egy korsó sör.

Mire végeztem a vacsorával, már kezdett sötétedni, így szaporábbra vettem a lépteimet. Az eső továbbra is esett, így úgy döntöttem, hogy Alsótoldig nem megyek. A falu előtt pár száz méterrel, egy kaszálón felhúztam a sátramat. Zuhogott az eső, ahogy állítottam fel a sátrat. Fél órával utána szerintem már aludtam is. 

Reggel hatkor már ébren voltam. Eső már nem esett, de a sátrat, valamint az esőköpenyemet csurom vizesen csomagoltam össze. Úgy voltam vele, hogy menet közben majd megszárítom valahol. Alsótold, valamint Felsőtold is változott a Kéktúra útvonalán. Ugyanis Alsótold elejét érintettem, Felsőtoldot viszont elkerülve haladtam Hollókő felé. A mezei út vizes fűszáljai tovább áztatták az amúgy is nedves nadrágszáraimat. A bakancsom sem úszta meg, sáros volt az út sok helyen.

Kiérve az erdőből, egy hosszú emelkedő kezdődött, rajta kaszálóval. Két traktor épp igyekezett felfelé, folytatni a kaszálást. A tetőre felérve, a távolban feltűnt Hollókő vára.

A vár ekkor még nem volt nyitva, így nem tudtam belülről megnézni. Amúgy is épp felújítás alatt volt. Így hát a falu felé vettem az irányt. Betértem egy kávéra, és egy pohár sörre az egyik helyi kocsmába. Itt volt a pecsét is.

A Kéktúra Hollókő ófalusi részén vezet keresztül, így alkalmam volt látni az egészet. Legutoljára gyerekként jártam itt. Teljesen megváltozott azóta. A házak szépen fel vannak újítva, tisztán tartva. Maga az ófalu a Világ Kulturális Örökségének a része. Megtalálható benne sok, hajdani kézműves foglalkozás bemutatója.

Elhagyva Hollókőt, az utam lefele folytatódott, ahol még utoljára szemügyre vehettem a várat. Következett a jól megszokott erdős rész, hegyre fel, majd völgybe le. Felváltva tölgyes, bükkös, gyertyános. Én meg mélyeket szippantottam a levegőből, megtöltve tüdőmet e tiszta, erdei levegővel.

Dél is elmúlt, így ideje volt falatoznom egyet. Megálltam egy árnyas helyen, megterítettem magamnak, majd nekiláttam az ebédemnek. Igazi vándorkoszt, és kellékei. A paradicsom Magyarországról, az uborka a szüleim kertjéből, a só Magyarországról, a sajt Németországból, a terítő az IKEA-ból, a bicska pedig Korondról.

Újult erővel folytatva, beértem Nógrádsipekbe, ahol újabb pecsételés következett. Épp elértem, mivel délután kettőkor bezárt a bolt, ahol a pecsét van. Egy kicsit megpihentem a kis parkban, a világháborús emlékművek, és Nepomuki Szent János szobor mellett. Majd megnéztem a barokk stílusú, római katolikus templomot.

A faluban sok régi épület volt. Valamelyik felújításra vár, mások viszont már fel vannak újítva. 

Következett az e napra tervezett utolsó szakasz. Útközben több túrázóval is találkoztam, mint a Kéktúrát járták. Sikerült megkóstolnom több helyen a szamócát is, valamint egy újabb szarvasbogarat is lencsevégre kapnom.

Kiérve az erdőből, már látszódott Cserhátsurány. Végig egy búzamező mellett haladtam a falu felé. Beérve, megkerestem a bélyegzőhelyet, ami ismételten egy kocsmában volt. Itt feltöltöttem a telefonomat is. Rákérdeztem, hogy felhúzhatnám-e a sátrat a kertben, és megengedték. Ennek örömére rendeltem még egy korsóval.

Amúgy egy-egy kocsma kiváló terep, hogy találkozz a helyiekkel, valamint arra, hogy megtudd a falu ügyes-bajos dolgait. Imádom, amikor a törzsvendégek kifejtik a véleményüket az élet egyes dolgairól.

Másnap reggel amikor a sátorból kiléptem, megörültem, hisz épp egy öt levelű lóherét találtam. Egyébként a sátor megszáradt, mivel ezúttal eső nélkül éjszakáztam. Szóval abban a tudatban hagytam el a falut, hogy szerencsém lesz. Biztos az öt levél az oka, de rögtön a falu határában egy jó fél órát bolyongtam, keresve a jelet. Egy helyi vadász igazított útba. A jel a magaslesen volt, de nem eléggé jól látható helyen. 

Megfigyeltem a vadászlest, és a közelében elszórt kukoricát. Bízom benne, hogy a vadászok csak megfigyelik onnan a vadat, különben nekem elég barbár módszernek tűnik, ha onnan lőnek.

Terény községbe beérve, a falu határában megreggeliztem. A szokásos kulacs újratöltés is lejátszódott. Itt is épp pihentek a közmunkások. 

A faluból szántóföldek mellett vezetett az utam Szandaváralja irányában. A mezőkön érdekesebb a jel keresés. Sokszor több száz métert haladsz, amikor találsz egy jelet. A távolban feltűnt a Szanda várhegy.

Beértem a kis faluba, ahol pecsételtem, majd egy néni megtöltötte a kulacsomat, mivel nem volt a faluban közkút. Az utat folytattam fel a várhegy csúcsára. Útközben méhészet, gyümölcsös.

Útközben megálltam a Mária-forrásnál, ahol a helyi Józsi bácsi, az unokájával töltögette meg a palackjait a friss, hideg forrásvízzel. Elmesélte, hogy sofőrként dolgozott, és a '70-es években Domoszlóról szállította Szandára a birkanyírókat. Miket tud meg az ember! Megtudtam továbbá, hogy a Mária-forrás búcsújáró hely.

Immár felfrissülve könnyedén haladtam fel a várhegyre. Szanda a Cserhát egyik jellegzetes vulkáni hegye. Erre építették a tatárjárás után a királyi várat. A törökök többször elfoglalták, de 1596-ban végleg elhagyták. Az egykori vártorony romja még látható. A szirtről a környék re pompás kilátás nyílik a keleti Purga-Tepke gerincre, a Mátrára, nyugat felé pedig Becskére, Pilisre, Visegrádi-hegységre, valamint a Börzsönyre.

Leereszkedve a hegyről, bő fél óra múlva már Becskén is voltam. Megkerestem a pecsételőhelyet, ami egy fagyizónál volt. Mintegy ötven percet kellett a buszra várnom csak. Addig jöhetett a csoki-mák fagyi.

Az 1128,2 km-ből eddig teljesítettem 411,6 km-t. Ez a Kéktúra 36,54 %-a. Legközelebb Becskéről folytatom.