2015. szeptember 02. (szerda) 19:34 (UTC+1) - Domoszló

Legutóbb ott hagytam abba, hogy Mogyorósbányáig jutottam, mivel az esős, hűvös időjárás nem igazán tette élvezetessé a túrázást. Mostanra viszont elég jó időt jósoltak, sőt túl jót is. Ideje volt hát folytatni a Kéket. Irány tehát Mogyorósbánya, azaz a Kakukk söröző. Ezúttal a tulajdonos is jelen volt. Panaszkodott a gyenge forgalomra. Elmondta, hogy a végleges bezáráson is gondolkozik. Kár, mivel a kávé mellé egy potya hideg szódavíz is járt.

Következett még egy kis vásárlás a helyi kisboltban. Kénytelen voltam, mert szombat lévén az utolsó bevásárlási alkalmam volt. Ugyanis mint tudjuk, vasárnap a boltok zárva tartása ezt már nem teszi lehetővé.

Mogyorósbányát elhagyva, nyoma sem volt a két héttel ezelőtti csúszás, mászásnak. Mintha sosem esett volna. A Gyertyánosnak nevezett erdőn keresztül haladtam, időnként az erdők közötti réteken keresztül. A távolban feltűnt a Gerecse tornya, mögöttem pedig a hátrahagyott Gete-hegy.

Az Öreg-kő csúcsának közelében tartottam egy kis pihenőt. Időnként találkozom ilyen kiépített pihenőhelyekkel, bár nem mindig kiszámítható távolságokra. Jobb kedve támad a turistának, ha egy padra leülve tud pihenőt tartani.

Mielőtt Péliföldszentkeresztre beértem volna, egy forrás és egy imahely esett útba. Minden egyes útba eső forrásnál újra töltöm a kulacsaimat. A forrásnál tábla is ki volt téve: "Aki csak jön, iszik vizemből, nem köszöni meg, felüdül. Ingyen csobogok, másokért fáradok, olyan egyszerű így az élet, olyan szép csak adni, tenni másokért!" 

Az imahely 1937-ben lett építtetve a dorogi bányászok által. A Lourdesi Szűzanya szobrát a kecskeméti hívek adományozták. Már csak pár lépés volt hátra Péliföldszentkeresztig. A szalézi rend által üzemeltetett kolostorépülettel szemben, egy újabb kávészünet következett, egy újabb pecsételéssel. Mindez egy koromfekete vendég társaságában.

Épp egy népes csapat táborozott a kolostor területén, ugyanis meg lehet szállni náluk. Jómagam ezúttal is sátorban terveztem az éjszakákat eltölteni. Tovább álltam tehát. Bő nyolc kilométeres szakasz következett Pusztamarótig. A korábban még oly távolinak tűnő Gerecse csúcs már kezdett közelíteni.

Sajnos most sem maradhatott ki a szokásos szemét kupac is. Ezúttal is sikerült valakinek épp "véletlenül" otthagynia egy nagyobb csomagot. Bár összességében az egész erdőre mindez nem volt jellemző. Bízom benne, ez a jövőben is így marad.

De szerencsére mást is talál az ember, ha nyitott szemmel jár az erdőben. Tavaly sokat találtam a Caminon. Pont egy évvel ezelőtt indultam neki az Útnak, augusztus 29-én. Így e jeles napot szerencsére ismét túrázással töltöttem. Ugyanabban a bakancsban, ugyanazzal a táskával, csak a bot volt más.

Volt egy szakasz, ahol az ösvény két oldalán lévő bozót nem volt eléggé megritkítva, így a szúrós ágak miatt nehezen lehetett haladni. Ha ezt tudtam volna, machete-vel indulok el. De a tetőn lévő szedres bokrok zamatos termései kárpótoltak a szerzett sérülésekért.

Pusztamarótra beérve, az ott lévő ifjúsági táborban (volt úttörő tábor) ismét megtöltöttem a kulacsaimat. Itt található egy emlékhely, mely a mohácsi vész, valamint Buda eleste utáni magyar ellenállás felszámolására emlékeztet. Az emlékhelyen lévő idézetek: "Él magyar, áll Buda még! a múlt csak példa. legyen most s égve honért bizton nézzen előre szemünk!" "És te virulj, gyásztér a béke malasztos ölében. Nemzeti nagylétünk hajdani sírja Mohács!"

Tartottam egy uzsonna szünetet is, majd neki vágtam a Gerecse-üdülőig tervezett rövid utamnak. Úgy terveztem, hogy eddig megyek, és itt letáborozom. De amint odaértem, kiderült, hogy elzárt részen áll, forrás sem volt a közelben, és sátorozásra sem volt alkalmas a környék. Tovább álltam tehát.

Ezt követően végig erdőben vezetett az utam, a Gerecse-hegy oldalán. Mintegy 4,5 kilométert kellett megtennem, mielőtt leszáll az éj. Úgy voltam vele, lesz ami lesz. Forrásban nem igazán bíztam. Amint megláttam az erdészházat, már másban sem. A hajdan szebb napokat látott házzal szembeni tisztáson felhúztam a sátrat, pecsételtem egyet, majd álomra hajtottam a fejem.

Az éjszakám nyugodt volt, leszámítva egy közeli vaddisznó csorda hangjait, valamint egy hajnali lövést. Szerencsére a két hang között több óra is eltelt, így nem volt összefüggés. Reggelre alig maradt vizem, és mivel a következő állomás több mint 11 kilométerre volt, úgy döntöttem teszek egy kis kitérőt. Vértestolna a Kék jelzés mellett volt, egy kis kitérő a friss vízért megérte. De addig is volt még távolság, a falu félúton volt.

Bő egy óra múlva kiértem az erdőből, le a falu felé vezető réten, domboldalon, visszatekintve a Gerecse csúcsára. A jelzések a fákról átkerültek időnként egyéb helyekre, mint például a kövekre. Itt találkoztam először a magyarországi Camino jelzésével.

A faluba beérve, nem igazán terveztem messzebb menni az első vízcsapig. Útba esett egy temető, gondoltam az ottani vezetékes vízcsap tökéletes lesz. De sajnos ezúttal csak kerekes kút volt, ezt pedig nyilvánvaló okok miatt kihagytam. Beljebb mentem tehát, egészen a falu központjáig. Ott pótoltam a vízhiányom, és tartottam egy rövid pihenőt. Lovas zarándokok is jöttek ez idő alatt.

A szükséges kitérő után visszatértem a Kékre, folytatva utam Koldusszállás felé. Az erdőkben időnként irtás nyomai látszódtak, máshol friss telepítések. Folyt az erdőgazdálkodás. 

A tegnapi szerencsés napom után a mai még szerencsésebben folytatódott. Találtam ugyanis egy lópatkót. Ilyenkor ezer gondolat jut eszébe az embernek, hogy mit is fog ez jelenteni. Érdekes, hogy az ember milyen jelentéstartalmat társít egyes dolgokhoz.

Elérve Koldusszállásra, ott is megtöltöttem a kulacsokat. A Koldusszálláson, ahol egy éjszaka nem éppen koldus áron van. Innen tovább terveztem Somlyóvárig, de a vízhiány miatt ezen gondolkoztam.

Úgy voltam vele, hogy ha továbbra is olyan gyér lesz a felhozatal a források terén, akkor folytatom az utat egészen Szárligetig. Az Somlyóvártól további 10 km. Annak sem láttam értelmét, hogy félúton megálljak, és megigyam a vizem nagy részét, másnap meg kevés vízzel induljak el. 

Somlyóvárig egyetlen forrást sem találtam, így a továbbállás mellett döntöttem. Volt három órám, hogy beérjek Szárligetre, még a sötétedés előtt. gyorsítottam tehát a tempómon, és rövidítettem a pihenőkön. A kevés vízkészletemet pedig a vadaknak kitett almákkal pótoltam.

Utam átvezetett az M1-es autópálya alatt. Előtte kénytelen voltam bekérezkedni egy gazdasághoz, vizet kérni. Útbaigazítást is kaptam, mely szerint egy forrás is lesz az út mellett. Hát a Körösi Csoma Sándor forrás megvolt, tavaly fel is lett szépen újítva, de víz egy csepp se volt.

Maradt tehát Szárliget, ahol a vasútállomás vízcsapjánál enyhítettem szomjamat. A községháza mellett pedig alkalmas sátorozóhelyet is találtam. Mire felhúztam, már be is esteledett.

Elérkeztem tehát a 11. számú túra végéhez, véget ért ezzel a Gerecse, és a Gete-hegy. Megközelítőleg 65 kilométerrel kerültem közelebb a célhoz. Holnap innen terveztem a folytatást Csókakő felé, immár a Vértesben, a 10. szakaszon.