2019. április 27. (szombat) 20:53 (UTC+2) - Kolozs
Lassan másfél hónapja, hogy hazatértem Barcelonából. Azóta nem igazán voltam hosszabb kiránduláson, utazáson. Jó hírként számolhatok be, hogy végül minden rendeződött. A bankom megtérítette a veszteségem, jómagam pedig egy kis időráfordítás eredményeképp megkaptam az új okmányaimat. Közben Ricsivel úgy döntöttünk, hogy kékezünk egyet. Az időpontot a húsvéti négynapos szünetre tettük, helyszínként pedig a tavalyi zárópontot, Körösnagyharsányt választottuk.
Mindketten vonattal indultunk el Debrecenbe, csak különböző irányból. Én Budapestről, a Nyugati-pályaudvarról, Ricsi pedig Szerencsről. Ezúttal egy új dolgot kipróbálva, hogy ki lesz a gold medalion, ki fog beérni először. Folyamatosan küldtük egymásnak a helyzetjelentést, hogy ki hol tart. Ezúttal Ricsi volt a nyertes. Miután én is megérkeztem a pályaudvarra, s szomorúan vettük tudomásul, hogy egy bolt sincs már nyitva, így elindultunk a buszállomás felé. Innen indultunk tovább a napi végcélunk, Berettyóújfalu irányába.
Késő este volt már, mikor leszálltunk a buszról. Gyorsan magunk mögött hagytuk Berettyóújfalut, s arra a helyre mentünk, ahol az őszi túránk során sátoroztunk. Ezúttal csak Ricsi állította fel a sátrat, én kerestem két fát, s oda kötöttem fel magam. Természetesen alvás céljából, függőágy segítségével. Gyorsan ettünk egy forró levest, ittunk egy-egy korty lélekmelegítőt, majd nyugovóra tértünk.
Otthon, elindulás előtt vaciláltam rajta, hogy melyik hálózsákom hozzam, s úgy döntöttem, hogy a melegebbet hozom. Hát nem bántam meg. Hűvös volt az éjszaka, jól fogott a vastagabb hálózsák. Szerencsére az éjszakám is jó volt, álmokban sem volt hiány. Hat óra is elmúlt, mikor megébredtünk. Ricsi megadta a kezdő lövést a hatlövetűvel, amit egyik tanítványától, Szabitól kapott. Úgy döntöttünk, hogy ezentúl minden túránkra magunkkal hozzuk, kabalaként.
Remek napra ébredtünk, csont száraz volt minden, a fű sem volt harmatos. Forraltunk kis vizet a kávénknak, s a zabkásánknak, majd elkezdtük az összepakolást. Ezúttal nekem könnyebb dolgom volt, mivel a függőágyat hamarabb összeszedtem.
Elindulás után visszaballagtunk a berettyóújfalui buszállomásra, majd onnan busszal jutottunk el Zsadányra. Várnunk kellett bő másfél órát, mire egy újabb járattal eljutottunk a kiindulási pontunkhoz, Körösnagyharsányra. Érdekességként jegyezném meg, hogy két nap múlva újra Zsadányra kellett érkezzünk, csak akkor már a túraútvonalon. Ennyire lassan, kanyargósan halad az Alföldi Kék.
Bő tíz kilométert írt az útbaigazító tábla Biharugráig. Ekkor már túl voltunk az ebédünkön, s megindultunk tehát a napsütötte földúton. Egy csatorna melletti töltésen vezetett utunk. Gyönyörű időnk volt, bár az erős szél kimaradhatott volna, de legalább kicsit hűtött. Viszonylag gyorsan haladtunk.
Utunk során rengeteg vadat láttunk, azok közül is nyulat a legtöbbet. Szilaspuszta határában pár perc pihenőt tartottunk, amikor észrevettem, hogy valami rám akaszkodott. Megvolt hát az idei év első vérszívója. Szerencsére még csak helyezkedett, időben elkaptam a grabancát.
A kis pihenőnk után folytatva utunkat, a Bihari Madárvárta felé vettük az irányt. Egyébként a Körös-Maros Nemzeti Park területén jártunk, a Biharugrai-halastavaknál. Három éve már járt itt Ricsi, amikor Tónival kékeztek erre. Ajánlotta, hogy kukkantsunk be a Madárvárta területére.
Gazdag élővilágról győződhettünk meg, miközben róttuk a kilométereket. Vízen, szárazon, levegőben egyaránt zajlott az élet. Utunkat egy mocsári teknős keresztezte, akit sehogy sem tudtunk rávenni, hogy lefényképezzük. Félénk volt a lelkem. Hagytuk is, hadd folytassa az útját.
Elértünk a Bihari Madárvárta szépen kialakított fogadóközpontjába, s szerencsére az egyik ott dolgozó készségesen elmondta nekünk, hogy mit is kell tudnunk a helyről. Több személy, csoport elhelyezésére alkalmas, modern kor igényeit kielégítő látogatóközpont volt. Mellette tanösvény, melyről szemügyre lehetett venni a Körös-Maros vidék gazdag élővilágát. Így tettünk mi is Ricsivel.
Sajnos a közelmúltban itt is tetemes nagyságú nádas lett a tűz martalékává, így azokat a területeket ezúttal nem látogattuk. Rengeteg szárnyas, kétéltű, kisebb emlős élővilága van veszélyeztetve minden egyes tűz esetén. A nádasokon kívül bemutatásra került az Alföld híres szikes pusztája is. Kicsit még megpihentünk, majd indultunk tovább Biharugra felé.
Késő délutánra járt, mire megérkeztünk Biharugrára. Készülékeink merülőben voltak, így be is tértünk pecsétünk színhelyére, a helyi kocsmába. Miután odatettük tölteni a mobilokat, természetesen magunk is töltődni kezdtünk. Ezúttal is megismerhettük a kis falusi közösség jellegzetes, helyi figuráit, történeteit. Az amúgy is egész napi jókedvünk ettől csak fokozódott. Még csak a túra elején tartottunk, de én úgy éreztem, hogy ez nem egy átlagos túra lesz. Miután mind a telefonjaink, mind magunk feltöltődtünk, elindultunk szállásunk felé. Természetesen kaptunk a helyiektől tanácsot arra vonatkozóan, hogy hol éjszakázzunk, de ezen Ricsivel csak mosolyogtunk. Mi már tudtuk, hogy hol nem leszünk.
Letérve a műútról, magunk mögött hagytuk a falu házait, majd egy hosszú, magas kőfal mellett tábort vertünk. Előkerültek az elemózsiás táskák, s mi nekiálltunk falatozni ...