2019. augusztus 25. (vasárnap) 21:35 (UTC+1) - Budapest

Eredetileg nem csak kiruccanásnak terveztem Kassát, hanem egy hat napos zarándoklat végpontjaként. A Szent Erzsébet Út ér itt ugyanis véget, vagy kezdődik. Attól függ, hogy melyik irányból kezdi az ember. Szóval ezt az utat szerettem volna idén augusztusban végigjárni. Egyeztettem Gabival, Tónival és Ricsivel, majd nekikezdtük a tervezést. Sátrakkal tervezték, jómagam pedig természetesen függőággyal. Zarándokútlevelet is kiváltottunk, mivel pecsételni is lehet az út során. Már csak napok voltak hátra az út megkezdéséig, amikor döntenem kellett. Nem tudtam Tóniékkal tartani, egy sokkal de sokkal fontosabb dolog miatt. E fontos dolog részletes ismertetéséhez viszont e bejegyzés végéig várnod kell kedves olvasóm.

Mint legutóbbi bejegyzésemben kiderült, számomra két fontos személy találkozott, s folytatja együtt. Ők pedig nem mások mint Évi és Ricsi. Évi is velem tartott tehát Kassára, egy hétvégi napra, hogy találkozzunk az addigra odaérkező zarándokokkal. Kicsit kalandosan indultunk el Budapestről, izgulva, hogy az araszoló autópályán a vonatpótló buszunk eléri-e a csatlakozást. Sikerült, s immár vonattal robogtunk Kassa felé. Este tízre meg is érkeztünk.

Megérkezvén nem tudtam használni azt a műholdas térképes alkalmazást, amit a túráim során szoktam, ugyanis nem töltöttem le hozzá a szlovák térképeket. Wi-fi jelet nem találtunk, így maradt a Ricsi által megküldött utca kikeresése a hagyományos térképen. Évi mutatóujja lett tehát az irány, s mi megindultunk. Bő egy órás séta után meg is érkeztünk a szálláshelyünkre, ahol Ricsi kijött elénk. Egy kollégiumban vettek ki szobákat, azonban érkezésünkkor Tóniék már mélyen aludtak. 

A reggeli ébredés után tartottunk egy közös reggelit, ahol röviden képet kaphattunk Tóniék elmúlt napjaiból. Lassan összeszedelőzködtünk, majd megindultunk a belváros felé. A portán egyik kedvenc énekesemtől, Axl Rose-tól volt kitéve egy igazán sokat mondó idézet. "Tedd, amit úgy érzel, tenned kell. Arra menj, amerre a szíved terel, hisz időd oly kevés. Légy hát a magad ura, míg élsz." Magam is így éreztem.

Szépen felújított belvárosi, azaz óvárosi városrészen haladtunk végig. Egyik helyen éppen egy észak-amerikai polgárháborús egyenruhába öltözött hagyományőrzőkbe botlottunk. Ahogy megtudtam, Gállfy-Gálik András '48-as honvédtisztről emlékeztek meg, aki az amerikai polgárháborúban az északiak oldalán harcolt.

Miután mind az északiak, mind a déliek leadták a lövéseiket, mi is megindultunk a Szent Erzsébet dóm irányába. Az első számú célpontunk volt, hisz látni akartuk II. Rákóczi Ferenc erdélyi fejedelem sírboltját is.

A Szent Erzsébet-székesegyház Európában a legkeletebbre fekvő gótikus székesegyház. Jelenleg Szlovákia legnagyobb temploma. Építése 1380 körül kezdődött. Egyedülálló az egyedi gótikus királylépcsője, valamint lenyűgöző Szent Erzsébet oltára. 

A székesegyház belső és külső falait a kassai illetőségű XV. századi István mester freskói és szobrai díszítik. Évi és Ricsi Indigóval kint maradtak, mi meg beültünk a padok közé. Megnéztük az épp akkor zajló misét, mivel azt követően lehetett csak lemenni a kriptába.

Az istentisztelet végén jeleztünk Ricsiéknek, akik csatlakoztak hozzánk, s megindultunk a lépcsőn lefele, II. Rákóczi Ferenc fejedelem földi maradványaihoz. A fejedelem földi maradványait 1906-ban szállították haza Rodostóból, és helyezték örök nyugalomra a dóm altemplomában. Régi vágyam volt már felkeresni az utolsó erdélyi fejedelem sírját.

Végezvén a székesegyházban, kicsit megpihentünk a mellette lévő parknál. A park és a dóm között található az Orbán torony, ahol található a borászok és a szőlőtermelők védőszentjének szentelt Orbán-harang.

Közben javában ebédidő volt, s mi elég éhesek is voltunk. A park mellett találtunk is egy kinti teraszos éttermet, ahol kisvártatva helyet is foglaltunk. Természetesen nem is ehettünk mást, mint a méltán híres haluskyt, azaz juhtúrós sztrapacskát. 

Miután elköltöttük finom ebédünket, tovább indultunk a belvárosban, felkeresve Márai Sándor házát. Útközben szemügyre vehettük a szépen felújított, s karbantartott kassai belváros képét.

Könnyen megtaláltuk a Márai emlékházat, melyet Évivel oly régóta meg szerettük volna nézni. Mindketten szeretjük Márai Sándor műveit olvasgatni. Rögtön kellemes meglepetés volt a fogadtatásunk, ugyanis az ott dolgozó fiatal hölgy egy kifogástalan, gazdag ismertetőt osztott meg velük mind Kassa, mind Márai életútjáról.

Mint ismeretes, Márai Sándor Kassa városának szülöttje, s viszonyát a szülővárosával egész életét meghatározta. Családjának egykori házát sikerült az elmúlt években visszaszerezni, felújítani, s benne az író családi bútoraival, személyes berendezési tárgyaival, a mai kor igényeinek megfelelően berendezni.

Megható volt végignézni az egész életét bemutató kiállítás mozzanatain, amiből kiderült a hányatott sorsú, mellőzött, emigráns író hazájától távoli mindennapjai. 

Ezt követően meg szerettük volna tekinteni a Domonkosok templomát, azonban azt zárva találtuk. Tartottunk egy kávészünetnyi időt, majd lassan elindultunk a vasútállomás irányába. Eltelt ugyanis a szombati nap a városnézéssel.

Ennyi volt tehát egy egynapos városlátogatás Kassán. Tervben van az elmaradt Szent Erzsébet Út pótlása, melyet valószínűleg ebből a városból fogok indítani. Tóniék ugyanis azt javasolták, hogy visszafele más lenne. Megfogadtam tanácsukat. De hogy mikor is pótolom?! Hát erre a választ jelenleg nem tudom megadni. Meg tudom viszont mondani a bejegyzés elején írt fontos okot, mely miatt az utat elhalasztottam. Közületek többen ismertek, ismeritek eddigi életutam, így vagy úgy. Tudjátok, hogy mindig megpróbáltam a magam útját járni. Ezek az utak ha nem is mindig, de többnyire egy kicsit tervezve voltak. Ezekkel az utakkal mindig az életem során eltervezett álmaimat valósítottam meg. Volt amikor kilépve a komfortzónából, feladva mindent, ami előtte fontos volt. Máskor fél lábbal a komfortzónában maradva, folytattam. Egy ideje viszont úgy érzem, hogy nem tudom száz százalékkal úgy megélni ezeket, mint előtte. Régóta jelentkezett már, csak először nem vettem róla tudomást. Leszámítva a közös túrázásokat, nem igazán tudtam megosztani azt a rengeteg élményt senkivel, ott a helyszínen, csak később, nektek leírva, vagy másoknak elmesélve. Rájöttem, hogy nekem is szükségem van egy társra, akivel mindezt megoszthatom. Nos, úgy néz ki ez az álmom is valóra vált. A jövőben ugyanis a külföldi útjaim során nem leszek többet egyedül, bármerre is vezessen utam. Lehet, hogy nem mindig hátizsákkal fogom ezeket az utakat megtenni, de hogy nem egyedül, az biztos. Mertem nagyot álmodni, és tovább álmodni. Mert álmaim eddig is voltak, de ezentúl Nekünk is lesznek ...

2019. augusztus 01. (csütörtök) 19:50 (UTC+1) - Budapest, Gazdagrét

Szokásomhoz híven, legfeljebb egy héttel később szoktam nekikezdeni a bejegyzéshez, miután voltam valahol. Ezúttal sikerült ezt túllépnem. Szóval a következő történet 2019. július 19 - 22 között történt. Mint legutóbbi bejegyzésben említettem, következett a régóta tervezett Balaton körbetekerése. Évivel ugye bevezetésként abszolváltuk a Velencei-tavat, így kicsit bátrabban kezdtem neki a Balatonnak. Ricsivel is rég terveztünk már hasonlót, hogy ne csak a túracipőnket koptassuk a kilométerekkel. Nemrég pedig megismertem Rolit is, Évi jó barátját, így kialakult a négyes, azaz a Tekergők.

Roli és Ricsi vidékről jöttek fel, majd munkaidő után csatlakozott hozzájuk Évi, s így tekertek együtt Kelenföldig, ahol vártam őket. Péntek kora este volt már, így miután megvettük a jegyeket, meg némi hűsítőt, koccintottunk az indulásra. Úgy terveztük,hogy Siófokra érünk le, s onnan kitekerünk alkalmas helyet találni, ahol az éjszakát eltöltsük. 

Épp, hogy elfértünk a kerékpár szállító vagonban. Rajtunk kívül ugyanis voltak még páran, akik a kétkerekűt vitték magukkal. Siófokra már sötétedésre értünk le. Visszaért a rekum arra a helyre, ahol két évvel ezelőtt vásároltam. Ezúttal azonban magabiztosabban indultam el Siófok utcáin. Azaz mégsem, már ami az irányt illeti. Úgy döntöttünk, hogy a déli partot Keszthely felé kezdjük el, ám én észak felé indultam. Miután erre rájöttünk, immár a jó irányban folytattuk. Folytattuk volna, azonban a tömeg miatt nem tudtunk tekerni. Ezren voltak a sétálóutcán, amerre vezetett volna az utunk. Ittunk egy újabb hűsítőt, majd kitekertünk a számunkra túl hangos, és nyüzsgő civilizációból.

Jó háromnegyed órás bolyongás, s tekerés után úgy döntöttünk, hogy egy viszonylag csendes útszéli játszótér mellett éjszakázunk. Mivel függőágynak alkalmas fákat nem láttunk, maradt a földön alvás, vadkemping módra. Megvacsoráztunk, kicsit iszogattunk, majd egyszerre elnyomott minket az álom.

Roli már hajnalban felkelt, miközben mi még javában húztuk a csendest. Bringára pattant, s kicsit szétnézett a környéken. Lassan mi is ébredeztünk, s jöhetett a reggeli kávé, s némi eleség. Egy sövény választott minket el az egyik úttesttől, így viszonylag háborítatlan éjszakánk volt. 

Keszthelyre terveztünk szombaton eljutni. Miután összepakoltunk, felszerelkeztünk, kilenc óra felé járt az idő. Szerencsére olyan volt a társaság, hogy senki nem sietett sehova. Együtt indultunk el, ám én hamar leszakadtam a csapattól. Lévén, hogy a rekumbensem első kereke kisméretű, ráadásul a lánc is rövid, nem voltam képes nagy sebességre. Az úttal azonban nem volt gond. Igaz, hogy lakott területen haladtunk, de nem volt nagy a forgalom. 

Haladtunk szépen a napi célunk felé. Magunk mögött hagytuk Zamárdit, Szántódot, Balatonföldvárt. Nagyjából vegyes utakon mentünk. Volt ahol megvolt a kerékpár sáv, de az elején ez inkább az úttest része volt. Szerencsére azonban mind a gyalogosok, mind az autósok odafigyeltek ránk.

Dél körül járt az idő, amikor úgy döntöttünk, hogy itt az ebédidő. Mi mást is ehettünk volna, ha nem a méltán híres sajtos-tejfölös balatoni lángost. Rolinak hála, remek kiszolgálásban volt részünk. Ebéd után kicsit pihentünk, mai divatos szóval élve chilleztünk.

Javában tűzött a nap, mire elindultunk. Előkerültek a fényvédő krémek, megelőzvén a későbbi bajokat. Ittunk még egy kávét, majd megindultunk tovább, Keszthely felé. Következett Balatonszemes, Balatonlelle, Balatonboglár, majd Fonyód. Itt egy kicsit újfent megpihentünk, bedobtunk egy hűsítőt, s megtöltöttük a kulacsainkat is. A következő hosszabb pihenőnk Balatonszentgyörgyön volt. Itt a szomjunkon kívül az éhségünket is csillapítottuk. Délután öt felé járt az idő, amikor továbbtekertünk. Keszthelyen csak áthajtottunk. Szomorúan vettem tudomásul, hogy a két évvel ezelőtti kemping szálláshelyem már a múlté.

Gyenesdiásnál következett egy kis pihenő, kis hűsítővel, mely jutalom volt a nap végén. Nem tudtuk még hol éjszakázunk. Egy olyan partszakaszt kerestünk, ahol van lehetőség vadkempingezni, s tudunk a Balatonban fürödni. Továbbtekertünk tehát, s belebotlottunk egy amerikai stílusú veterán autó kiállítással egybekötött rockabilly rendezvényre. Kicsit szétnéztünk, élveztük a szebbnél szebb autócsodát. 

Bármennyire is maradtunk volna még, tovább kellett mennünk. Balatongyörök mellett találtunk egy alkalmas helyet az éjszakára. Rajtunk kívül egy bringás srác volt ott csak, ő is készült sátrat állítani. Legelőször csobbantunk egyet, lemosva magunkról a napi út porát. Volt mit, hisz több mint 87 kilométert mentünk aznap.

Kellemes volt a víz, eleinte kicsit hűvös, ám később már megszoktuk. Következhetett a jól megérdemelt vacsora, melyet Ricsi melegített meg nekünk a benzinfőzőjén. Közben csapkodtunk mindenfele, ugyanis a szúnyogok is megjelentek. Befújtuk magunkat szúnyogriasztóval, ám amíg be nem esteledett teljesen, záporoztak ránk.

Évi, Roli és én a közelben lévő esőbeállóban függesztettük fel a függőágyainkat, Ricsi pedig mellettünk verte fel a sátrat. Éjszakánk viszonylag nyugodtnak volt mondható, leszámítva egy-egy népesebb, hangosabb éjszakai fürdőző fiatalokból álló csapatot. A reggelizés, összeszedelőzködés után folytattuk Szigliget felé. 

Közeledvén Szigligethez, eszembe jutott a két évvel ezelőtti kékezésem erre. Badacsonytördemicen fel is ismertem a vasútállomást, ahol pecsételtem. A faluban tartottunk egy félórás pihenőt, ahol remek pogácsát kóstolhattunk, még remekebb fröccsel kísérve.

Hét ágra sütött a nap, s én izzadtam is rendesen, mert az északi parton azért jöttek az emelkedők szépen, sorban. Le is maradtam a többiektől. Néha bevártak, majd tovább indultunk. Mondtam is nekik, hogy menjenek nyugodtan az ő tempójukban. Nem akartam senkit sem feltartani. Túlhaladtunk Ábrahámhegyen, Révfülöpön, következett Balatonszepezd. Itt ebédszünetet tartottunk. Míg a többiek ezúttal is a lángos mellett döntöttek, jómagam egy méretes sült hekket kértem. Nem bántam meg.

Ebéd után kicsit nehezen indultunk neki, de menni kellett, várt ránk a napi végcélunk, Tihany. Ekkor még nem sejtettük, hogy mennyi minden vár még ránk. Zánka, Balatonakali, Balatonudvari  és Örvényes után már fel is tűnt Tihany. Az út jóformán végig kerékpár úton haladt. Egyszer-egyszer kellett csak az úton mennünk. Elérve a Tihanyi-félsziget bejáratához, úgy döntöttünk, hogy felfedezzük a félsziget kevésbé látogatott részeit is. Persze erre csak akkor jöttünk rá, amikor egyszerre csak elfogyott a széles út, s maradt a túraösvény. Ekkor azonban már a hegyen voltunk, nem fordultunk vissza. Kalandosan, zegzugosan, bukdácsolva, de végig vidáman tettük meg  - legtöbbször tolva a kétkerekűt - az utat, s végül megérkeztünk a műútra. Szerintem én voltam az első aki ott fent rekuval járt. 

Leérve felkerestük a még nyitva lévő kisboltot, s némi hűsítőt vettünk magunkhoz. Közben kiderült, hogy a partszakasz, amit mi szabad strandnak hittünk, valójában egy közeli szálloda saját strandja volt. A gondnok pedig finoman jelezte, hogy mely szakasz esik kívül a hotel területén. Javasolt viszont egy közeli helyet, amely vadkempingre alkalmas volt. Itt összefutottunk Ricsi öccsével, s a családjával. Ezúttal is köszönet a hűs frissítőkért. Késő este húztuk fel a függőágyakat, háromszög alakban. Ricsi is nem messze húzta fel a sátrat.

Ismét egy zavartalan éjszakán voltunk túl, s a reggeli kávénkat Rolival a parton ittuk meg. Ezúttal a reggeli elmaradt, úgy terveztük menet közben pótoljuk. Ezt meg is tettük Balatonfüreden. Ekkor már láttuk, hogy ne biztos a siófoki érkezés. Tovább indultunk, úgy voltunk vele, hogy meglátjuk, meddig jutunk.

Következő megállónk Alsóőrs volt, ahol végleg eldöntöttük, hogy a Balaton kör befejezését másik alkalomra halasszuk. Nem lett volna ugyanis elég időnk rá, hisz Roli és Ricsi vissza kellett utazzon vidékre. Évinek és nekem pedig másnap már dolgoznunk kellett. Ittunk hát még egy jó hideg nagyfröccsöt, majd elindultunk strandot keresni.

A közeli Káptalanfüreden meg is találtuk a szabad strandunkat. Kicsit zsúfolt volt, s hangos egy népesebb család ottléte miatt, de azért sikerült kicsit fürödnünk. A parton már nem igen tudtunk nyugodtan ücsörögni, mert egy hattyú folyton közeledett felénk, jelezve, hogy ne ücsörögjünk az ő felségterületén. Mi pedig szót fogadtunk neki.

Összeszedelőzködtünk, majd a közeli büfénél egy kiadós ebéddel zártuk a balatoni tekerésünket. Innen tettük fel a vonatra a kerékpárokat, s indultunk Budapest irányába. Hála Rolinak, megtudhattuk, hogy több mint 186 kilométer tekertünk a három nap alatt. Kb. 33 kilométer híján majdnem meg lett a Balaton körbetekerése. Ez alatt a három nap alatt azonban remek időnk volt, jókat nevettünk, s rengeteg élményben volt részünk.

Nem mellesleg ezen a túrán voltam együtt először azokkal a barátaimmal, akikkel külön-külön már rengeteg élményt, kalandot átéltem. Bízom benne, hogy a jövőben is még számtalan közös utunk lesz együtt. Tehetjük ezt két keréken, gyalog, vagy akár stoppolva valamelyik európai országúton. Az élet azonban váratlanul mutathat nekünk számtalan új lehetőséget, melyekre előzetesen nem készülhetünk fel. Van egy olyan megérzésem, hogy a mostani tekergésünk hatására, némelyikünk útja a jövőben gyökeresen meg fog változni. Ez a változás lehetősége, továbbá annak lehetséges eredménye pedig engem különösen örömmel tölt el. 

Nos tehát kedves olvasóm, ez volt a Balatoni tekerésünk, nekünk, Tekergőknek. Ebben a formában a jövőben várható még számtalan közös út, de külön-külön is folytatjuk utunkat. Valami azt súgja, hogy ez a négyes többféle felállásban teszi majd ezt a jövőben ...