2019.05.01. (szerda) 11:55 (UTC+2) - Kolozs

Ahhoz képest, hogy egy vadcsapás mellett ütöttünk tábort, viszonylag nyugodt volt az éjszakánk. Egyetlen egy hangot sem hallottunk, pedig az aranysakálokra számítottunk. Tavaly ősszel, Álmosd határában már volt szerencsénk hallani őket, ám ezúttal csöndben voltak. Vadak tehát nem voltak, ám a kis vérszívókat ezúttal sem úsztuk meg. Szerencsére sikerült most is időben észrevenni.

Ez a reggel más volt mint az eddigiek. Összefüggő felhőtakaró borította az égboltot, bár a hőmérsékletre nem volt panaszunk. A reggelihez még felvettünk egy vékony dzsekit, ám később, ahogy elindultunk, már le kellett vessük azt. Továbbra is készültek a rövid videók, mi meg derültünk az ezek készítése során átélt pillanatokon.

Itt már kicsit göröngyös volt az út a talpunk alatt, ugyanis a korábbi eső, s a közlekedő munkagépek átdolgozták a talajt. Egyébként teljesen berepedt a bakancsom bőr része, már csak a belső filcanyag tart. Egy nagyobb eső beáztatná a bakancsom. Meg kell hát váljak a jövőben az egyik hű túratársamtól, s beszereznem egy újat.

Következő célállomásunk, s egyben bélyegzőpontunk a Vidratanya volt. Ide terveztük előző napunk végpontját, azonban túl messzi lett volna. Mindketten szeretünk kényelmes tempóval túrázni, nem pedig rohanva, 40 kilométer körüli távot megtéve.

Mint ahogyan a képen is látszik, valóban szükség volt arra az esőre. Ahogy néztük az időjárást, s az előrejelzést, el is érkezett az ideje. Addig viszont mi be akartunk érni a mostani túránk végpontjára, Körösladányra. Egy tanya mellett mentünk el épp, s pont beszéltük, hogy amióta az Alföldi-Kéket jártuk, egy igazi gémeskutat nem is nagyon láttunk. Olyat, mint a Hortobágyon szoktunk. Bíztunk benne, hogy amíg Bajáig érünk majd, lesz hozzá szerencsénk.

Amíg viszont Bajáig nem érek, addig még van pár kilométer hátra. Elértünk az Alföldi Kék 5-ös szakaszához. Egy lépéssel közelebb kerültem Szarvashoz. Ahhoz a részhez, amit annak idején bejártam. Ricsi biztosított afelől, hogy amíg az Alföldi Kéket be nem fejezem, velem fog tartani. Utána viszont én tartok majd Vele, hogy az Országos Kéket folytathassa Nagymarostól a nyugati irányban.

Így bandukoltunk, hogy közben tervezgettük a jövőnket. Már ami a túrázást illeti. Ezúttal viszont mertünk mindketten egy kicsivel nagyobbat álmodni. A jövőévre kitaláltuk, hogy közösen a Világ mely szegletébe fogunk elnézni, túrázni. Addig lesz időnk a felszerelést kiegészíteni, egy-két dolgot beszerezni.

Beérve a Vidratanyára, egy kölyökkutya futott elénk, s mi nem győztünk gyönyörködni benne. Természetesen nem simogattuk meg, csak megörökítettül képi, s videó formájában. Kiértünk a műútra, ahol számunkra érdekes dolgot tapasztaltunk. Egyikőnk sem látta még sose, hogy az út menti bokrok, fák kiirtása során kivágott fát így hagyják ott, megteremtve a lehetőséget annak bárki általi elviteléhez. 

A Vidratanyához eljutva, betértünk egy étterembe, megpihenni kicsit, s inni valami frissítőt. Ott volt a pecsét is, s miközben bélyegeztem, az étteremben nagy volt a sürgés, forgás. Egy rendezvényt tartottak, s mi jobbnak láttuk a kinti teraszon helyet foglalni. Ahogy ott ültem, szemügyre vettem másik hű társam, a hátizsákom. A bakancsomhoz hasonlóan, a hátizsákom is régóta velem tartott sok-sok kilométer óta. 

Elérkezett az idő a hátizsák cserére is. A barcelonai út előtt ugye beszereztem egy kisebb, 30 literes táskát a rövidebb, főleg fapados kézipoggyászos repülős utazásokra. Szükségem van viszont egy újabb, nagyobb változatra is, amellyel többnapos, feladott poggyászos repülőutakra is magammal vihetek. Nos a közeljövőben ez meg is fog valósulni, már ki van nézve a leendő társ. Bár a mostani táskámnak nincs neve, de a leendőnek már találtam is egyet. Tóni is, Ricsi is elnevezte az ő táskáját, egy-egy női nevet adva, így én is kipróbálom. Szóval kedves olvasóim, hamarosan pakolhatom Chilli-t, a leendő táskámat.

Véget vetvén a pihenőidőnek, utolsó szakaszunk következett itt a tavaszi Kéken. Egy hosszabb szakasz, amely hosszan vezetett a Sebes-Körös mentén, a töltésen végig. Hosszú-hosszú kilométerek következtek, a végeláthatatlan úton. Körösladányig terveztünk eljutni, ahonnan busszal, vonattal ki-ki az ő irányába tovább, hazáig. 

Ahogy ott gyalogoltunk a Sebes-Körös mellett, annyira vágytam rá, hogy csobbanjak egyet a vízbe, hogy pár kilométer után meg is álltunk Ricsivel. Amíg ő megpihent, én már indultam is le a lépcsőn, be a vízbe. Hát nem mondom, hogy életem legjobb hőmérsékletű vizében voltam. Nagyjából az őszi Berettyóhoz volt hasonló. Ahhoz viszont elég volt, hogy kicsit lehűtsem a testem.

A hosszú kilométerek után beértünk Körösladányba. Pont időben, mert már korgott a gyomrunk. Sosem jártam még itt, amely község a rendszerváltás utáni időszakban évekig kapcsolatot tartott fent Kalotaszentkirállyal. Beérve a településre, a templom melletti kisboltban vásároltunk, majd megterítettünk a templom előtti téren.

Volt nagyjából háromnegyed óránk a buszindulásig, így kényelmesen megebédeltünk. Közben néztük a helyi fiatalságot, ahogy szépen kiöltözve, ballagnak haza a locsolkodásból. A buszunk a közeli Szeghalomra vitt minket, ahol vonatra szálltunk, s Püspökladányig mentünk. Ott szétváltunk, de előtte lezártuk négy napos utazásunkat egy-egy korttyal, valamint egy fényképpel. Az elkészült videó később kerül majd bemutatásra.

Jó pár éve túrázom, kirándulok, utazom, de biztosan állítom, hogy eddigi legjobban sikerült túrámon vagyok túl, már ami a hangulatot illeti. Végig jókedvvel róttuk azokat a kilométereket, s az emberek is akikkel menet közben találkoztunk, végig kedvesek voltak. Teljesen más arcát mutatta ez a tavaszi Kék, mint a legutóbbi őszi. Az sem volt rossz, de a mostani kiemelkedett az eddigiek közül. Szóval kedves Olvasóm, a jövőben továbbra is várhatóak lesznek a túrázós bejegyzések. Ha minden jól alakul, legközelebb a pünkösdi hosszú hétvégén, immáron kiegészülve Chillivel, az új túratársammal ...