2020. március 02. (hétfő) 19:58 (UTC+1) - Budapest

Régóta jelentkeztem, nemigaz kedves Olvasóm?! Új év kezdődött, a blog életében immár a hetedik. Az én életemben pedig a negyvenedik. Huh, kimondani is sok. Lévén, hogy kerek szám, sokan meg szokták ünnepelni nem rendhagyó módon. Bár én nem terveztem, de Chili megtette helyettem. Tavaly december óta szervezte a születésnapi meglepetést, ami egy világcsavargóhoz illő ajándék volt. Chili csak annyit árult el, hogy utazni fogunk, de hogy hova, azt titokban tartotta. Az időpont megvolt tehát, s lassan-lassan minden aprólékosan eltervezett részlet a helyére került. Chili boldogan újságolta, hogy minden készen áll, már csak napok vannak hátra. Következett az utolsó hét, amikor hirtelen minden megváltozott. Az elmúlt hónapokban a világban megjelent új influenza vírus felbukkant abban az országban, s régióban, ahova mi is mentünk volna. Miután Chili felfedte a titkot, töprengeni kezdtünk, hogy mi is lenne a helyes megoldás. Menjünk, vagy maradjunk?! Fennállt a veszélye annak, hogy az észak-olaszországi Milánó környékén egy újabb karantént rendelhetnek el, s így mi is ott ragadhatunk. Osztottunk, szoroztunk, s úgy döntöttünk, lefújjuk az utat.

Chili azonban nem adta fel, így azonnal megtervezett egy alternatívát. Egy éjszakával rövidebb utazást kaptam az ellenkező irányba, a hollandiai Eindhoven városába. Itt szerencsére nem volt jelen a vírus, nem jelentett veszélyt egy újabb karantén helyszín. Minden adott volt tehát egy hétvégi kiruccanáshoz, bár szegény Chili kissé szomorú volt, hogy ezúttal nem meglepetésként. Bíztattam, hogy jó lesz a vége.

Nem mondom, hogy egyszerű volt a hajnal fél hármas ébresztő. Korán kellett kelnünk, mert hajnalban indult a gépünk. Úgy voltunk vele, hogy így legalább hamar odaérünk, s nem megy el az egész délelőttünk az utazással. A repülőtéren következhetett a már megszokott indulás előtti rituálé, a mini pezsgőzés. Hamarosan már a magasban repültünk uticélunk felé.

Megérkezést követően Chili meglepett az ötletével, hogy mivel viszonylag közel van a szállásunk, gyalog, sétálva tegyük meg az odavezető utat. Engem aztán nem kellett rábeszélni, azonnal benne voltam. A térkép szerint nagyjából hét kilométerre voltunk, egy jó kis sétának ígérkezett. Az időjárással sem voltgond, szikrázó napsütés fogadott minket.

Utunk kezdetben golfpályák mentén haladt, később pedig beérkeztünk az elővárosba. Szépen rendezett lakóházak, utak mindenhol. Jó érzés volt köztük sétálni. Még a villanyoszlopok is jelezték, hogy a tulipánok országában vagyunk. Egy ici-pici piacot is megpillanthattunk, ahol kézműves termékeket, zöldséget, gyümölcsöt, sajtot, húst lehetett vásárolni közvetlenül a termelőktől, s ráadásul ezt egy kisebb rekeszbe, kihagyva a műanyag zacskót.

Délután egy órától lehetett elfoglalni a szállásunkat, de mi már előtte két órával ott voltunk. A hostel mellett volt egy kávézó, ahová addig betértünk. Isteni narancslével, mennyei lazacos, valamint grillezett csirkés szendviccsel töltöttük meg éhes hasunkat. Jött hozzá még egy finom tejeskávé, majd a bejelentkezés a recepcióra.

Maga a szállás és a recepció két, egymással szemközti épületben volt. Több lépcsőház tartozott a hostelhez, melynek központi épületét szemléltetem egy akkor és most fotóval.

Maga a szállásunk kissé érdekes volt, mondhatni szokatlan, de a hosteleknél ez annyira nem egyedi. Szintenként két-három szoba volt, de csak a földszinten volt a fürdőszoba és a toalett. A szobákban csak egy mosdókagyló volt a kisebb tisztálkodáshoz. Retró volt a javából.

A lepakolás után épp indulni akartunk felfedezni a várost, amikor hirtelen leszakadt az ég. Úgy döntöttük, hogy megvárjuk, míg eláll az eső. Hamarosan indulhattunk is, s lassan nyoma sem volt az esőfelhőknek. A szállás lépcsőházát meredek csigalépcsővel építették meg, nézni kellett a lábunk alárendesen.

Közel laktunk a belváros szívéhez, mondhatni közvetlenül mellette. Kicsit szét akartunk nézni a központi részen, feltérképezve azt, mielőtt betértünk volna egy frissítő italra. Természetesen azonnal szemet szúrt a minden utcában jelen lévő kerékpár sáv, s a sok kétkerekű.

Következett tehát egy kis városnézés, hogy kicsit jobban szemügyre vegyük a legújabb meglátogatott városunkat. Holland város lévén érződött a multikulti, az emberek pedig vidámak, jókedvűek voltak. Az időjárás kissé szeles lett, de ezt leszámítva nem volt panaszra okunk.

Itt Eindhoven belvárosában is több utca le volt zárva az autóforgalom elől. Csak kerékpárral, vagy gyalogosan lehetett közlekedni. Bár egy-két kivételt tettek, főleg az egyik kedvenc édességünk képviselőjével.

Lassan ideje volt egy kis pihenőnek, annál is inkább, mert kezdett kiszáradni a szánk. Itt volt tehát az idő, hogy közelebbről is megismerkedjünk a holland sörökkel. Kíváncsiak voltunk, hogy mi van a Heinekenen túl. Be is tértünk tehát egy félig nyitott, félig fűtött teraszos helyre, ahol kisvártatva már ízlelhettük is a jobbnál jobb folyékony malátát.

Jócskán besötétedett, amikor kezdtünk éhesek lenni. Még a városfelfedező sétánk során láttunk egy éttermet, mely úgy nézett ki mint egy növényház. El is neveztük susnyásnak. Miközben oda tartottunk, beszélgettünk, s pont egy olyan téma vetődött fel, amit nem hagyhattam szó nélkül. Régóta, sokféleképpen terveztem, ezer meg ezer módon, de akkor és ott mindez szertefoszlott. Éreztem, hogy eljött a pillanat, az a pillanat, amely arra volt hivatott, hogy megtehessem amit oly régen akartam már. De hogy mi is volt ez?! A bejegyzés végén elárulom.

Zuhogó esőben mentünk a szállásunkra, útba ejtve még egy boltot. Másnap szerencsére nem kellett korán kelnünk, elég volt 11:00 órakor elhagyni a szállást. Összepakoltunk, kijelentkeztünk, majd megindultunk egy jó kis reggeliző helyet keresni. Sajnos az előző napi kávézó zárva volt, de sikerült találni egy másikat.

Reggeli után ismét Eindhoven utcái következtek. Ezúttal új részeket is bebarangoltunk. Ezúttal azonban nem volt olyan sok időnk, mivel délután négyre vissza akartunk érni a repülőtérre. A városban épp a PSV-Eindhoven foci meccsre készültek. Mindenhol szurkolók voltak. Ennek hatására a rendőri jelenlét is erősebb volt.

Visszatértünk a tegnapi helyünkre, ahol újabb sör fajtákat kóstolhattunk meg. Az előző esti vacsora végül nem ott lett elköltve, ahol terveztük, így az ebédet terveztük most oda. Várt minket tehát a susnyás, egy finom ebédre.

Lassan-lassan itt volt az ideje a vissza útnak. Szomorúan indultunk meg a buszmegálló felé, de előtte még beugrottunk a közeli bevásárló központba. Szuvenír boltot kerestünk, hogy a szokásos kis zászlókat, hímzett táska felvarrókat beszerezzük. Sajnos azonban sehol nem találtunk ilyen üzletet. 

Időben odaértünk a buszmegállóba, ahonnan indult a helyijárat a repülőtérre. A menetrend alapján kettő járat is kellett volna jöjjön, azonban nyoma sem volt. Ekkor vettük észre a kiírást, miszerint a focimeccs miatt a mi buszmegállónk kiesett. Nem volt mit tenni, valahogy le kellett jutnunk a repülőtérre. Chili azonnal letöltötte az UBER alkalmazást, rendelt fuvart, s pár perc múlva már ott is volt az autó. Nekünk pedig útitársaink is akadtak, egy indiai pár társaságában.

Azt hittük, hogy már több meglepetés nem érhet minket, amikor a reptéren a biztonsági vizsgálat előtt óriási sor állt. A kijelző szerint pedig a gépünk késett. Következett egy jó órás várakozás, majd egy rohanó tempójú vizsgálat, s tovább a gép felé.

A gépünk is egy kis késéssel indult, s hála egyik utastársunk nem mindennapi viselkedési szokásának, nem volt unalmas. Este kilencre már otthon is voltunk, magunk mögött hagyva egy nem mindennapi hétvégi kiruccanást. Nem így, nem oda volt eredetileg tervezve, de úgy érzem kihoztuk belőle a legtöbbet. Igaz, hogy a meglepetés a helyszínt illetően kicsit hiányzott, de a vége tényleg úgy alakult, ahogy én elterveztem. Mint ahogyan a bejegyzés közepén említettem, nekem is volt egy meglepetésem. Egy meglepetés, mellyel a meglepetés okozót is meg tudtam lepni. Szóval ott, s akkor jött az a pillanat, s én a Magna Cum Laude egyik dalrészleltét dúdolva, féltérdre ereszkedve feltettem Chilinek a nagy kérdést, miszerint " … volna-e kedved megöregedni, énvelem, énvelem … " .