2020. május 12. (kedd) 15:34 (UTC+1) - Budapest

Sokat gondolkodtunk azon Chilivel, hogy tegyünk-e egy kis kiruccanást a közeli helyekre. Enyhíteni szerettük volna ugyanis a hetek, hónapok óta tartó bezártság érzést. Mindezt úgy akartuk megtenni, hogy a legkevésbé se veszélyeztessünk másokat, s ne szegjük meg a kijárási korlátozásokat. Szerencsénkre az utóbbi napokban változtak kicsit a körülmények, s úgy tűnt, hogy sikerül a tervünk. Chili gyorsan le is csapott egy szuper mátrai helyszínre. Közel is volt, nekem úgymond hazai pálya, így jöhetett a várva várt idei harmadik kiruccanásunk.

Szóval Chili meglepetése a mátraszentimrei Relax Rezidencia Hegycsúcs panzió volt. Eredetileg két éjszakára volt tervezve, de menet közben még egy éjszakával ki lett egészítve. Előtte lévő napokban bevásároltunk pár dolgot a leendő reggelikhez, vacsorákhoz, s izgatottan vártuk az indulást. Szerda estére volt megbeszélve a szállásunk elfoglalása. A számomra már ezerszer megjárt autópályán keresztül Gyöngyösig mentünk, majd onnan jöhettek a hegyi szerpentinek. Mire kezdett lemenni a nap, mi is megérkeztünk. 

Körülbelül két éve üzemeltetett panziót vehettünk birtokunkba, mely stílusával, berendezésével mindkettőnk szívét, s tetszését azonnal elnyerte. Számomra különösen tetszetős volt a természetes anyagok felhasználása, nemkülönben a szürke szín jelenléte. Minden adott volt tehát egy kellemes pihenésre.

A hosszúra nyúlt első esténket, egy másnapi késői keléssel folytattuk. Lévén, hogy a panzió csak két személyre volt kialakítva, nyugalmunkat senki sem zavarta meg. Jöhetett tehát az első nap megtervezése. Egy kiadós reggeli falatozás, valamint a napindító kávé után úgy döntöttünk, hogy először csak itt, Mátraszentimrén nézünk körül. 

Bármennyire is kényelmes volt tehát a teraszon feküdni a lengő ágyon, elindultunk felfedezni a vendéglátó településünk utcáit. Kezdtük a falu főutcájával, s központi részével, ahol többek között az 1980-ban felszentelt római katolikus templom található. A templom előtt helyezték el a község névadójának, Szent Imre herceg mellszobrát.

Egyébként 1938-ban, Szent István király halálának 900-ik évfordulója alkalmából lett átnevezve e három falu is. Ötházhutából Mátraszentimre, Fiskalitáshutából Mátraszentlászló, Óhutából pedig Mátraszentistván. E falvak döntő többségben szlovák ajkúak voltak. 

Tettünk tehát egy rövid sétát a falu utcáin, majd egy jópofa invitálást felfedezve engedtünk a hívogató szavaknak, s betértünk egy kis frissítőre a Papagáj presszóba. Rajtunk kívül csak egy vendég jött később. Érezni lehetett a járvány okozta változást a mindennapi életben itt is.

Mialatt a szomjunkat oltottuk, gondolkoztunk, hogy a lassan korgó gyomrunkat hol tölthetnénk meg. Szóba került pár lehetséges helyszín, ám azok többsége a kialakult helyzet miatt be volt zárva. B tervként döntöttünk a helyi BéTerv nevű étterem mellett, s nem bántuk meg. Igaz, hogy csak kint lehetett étkezni, de a hátsó kis udvar napsütötte részén lévő hely kárpótolt mindent. Mindketten a szlovák gasztronómia ízeit szerettük volna megkóstolni, így Chili klasszikus tócsniba rakott, s félbehajtott tüzes hús nevű finomságot evett, jómagam pedig juhtúrós sztrapacskát marhapörkölttel kértem. Mindketten jól választottunk, s rövidesen hasonlóan éreztük magunkat, mint Bacchus, a bor és a mámor római istene. Bár mi sört ittunk az ebédhez, ám annak elfogyasztása után mámorban éreztük magunkat.

Nehézkesen, lassan indultunk vissza a szállásunkra. A délután hátralévő részében következett egy csendes pihenő, majd tüzet raktam a kültéri dézsafürdő tűzhelyében. A tavalyi szilvásváradi panzióhoz hasonlóan itt is a rendelkezésünkre állt egy dézsa, igaz, ezúttal kisebb.

Természetesen a külső kényeztetést a belső hidromasszázs kád is kiegészítette, s mi felváltva használtuk mindkettőt. A száradások ideje alatt pedig Chili megtanított rablórömizni. A wellness záró elemeként következett az infra szauna általi kényeztetés.

Másnap ismételten ráérősen keltünk. Igaz, kicsivel korábban, mivel ezúttal a szomszédos Mátraszentlászlóra és Mátraszentistvánra terveztünk ellátogatni. Közel volt a két falu, egy pár kilométeres gyalogtúrára. A reggelizés után neki is vágtunk a távnak a kék kereszt jelzésű túraútvonalon.

Viszonylag hamar átértünk Mátraszentlászlóra, a terep sem volt megerőltető, annak ellenére, hogy jó pár ideje nem is túráztam, csak sík terepen. Mátraszentlászló közigazgatásilag Mátraszentimréhez tartozik. Sok kis nyaraló között érkeztünk be a falucskába. Kicsit megpihentünk a névadó király mellszobránál, ahol a történelmi Magyarország azon települései is fel voltak tüntetve, melyek Szent László király nevét viselték. 

Ezúttal a Vöröskő éttermet választottuk, ahol ismételten helyi jellegzetességű ételt kóstoltunk meg. Most mindketten ugyanazt rendeltük, mégpedig szlovák bablevest füstölt csülökkel, lilahagymával. Hogy mitől volt szlovák? A pincér elmondása szerint attól, hogy lilahagymát tettek a levesbe, a szlovák szokásoknak megfelelően.

Mindenesetre finom volt, mint az ebéd előtti szilvapálinka, melyből sajnos csak egy-egy pohárral tudtunk inni. Második kört ugyanis nem tudtak hozni, készletük elfogyott. Ilyen sem történt velem még. Egy pohár után, kiittam a készletet. Hiába, lassan áll vissza a normális élet mindenhol. 

Nagyjából egy kilométer a távolság Mátraszentlászló és Mátraszentistván között, így pár perc alatt meg is érkeztünk. Hamar ott voltunk a síparknál, ami nyári álmát aludta, hóágyúi letakarva vártak. A környéken egyébként a '70-es évekig havasi jellegű legelő- és rétgazdálkodást folytattak, sok helyütt szarvasmarhák, lovak, kecskék legelésztek. Ekkor azonban egy központi rendelkezés megtiltotta az állattartást, a térség turisztikai jelentőségére hivatkozva.

A hátralévő pár kilométeres szakasz megmutatta a mátrai arcát, ugyanis a sípályát elhagyva, hamarosan lejteni, majd a Narád-patakon átkelve hirtelen emelkedni kezdett a terep. Szerencsétlenségünkre nem volt nálunk frissítő ivóvíz, szerencsénkre azonban nem volt olyan nagy a távolság, s hamar megérkeztünk.

A kis gyaloglásunk hatása azért estére megmutatkozott, egy kisebb izomlázban. Ezúttal azonban a dézsát nem fűtöttem fel, maradt a benti kényeztetés. Másnap kora délelőtt kellett elhagynunk a szállást. Utunk azonban először nem vissza vezetett Budapestre, hanem tettünk egy domoszlói kitérőt. Meglátogattuk ugyanis a szüleimet, akiket hónapom óta nem láttam, amióta a járvány kitört. Jó volt velük újra találkozni, őket átölelni. Elkezdtük tehát az idei túrázást, kiruccanást, s remélem ezentúl több és több várható.

Egyik kedves domoszlói ismerősömnek hála újra birtokomba került a hajdani Domoszlói Hagyományőrző Egyesület nyakkendője, melynek magam is tagja voltam még az általános iskolai éveim alatt. Az én nyakkendőmnek az évek során nyoma veszett, de most újra viselhetem túráim során, domoszlóiként, bármerre is fogok járni ...