2022. január 31. (hétfő) 22:21 (UTC+1) - Üllő

Utolsó téli futóversenyem három évvel ezelőtt volt. Akkor futottam a 4. Zúzmara félmaratont. Épp itt volt tehát az ideje a folytatásnak. Mint legutóbbi bejegyzésemben említettem, újrakezdtem a futást. Természetesen kevés kilométerrel, kocogva, a lényeg, hogy vissza rázódjak a korábbi szintemre. Az idei év első megmérettetésére hétköznaponként, munka után, sötétben kevesebbet futva, hétvégente nagyobb távolságokkal készültem. Január 16-án, vasárnap volt a nagy nap, s ezúttal az időjárás is méltó volt a futóverseny nevéhez, mint ahogyan a reggeli órákban megörökített buszmegálló üvegfala szemléltette.

Viszonylag korán érkeztem a verseny helyszínére, amely ezúttal is Budapesten, a Nemzetközi Vásár, valamint az ügetőpálya területén volt. Egyedül érkeztem, Chili később tervezett csatlakozni. Átvettem a rajtcsomagot, majd az öltöző felé vettem az irányt. Lassan-lassan kezdett megtelni futókkal az óriási sátor-csarnok. Kezdtek az öt kilométeres futók, addig én felkészültem egy kisebb bemelegítéssel. Ismerőssel ezúttal nem találkoztam. Ez a verseny is több hullámban indult, jómagam a harmadikban. 

A verseny idén is több körös volt, egész pontosan három. Kezdtük egy nyolc kilométeressel, vegyes talajviszonyokkal, amiben volt aszfalt, térkő, homok, deszka is. Ezután következett öt kilométer térd gyilkoló aszfalt, majd végezetül ismét az első terep, újabb nyolc kilométerrel. Minden egyes kör után érintettük a rajt/cél helyszínét. 

Tetszenek ezek a kisebb futóversenyek, hisz kevesebben vesznek rajta részt, kevesebb is a szurkoló és kicsit olyan családi, baráti hangulatúak. A futóverseny útvonalán ezúttal is volt egy-két pont, ahol zene is szólt, sőt! Volt ahol konferanszié, azaz porondmester gondoskodott a remek hangulatról. Az időjárás mondhatni tökéletes volt, ezúttal nem maradt sár és latyak az előttünk futók után. Minden adott volt tehát egy remek futáshoz.

Két és fél órára lőttem be magam erre a versenyre a felkészülések alatt. Volt már sokkal jobb félmaraton eredményem is korábban, de nem akartam magam egyből sokkolni. Idén minden évszakban szeretnék egyet futóverseny keretén belül lefutni, majd akkor ráérek egyre jobb eredményeket produkálni. Határaimat nem akarom feszegetni, szerencsére sosem tettem. Nekem mindig a célba érés volt a lényeg, ám nem minden áron. Lehetőleg mosolyogva, mint ahogyan Abai Róbert fotós a helyszínen megörökítette. A többi képet egyébként a futóesemény  fotósai készítették, melyeket ezúttal is a rajtszámom alapján lehetett utólag megkeresni.

A befutás ezúttal is csodálatos volt, hisz Chili várt a célban. Előtte a második kör során, egy éltető csók erejéig ütköztünk. Kellett is az a dopping. Leszámítva az első pár kilométert, amíg a lábszáraim be nem melegedtek rendesen, maga az egész táv egész jól ment. Elég volt a frissítő pont is. Jól gazdálkodtam az erőmmel. Sikerült is a megálmodott idő is, ugyanis a nettó időm 2 óra 25 perc lett. 

Szóval megvolt a célba érés, jöhetett a befutócsomag, melyben köszönhetően az egyik támogatónak, ezúttal szeletelt szalámi is volt. Természetesen, mint ahogy a Chili által készített fényképen is látszik, ennek rettentő módon örültem. Az ez utáni lépteknek viszont nem, ugyanis rövidesen jelentkezett az izomláz. 

Íme tehát a legújabb érem, amely ezúttal különösen tetszik. Nemsokára pedig jön a soron következő, a 37. Telekom Vivicittá félmaraton. Előtte azonban Chilivel újra vesszük a kis hátizsákunkat, s felfedezzük a csodaszép országunk eddig előlünk elrejtett szépségeit ...