2022. szeptember 20. (kedd) 01:25 (UTC+1) - Budapest
Utolsó előtti napunkra hagytuk Comino szigetét. Történt ugye, hogy hétközben módosítottuk a menetrendünket, s a Popeye falu után nem Cominora mentünk, hanem Valettára. Elérkezett tehát, hogy a népszerű máltai kis szigetet mi is meglátogassuk. Ismét korán keltünk, s kilenc óra tájékán már a buszmegállóban voltunk.
Ezúttal is két buszt néztünk ki magunknak, nagyjából arra mentünk, mint legutóbb. Menet közben próbáltam pár képet készíteni a látottakról, de ez nem mindig sikerült. Meg akartam örökíteni a körforgalmak szigeteit, ugyanis tetszettek az ott elültetett pálmák. Magam is nevelek otthon egy fagytűrő kínai legyezőpálmát, meg egy szintén fagytűrő banánfát, emlékeztetve az utazásaimra.
Azért ezúttal is hoztuk a formánkat. Át kellett szállnunk egy másik járatra, de nem figyeltem, hogy melyik buszmegállóból indul. Néztem a járat számát, jött a busz, mi meg felszálltunk. A buszjárat száma stimmelt, a bökkenő az volt, hogy mielőtt ment volna arra, amerre szerettük volna, tett még egy kitérőt. Bő háromnegyed óra múlva tehát megint ott voltunk, ahol előtte felszálltunk, így megint sikerült összehozni majd egy órás kiesést.
Útközben több kikötő mellett vezetett az utunk. Szeretem nézni a horgonyon álló kisebb, nagyobb hajókat. Ki tudja, egyszer majd a miénk is köztük lesz. Ahogy közeledtünk a célunk felé, több helyen is láttuk a máltai gazdálkodást. Az egyes földterületeket kőfalakkal választották el egymástól.
Az érkezést követően azonnal megtaláltuk a hajós társaság kis bódéját. Sietni kellett, mert a kisgéphajó indulni készült. Megkaptuk a karszalagot, lefoglaltuk a visszautat, s a móló felé vettük az irányt. Jópofa volt a kapitány, röviden ismertette az előttünk álló kb. negyed órás utat.
Rég volt már, hogy hasítottam a hullámok hátán. Annak idején ugye munkámból kifolyólag mindennapos volt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ez a része nem hiányzik. Valami azonban azt súgja, hogy a jövőben lesz még benne részem. Nem ott, nem úgy, de lesz.
A hajóvezetőnk profi volt, odatette magát rendesen. Nem egy átlagos hajóút volt. Szólt a zene, a hajó pedig jobbra, balra kanyarogva haladt Comino szigete felé. Lassan feltűntek a kicsiny sziget partjánál veszteglő hajók. A tengervíz kezdett tisztulni, s mire megközelítettük a kikötőt, kristálytiszta türkizkék színű lett.
Miközben vártunk a sorunkra, hogy a hajónk kiálljon a kikötőpontonhoz, a kapitány ismertette, hogy miként tudunk visszamenni. Mikor fog ránk várni, előtte mikor menjünk le a kikötőbe. Az utolsó előtti járattal terveztünk visszamenni, ami délután öt órakor volt. Addig volt nagyjából négy óránk.
Comino szigetén nem volt lakott terület kialakítva, csak egy ideiglenesen bezárt hotel volt, strand, pár büfé, mosdóhelyiség. Kissé zsúfolt volt, de bevállaltuk. Ennyire gyönyörű tiszta vizet kevés helyen lát az ember. Érkezésünket követően jöhetett a természetes "pohárba" felszolgált koktél. Kérdezte a pultos srác, hogy honnan jöttünk. Jó választ adhattunk, mert utána mondta, hogy mielőtt elhagyjuk majd a szigetet, látogassuk meg újra, kedvezményt kapunk.
A koktélok után az irányt a strand felé vettük. A holminkat a parton, a kőfal tövében hagytuk. A víz kellemes hőmérsékletű volt, ám a nap kegyetlenül égetett. Éreztük, hogy ezt még meg fogjuk emlegetni. Ahhoz képest, hogy mennyien voltak, a strand részen kényelmesen el lehetett férni. Egyáltalán nem volt tömegnyomor. Tartottunk egy ebédszünetet, mely elég sajátságosra sikeredett. Voltak ugyanis a büfék, melyek egy-egy teherautóból lettek kialakítva, ám a büfékhez nem tartoztak asztalok, székek. Megkaptuk a rendelést, s kerestünk magunknak egy alkalmas árnyékos helyet, ahol megehettük az ebédünket. Ahogy a helyiek mondják, mela!
Ebéd után még visszamentünk egy kicsit a vízbe, kihasználtuk a hátralevő időt. Hagytunk annyit hátra, hogy le tudjunk zuhanyozni, meg tudjunk száradni. A zuhanyzó és környéke egy kissé nomád körülménynek számított, de láttam már sokkal rosszabbat.
Lassan eljött a visszaindulás ideje. Odamentünk a megbeszélt időben a kikötőbe, de egy kicsit késett a mi kapitányunk. Hiába, ez a mediterrán életérzés. Errefelé nem kapkodják el a dolgokat. Szóval megérkezett a hajónk, beszálltunk, s megindultunk visszafelé.
A visszafele út egy kicsit érdekesebb volt. Útba ejtettük ugyanis a környéken lévő sziklás, barlangos részeket. Több kisgéphajó is volt rajtunk kívül, s nagyon ügyesen manővereztek a hajóvezetők. A zene szólt, a sziklákról időnként visszhangzott, s az utasok élvezték.
Időnként annyira közel mentünk a sziklafalhoz, hogy meg is tudtuk érinteni azt. Ilyenkor egy-két percre le is állította a hajóvezető a motort. A nap már veszített az erejéből, s a szél is kezdett feltámadni. Volt még egy kis szlalomozás a kicsiny öblök közt, majd Málta szigete felé vettük az irányt.
Kikötés után nem sokkal jött is a buszunk, ami Valetta határáig jött. Útközben egyeztettünk Zolival, aki elugrott értünk, így hamarabb visszaértünk hozzájuk. Maradt még egy kis időnk az élménybeszámolóra, mielőtt fáradtan ágynak dőltünk.
