2024. augusztus 19. (hétfő) 23:24 (UTC+1) - Üllő

Miután négy évvel ezelőtt, február 29-én Chili kezét megkértem, eldöntöttük, hogy négy évente vissza fogunk járni Eindhovenbe. Egy-két, az életünkhöz szorosan kötődő helyszínt leszámítva, nem igazán szoktunk visszatérni sehova Chilivel. Mindig úgy alakítjuk, tervezzük, hogy új helyeket keressünk fel, ismerjünk meg. Ezúttal viszont kivételt tettünk. Meg egy kissé az is érdekessé teszi, hogy szökőévenként tesszük ezt. 

Elérkezett hát az első visszatérésünk időpontja. Izgatottan vártuk mindketten. Napokkal előtte már csak erre gondoltunk. Chili hónapokkal előtte lefoglalta a szállást, ami ezúttal máshol volt. Az idei február 29-e csütörtökre esett, így aznapra és péntekre mindketten szabadságot vettünk ki. Kiérve a repülőtérre azt tapasztaltuk, hogy bőven lesz időnk meginni az elmaradhatatlan pezsgőnket, ugyanis a gépünk indulása késett.

Bő másfél óra elteltével megnyitották a beszállókaput, s végre mehettünk. Kicsit csepergett az eső, ahogy szálltunk fel a gépre. Hasonló időjárást jósoltak Hollandiára is. Az úton kicsit beszundítottam, így arra ébredtem, hogy készülünk landolni. 

Az időjósok ezúttal nem tévedtek, ugyanis esőben landolt a gépünk. Szerencsére mire buszra szálltunk, az eső elállt. Bő húsz perc alatt be is értünk Eindhoven belvárosába. Élmény volt haladni a busszal, sehol egy kátyú, vagy egy "megfelelően szintbe helyezett" csatornafedél.

Miközben haladtunk a lefoglalt szállásunk felé, Emma feliratot találtunk, ezúttal egy hotelét. Jópofa lett volna,ha az lett volna a miénk, de sajnos nem a mi kategóriánk. A miénk pár utcával odébb volt, s már az udvarába belépve megtetszett nekünk.

Azt hiszem eddigi hosteljeim, szállásaim egyik legjobbja volt a mostani. Tetszett a stílusa. Gyorsan lepakoltuk a táskáinkat, s siettünk vissza a belvárosi részre. Szerencsére bő negyedórás sétára voltunk csak. Szerettünk volna az egyik teraszos bárnál vacsorázni egyet. Menet közben útba ejtettük a lánykérés helyszínét. Ezúttal körbe volt kerítve, mivel épp felújítás alatt volt a terület. Chilinek ezúttal is okoztam egy kis meglepetést, ugyanis az eljegyzési gyűrűt újra az ujjára húztam. 

Azért lepődött meg, mert egy ideje ugyanis nem viselte a gyűrűt. Egy kis része ugyanis mindig beleakadt a ruhák szálaiba. Az út előtt elvittem egy ötvöshöz, aki helyrehozta a hibát, sőt egy polírozással újra varázslatossá tette a gyűrűt. Így hát sikerült újra meglepnem Chilit. Kiderült, hogy továbbra is volna kedve velem megöregedni.

Az örömteli pillanatok után felkerestük a másik múltkori helyszínt, az egyik bár teraszát. Rengetegen voltak még ebben a késői órában is. Rendeltünk magunknak, élveztük a finom kortyokat, falatokat, s közben nosztalgiáztunk.

Éjfél múlt már, mire visszaértünk a szállásunkra. Másnap nem keltünk korán. Miért is tettük volna, nem? Persze azért nem délig aludtunk. Ismét nosztalgia következett, mégpedig a reggelit illetően. Oda mentünk ugyanis reggelizni, ahol négy évvel ezelőtt voltunk. Az akkori szállásunkkal szemben.

A reggelink elfogyasztása után elindultunk egy kis városfelfedező sétára. Egy érdekes épületet néztük ki, amit közelebbről is meg akartunk tekinteni. Chilivel úgy döntöttünk, hogy most sétálgatunk kicsit a belvárosban, s annak környezetében. A legközelebbi utunkkor bérelünk majd kerékpárt, hogy felfedezhessük a távolabbi helyeket. Az azt követő utunk során pedig autóval még távolabbra.

Ezúttal is tetszett a holland kisváros látképe. A magyar átlaghoz viszonyítva tisztább közterületek, felfestett útburkolati jelek, parkosítottabb felületek. Kertészként látni lehetett, hogy legtöbb helyen a tavaszi metszésekkel már végeztek. 

Az épületek legtöbbjének falai téglával volt burkolva, ezáltal egyedivé tette a város hangulatát. Legtöbb ablakban be lehetett tekinteni, s látni lehetett, ha a tulajdonosának esetleg gyűjtőszenvedélye van. Tetszetős volt a modern cölöpház is, a házat körülvevő tavi növényzettel, a vízben úszkáló halakkal.

Elérkeztünk a gyaloglási úticélunkig, Eindhoven gomba alakú, különleges épületéhez. 1966-ban épült, a helybéli Philips cég 75. születésnapjára. A sokak által repülőcsészealjra hasonlító épület a gyár technikai fejlesztéseinek állít emléket. A '80-as évekig technológiai múzeumként működött, napjainkban konferencia központként működik.

Kezdtünk szomjazni, s éhesek lenni, így hát elindultunk a belváros felé. Más utcákon keresztül tettük ezt, hogy még többet lássunk a városból. Amúgy elég átlátható kisváros Eindhoven. Szinte lehetetlen lenne eltévedni. A kis utcákban továbbra is téglaburkolatú kis házak voltak többségben. Elhaladtunk egy helyi muszlim közösség mecsetje mellett is. Rég volt, amikor az egri minaret volt Európa legészakibb minaretje.

Az úgynevezett Markt terére tartottunk, ahol előző este is voltunk. Itt van a Philips gyár alapítójának, Frits Philips szobra is. A tér nagy részét az ott lévő bárok, éttermek teraszai foglalják el. Rengeteg kerékpár volt mindenhol. Már-már az éttermek teraszain lévő asztalok között is., igaz Chili?!

Szomjunk oltása után újabb helyszínre tértünk vissza, ezúttal a kedvenc éttermünkbe, ami olyan volt, mint egy óriási pálmaház. Isteni finom salátát ettünk. Annyira ízlett, hogy falatról falatra élveztük eme kulináris csodát.

Nehezünkre esett elindulni. Óvatosan is tettük. Lépésről lépésre. Jóllakottan. Visszafele indultunk a hostelbe. Szerencsére egész nap jó volt az idő, leszámítva a szelet. Eső azonban nem volt, így tökéletes volt minden. Nem szeretek esernyővel várost nézni.

A hollandok szeretik a mindennapjukat feldobni, vidámabbá tenni, s ez sok helyen volt látható. A közterületeken, épületeken, parkokban, de a hostelünk bárjában is. Egy kis időt eltöltöttünk az ott lévő billiárd asztalnál. Két évvel ezelőtt játszottunk utoljára.

Másnap sem keltünk korán. Annál inkább sem, mert nem kellett sietni a szoba leadással. A repülőnk is késő délután indult, így volt időnk bőven. Összeszedelőzködtünk, leadtuk a kulcsot, kijelentkeztünk. Szívesen maradtunk volna még pár napot, annyira tetszett a szállás. Kerestünk egy kávézót, hogy legyen energiánk az előttünk álló napra.

Tettünk egy kisebb sétát a belvárosban. Felkerestük a kocsmanegyedet. Hasonló volt a dublinihoz, csak itt nem voltak vendégek. Sőt nyitva sem voltak. Nem tudtuk eldönteni, hogy mi voltunk ott korán, vagy egy múzeum negyedbe csöppentünk. Tovább álltunk a már jól ismert teraszunk felé.

Legutóbb nem tudtuk megtekinteni, ezért mostanra halasztottuk a Szent Katalin templom felkeresését. Többször haladtunk már el mellette, így hát ideje volt betérni. A város központjában helyezkedik el, a Városháza közelében.

A templom neogótikus stílusban épült 1867-ben. Korábban a 13-ik században már épült egy templom a helyén, ám az az idők során, háborúk, s tűzvész áldozatául esett. Két tornya 73 méter magas. Szépek voltak az orgonái és az ólomüvegből készült ablakai.

Hagytunk egy kis üzenetet a vendégkönyvben, majd nekivágtunk a belváros éttermeit felkutatni. Ezúttal egy gyorsétteremre esett a választásunk. Vágytunk valami gyorsra, valami csípősre, valami egészségtelenre. Hát megkaptuk. 

Volt még egy kis időnk, de úgy döntöttünk, nem húzzuk tovább, időben kimegyünk a repülőtérre. Utunk során elhaladtunk a Philips múzeum mellett. Legközelebb talán belülről is megnézzük, bár egyikőnk sem az a nagy múzeum látogató. Tetszett a buszmegálló kialakítása is. Közelebb hozni a természetet, barátságosabbá tenni a városi környezetet.

Kiérkeztünk a repülőtérre, megkerestük a kapunkat, s vártuk a gépre szállás pillanatát. Ezúttal sem találtunk magunknak holland táska felvarrót, s kisebb holland zászlót. Vissza kell hát térnünk nem csak ezért. Négy év múlva. Egy-kettőre eltelik.

Egy-kettőre, mint ahogyan eltelt az elmúlt tíz év is. Épp tíz évvel ezelőtt írtam első bejegyzésem ezen a felületen. Mennyire más dologra készültem. Mennyire más dolgon járt az eszem. Mennyire máshol tartok most, ráadásul nem egyedül. Bízom benne, hogy tíz év múlva is máshol leszünk. Abban is bízom, hogy mindezt leírhatom majd Neked, kedves Olvasóm! 

2024. május 4. (szombat) 22:34 (UTC+1) - Üllő

Nem keltünk korán, de annyira későn sem. Volt még egy szoba a sajátunkon kívül, de nem érkezett senki, így csak miénk volt az egész apartman. Szóval ébredés után kényelmesen elkészültünk, majd elindultunk Miskolctapolca felé. A GPS szokás szerint okozott némi meglepetést, ám végül csak megérkeztünk.

Leparkoltunk, majd egy rövidebb sétát követően már a pénztárnál is voltunk. Az ünnepek előtti időszakot helyesen választottuk ki, ugyanis alig volt fürdővendég. A fürdőkomplexum előcsarnokában pótoltuk az elmaradt reggelit, kávét. Közben kicsit szemügyre vettem a barlangfürdő történetét.

Miskolc egyik leglátogatottabb turistalátványossága a termálfürdő. Gyógyvize 30 °C-os, a barlang klímája is gyógyhatású. Főként ízületi betegségekre javallott. Tekintettel arra, hogy a víz egész évben meleg, így a fürdő is nyitva van az év minden napján. Emma már nyaggatott is minket, hogy csobbanna, s ezért igyuk már azt a kávét gyorsabban.

Eleinte kissé hideg volt a víz, legalábbis nekünk. Kellett pár perc, mire a testünk hozzászokott. Legelőször a fürdőcsarnokban néztünk szét. Itt a víz 29-30 °C-os volt. Rajtunk kívül egy-két vendég volt csak.

Gyönyörű kristálytiszta vize volt. Lassan a hőmérsékletét is megszoktuk. Több sziklába vájt folyosó vezetett különböző irányban. Az időnként szabadon járható folyosó padlójának egyes részeit gyönyörűvé varázsolta a termálvíz. Óvatosan közlekedtünk, mert volt ám csúszásveszély.

A barlangfürdő több nagyobb terme kapott az idők során nevet. Ilyen volt a Római terem, a Csillagterem, az Öreg barlangi medence és a korábban említett Fürdőcsarnok. Mindegyiket sorra látogattuk, mielőtt tartottunk volna egy ebédszünetet. Gyomrunk ugyanis hangosan jelzett, hogy ideje lenne kimenni a vízből, s megkeresni az éttermet.

A kissé aranyárban mért ebédünk után, immár halk gyomorral folytattuk a testi kényeztetést a zegzugos barlang folyosóin. Emma egyből felismerte már a folyosókat, tudta melyik termet hol találjuk. Kis időt én is még a vízben töltöttem, majd elindultam a szauna világ felé. A csajok maradtak.

A szauna környékén már egy kicsivel nagyobb volt a tömeg. Annyira azért nem, hogy ne lehessen élvezni. Jöhetett a hideg zuhany, a forró szauna, majd a jéghideg merülőmedence. Ebből lett két kör. Aztán vissza a csajokhoz. Az úszómedencénél találtam meg őket.

Nagyjából volt még két óránk hátra, így hát tettünk még egy kört. Ekkor már nem csak Emma, hanem mi is kiismertük magunkat a barlang folyosóin. Testünk is hozzászokott a víz hőmérsékletéhez, igaz időnként azért alámerültünk.

Következett a Csillagterem, utoljára ott időztünk egy kicsit. A mennyezeten megannyi apró világítás adta azt a hatást, mintha egy éjszakai égbolt alatt lettünk volna.

Késő délutánra járt az idő, be is sötétedett, így mi is az öltöző felé vettük az irányt. Várt még ránk egy hosszabb hazaút. Utoljára még vezettünk egy pillantást a Barlangfürdő épületére.

Hazaérve hozzákezdtünk az ünnepi készülődéshez. Bevallom, jelen blog bejegyzést kicsit korábbra terveztem megírni, ezért is szántam utolsó képként a karácsonyi képünket. Igaz, hogy most már májust írunk, de azért kívánok Nektek, kedves olvasóim boldog új évet!

2024. január 31. (szerda) 15:08 (UTC+1) - Üllő

Még az ünnepek előtt úgy döntöttünk, hogy tartunk egy kis szünetet, s kiruccanunk Miskolcra. Terveztük ezt azért, hogy megtekinthessük a világhírű ottani adventi villamost, no meg egy kicsit kiszakadjunk a hétköznapokból. Jómagam már nem dolgoztam, ugyanis december 15-től fizetett téli leállásom volt. Szóval Chili a munkahelyről ismét bérelt egy autót, s már robogtunk is. 

Kora délután oda is érkeztünk, gyorsan elfoglaltuk a belvárosi szállásunkat, majd kinéztünk a sétáló utcára. Szerencsére nem kellett sokat sétálni, hisz a szálláshelyünk bejárata a sétálóutcáról nyílt. Amint kiértünk, pár perc múlva meg is láttuk a híres villamost. Egyelőre nem ültünk fel, hanem valami harapnivaló után néztünk. Majd következett az adventi vásár megtekintése. 

Lévén, hogy hétköznap volt, nem volt nagy tömeg. Szerencsénkre. Kíváncsiak voltunk, hogy milyen egy vidéki nagyvárosban a karácsonyi vásár. Szerencsére az időjárásra nem volt panasz. Azért a forró ital jól esett.

Szépen fel volt díszítve a belváros. A Széchenyi István utcán, ahol a villamos közlekedett, valamint a Szent István térnél, a Városházával szemben, ahol a vásár is volt. Pár bódét azért nyitva találtunk. Megnéztük a villamos menetrendjét, majd még egy kicsit körbenéztünk a téren.

Izgatottan vártuk már a villamost, így a közeli megálló felé vettük az irányt. Nagyon kíváncsiak voltunk. Évek óta terveztük, hogy meg kellene nézni, mivel sok cikket olvastunk róla. Minden évben más-más tematika mentén rendezik be, s díszítik fel a miskolciak. 

Megérkezett a villamos, teljes pompájában, a villamosvezetőnél megváltottuk a jegyeket, majd megpróbáltunk minél beljebb jutni. A jelzése szerint ünnepi járat volt, de érvényes volt rá a vonaljegy és a bérlet, így sokan voltak rajta. Voltak akik dolgozni, bevásárolni mentek, de olyanok is utaztak rajta - hozzánk hasonlóan - akik csak ezért váltottak jegyet, hogy megtekintsék.

Ültem már Budapesten is adventi villamoson, de ez teljesen más volt. A budapestit csak kívülről szokták feldíszíteni fényfüzérekkel, égősorral, azonban a miskolci belül is pazarul volt berendezve. Szó szerint pazarul. Ahogy közeledtünk a Felső-Majláth végállomás felé, egyre beljebb jutottunk, így jobban szemügyre vehettünk mindent.

Mint látjátok, fenyőfák, tobozok, karácsonyi kisebb-, nagyobb díszek, lámpások, különféle állatok, bútorok roskadásig telerakva, s rengeteg műhó. Sikerült a kalauzzal beszédbe elegyedni, aki elmesélte, hogy minden évben más a berendezés témája. Változik nemcsak a téma, hanem a színvilág is. Megtudtam, hogy ritkán láthatóak újra az egyes tárgyak, hanem igyekeznek újakat alkotni.

Időközben megérkeztünk a végállomásra, majd rövidebb várakozás után vissza is szálltunk rá. Folytattuk a részletes feltérképezését. Szintén a kalauztól tudtuk meg, hogy a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. legelőször 2012-ben indította el a fényvillamost. Azóta minden évben.

Újabb utazás következett tehát, vissza a Szent István térig. Körbenéztünk, s mindenhol vidám, boldog embereket láttunk a villamoson. A gyerekek csodálkozva simogatták a díszeket. Nem tudtam elképzelni, hogy egyáltalán nem bántják az emberek ezt a különleges díszletet. Igaz, hogy kamerák vannak, állandó kalauzok, de nélkülük is rendesen viselkedik az utazó nagyközönség. Ez mindenképp dicséretes. 

Megérkeztünk a saját végállomásunkig, majd búcsút intettünk a nem mindennapi karácsonyi fényvillamosnak. Minden évben el szokta nyerni Európa legszebb villamosa verseny első díját. Azóta, amióta utaztunk, kiderült, hogy 2023-ban sem volt ez másképp. A miskolciak rettentően büszkék erre, s mi is azok voltunk. A szívünkbe zártuk. 

A napot egy jó kis vacsorával zártuk a Creppy Palacsintaházban. Jóllakva érkeztünk vissza a szállásunkra. Másnapra a közeli Miskolctapolcára terveztük, az ottani barlangfürdőt. Ránk fért már egy kis testi kényeztetés.