Az eddigi legnehezebb nap

Logrono-Nájera közötti szakasz, 30,7 km. Kemény nap elé néztem. Előző este egy adag neocitrant (ezek a reklámok...) magamhoz véve készülődtem a lefekvéshez, mikor benyitottam a konyhába forró vízért. A helyiségben javába ment a dalolászás, az udvaron pedig duda szólt. Nagyon jó volt a hangulat. Az egyik ír srác egy balladát énekelt, libabőrös lettem.

Reggel a szokásos időben ébredtem, hétre el is készültem. A bakancs pucolása reggelre esett. Rendszeresen meg vagyok dicsérve a reggeli tiszta bakancsom miatt. Kevesen tisztítják. Tehát elindultam. Ilyenkor reggel szoktam pár fotót ellőni arról a helyről, ahol még nem jártam a városon, falun belül.

 Ötletet merítettem, ha egyszer varratnék magamra...

Utam folytattam, magam mögött hagyva Logrono óvárosát. Új tömbházak között vezetett utam. Közben meg-meg előztek kocogók, gyaloglók, kerékpározók. Sportos nép ez a spanyol.

A városból kivezető aluljáró falai mutatták a teljes Camino útszakaszt. Jó volt nézni. Következett a 18. állomás.

Az út egy duzzasztógát mellett haladt el, melyet egy kis tó követett, hasonló mint a mátrai Sástó, csak tele pontyokkal. Nekik is melegük volt. A vadkacsák úszkáltak a halak közt.

Közben új társam akadt, Kevin személyében, Colorado-ból. Még csak 30 éves, és volt már rendőr, tűzoltó, tanár, informatikus. Kiderült, hogy élt Hawaii-on. Álmaim helye - mondtam. Drága - mondta ő - egy fogkefe 5 dollár. Nem baj, van már fogkefém. Kevinnek kevés cucca volt. Egy táska, ami félig válltáska, félig rendes volt. Ilyet még nem láttam. Benne egy váltás ruha, fogkefe (5 dolláros), fogkrém, szappan, esőköpeny, alvóköpeny, törülköző, mobil töltő, meg egy két apróság. A táskán egy napelemes töltő. Ja, meg egy üveg vörösbor. Kevin tud élni. Most van először Európában.

Közben beértünk Navarrete-be.

Elhaladtunk a San Juan de Acre zarándokház romjai mellett.

A faluban megreggeliztem, kávéztam, majd bekentem magam, mert kezdett melegedni az idő. Reggel alig van 12 fok, kora délután meg majd 35 fok. Kezdtem érezni a jobb lábamat is. Kulacsok újratöltve, irány a templom. Bent ilyen látvány fogadott.

Az egész szín arany. Gyönyörű volt, de közben szomorú is. Mert amikor készült, gondolom akkor is voltak rászorulók. Ismét gyújtottam egy mécsest, most az otthon maradt szeretteimért. Kifele jövet pár fénykép következett.

Ezután ismét az autópálya mellett vezetett az utam. Tartottam egy rövid pihenőt, mielőtt beértem Ventosa-ba. Ott ismét egy rövid pihenő egy korsó san miguel társaságában. Megtudtam, hogy Ventosa már "betelt". Amúgy sem akartam megszállni. Célom az onnan még 7 km-re lévő Nájera volt. Ekkor volt 15:30.

Égetett a nap rendesen, fejemen kendő, textil pelenka az arcomon, rajtam napszemüveg. Közben a táj is változott. Tegnap óta már alig-alig szedreztem. Most szőlőből volt több, még nem szüreteltek. Én azért elkezdtem egy fürttel.

Útközben megelőztek - mint mindig - és feltűnt nekem a hátizsákon az ismerős jel, de annyira gyors volt, hogy nem tudtam elolvasni. Én meg annyira lassú voltam már, hogy nem tudtam utolérni. Becammogtam Nájera-ba. Fájt mindenem, bal lábam, hátam, vállaim. Szipogtam, poros voltam, szomjas voltam. De ugyanakkor boldog, mert eddigi legnagyobb távot tettem meg a Caminón. És ez elérte a Koppándi tanár úr által mért 30-as szintet is.

Már a városban több ismerőssel találkoztam, ilyenkor egy kézfogás, egy lájk, egy puszi, vagy egy pacsi szokott lenni. Beértem a szállóra, a Jakab Egyesület 92 ágyas szállására. Épp végzett az előttem lévő, amikor következtem. Miután bediktáltam a nevem, megszólított: "Szia Sándor, már kerestelek!" Ő volt előttem, a táskán, a jellel. A Budapesti El Camino de Santiago jellel, ami nekem, és Anikónak is volt. Anikó mesélt rólam neki, Gábornak. Gábornak, Esztergomból. Újabb magyar. És hogy teljes legyen a kép, itt volt Miguel is, azaz Misi.

Beszélgettünk egy jót a jól ismert San Miguel-ek társaságában. Közben vártam a soromra, mert Jun megígérte, hogy megnézi a lábam. Nemsokára következtem.

Átdolgozott rendesen, kiderítette, hogy a jobb lábszáramnál jelentkező fájdalom a combom tövénél kezdődik. Megmutatta mit kell tennem minden egyes pihenőnél. Lehet hogy tényleg kellett volna nyújtanom a futások előtt?

Ismét egy helyen voltam Laurával és Pacoval, "Misivel", itt volt az első nap megismert anya-leánya, Kevin, Jun. Alakul a kis társaság.