Éjszakára megint Fee volt alul, és természetesen ismét az emeletes ágyról beszélek. Reggeliztem, mert rábeszéltek, ugyanis sokáig nem lesz megálló. Pirítós, vaj, lekvár, keksz, tejeskávé, rántotta kenyérszeleten. Az utóbbit mikor hozták, sokan kivetkőztek magunkból. Olyanok dupláztak, tripláztak, akik már előtte szintén ettek. Türelmesen kivártam a sorom, jutott nekem is.

23,8 km állt előttem a mai napra. A szakasz két részre bomlott az elején. Egyik a hagyományos, nagyjából az autópálya mentén. A másik egy kicsit nehezített, hegynek fölfele. Az első választottam, mert a nap végére, amúgy is várt egy emelkedő.

Utam az autópályák alatt, mellett haladt, melyet időnként egy „sima” főút is tetézett. Egy beton tömbbel voltunk elzárva. Időközben újabb fűszernövényt fedeztem fel, citromfüvet.

Perejeben nem álltam meg, hanem csak Trabadeloban. Egyes ajtón várta a bagett a leendő gazdáját. Kíváncsi vagyok, nálunk működne-e.

La Portela de Valcarcevben ötletes volt a játszótér. A nagyik őrködnek, miközben játszanak az unokák. Érdekes volt a templomban a kis Jézus is.

Az autópályák még mindig jöttek, mentek a fejem felett. A képen épp Ruitelánban vagyok.

Az utolsó falut is elhagyva jött az erdei meredek út La Faba-ba. Csak mentem, és mentem, végeláthatatlannak tűnő úton. Egyszer csak feltűnt az első ház, majd az eligazító tábla. Megérkeztem a szállásomra, a San Andrés de la Faba kápolnába, melyet az Ulreya német közösség üzemeltet.

Kitűnő csapat jött össze megint, közös vacsora, majd éneklés, gitározás. Kopogtattunk a mennyország kapuján a Guns'n Roses módján.