Maradtam egy napot Finisterre-ben, mivel tegnap ugye elmaradt a fürdés az óceánban. Meg aztán 34 nap után az ember megérdemel egy kis pihenőt, nem igaz?! Sara, Liza, Theresa, Andre maradt, Christina, Fee, Eva, Alex ma ment vissza. Előbbiek később, utóbbiak a legelső busszal. Sokan várták a buszt.

Beültünk reggelizni a parton lévő kávézóba. A teraszról szépen lehetett látni a napfelkeltét. Viszonylag csendben volt mindegyikünk, a csomagok összekészítve, mert más alberget kerestünk.

Reggeli után lementem a kikötőbe, kicsit szétnézni. Akkor értek vissza a halászok, kezükben a friss zsákmány. Természetesen nem az ipari méretű halászatról van szó.

Elbúcsúztattuk Christina-t is, mi meg újra nekivágtunk a világítótoronynak, mert Fee és Theresa tegnap nem ment fel, meg Tamino, Liza, Sara ott aludt. Éjjel Andre vitt nekik takarót. Immár nyugodtan, kezemben a bottal tettem meg a távolságot. A bot köszöni szépen jól van, Triacastella óta használom ismét, bár jelentkezni kezd a korábbi probléma. De kibírta, és ez a lényeg. Ha hazaértem, kitalálok valami megoldást, a jövőre nézve.

Fee és Theresa pótolta a 0.0 km-es fotókat.

Megtaláltuk Taminóékat, épp kávét készültek főzni szabadtűzön. Addig én kerestem egy sziklát, és elővettem az otthonról hozott mécsesem. Az út során sokaknak, sokakért gyújtottam mécsest. Most már csak egy valaki maradt. Egy valaki, akinek meg kellett köszönnöm, hogy idáig eljuthattam. Azt, hogy segítette az utamat. Belőle pedig csak egy van. És miért pont itt, és így? Mert neki nem kell ház, ott van Ő mindenhol. Még egyszer köszönöm Istenem.

Közben néztük az óceánt, kortyolgattuk a kávét közös bögréből, mintha békeszertartás lenne.

Liza, Sara, Tamino összepakolt, majd irány a strand, mert Fee lassan indult vissza.

Beérve a városba visszamentünk a cuccunkért, majd bejelentkeztünk egy másik alberge-be. Wifi is volt, másnapi reggeli, sőt egy négylábú házi-kedvenc is, Matteo.

Mire a partra leértem, a többiek már indultak. Fee-től gyorsan elköszöntem, kapott egy camino karláncot, valamint pár tánclépés még belefért, már amennyire a homokban kivitelezhető volt. Andre készített egy távoli fotót, a közelebbieket majd Andi küldi el, aki időközben megérkezett. Ő is maradt pár napot. Volt fürdés, kagylógyűjtés, parti séta. Meg tudnám szokni.

Visszatérve a szállásra, gyors zuhany, majd elugrottam ennivalóért. Közben összefutottam újra a kedvenc amerikai családommal, és csodák csodájára ott volt Nonie is, akivel az első nap találkoztam. Ő is beért. Mint ahogy az úton megismert kutyás zarándok. Megismertek szakáll nélkül is.

Este nem volt kedvem kimenni a bárba, vettem vacsorának valót, csináltam egy óriási szendvicset, és megírtam az elmaradt napokat. Mire kész lettem, megérkeztek a többiek is, zártuk a napot egy kis beszélgetéssel.