2015. március 06. (péntek) - Cancún

A reggelem nem is indulhatott volna jobban. Egy e-mail ébresztett fel, mármint a hangjelzése, hogy megkaptam. A guatemalai önkéntes helyről írtak vissza. Egy hegyekkel körbezárt, nagy tó partján lévő ashramról, azaz egy spirituális jóga központból. Jövőhéten, csütörtöktől tudnak fogadni, várnak szeretettel. Ennél jobb hír nem is lehetett volna. Próbálom az önkéntes helyeket minél változatosabbra szervezni. Eddig sikerült.

Reggel macska alom csere, a rengeteg lakónak étel, víz osztás, majd a picuroknál újságpapír csere. Mindezek után következhetett a mi reggelink. Most rántottát tettünk a tortilla-ba.

A vízről még eddig nem írtam. Mármint az ivóvízről. Itt nem isszák a csapvizet, állítólag nem alkalmas fogyasztásra. Mindenhol ezt a nagy műanyag palackos kiszerelést veszik az emberek. A vezetékes vizet csak főzésre, mosásra, tisztálkodásra használják.

Marcela háza tele van a családtól örökölt régi, patinás mexikói stílusú berendezési tárggyal. Rengeteg a láda.

A napi második étkeztetés (picurok) után egy kis hűsölés nem ártott. Természetesen medence, majd hideg sör.

Kora délután elvittük Negrito-t röntgenre, valamint orvoshoz. Az arcán kétoldalt elváltozás, váladék termelődés van. Olyan állapotba került, hogy komolyabb kezelésre, kivizsgálásra szorult.

Először röntgenre vittük. Eléggé izgett, mozgott, alig tudtuk lefogni. Másodjára sikerült csak elkészíteni a felvételt. Ekkor még nem tudtuk, hogy mivel is állunk pontosan szembe.

Két helyre is elvittük, mindkét helyen mást mondtak. Egyik helyen meg akarták nyitni a felduzzadt részt, a másik helyen nem javasolták. Szerintük ugyanis tumorrol van szó. Egy olyan betegség, mely a csontrészt felemészti. A felvételen látszik is. 

Közben elugrottunk Marcela egyik ismerőséhez. Sok emberrel tartja a kapcsolatot, akik különböző adományokkal segítik az ő önkéntes munkáját. Van aki pénzzel, van aki kutyakajával, más pedig a gyógyszerek, műtétek finanszírozásával. Utóbbi módon segített most az egyik ismerőse, aki épp újítja fel a belvárosi ingatlanját. Mindenhol jelen volt a keleti életérzés. El tudnám képzelni ezt bambusz verzióban.

Ha már a függőágynál tartunk. Megtetszett Marcelanak a függőágyam. Indítana egy kisebb vállalkozást ugyanilyen függőágy gyártására, forgalmazására. Kicsi, könnyű, szúnyoghálós. Én vállalnám a reklámozást.

Szóval a gyógyszerekkel felszerelkezve visszatértünk a második orvoshoz, ahol épp egy macskát vett át a gazdája. Következett szegény Negrito. Addigra már szegény nagyon el volt fáradva. Kimerítette a sok vizsgálat, és a fájdalma. Már az orrán át is folyt a vére. A doki adott infúziót, melybe a gyógyszert befecskendezte. (Elnézést Ekka, tuti máshogy kell ezt megfogalmazni, de még kezdő asszisztens vagyok).

A végére már teljesen megnyugodott, gondolom enyhített a fájdalmán valamit a gyógyszer. Furcsa érzés volt részt venni egy ilyen beavatkozáson. Megmagyarázhatatlan érzés. Kezdem érteni az elhivatott egészségügyi dolgozókat.

Végezvén a dokinál, hazafelé vettük az irányt. Mindhárman fáradtak voltunk. Az esti etetést nagyrészt én végeztem. Este akartam a blogot megírni, de képtelen voltam rá. Ahogy itt a helyiek szokták mondani: "mañana", azaz majd holnap.