2015. április 14. (kedd) - Managua

Éjjel arra ébredek, hogy valaki mocorog felettem. Kiderült, hogy még négyen jöttek késő este. Egy fő híján telt ház. Reggelire müzli tejjel, banánnal. A müzlit még Panajachelban vettem, most bontottam meg. Majd következett pár ruhadarab kimosása. Elindultam megvenni a buszjegyet San Jose-ba, Costa Rica fővárosába. Úgy döntöttem, azzal a társasággal megyek, amelyikkel ide is jöttem. Így hát gyalog vissza a tegnapi buszpályaudvarra.

Közben a hatóság ellenőrzést tartott. Hárman, három autót szedtek ki a sorból. Nem tudom, errefelé van-e intézkedési kényszer a rendőröknek. A jegyet megvettem, holnap reggel hétkor indulok. Így ötkor kell kelnem.

Tartottam egy kávészünetet, közben olvasgattam a hostelből kölcsönvett útikalauzt. A tó partjára terveztem, hogy lemegyek. Miközben ittam a kávémat, sikerült leszerveznem a következő önkéntes helyemet. Costa Rica Csendes-óceáni partján lévő félszigeten. Egy hostelben fogok dolgozni. Ha elégedettek lesznek velem, akkor az egy hét próbaidő után, akár több hónapig is ott lehetek. Kiváló nyelvtanulási lehetőség. Szóval megismerem a második Óperenciást. A csendesebb Óperenciást.

Már megszokhattátok, hogy nem ülök taxiba, és a tömegközlekedést sem választom. A tó partjáig ismét egy kissé lerobbant kerületen keresztül vezetett az utam. Egy piac is volt, és végig üzletek, árusok. Több ugyanolyan árus, egymás mellett. Ismét egyedül voltam európai.

Beérve a központi részhez, úgy döntöttem, hogy a téren lévő múzeumot megnézem. Úgysem látok sokat az országból, így legalább lesz némi ismeretem. A régi katedrális teljesen romos állapotban van. Nem tudom, mi történhetett.

Következett hát a múzeum látogatás. Próbáltam válogatni a készített képek közül, de hát nem könnyű. TZH, te biztos imádni fogod őket. Van egy kettő közöttük, ami számodra kedves téma. De mielőtt belépnénk a múzeumba, tekintsük meg, mi található még a téren.

Következett a földtörténeti bemutatása az országnak. Különböző ábrák, kiállított ásványok. Szebbnél, szebbek.

Majd ezután jött a történelmi rész. A leletanyagot elnézve, számomra megnyugtató volt, hogy sem dák leletet, sem rovásírásos ősmagyar leletet nem véltem felfedezni.

Pihenésképpen, az udvaron egy mini skanzent tekintettem meg. Kíváncsi lettem volna, az élő verzióra.

Átmentem az épület másik szárnyába, ahol művészeti kiállítás volt. Mi más is lehetett a téma, mint Chavez.

Utóbbi kép a helyi politikai erő hivatalos lobogója. Mindenhol jelen van a városban, a nemzeti lobogó mellett.

Végezetül következzen az ország mindennapi életéről, kultúrájáról, népművészetéről árulkodó képsorozat.

Végezvén a múzeumban, megindultam a tópart felé. Útközben Simon Bolivar szobra mellett haladtam el.

A part egy kiépített étterem, bár, szórakozó központ volt, elkerítve, biztonsági őrökkel védve. Helyi látogató nemigen volt. Indult hajójárat is, de nem láttam értelmét felszállni rá. 

Tele volt a hely a térség országainak zászlóival. Némelyiknek még étterme is volt. Én is beültem egyikbe, mert már szomjas voltam. Olyannyira, hogy egy literes kiszerelést rendeltem, a tegnap megismert sörből.

Rendőrökkel ma sem fényképezkedtem. Érdekes viszont, hogy milyen állomásuk volt az turisztikai rendőrségnek.

A kaktusz, ami otthon, a szülői házba egy cserépben növekszik, az itt lombos fává terebélyesedett.

Visszafelé kétszer kellett megálljak frissítő italt venni, annyira meleg volt. Lefényképeztem a haditengerészet épületét, valamint a kiállított hadihajót, de a katonai rendész töröltette a telefonomból a fényképet. Úgy látszik, ez egy félénk ország. A gyerekek viszont nem voltak azok.

Benéztem a plázába is, lehűteni magam egy kicsit, továbbá enni egy "teszt" menüt. Nicaragua is kipipálva.

Megtekintettem a helyi moziműsort. Szívesen megnéztem volna a filmet, de későn kezdődött. Holnap meg korán kelés, irány Costa Rica.