2015. május 16. (szombat) 18:15 (UTC-6) - Drake Bay Backpacker Hostel

Nagyon korán nem keltem, mivel az egy óra vissza állítás nekem kedvezett. Panamai idő szerint nyolc óra körül be is fejeztem a reggelit. A bambuszházból reggel korán hárman már elindultak. Egy alvó maradt csak, amikor én eljöttem. Kijelentkeztem a recepción, majd irány a két saroknyira lévő buszmegálló. Öt percen belül már a buszban is voltam. Mint ahogyan a videó is szemlélteti, hamisítatlan latin hangulatú utazásom volt. 

A fizetésnél volt egy kis gondom, ugyanis nem tetszett a srácnak az öt dollárosom. Régebbi címlet volt. Vakargatta, dörzsölgette, kapargatta, de nem fogadta el. Miután megérkeztünk a határra, megmutatta egy másik buszvezetőnek, aki viszont eredetinek titulálta. Mindenesetre, jobbnak láttam mihamarabb túladni rajta.

A panamai határvizsgálaton rákérdezett a határőr a foglalkozásomra. Kicsit füllentettem, így történelem tanár lettem erre a pár percre. Sajnos Bella, amit javasoltál, hidd el, nem működik. Nem szeretik a határőrök a vándor féléket. Ez olyan fajta előítélet, mint a szakáll, vagy a tetoválás. Szóval szó, szót követett. Rákérdezett a hazautamra, de megelégedett a válasszal, nem kellett jegyet mutatnom. A végén kiderült, hogy az egyik rokona Budapesten él. Miért nem ezzel kezdte - gondoltam magamban.

Immár kiléptetve Panamából, újra a "senki" földjén gyalogoltam. A képen egy kamion mosó látható, melyen minden kamionnak keresztül kell mennie. Gondolom, valamilyen fertőtlenítés céljából. Megérkeztem hát a costa ricai útlevélkezelőhöz. Itt már sokkal többen voltak. A szokásos adatlap kitöltés, majd sorban állás után, én következtem. Természetesen az útlevelemmel ismételten gond volt. Pár perc türelmet kértek, amíg beszélnek a konzullal. De hogy melyikkel, azt nem árulták el. Kis idő múlva szóltak, hogy minden rendben van, folytatódhat a "párbeszéd". Ugyanis ő kérdezett, én meg válaszoltam. Rögtön arra, hogy meddig tervezem a costa ricai tartózkodásom. Az indulásom dátumáig (pont 30 nap), válaszoltam, majd megmutattam a repülőjegyem. A válaszom elfogadta, majd a beléptető pecsétet beleütötte az útlevelembe. Érdekes, hogy azért ráírta a 90 napot. Bezzeg egy hónappal ezelőtt nem adták meg. Most, hogy az országot elhagyom 30 nap múlva, nagylelkűen adja a 90 napot.

Ma nem maradt ki a vámvizsgálat sem. A buszindulás előtt került sorra. Épp, hogy csak belenézett a nagyobbik hátizsákomba a vámos. Ugyanazzal a busztársasággal mentem Palmar Norte-ig. Útközben volt még egy ellenőrző, áteresztő pont. Gondolom az illegális bevándorlókat próbálják kiszűrni.

Megérkezvén Palmar Norte-ba, taxival kellett tovább utazzam Sierpe-be, mert a mikrobusz nem volt a szokásos helyén. Hajó járat pedig csak kettő van, naponta. Egy 11:30-kor, egy pedig 15:30-kor. Az esőre álló időt elnézve, jobbnak láttam az első járattal mihamarabb Agujitasba érni. Ezért maradt hát a taxi, horror áron. Megérkezve Sierpe-be, vettem egy kókuszt, mármint annak hűsítő levét. Haláli a srác, aki árusítja. Körülbelül húsz nyelven köszönti a leendő vendégeit. Ezeket mind a turistáktól tanulta. Tőlem is kérdezte, azonnal meg is tanulta a jó reggelt, és a köszönöm szavakat. Az utánam következő vásárlónak büszkén mondata a 21-ik variációt.

A motorcsónakok indulásra készen álltak. Három közül lehetett választani. Én maradtam az eddig jól beváltnál. 

A folyó felületét borító növény virágját sikerült indulás előtt megörökítenem. Több fényképet a megérkezésig nem készítettem, mert a telefonom eltettem egy vízhatlan tasakba. Ugyanis bármelyik pillanatban eshetett.

Gondoskodtak rólam odafentről, mivel épp hogy megérkeztem Agujitasba, eleredt az eső. Az alapítvány irodájából hívtam Marvint, hogy jöjjön értem autóval. Az eső késő délutánig egyfolytában esett, csak este felé csendesedett egy kicsit. Nem lett volna valami jó utam a tengeren, zuhogó esőben. Szóval, köszönöm Istenem.

Megérkezve a hostelbe, Patacon rögtön a kezeim közé futott. Nem győztem lecsillapítani. Megható, hogy így örült a viszontlátásomhoz. Két napja csak, hogy nem láttam, de úgy tűnik, hogy sokat nőtt. 

Vendég nincs jelenleg a hostelben, csak Virian bátyja és sógornője. Az eső meg csak esett, és esett. Marvin szerint ez vár ránk az elkövetkező hetekre. Remélem azért lesz egy-két nap esőmentes rész.

Késő délután, a palacsinta helyi változatával egészítettük ki a bögre kávénkat. Vastagabbra készítik mint nálunk, ízre viszont hasonló. A cuccaimat a közös hálószobába pakoltam be. A Lapa Roja (papagáj) nevű rész lett az enyém. Az elkövetkező hetekre. Nagyon mehetnékem van már. Vágom a centit.